Pivotban az igazság

Most egy kevésbé saját kútfős, sokkal inkább mások tollával ékeskedős poszt jön, de 3 cikk/poszt/akármi olvasása közben állt össze bennem a gondolat, ami messze van a spanyol vigasztól, deviszontcserébe igen közel a közelgő szezonunkhoz. Szakértés alapfokon féleség, avagy mit látok bele a jövőnkbe, stílusok harca, érdekes, ám haszontalan és nevetséges megállapítások, hajrá.

Az úgy indult, hogy az előző poszt alatt jött egy hozzászólás, ami az enyémmel részint-nagyrészt nemhogy nem egyezik, de inkább ellentétes. Elkezdtem írni, miért van igazam, de aztán közben a kezembe akadt egy sky cikk, meg Zsoca is linkelt egy posztot a wgnh-ról, én meg kapcsolatra leltem a három közt. Asszem legalábbis. Nade máris hozzákezdek, aztán vagy hülyeség, vagy valami lesz belőle.

A futballt is, ugyanúgy, mint minden mást, áthatja a ciklikusság, ami esetünkben a játékrendszerek miatt érdekes. Ahhoz, hogy megértsük, mit is akarok ezzel, alapjában három dolgot kell alapul vennünk: az egyik, hogy Vb év van, a másik, hogy igazam van, a harmadik, hogy a taktika mindig reaktív. Egyben fogom megfejteni az előző szezon kiscsapatok elleni szenvedésének titkát, José világverő taktikájának baszott logikus tervét, és a kieső idő átmeneti örvényét.

A világfutball jelenleg legelterjedtebb formációja a 4-2-3-1, s a 4-3-3-at váltva az utóbbi 3-4-évben jutott el ide. Ezt a formációt elsősorban a klasszikus 10-esekkel operáló csapatok (a 2000-es évek elején), majd később legfőképp az álcenteres (hamiskilenceses) felállások hatástalanítására találták ki, ahol a 4-3-3 centere immár nem a José féle Drogba-torony center, hanem a Messi féle hamiskilences, aki kivonja magát a védőharmadból, visszalép a a középpályára, hogy ott középpályás létszámfölényt alakítson ki, a két szélső pedig már nem vonalszélső, hanem az alapvonal és a beadás helyett befelé húz, és kapura tör. Az ál-középcsatár a visszalépéssel választás elé állítja a védőnégyest, az egyik belső védőnek ki kell lépnie a vonalból lekövetve ezzel a csatár mozgását, ha nem teszi, védelmi öngyilkosság, nincs az a középhátvéd a talpán, akire egy Messi lendületből vezetheti a labdát, és abból nem lesz gól. A kilépő védővel viszont megbomlik az egyensúly, ami pedig a betörő szélsők számára lehetőség. A duplaszűrős rendszer lényege, hogy a visszalépő csatár általi létszámfölényt kiegyenlítse, valamint elszigetelje a labdától a passzsávok lezárásával. Ráadásul időközben rájöttek arra is, hogy hasznos dolog, ha a két szűrő közül az egyik passzolni is tud, mivel a képletből kiestek a 10-es irányítók, illetve hát nem is, csak a szerepük átalakult, szükség volt egy olyan emberre, aki képes mélységből is irányítani, fazont szabni a csapatnak. A középről szélekre tolódó, felgyorsult játék világsztárjai így lettek CR-ek, Rib-Rob, Neymar, Bale, és társai – hiszen a labdaleosztás már nem a támadóharmadban történik, hanem mélyebben, így koncentrálhatnak gyorsaságukra és a kapu előtti hatékonyságukra, ami meg az ők sajátjuk.

Követve az irányzatokat, és az ex-JM csapat végleges feloszlásával, aminek a végső képviselőjét, Lampardot most búcsúztattuk el, akivel amolyan utolsó mohikánként távozott a belső középpályások alfája és omegája, immár teljes erővel koncentrálhat arra, hogy felzárkózzon ebben a tekintetben is újra az élfutballhoz. Ehhez nagyon lényeges volt, hogy betömjük azokat a lyukakat, amiket sikerült is betömni. Bár azt mondtam én magam is, hogy a leginkább egy fasza csatárjáték hiányzott az előző szezonunkból, és kétségtelenül így is van, de a fejlődést tekintve és Joetweeds posztját olvasva inkább azt kell mondanom, hogy az általam is kiemelt, de talán nem elég magasra tett pivot játékosok beszerzése a kulcs. Ő a posztjában Hazard játéka kapcsán veszi elő a történetet, és magyarázza vele a belga a szezon során egyre visszábbeső játékát, amire elsőre azt mondtam, erős, de a végére rájöttem, hogy igaza van.

