Ha már a múltkor amolyan nemzeti félsikert könyvelhettem el egy faviccel, hát nézzük most a fakupát, ha pedig a kollégaurr danolással, hát mások tollának ötletének bevonásával akkor legalább rímeljek én is, show must go on, Brentford come on, Chelsea c’mon! bor az asztalon, újabb Chelsea meccs a műsoron. And so on…
Fahumor, famosoly, faviccek, fakézzel nyílnak ki a fasliccek.
Szegény megboldogult Bonczgézi valami irgalmatlan zsenialitással ontotta magából ezeket, fanótája azóta is etalon számomra, és csak szólok, hogy aki most nem hallgatja meg legalább kétszer, az fahomár…
Hát kérem mi pedig nekifeszülünk a fakupának, idén – illetve a szezonban – másodszor, és Conte kicsit meg is hasonult a felvezetőben, hiszen egyrészt előjön azzal, hogy komolyan vesszük, meg régi, meg fontos sorozat, és hát nekünk még csak BL sincs, szóval ezt a fakupát aztán fakomolyan kell venni, aztán befejezi a mondatot azzal, hogy ez (ismét) remek alkalom arra, hogy azokat játszassa, akik amúgy nem nagyon játszanak – hát fájdalmas minden igazság, de ez a kettő azért, akármit gondolsz, kizárja egymást. Félreértés elkerülése végett, én nem bánom, hogy a B csapattal állunk ki a Brentford ellenében, sőt, tekintve, hogy a PL-ben a holnap pályára lépők nagyrésze mennyire nem kap lehetőséget, kimondom: örülök, hogy így van, csak akkor meg ne álljunk elő ilyen szöveggel, hogy mennyire komolyan vesszük. Nyilván nem sz@runk bele, az addig oké, meg rendjén is van – de azért a komplett B csapattal kiállni minimum kétségbe vonja a komolyanvételt. Örök igazság, hogy kiskutyával, gyerekkel, vagy csöcsökkel bármi eladható – az FA-Kupát kutyákkal vagy a másodlagos női nemi jelleg mutogatásával ugyancsak nehéz lenne, így mi maradunk a „gyereknél”, mert jó eséllyel a pályáralévő átlagéletkor zuhanása fogja a képernyő elé vonzani a szurkolókat, Zouma, Bats, Ruben, Chalo vagy a visszatérő Aké játéka izgassa jó értelemben véve az ingereket.
Miután ezen a filozófiai mélységen átestünk, azért tegyük ide, hogy lassan már mondjuk B csapat sem marad, a télen eddig ugye főleg kifelé szórtuk a plajákat, Oscar, Mikel, aztán ugyan hála égnek már csak 4 nap van vissza, és májusig talán ismét némileg háttérbe szorul a világsajtó egyik leggagyibb és legvisszataszítóbb részlege, a pletykagyár – mert nem, meg nem fog állni. De addig még pörög a flex, és vannak itt kérem már leírt kimondott szavak Branáról, meg Begovicsról, emellett pedig Musondát, Kenedyt és Olat is simán kiszórhatjuk még loanba…. farakás, falépcső, fatörpe, ti meg mehettek a kölcsönbe.
Na aztán adjunk a melónak. A negyedik körön való továbbjutásunk útjába a Brentford áll, aki egy fokkal keményebb dió azért, mint a Peterborough volt, de azért normál alapesetben nem kellene, hogy komolyan kimozdítson bennünket a komfortzónánkból, pláne a Stamfordon. A kampó közepén tanyázó gárda nem hasít éppen nagy formát, utolsó hat meccsükből egyet sikerült csak megnyerni, meg úgy összességében a 27 bajnokiból kilencet, mi viszont mint fentebb tárgyaltuk, B csapattal megyünk, az FA-ben pedig bármi megtörténhet, 4 éve is újrajátszásra kényszerítettek bennünket, szóval azért nem számítanék épp jóféle koktélos mókára a mödanszié partján holnap délután. Ha így megyünk neki, akkor könnyen idő előtt ríszegen elaludhatunk a gummimatrasszon, aztán befordulunk a vízbe egy óvatlan pillanatban, és máris lehet magyarázkodni a meccsutániban körmondatos körmönfont konferanszban, hogy hát mi nem így akartuk ezt eredendően. Csakhát emlékszel a tejszínhabos fagyikra, faszájjal buktunk rá a fagyíkra…
Én azért bízom benne, hogy az A keretet nagyjából nélkülöző holnapi kezdőben buzog majd annyi tettvágy és bizonyítási kényszer, hogy valóban nem fogják félvállról venni McEah…MecEk…. McEkr… Josh visszatérését, és úgy megpocsíkolják a Brentfordi bagázst, hogy attól még Ancelotti szemöldöke is kiegyenesedik. Nagyon jól fest a helyzetünk a bajnokságossági versenyfutásban, de azért nem ártana bent tartani egy esélyt arra a jelenleg valószerűtlen, és bízva mondom, remélhetőleg nem megtörténő eshetőségre, ha valami miatt aztán mégis lejjebb csúsznánk a végelszámolásnál, mint a jelenlegi pozíciónk.
