Verssel kedveskedem. Ha szereted a rímeket és nem zavar, hogy itt tutira nem veszel majd a részletekben egyhamar, és annyi időd sincs, hogy terjengősre kattints, de könnyed szórakozásra vágysz, vagy kevés meccset látsz, akkor ez a te helyed és szöveged!
Hónapok óta már, hogy nincs más király,
bár az első mögött sok a viszály,
de innen felülről úgy látszik,
hogy a csapat akkor is nyer, ha csukott szemmel játszik.
Na, nem mintha most ez történt volna,
Mindenki pont ott volt, ahol a dolga,
Nagybetűs csapat ez, én mondom,
Tán még Ivával a kezdőben sem lenne gondom.
Persze, viccelek csak,
Hiszen nem vagyok én vak,
Azt is nagyon jól látom,
Hogy Costa az egyik legjobb barátom.
Mármint amennyiben én vagyok a Chelsea,
De sajnos nem vagyok, csak egy szerzi,
Aki épp úgy élvezi az Hazard cselt,
Mint, hogy Conte zakója érzelmi bombát rejt.
Vagy ott van Cesc, a passzkirály katalán,
Számos köszönöm ékeskedik facebook falán,
A legfrissebb egy angol bekktől,
Kinek fejétől a taxid a mentő.
Kitartás, csapatösszhang, szervezettség,
Talán soha nem volt még ekkora egység,
Ott, hol a szélen Mo és Alonso lohol,
Nem is sejtenéd, milyen forró a pokol.
Úgy ám, kénköves bugyor ez a Bridge,
Nehogy te mást higgy!
Itt az újabb clean sheet
Vesszen hát ki mindenkiből a kishit!
96 Comments
by Endy919
Zsoz halál komolyan kirakta a csapatból Martialt. Rá kéne repülni.
by balazsh
lehet lemaradtam valamiről, de van ennek valami alapja?
by Endy919
Elvileg nincs vele megelégedve és elkezdte jegelni. Olyan Zsozésan.
by Sir Idemitirjak
Kimaradt a keretből az utolsó bajnokin amire José annyit mondott hogy nem volt helye s keretben, majd a következő edzések képek alapján nem jelent meg Martial. Ezután hamar jöttek a „közeli források” hogy a francia menni akar.
by DannyfromtheShed
hozhatnank, de keveseselyt latok ra sajna.
by DannyfromtheShed
http://www.skysports.com/football/news/11667/10744522/anthony-martials-man-utd-future-in-doubt-with-jose-mourinho-unhappy-with-forward-sky-sources
Itt is a sztori. Hat nem tudom, h miert jonne at hozzank, hiszen itt sem lenne garantalt kezdo nagy valoszinuseggel.
by DannyfromtheShed
A skynál mit szívnak? 🙂
https://uploads.disquscdn.com/images/a0fe3480e0fe060ef85ca7175265172b95dda6fe1ff3978e8ded3202e3eecb3c.png
by Sir Idemitirjak
Szipuá. Ha ezért fizetik a szakértőket akkor remélem szén-monoxidot.
by Sirappa
Srácok! Need some help!
Van valaki itt, aki esetleg meccsjegy vásárlásában tudna segíteni? Swansea ellen kellene 2 jegy, de ezer éve volt már, hogy én jegyet vettem meccsre, így nem tudom, nem emlékszem semmire. Tud valaki segíteni ezen jegyek beszerzésében?
by Zenzo
keress valakit, akinek van true blue-ja, vagy írj a Magyar Chelsea Szurkolói Klub-nak.
