Presztízs-győzelemből tét-győzelembe

Kalandos hétvégén vagyunk túl kollektíve, és én magam egyénileg is, ilyenkor pedig akkor is öröm a boldog gondolatokat megörökíteni, ha éppen emiatt jelen pillanatban is fejemre nő a munka. Kicsit most az ráér, nem azért mert tróger vagyok, nagyon is komolyan veszem a munkám, de aki hozzám hasonlóan szerelmes az angol futballba, az biztosan átérzi, van olyan, hogy egy mérkőzés fontosabb a fejben bármi másnál. Pláne két mérkőzés! PL meccshír + BL beharangozó kombinációját helyezzük el egy olyan mátrixba, ahol ismét két szerkesztő húzza meg a jó ízlés határait.

Mielőtt belevágok, elmesélem a hétvégi, szociológiai terepmunkának is beillő közös meccsnézés élményét, ahol életemben először társítottam arcokat, fejeket, testeket, jelenségeket azokhoz a srácokhoz, akikkel már nagyon régóta dolgozunk együtt ennek a blognak a fenntartásán. Van valami varázslatos abban a teljes mértékig 21. századi problémát megoldó 19. századi módszerben, amikor a virtuális világban tartott kapcsolatok illuzórikus karakterei egyszer csak valósággá manifesztálódnak a személyes találkozáskor. Valami ilyesmi lehetett, amikor író-olvasó találkozót tartottam, csak ott én képviseltem a valósággá vált illúziót. Ilyenkor döbben rá ugyanis az ember, hogy -bár nem tudatosan teszi, mégis- valamit/valakit odaképzel a sorok mögé, amiket olvas. A kapott valóság aztán olyan lesz, amilyen, nincs értelme minősíteni, csupán élvezni kell, ahogy feloldódik a valódi személyek folyadékában a sok elképzelt karakter, míg végül természetessé válik a lényük, és fel sem tűnik, hogy onnantól már ők vannak ott a sorok mögött.

Mindezt csak azért mondtam el nektek, hogy igenis óriási a jelentősége egy a mienkéhez hasonló, főképp online közösség megszemélyesítésének, úgyhogy mindenkinek ajánlom a részvételt a közös meccsnézéseken, blogtalálkozókon, szurkolói klub által szervezett összejöveteleken!

Persze az alaphangulatot sok minden meghatározta a hétvégén, tekintve, hogy kb. négyszer annyi Pool drukker volt mellettünk, mint mi, kékek, valamint a két csapat aktuális formája is inkább amolyan csodavárást generált a részünkről. A Pool ugye hasít egy ideje, mint megtáltosodott paripa, amivel sokak szemében már kivívta az „ők érdemelnék meg a legjobban a PL trófeát” titulust, mi meg minden alkalommal, mikor a saját kezünkben melengethettük volna, úgy dobtuk el magunktól, mintha égette volna a kezünket. Nem is igazán a végső győzelem az, ami motiválhatott minket ezen a rangadón, bár tény, hogy ezzel az eredménnyel kinyílt a végjáték rendesen, de azért ha őszinték akarunk lenni, papírforma szerint a City-nek kapartuk ki a gesztenyét. Ezzel együtt ebben az idényben a papírforma lassan seggtörlésre sem lesz alkalmas, annyira megbízhatatlan, szóval jogos igény, hogy nyerjük, amit tudunk, és lássuk, mi sül ki belőle.

Azt pedig, hogy hogyan nyerjük, amit tudunk, Mourinho kiválóan ki tudja találni, és nem azért, mert ő élvezi a „futball pestise” címet, mellesleg én magam nem tartom annak. Az viszont tény, hogy az Atletico elleni odavágón épp úgy, ahogy a Pool ellen most, szarból kellett várat építeni, igaz más-más okból. A madridi csapat ellen egyszerűen foghíjas, fáradt csapatból kellett építkezni, néhány oda nem való embert is felhasználva, esélytelenként, míg a Pool ellen éppen amiatt nem volt választás, mert a BL-ben biztató eredmény született, így fókuszba került annak visszavágója, a PL trófea helyett. Persze mindez ócska magyarázat azoknak, akik nem bírják elviselni a precíz védekezéssel kikényszerített idegi fáradtságot, ami éppúgy eredményez meddő fölényt az ellenfelünknél, mint megnyugtató kontra-gólokat nálunk (optimális esetben). Di Matteo ugye tudjuk, mire ment ezzel.