Márpedig a nagyobbik angol kupasorozat ezüstösre fényezett trófeaeszköze szépen csillog, és lehetőség szerint a bajnoki serleg mellé is be lehet azt tenni a vitrinbe. Szóval a lényeg, hogy bízom benne, hogy a B jelzésű Conte-had érez magában majd késztetést, hogy viszonylag egyszerűen továbblökje magát legalább a következő körig, főleg azzal a teherrel a nyakukban, hogy igazából most van/lesz lehetőség bizonyítani arra nézvést, hogy némileg közelebb kerüljenek az A kerethez, mert a Brentford ellen elhajítani a bizalom nemesfémmel futtatott labdacsát, az nagyjából kihathat a szezon hátralévő részére. Ez pedig azért is kell, hogy Conte ne akarjon eret vágni magán, ha véletlen valakit pótolni kell egy kieső meccsre az A keretből. Mert hiába gondoljuk mi, hogy Batman akkora faszagány, mint amekkorának mi látjuk, ha Conte fejét le kéne fotózni és a világ összes értelmező szótárába beragasztani a szkeptikus szócikk mellé, ha arról van szó, hogy Batsnak kéne inkább csatárban játszani Diegoal véletlenszerű kiesésekor, nem pedig Ázárnak. A következő körben már ugyancsak nagy mák kell, hogy üthető csapatot sorsoljanak a Chelsea ellen, no nem azért, mert nem lesznek az ötödik körben is elhanyagolható együttesek, hanem mert irtózatos f@szmák kell ahhoz, hogy harmadjára is kikerüld esküdt ellenségeidet és életed megkeserítőit; így ha nem PL csapatot kapunk is majd ellenfélül, van rá egy hatospakk söröm, hogy akkor tuti Leeds vagy Millwall kategóriázatú harc vár ránk, ami pedig azt is jelentHETi akár, hogy Conte ténylegesen is komolyan veszi onnantól a kupát, és már nem a bések futnak ki a gyepre. Fahurka, fakolbász, facsizma, ősellenség meccsét fújja a spori fasípja.
Tisztázzuk a tisztáznivalót, nem ez a holnapi lesz életünk legmeghatározóbb élménye, de még csak a szezoné sem – minden héttel fogynak a meccsek, a tél lassanként a tavaszi nagymenetbe fordul, ami ráadásul nekünk idejekorán és gyors egymásutánban jön a következő két hét során. Már látom a fényt az alagút végén, igaz, ahogy közeledek felé, Conte áll benne térdig érő Royal Blue halászgatyában és mélyen kivágott, molyrágta pólóban, de legalább a PL serleget lengeti karjaiban, de ez az álom még egyelőre mindig felébredéssel végződik, bár az, hogy már most ilyenek jelennek meg fényszűrés céljából zárt pilláim mögött, megmagyarázza majd májusban, hogy miért nem kaptam rohamot, mikor kiderült, hogy bajnokok lettünk.
A fakupa másodlagos, jelenleg az, mert a szezon előtt – ha már szóba kerültek az álmok – még nedvesebb álmaiban sem véltem felfedezni, hogy 2017-re fordulva reális esélyünk lesz a PL elsőségre, márpedig most ez a helyzet. Igaz, ehhez nem csak a mi javarészt kifogástalan szereplésünk kellett, hanem a riválisok, legfőképp a két manchesteri alakulat ordító idétlensége, akik közül ráadásul épp Pepi állhatna be 50cent mögé háttértáncosnak, mert amitől óva intették többen a szezon előtt, tudniillik, hogy a PL azért a PL, nem valami előre lejátszott liga, beigazolódni látszik, és ettől persze nem vesznek el azon érdemei, hogy évekig végignyerte ektüell csapatával a világot, de a PL címhez jelenleg annyi köze van, mint nekem a harangöntéshez. Hogyan került hozzám ez a faszálka, mert Mancity-t húzott rá a faszára.