A poszt kulcsmondata az, hogy Matics, Fabregas, (és a felépülő van Ginkel – ezt már én teszem ide) érkezésével a Luiz-Ramires kettős fizikai dominanciájából technikai dominanciába fordul át a játékunk. Azaz, míg eddig Luiz erőből elnyomott mindenkit, aztán jobbára ívelt, Ramires meg max szétfutotta a középpályát erőből, de ezzel nem jelentett támadási alternatívát Hazard helyett-mellett, a védekezés így gyakran továbbra is három-négy játékossal koncentrált a belga kikapcsolására, addig ezt most lecseréljük egy dinamikus, de ugyanakkor kreatív duplaszűrőre, ami szerinte – és most már szerintem is – nagy mértékben hozzá fog járulni azzal, hogy a deffenzív pivotunk sokkal támadóbb lesz, ahhoz, hogy Hazardból kiszabaduljon a Cronyába oltott Garethbale, mert akármelyikük is lesz pályán sokkal inkább meg fogja osztani a védekező játékosok figyelmét, mint a Luiz-Ramires páros. Luiz ugye már nincs is, Ramires pedig már nem is emlékszik, milyen formában lenni, s köszönhetően a brazilok kései visszaérkezésének, valószínű az idény elején kiesik a kezdőből, onnantól pedig a Matics+Fabregas+van Ginkel gyenge formája és részéről egy erős erőn felüli munka kell, hogy visszakerüljön. Így vagy úgy, ezen is csak nyerhetünk.

A belga szabadságának teljessé tételét ő még egy valódi támadó balbekkel, Luissal írja le, amiben elméletben van igazság, aztán majd meglátjuk, a valóságban mi valósulhat meg ebből, de Azpi játéka előre ugye nem volt valami erős, így az ellen nem is pazarolt erőt arra, hogy az ő előretöréseire figyeljen, főként, hogy jobblábas, így a beadásaitól sem igazán kellett tartaniuk, azaz nemcsak Luiz és Ramires, hanem Azpi is a deffenzív vonalát erősítette a 4-2-3-1-ünknek. Itt azért lenyomok egy kreditet DD-nek is, mert a szezon végén még vitáztam vele ezen a tézisen, mégha nem is teljesen ebben a kontextusban, de a tény attól még tény marad, hogy azzal szálltam vitába, amit most képviselni kívánok.

Akárhogy is nézzük, ez nem sülhet el rosszul, és katalizálnia kell Hazard játékát, és ez többnyire a kiscsapatok, és a védekezést képviselő taktikák ellen adhatja meg azt a pluszt, amit annyira hiányoltunk az elmúlt szezon során. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy ezzel felszabadul az Oscarra a tízesben ráomló teher, és a repertoárba még befér vagy egy remek box-to-box Willian, egy hatékony német, vagy egy villámléptű egyiptomi, mindez kiegészülve egy csatárral, aki fossa a gólokat. Mindezt úgy, hogy a védekezésünk elvi síkon ezt nem sínyli meg, és ha kell az izom a középpályára, Matics mellé még akkor is ott van Mikel. Azaz, elméletben sikerült egy remek elegyet alkotni a keretben, és ha ez meg is valósul, akkor az egy sikítós orgazmus focimódra.