Az Anfield-re a fentieket figyelembe véve a következő kezdővel szaladtunk ki: Schwarzer előtt Azpilicueta, Ivanovic, Kalas, és Cole védekezett, előttük Mikel és Matic szűrt, Lampard játékot szervezett, Salah és Schürrle széthúzta a védelmet, hogy befelé fordulva gólveszélyt alakítson ki, vagy a szélről tálaljon Ba elé, akinek a befejezés volt a feladata. Na jó, előbbiek lehettek volna a feladatok, de valójában ezek nagy ritkán villantak csak be, javarészt mindenki védekezett, kivéve Ba-t, aki az előrevágott lasztikat próbálta megszelídíteni. Sajnos a meccs végeztével csak annyit tudtam megállapítani róla, hogy nem Drogba, de azért a kötelezőt be tudja rúgni (ami ugye rendszerint több, mint amit el Torro tud hozni). Ezzel a kezdővel sok kérdőjelet tettünk fel a gyepre, amire szerencsére pozitív töltetű válaszokat kaptunk: Kalas például kitűnően ellátta a feladatát, az ausztrál nyugger bravúrosan véd, Cole nem felejtett el focizni, Matic viszont támadásban kurva lassú tud lenni.

Előzetesen azonban csak annyit tudtunk, hogy a tizenegy meccses győzelmi szériát hozó, november óta mindig gólt rúgó Pool áll majd szemben az erősen tartalékos Chelsea-vel, aki nemrég a tabella-utolsóval szemben veszítette el Mourinho-i hazai veretlenségét (igaz, utoljára éppen tőlünk kaptak ki a vörösök). A mérkőzés pedig ennek megfelelően kezdődött, Atkinson már a második percben az óráját emelte a magasba, és a későbbiekben ezt oly’ sokszor tette, hogy tartalmas összeállítást lehetne belőle összevágni. Mi persze jót mosolyogtunk a Pool drukkerek kínján, és önnön szenvedésünkön, hogy valahogy határértéken belül, de tűréshatáron túl tartsuk az időhúzásokat, ami valahol sikeres is lett, ha jól emlékszem a nyolcvanvalahányadik percben jött az első sárga időhúzásért.

A várakozásoknak megfelelően sokkal dominánsabbnak mutatkozott Rodgers csapata, 70 százalékban birtokolták a labdát, háromszor annyit passzoltak, bár a kapura tartó lövésekben még föléjük kerekedtünk az első félidőben, de azért ez torz kép, mert kapu mellé sokkal többet durrantottak, és azért szorult a segglyuk jó néhány szituban. Az első félidő krónikájához tartozik, hogy egy Salah lövésnél kezezés történt a Pool tizenhatosán belül, amit nem fújtak be, de végül ezt nem bánjuk. Legfőképpen azért, mert Gerrard kapitális hibát vétett, amikor elpattant tőle a labda a középpálya vonalánál, és ezt olyan lendülettel próbálta orvosolni, hogy pofára esett, amit Ba könyörtelenül kihasznált. Hozzáteszem, ilyen hibákat mi is vétettünk, nem is keveset (eladott labdák, rossz felszabadítások, stb), de azokból szerencsére nem lett baj. A félidő hosszabbításában tehát megszereztük a vezetést, a pub-ban hirtelen felülkerekedett a negyedannyi kék szurkoló hangja.

Ezzel együtt pedig elkönyveltük, hogy a második félidőben ránk fogják borítani a pályát, ami csak akkor baj, ha be is találnak, de mindenképpen fasza, ha mi tudunk még egyet kontrázni. Kegyetlen időhúzások közepette balfaszkodtunk el olyan lehetőségeket, mikor a falábúnak tűnő Ba nem indította a töküresben előretörő Willian-t, és közel sem volt biztos, hogy Schwarzer be fogja mutatni a kilencedik bravúrt is. Végül aztán pályára lépett az identitás-problémákkal küzdő Torres is, akivel volt olyan kegyes a sors, hogy a mérkőzés ráadásában rávezethette a kapusra a labdát, mégis megkímélte az ünneplés/nem ünneplés zavarodottságának leküzdésétől azáltal, hogy Willian végigfutott mellette, mintegy segítségként. Végül nem hibáztak, így Mourinho önkívületben ünnepelhetett az oldalvonal mentén.

Jó eredmény született, meglepő, de nagyon jó. Az egyetlen dolog, ami ilyenkor újra elkezdi baszni a csőröm, pedig már túlléptem rajta, az a fika csapatok ellen elhullajtott pontok összessége, de szarni bele, ha cserébe tényleg a BL kap súlyt.