Másodlagos vagy sem, holnap FA-Kupa meccs, a maga szintjén komolyan vettségével együtt, a Brentfordon pedig a végkimeneteltől függetlenül illő továbblépni, s bár ha mégsem ez történne meg (amire azért a felforgatott és agyonfiatalított csapattal van némi csensz), akkor főleg azt kérem, mint mindig: ne kelljen már bevernem a képernyőt amiatt, artikulátlan, baszatlan pávián harci kiáltásra hajazó szopránom közepette, mert nemtörődömséggel kell szembesülnöm. Minden pályára lépő, akin esetleg ennek jelét vélni felfedezni, jobb, ha menekül, különben Abra minden haragja sújtson le rá, s mintha szibériai szelek szúrását érezné arcán, úgy fusson messzire.
Nektek jó szurkolást „élőben”, én már mondhatni szokásosan kihagyom a délutáni meccset, amit jó eséllyel az eredmény nem-ismeretében az esti órákban pótolok majd, utána találkozunk.
Favillák, fakések és fatepsi, holnap meg nyerjen a Chelsea!
362 Comments
by myheartisblue
Pedro has now been directly involved in 11 goals in his last 9 home games across all competitions.
– 7 goals.
– 4 assists.
Lassan beismerhetjük, hogy amennyire nem bíztunk Pedroban meg sokszor szidjuk, egyre jobb teljesítményt mutat. Csak olykor hajlamos elveszni és hibázni.
by Rammschein
Conte alatt szárnyal ő is… 🙂
by balazsh
kicsit sajnálom Wilit, mert bár összességében gyengébb idén, mint Pedrito, neki is vannak szép megmozdulásai és továbbra is termeli a gólokat. kevés csapat van, ahol a menedzsernek azért nehéz összeállítani a kezdőt, mert túl sok a jó játékos 🙂
by myheartisblue
Annyira nem mondanám. Én ezt rotációként fogom fel az adott posztra.
by Diego Costa
Könyörgöm, ne.
Milyen szép megmozdulásokra gondolsz? Elképesztően gyengén játszik, de nem csak idén, hanem amióta itt van. Tavaly volt egy „jó” éve, mert mindenki szar volt neki pedig bement pár szabadrúgást. Ezt leszámítva viszont elképesztő gyenge teljesítményt nyújt, egyenlőt a nullával.
by DannyfromtheShed
már aki 🙂 De örülök, h van, aki belátja, mert sokan most mélyen hallgatnak 🙂
by BlueCech01
Ők jobbak, mint a willian-ellenesek szektája. Azok előbb megjegyzik, hogy kivételesen nem kurvaszar, megdicsérik a gólpasszadó játékost, és aztán hallgatnak.
by Sir Idemitirjak
Azért még mindig nem haragudnék ha vennénk a helyére valakit.
by BlueCech01
Én sem, sőt én sem tartom egy középszernél jobbnak, de amit a blotunga által vezetett véresszájú szekta leművel itt, az több, mint szànalmas.
by DannyfromtheShed
Nezzunk amugy korul a ligaban. Van egy Costank, egy Hazardunk, jobbak barkinel a PL-ben. Emelett van egy Willianunk es egy Pedronk arra a 3ik tamado posztra, meg mindig jobbak, mint barmelyik rivalisunk 3-ik tamadoja.
Oke egy Barca vagy Real tamadosorral osszehasonlitva gyengebb, de nem sok mas csapatnak van erossebb sora.
Egy Griezi, Carrasco, stb. persze elferne 🙂
by Sir Idemitirjak
Real 3. embere nem erősebb, Benzema egy vicc, nem értem hogy képes a Real kezdőjében szerepelni.
by DannyfromtheShed
Ez a szokasos bandwagon, de egy ostobasag. Benzema egyaltalan nem rossz, nem veletlenul van ott meg mindig.
by Diego Costa
„Willianunk es egy Pedronk arra a 3ik tamado posztra, meg mindig jobbak, mint barmelyik rivalisunk 3-ik tamadoja.”