(vagy, ha hajlandó vagy beáldozni a meccs első 10-15 percét, akkor a stadion körül is tudsz szerezni valszeg occóér 😉 )
by Diego Costa
Volt itt egy poszt egy kint élő szurkolótársunkkal, aki azt mondta, hogy nagyon szívesen segít jegyvásárlásban. Szerintem ő tudna neked segíteni, Zenzo pedig talán előtudja bányászni azt az interjút.
by Zenzo
http://chelseafc.taccs.hu/2016/03/23/chelsea-testkozelbol/
vagy
http://chelseafc.taccs.hu/2016/01/28/londonbol-szeretettel/
by DannyfromtheShed
Conte epp most tart „sajtit” (bocs ezt muszaj volt elsutnom): „Begovic will be allowed to leave if we can find a suitable replacement, but if not, he will stay at the club.”
by DannyfromtheShed
Azt mondja, hogy elengedik, hogy jatszahasson mashol 1st team footballt, ha van elerheto replacement. ha nincs, akkor marad. Edes istenem es szerintuk Gordon egy jo alternativa? omg
by DannyfromtheShed
Akéról kérdezték, hogy hol fogja játszatni: jó LWB nek és CB nek, ahol éppen a szituacio meg fogja kivanni.
by DannyfromtheShed
Holnapi meccs egy lehetoseg lesz a fiataloknak.
Kulon kitertek Batsra, hogy fog-e meg kapni klehetoseget es, hogy fontos jatekos-e szamara. Azt mondja igen, holnap is fog eselyt kapni a Brentford ellen.
Ake is valszeg kezdo lesz.
Azt is mondta, h komolyan vesszuk az FA cup ot..
Hat sokat nem tudtunk meg. 🙂
by Diego Costa
Mit szerettél volna meg tudni? 😀
by DannyfromtheShed
h akar-e venni vkit:D
by lamps8
Musondarol/kenedyről mondhatott volna valamit.
by DannyfromtheShed
roluk annyit mondott, h most lesz lehetoseguk jatszani a kupaban. Bar egyenileg nem tert ki rajuk, de felsorolta oket.
by Diego Costa
Azt mondta ha jól tudom, hogy ha egy mp-et is játszanak, akkor nem mehetne kölcsönbe. Szóval egyik sem fog játszani, de ezt már csak én teszem hozzá.
by myheartisblue
https://www.facebook.com/ChelseaFC/videos/10155144754097259/
FA memories.
by salsal
Breaking: Elmeszelték Wengert a hétvégi tili-toli miatt, 4 meccs + 25 rongy.
Szóval kihagyja a bajnokit ellenünk (is).
by myheartisblue
Azzigen. Azt hittem 2-t max, 3-at kap. Hát van ez így, hogy nem lehet megtartani az önkontroltt, az FA most példát statuálóan kemény kezű volt. Nem épp egy oldalvonal mellett, állandóan instrukciókat osztó Conte típus az öreg. Nem tudom, hogy előnyt jelent ez nekünk-e vagy. Mert Pl. Conte nélkül állna ki a Chelsea egyértelmu hátrány, de hogy a Arsenal-Wenger kapcsolat ennyire szoros-e azt meglátjuk. Minden esetre nehezebb SMS/hívásban kommunikálni mint élőben. Ha választhatnék inkább lélektani előny mint sem, de a mérkőzés a pályán dől majd el. Ti mit gondoltak lesz ennek különösebb hatása?
by DannyfromtheShed
Touchline bant kapott, a padon ott ülhet szerintem, csak nem mehet ki a kis teglalapba.
by kasata91
Az a baj hogy azzal hogy nem nyulhat bele a meccsbe, csak nőnek az esélyeik.
by Diego Costa
Amúgy én is ezen gondolkoztam, hogy a végén még jobban járnak fele. 😀
by Diego Costa
4 meccsre tiltották el, 4-re. Ki gondolta volna…
by DannyfromtheShed
Amikor Joset ennel sokkal offenzivabban ellokte, azt miert nem buntettek?
by myheartisblue
Mikel on John Terry
„The Chelsea through and through legend John Terry. Every time I stepped on the pitch and looked at my back and see John I know the defence is going to be solid. He wants to win, if he loses a game in training he doesn’t speak to you for two days.”