Márpedig kap, mert a mutatott játék meddőségén túllépve elismerhetjük, Madridban kiváló eredmény született. Már feltételezve, hogy itthon nem kapunk gólt, de okkal feltételezem, hogy hacsak a Madrid nem lengeti meg a varázspálcáját, és szerez golyókat a pöcse alá, lehozhatjuk a meccset kapott gól nélkül. Persze tizenegyesekre játszani életveszély, vagyis valahogy meg kellene köszörülni a kontráinkat, hogy legyen éle, mert ilyen csorbán csak azt érjük el vele, hogy megszalad a kés és a saját ujjunkba vágunk bele. Óriási előny, hogy otthon játszhatjuk be magunkat a döntőbe, remélem kellően feltüzeli a srácokat a légkör.

Szerdán este tehát BL elődöntő-visszavágó, a szerencsétlenebbek a Digisport 1 szpíkereit kénytelenek hallgatni, a többieknek jó stream-vadászatot (biztosan nem lesz hiány)!

/kodablue/

*** *** ***

Miután egyesek (poén!) már kireklamálták magukat, hány mérkőzést is hagytam ki idén, pár szóban azért megemlékeznék én is a Pool-alázásról. A kommentok közt már azért odaszurkáltam a véleményem, szóval nagy újdonság nem lesz gyaníthatóan senkinek. Azt azért röviden elmondom hozzá, még mielőtt valaki megkérdőjelezi szurkolói mivoltomat, hogy hát mégis miért is nem néztem-láttam a PL döntő idei 23. felvonását, – megfelelő okom volt rá, ami főleg abból állt, hogy pár cimborával asszonyostól felvonultunk a Balaton-felvidékre egy kis hmmm, fiatalok is olvassák, nehogy szó érje a ház elejét, izé, mondjuk pihenni (kacsint).

A hétvégét éber kómában töltöttem, kellemes társasággal – így azért el tud sikkadni még a Pool-Chelsea is. Ami nem jelenti azt, hogy hazaérve (netközelbe) nem az volt az első, hogy ránézzek a PL eredményekre, különösképp a sajátunkra, kihasználva aztán a zinternet adta gyorsaságot és feketegazdaságot, azon hirtelenjében megnézzem a gólokat, s amint lehetett, rövidebb, majd hosszabb összefoglalót, cikkeket, posztokat.

Fura ebből a szempontból a naaagymagyar (nekünk aztán tényleg jogunk van reklamálni) médianyilvánosság, és a helyi (úgy érti angol) sajtóorgánumok tartalmi történeteinek konzekvens szembenállása. Ott Angliában is megy persze a buszozás, hiszen már maga BR elindította, csak mellette – ott, ahol értik is a futballt, meg még játsszák is, nem csak beszélnek róla – ott azért megjelenik játékosok, exjátékosok, komoly szakemberek véleményében tolmácsolva az „ellenoldal”, és vélhetően nem azért, hogy ne álljunk egyedül a pusztában maroknyi seregként a fekete kapuval szemben az orkrengetegben. Ott nem sikkadnak el az eredmény felett, márpedig a Chelsea 2-0-ra győzött idegenben. Itt fröcsögnek a „hogyan”-on. Lelkük rajta.

Elmondanám, hogy az vesse az első követ, de úgyis csak hazug kődobálókkal állnánk szemben, így kb lényegtelen. A fonatosok elkeseredettsége érthető, én nem mondom, csak a felháborodásuk nem. Szintén a kommentek közt linkeltem valahol Carra megmondását, és mindkét oldalnak fájó, de igaza van: a Poolosoknak rövid a memóriája, ha hirtelen zavarni kezdte őket a bekkelés.. vagy a látványmentes játék. Az a csapat, amelyik több évig tudta magáénak vezetőedzőként FSW-t, illetve az, amelyik képes volt komolyan gondolni Woy Hodgson kinevezését, na az nekem ne jöjjön elő ilyen bárgyu pofával előadni, hogy ejnyemár, mivoltezbazzeg…. és előveszem a hujeközhelyet is, hogy ne kelljen már egy győzelmet megmagyarázni. Legyőztük a Poolt? Le. Hogyan? Ahogy le lehet. Pont. Ismétlem, szépen hangzik, hogy inkább szépen veszteni, mint csúnyán nyerni, de valahogy ez sosem a győztesek száját hagyja el…