Ez fájt. Willian egy 0, hasztalan amit csinál. Futáson kívül nem csinál semmit. Az, hogy a riválisoknál jobb, az nem igaz, hiszen még nálunk se a legjobb. Musonda is jobb nála. Willian-nál jobbnak lenni, mondjuk nem nagy szó.
by BlueCech01
A Willian-ellenes szekta helyettes-szószólóját hallhatták.
by DannyfromtheShed
Hat erre nehez mit mondani, oszinten szolva, ha ennyire mashogy latod nem tudok vele vitatkozni. De azert egyet megkerdeznek, honnan tudod, h Musonda jobb Williannel? Hogy mered ossze a kettejuk teljesitmenyet?
by Diego Costa
Nagyon egyszerű. Willian annyira rossz, hogy mindenki jobb nála. A nulla teljesítménynél ugyanis nehéz rosszabbat csinálni. De te miben látod Willian erősségét? Ha máshogy látod a dolgokat ajánlom, hogy fogj egy papírt és egy tollat és írd fel minden mozdulatát a meccsen és meccs után olvasd vissza.
by DannyfromtheShed
😀 „willian-ellenesek szektája”
most, h mar nincs Ramires, Torres kell valaki, akit leeht gyepalni.
by BlueCech01
Az a vicc, hogy ugyanezek a tagok Maticra voltak rászállva októberig, őt vágták volna ki. Mióta Matic feljavult, kellett más, akire lehet nyállat verni, mégha ez a játékos csak csereember is.
by DannyfromtheShed
Maticot en is ekeztem bevallom oszinten, az akkori formaja mondjuk erre valoban okot adott sztem.
by myheartisblue
Iva kezében a döntés, ha akar mehet. (Egyébként tetszik a nyelvi nehézségei ellenére rendkívül jól kezeli a médiát. lásd. utolsó bekezdés)
„The Italian said: “This season he is not playing a lot with us and I know that when a player has the habit of playing every game, and it happens that you are not playing regularly, it’s not easy to accept this decision.”
„He knows well the situation and I’m pleased if he remains here, if he stays with us.
“But in this situation the player must make the best decision for him and his family. I’m ready to accept any decision because I think he deserves great respect for his career at Chelsea.
Conte refused to comment when asked if Ivanovic had asked for a move, adding: “I don’t like to speak about my relationship with my players.
“If I have a conversation with them I prefer to keep private.
by lamps8
nem örülnék neki ha elmenne, ezt a fél évet már kibírhatná Begoviccal együtt.
by Rammschein
Heh, a Poolnál már azzal szórakoznak a szurkerek, hogy az ellenünk játszandó meccsen tüntetnek majd, hogy Kloppot leváltsák… LMAO.
by Endy919
Nem lesz ott Kloppal semmi ,miután elszedtek tőlünk pár pontot…
by myheartisblue
Én is ezt érzem, mivel annyira elbénázták az utóbbi heteket, hogy pont ellenunk fogják lehozni a ‘nahmostjolmegmutatjukavilagnak’ teljesítményt. Nehez 1X szagú meccset erzek, de tevedest Orommel bevallalnam.
by BlueCech01
Ne zavard meg Endyt, az ereje kibontakozásához idő kell
by kasata91
Mané lesz már vagy még pihen egyet ?
by BlueCech01
Mahrezt már most harcba fogta Tinkerman, szerintem Mane is ott lesz legalább a padon
by Blotunga
Közben az újabb pletyka, ismét hozzuk Moratát, mert nem bírja a padot Madridban… Mert itt majd fogja bírni! :))
by Diego Costa
Nagyon nem tudom értékelni a spanyolt. Egyszerűen a szememben egy átlagos, tucat játékos. Az ára meg egyenesen nevetséges. Remélem nagy ívben elkerüli London-t legalábbis a kék részét. (Tekintve, London is blue, maradjunk az egész városnál- a szerk.)
Mostanában én is olvasgattam ilyen híreket, de ott tovább rontották az amúgy is rossz helyzetet, mert rendre megjelent a ‘Costa long-term replacement’ kifejezés, ami több okból is fájó volt…
by Endy919
Off. Nézi valaki az Australian Open döntőt ?