Azt mondják a hozzáértők, hogy a klasszikus 10-esek, akik köré lehetett és megérte egy komplett csapatot építeni, Zidane-nal kihaltak. Ez most az egyre komplexebb játékosok korszaka, a CR-ek, Messik, és talán, de reményeink szerint a Hazardoké. A belgának ez a szezonja – főként a tavalyi Chelsea hiányosságait felvonultató belga válogatottban a Vb-n nyújtott silány teljesítménye után – fogja eldönteni, hogy akkor most world class, vagy megmarad örök, de a reményeket soha vagy csak részben be nem váltó ígéretnek. Ránk nézve azért jó, mert mind a Real, mind a Barcelona, Bayern, azaz a top bajnokságok top csapatai el vannak látva ezen a poszton játékossal jelenleg, a PSG ajánlata pedig nem lehet számottevő egy igazán ambiciózus játékosnak, a francia liga színvonalát tekintve – azaz Hazardnak, ha el akar érni valamit a legfelsőbb szinten, akkor a Chelseavel kell elérnie azt. A Chelseaben nyújtott játéka eddig eléggé rapszodikus, és ez csak részben írható a köznyelvi használatban fáradtság és fiatalság számlájára. Nyilván a szezon végére el is fáradt a lényegében kihagyhatatlan kerettagként, viszont amikor azt láttuk rajta, hogy már egy egy vasbetonba ágyazott mammutfenyőt sem tud kicselezni, az fáradtság. Amikor viszont azt, hogy alibaba és a negyven rablót játszik, és a negyvenkettedik emberen már nem tudja áthámozni magát, a passzlehetőségek meg hátra léteznek, akkor az a játékképes társak hiánya a pályán.

Namármost, eljutottunk oda, hogy annyi a szivárvány az égen, hogy mindjárt beleőrülünk, szóval szálljunk vissza picit a földre. Mégpedig azért, mert Vb év volt, a Vb-k pedig mindig élenjártak a futball jövőjét illetően. Ezt a jövőt pedig lehet, hogy az a van Gaal féle mészárlás hintette el, amit jóllehet a holland gnóm elhoz magával a PL-be is, egy olyan 3-5-2, amivel kinyírta az ugyan kissé saját dugájába dőlő, de ettől még kétség kívül regnáló bajnokot: szharráalázta a spanyol 4-2-3-1-et. Az, hogy a futball jövője a 3-5-2-e, még nem jelenthetjük ki kategorikusan, ez is olyan dolog, mint a relativitás-elmélet, előre nem lehet megmondani, hogy az, csak utólag. A Sky-os cikk rövid bevezetője végigvezet bennünket a fejlődés útján röviden, ’54-től a magyarokkal indít, hiszen igazából a WM volt az első igazán reaktív taktikai felállás (ha nem vesszük a skótok 2-3-5-ös felállását annak, hiszen az nem reaktív taktika volt igazán, csak felismerés, hogy az individuális alapokon nyugvó arisztokratikus angol rendszerrel szemben passzolás útján sokkal gyorsabban juttatható el a labda az ellenfél kapujáig), a WM-re pedig az aranycsapat 4-2-4-je volt a válasz. Bár ezt sokan a „brazil formációnak” nevezik, lévén ők alkalmazták először tudatosan ezt a rendszert, de ezt a magyaroktól lesték el – de mivel az aranycsapat tudatosan és rendszeresen váltogatta a felállását a WM, az 1-3-3-3 és a 4-2-4 közt, a brazilok pedig a következő Vb-n, ’58-ban Svédországban már ezzel tolták végig, a szakirodalomban így maradt fenn. A hatvanas évekre átfordultunk a védekező futballra Herrera Catenaccio-jával, majd ’66-ra megszületett a 4-4-2.

A 3-5-2-es felállás a ’86-os világbajnokság kulcsa volt, már legalábbis abban a tekintetben, hogy Maradonából ez hozta ki az állatot, és hát na, a hollandok ezzel alázták szét idén a spanyolokat. Ez azért lényeges, mert láttunk már ilyen szárnybontogatást a Citytől és a Pooltól is (speciel bennünket vertek is ezzel korábban), a ManU-tól még nem, de az amerikai pre-season során LvG már be-benézett ezen az ablakon a vörösördögösöknél. A kérdés pedig intentől fogva az, hogy oké, hogy a tökéletesített 4-2-3-1-ünkkel megoldojuk (talán) a kiscsapatok elleni szenvedős meccsek behúzását, de mi lesz a nagyok ellen, ha ők meg egy 3-5-2-vel jönnek ellenünk? Amit ugyanis mi építünk most, az a Barca és a spanyol válogatott fénykori játéka, sok mozgással, gyors, de ugyanakkor kreatív emberekkel, labdabirtoklással és letámadással. A hollandok által felmutatott 3-5-2 viszont pont ennek az inverze, nem kell neki a labda, a lényeg, hogy a sűrű és tömör 8 emberes védekezőhalmaz irgalmatlan gyorsan tudjon átrendeződni támadáskor leginkább egy 2-4-2-2-vé (de nem ez a lényeg), és a labdát minél gyorsabban a támadóharmadba juttatva az akciót lehetőleg kapuralövéssel fejezze be. Ez nagyon jól is működött a spanyolok szellős és kinyíló csapata ellen, viszont a hasonló formációval érkező meglepetéscsapat, Costa Rica ellen kvázi hatástalan volt, mert lényegében egymás játékát oltották ki – így nem is igazán láttunk játékot a mérkőzésen. Ennek oka az volt, hogy egyik csapat sem akarta birtokolni a labdát, mert a formációjuk nem a labdabirtoklásra lett kitalálva, a hollandok egyéni képességeik révén próbálkoztak némileg erőt venni magukon, de egy fecske akkor sem csinál nyarat, ha az kopasz, és Robben, mert rajta kívül még Kuyt esetlen ívelgetései jelentettek volna változást, de azt igazán az anyja sem értette, miért csinálja.