A Poolnak kiderült, hogy ugyanúgy 1 játéka van, mint nekünk, ha tüskés az ellen. Aztán innen szétválik az út, ők a kicsiket nyomták le erőből, mi meg jól rangadóztunk (ők sem rosszul, de mi jobban – a top8 minileague-et bőven nyertük). Most már túl vagyunk a PL összes szezonbeli rangadóján, és nem kaptunk ki! De még gólt sem nagyon… és szép dolog a sok gól, mert annak is örül a szurkoló, de legyünk már őszinték: a győzelemnek jobban. Valahogy nem látom magam előtt a nekikeseredett Pool-drukkereket, ha a vasárnapi meccsen fordított a játék – de az eredmény is. Pont leszarnák a most leghabzószájúbb karakterbetyárok is, ha ők nyernek akár ennél is csúnyább játékkal, 1 szar 97. perces góllal, amit Cole béna hazafejelt labdájából Schwarzer Kalas hátára öklöz, majd a felpörgő labda Atkinson spori bal heréjéről pattan a kapu felé, majd még megpattan az asszisztens zászlajának végén, hogy végül a kezezésért reklamáló Gerrardnak felmutatott sárgalap jobb éléről védhetetlenül a kapuba zuhanjon – és azzal nagy valószínűséggel bajnokok. Így meg ugye szar van a palacsintában.

Egyébként tegyük hozzá, a Josén felnövő Rodgers nem a szarral gurigázik a Poolnál, ebből a vékonyka keretből nem semmi, hogy hova eljutottak. Erre talán még ők sem számítottak. Persze önmagában a Pool ettől nem lett szimpatikusabb kicsit sem – jókat mosolygok azon, mikor közli valaki, hogy ha már „választani kell” (mert ja, ez erről szól), hogy a Citeh vagy a Plop legyen a bajnok (hamárnemmiérted), akkor a Pool Rodgers miatt. Háááttt.. ez olyan, mint venni egy raklap vetőmagot, csak, mert szép a festés a tasakján.

Viszont hiába van a Poolnak is egy jó játéka, ahogy már korábban is megjegyeztem – ha nincs B(é). Persze tizentudomishány mérkőzés után hirtelen úgy gondolja az emberfia, hogy hát akkor ez már ultimate soccer, azt jöhet szembe egy csapat orrszarvú is – csak amikor meg jön, akkor furán meglepő érzéssel tölt el a bokáig csorgó hígfos. Gerrardék úgy gondolták, jól láthatóan, hogy ez is ujjgyakorlat lesz már, lekottázni a bocibocitarkát, kimegyünk a gyepre, megrúgjuk a gyors gólunkat, aztán jöhet a többi, a Chelsea meg hazakullog szépen logó – orral. Aztán egyszer csak hirtelen – és ez sajnos nem saját termés, de muszáj elsütnöm – a Poolosok úgy érezték magukat, mint akik megérkeztek a mária stinfer fásszéra:

[youtube=http://www.youtube.com/watch?v=nkbgNwJy1mE&feature=youtu.be]

 

Persze lehet úgy is bekkelni, mint az agyonguardiolázott Bayern, csak nézzük meg, melyik a hatékonyabb. Biztos jobb így elvérezni, hogy a Real éppen bejelentkezett a BL-döntős ellenfelünknek, mert otthon csak kicsit, az Arroganzban meg épp nagyon oktatja a most-már-valószínűleg-nem-újrázó Bayernt. Pedig hogy mondta azt is mindenki, hogy Peppel meg aztán még jobban megnyerik majd, mint tavaly. Most meg épp ott tartanak, hogy van egy félidejük ötöt rúgni, vagy szevasz. A foci – akárcsak az élet – kegyetlen és kényelmetlen. Te vagy a jó, a legjobb, csak ha nem figyelsz oda, máris jön egy méglegjobb, és kellemetlenül a földbe döngöl. Nekünk holnap elég lehet egy Anfieldihez hasonló „lófaszsemmi kettőnull”, hogy kipróbáljuk magunkat a döntőben. Volt edzők volt csapataik ellen, Ancelotti vs Mourinho, Real vs Chelsea, Ancelotti vs Chelsea, Mourinho vs Real. Ehhez már csak le kell győzni a Simeone-alakulatot. És tudjátok, mit? Jobban tartok attól, hogy megégünk a Norwich ellen a hétvégén, mint holnap este. Meglássuk.

/zenzo/