Illetve Mikel best V csapata: Čech, JT, Lamps, Essien, Drogba
http://www.football.london/chelsea-fc/players/mikel-this-chelsea-player-wouldnt-12519559
by myheartisblue
Újabb Chelsea Legenda Kínába!
As per The Sun, Pato has signed for Chinese side Tianjin Quanjian for a fee of £15.4 million and is set to earn as much as £90,000-a-week.
by Rammschein
„legenda”…. xD
by myheartisblue
Gondoltam az nem kell, mert érezni a irónia szagot… 😀
by Rammschein
legenda olyan szinten, hogy az egyik legnagyobb flop volt valaha a csapatban… az egyik! 😀
by myheartisblue
Hát Falcaot nehéz überelni…pedig mekkora Flopjaink voltak mellette is te Atyaúristen…
by Rammschein
nála mögötte van az tény. 😛 de azért ez sem kutya.
by myheartisblue
Mutu, Shevchenko, Verón, SWP… Torres. Fájó milliók ezek.
by Rammschein
az egyik kategóriába még mindig jó… a közelmúltban meg főleg. 😀
by Endy919
Pedig Verónt hogy imádtam ….
by DannyfromtheShed
hogy miért, az rejtély:D
by Endy919
Kezmant is!
by DannyfromtheShed
Jo nagy flop volt o is 😀 PSV ben vert egy halom golt, aztan nalunk bepattant rola 2 egy ideny alatt?
by Endy919
Hmmmm?
Kapott vagy 2 meccset . Azokon pedig nem mozgott rosszul. Flopnak biztos nem nevezném. Én inkább sajnáltam , mert komolyan számított neki , hogy nálunk játszhat .
by BlueCech01
Flopnak én sem nevezném, inkább a vezetőség egyik legostobább döntésének, amit valaha meghoztak.
by Endy919
off. Az miért van , hogy ha igazolunk valakit , akkor többnyire egy hónapot kell rá várni , hogy játszani láthassuk?
Itt van pl. Evra . 35-36 éves , jóformán végig padzota a fél szezont Sandro mögött és kb 2-3 nappal az átigazolása után kezdő. Vagy Depay … fél éve még a padon sem ült és a Lyon is rögtön bedobta. De ha ligán belül akarunk maradni , akkor a szintén teljesen jegelt Schneiderlint is azonnal bedobta az Everton 20-30 percre.
by myheartisblue
Dehát a fhanszia bajnokság és a PL közt nagy-nagy erőviszonyi különbség van. Meg lehet aztán nem is kondicionális eljegelések ezek hanem taktikai vagy alkalmazkodási (míg megszokja a csapatot az összjátékát) Mert pl. egy Depay vagy Evra ott erősítés, míg nálunk egy formán/kondin/taktikán kívüli játékos inkább visszahúzó tényező. Én valahogy így magyaráznám a dolgokat.
by Endy919
Ezért írtam be Schneirderlint is. Kb szeptember óta jegelve volt és az Evertonban rögtön megkapta a lehetőséget.
by mohacsia
Szerintem tök egyszerű. A nagy lóvéért vett neves játékost rögtön be kell dobni, a többiekkel lehet várni, hogy aklimatizálódjanak. Egy Evertonban Sch egyrészt marquee signing.
Amúgy Torres nálunk is kb első perctől játszott.
by myheartisblue
Jó, de edzésben volt és egy azon bajnokság. Vagy most kire gondolsz, hogy jegeljük? Zoumára?
by DannyfromtheShed
Nálunk soha senki nem mer és nem is mert kockáztatni. Nyílván benne van az is, h mi ritkán veszünk olyan kaliberü játékost, aki egyből kezdőbe való.
Kanté mondjuk pont ellen példa, ő egyből kezdő volt, persz ő a felkészülés alatt jött még nyáron. Talán Mata (Norwich ellen egyből gólt is rúgott) és Hazard voltak, akik szintén egyből játszottak, sztem Luiz is Torresszel együtt januárban.