Azért ne ijedjünk meg annyira a mérgezett nyíltól, elvégre az összeállítás képernyőre karcolásakor Joséval végződik a csapatnévsor, a jó portugál pedig előbb ássa el élve magát, minthogy egy olyan szerencsétlen és szellős védelemmel álljon fel, mint a spanyolok vagy a brazilok tették ezen a világbajnokságon. Mindazonáltal amit Guardiola mondott még mennyi is, 4 vagy 5 éve a BL győzelmük után – még Barca edzőként -, miszerint a csapata labda nélkül borzalmas, sőt, katasztrofális, azon érdemes lesz elgondolkodni nekünk is. Annak a Barcának igazából a kulcsa nem is feltétlen a labdatartás volt, hanem a „labda visszaszerzése”. Ezt gyakorlatban mi is láttuk a mieinktől a Vitesse ellen az első félidőben, egy igazi magas pressinggel, ahol kb csak a partjelzőt nem támadtuk, ha a labda közelében volt: egy ember támadja a labdást, a többiek a passzsávokat zárják el, és ebből max előrevágott labda lehet, amit a hátsó oszlopaink könnyű szerrel kell, hogy megszerezzenek. Ehhez viszont irgalmatlan erőnlét és komoly csapatszintű összeszokottság kell, hogy a meccs legalább 2/3-ában kitartson, mire jó eséllyel már vezetünk annyival, hogy az ellenfélnek a kedve is elmenjen az egésztől. Ez viszont roppant nehezen fenntartható egy mély, sűrű 3-5-2-vel szemben, hiszen a labdakihozatalhoz túlzottan nagy túlerővel néz szembe a magasan pressingelni kívánó csapat. Így meg kell találni az egyensúlyt ilyenkor a magasvonalas letámadás, és a saját középpályánk közepe tájékán szögesdrótkerítés-függöny lecövekelésének emberfelosztása között. A másik kulcs ebben a játékban az lehet, amit José Interénél láttunk, mondjuk pont ellenünk és aztán a Barca ellen a BL-ben: minden az ellenfél térfelén történő labdaszerzésből első szándékból gólszerzésre tört. A 3-5-2 annyira sűrű, hogy nem lesz idő tutujgatni a labdát, ahogy egy pici rés van, betörni, belőni, kapuratörni, lövéssel befejezni. A 3-5-2-vel szembeni játék halála – és a Vb-ről ez is ismerős lehet – a horizontális játék, a keresztbepasszok. Ehhez a játékhoz (már nem a haláloshoz, hanem a megoldásoshoz) lényegi elem, hogy legyen a keretben egy Salahoz vagy Schürrléhez hasonlatos futógép, aki labdával sem esik el, és igény esetén képes azt kapura küldeni.

Node, ezek az én meglátásaim, tessék ennek komolyságával fogadni a dolgokat. Egyszer régen Heinrich még az őshazában írta (asszem ő volt), hogy „a futball egyik bűvöletes tulajdonsága, hogy ugyanazt a mérkőzést tízezer néző húszezerféleképp látja, és ennek következtében vég nélkül lehet vitatkozni felette.” Senki ne fogja vissza magát, most még csak nem is láttunk semmit, hanem még csak azon vitázunk, amit majd talán látni fogunk. Egyelőre még csak természetfeletti erőket próbálunk megidézni holmi rítusok lévén – na nem mintha szükség lenne rá a sikerhez – de biztos, ami biztos, egyébként is már most kell a felkészülés a kocsmai vitákra, gyúrjunk vazze.