Rafa egy isten!
by Blotunga
Én bele-bele nézek. Sajnos nem valószínű, hogy lesz még köztük GS döntő…
by lamps8
ez Zenzotól egy ban lesz ha félreérti.
by Rammschein
xDDD
by Endy919
Miért Federeres?
by Sir Idemitirjak
Az egykori sikeredzőnkre gondolj vissza és nézd meg a második mondatod
by Endy919
Tényleg :DDDDD
Ő is az amúgy. Történelmünk egyik legsikeresebb edzője.:)
by DannyfromtheShed
Avram Grant meg BL dontoig vezetett minket 😀
by Blotunga
Endy, ha ismételten elkiabáltad, én megkereslek, bárhol is legyél!
by Endy919
Már ütöm a fejem a falba…
by Blotunga
Ne csináld, majd én fogom! :))
by DannyfromtheShed
igen, es en is all time Nadal szurkolo vok 😀
by Endy919
Bocsánat…nem tudtam hogy a tenisz fölött is van hatalmam…
by DannyfromtheShed
Nemar 🙁
by DannyfromtheShed
Meg visszajohet, az igazi Nadalos lenne 🙂
by Sir Idemitirjak
Czernobog!
by Frenky54
A 35 éves Federer az isten, Nadal „csak” félisten:)
18 nyert Grand Slam!
by mohacsia
Most miattad főzhetek halászlevet a barátnőmnek. Szakadj meg…
by Endy919
Már csak ezért megérte 😀
by DannyfromtheShed
Ezek mennyire vannak beszarva? 😂😂
Sadio Mane: Liverpool to fly Senegal striker back from Africa Cup of Nations
http://www.bbc.com/sport/football/38788778
by balazsh
Pont ezen gondolkoztam tegnap, hogy vajon ha még ma hazajuttatják, 1 napnyi edzettséggel és 3 nappal az előző meccse után vajon játszatni fogják-e. Aztán abban maradtam, hogy tökmindegy 😀 Mert ha játszik, akkor egy fáradt, kedvetlen Mané se fogja megváltani a vergődő poolt, a lesérülésére viszont fokozott esély lenne. Ha meg még valamilyen csoda folytán nyernek is, az se állítja meg a gépezetet.
by kasata91
Most láttam a meccs utáni lelki állapotát, ha van eszük akkor a repülőtéren pszichológus várta.
by Sir Idemitirjak
Payet a Marseilleben folytatja, érdekes.
by DannyfromtheShed
Azert erdekes, mert a most elfogadott 25 misit a het elejen meg kirohogte a West Ham. Rajottek, h kulonben csak bukin fognak, ha fel evig baszik jatszani es tarcsiban lesz a penz helyett… raadasul 10,5m ert vettek masfel eve szoval jo uzlet volt.
Jatekos szempontjabol pedig undorito volt, amit csinalt, mert meg par honapja azt nyilatkozta, h nem hagyja el ideny vegeig oket, mert szeretne meghalalni a bizalmat, es segiteni bent maradni.
by Diego Costa
Nyilván ezt mondták, mert így akartak több pénzt kicsalni a Marseille-től.
Azért érdekes, hogy ezt csinálta, mert nemrég hosszabbított. Oké, hogy szarul teljesített most a WHU, de mégis mit várt? Volt egy kiszaladt évünk tavaly és ennyi. Én azt se értettem, hogy minek hosszabbított. Biztos elmehetett volna egy nagyobb csapatba. Ha év végén azt mondja, hogy ez szar volt, menni az is más, mint a mostani. Év közben megtagadja a szereplést és azt mondja, hogy soha nem szeretett ott játszani, nem érzi jól magát és még az időjárás se az igazi. Érdekes…
by kasata91
Tipikus ügynök tele beszélte A játékos fejét szitu.
Neki az az érdeke, hogy minél nagyobb legyen az átigazolási összeg, mert abból esik le neki %.
A játékos meg Arra mozog amerre rángatják.
by Diego Costa
Egy felnőtt embert ne rángasson már egy ügynök. El nem tudom képzelni, hogy valakit elrángassanak ha jól érzi ott magát.
by mohacsia
Naív vagy. 🙁
by Zenzo
Az. Valahol aranyos, hogy valaki még mindig hisz az ártatlan világban, ahol mindenki azt csinál, amit akar. Ez üzlet, kőkemény üzlet, és a pénz beszél, minden más meg kussol. Az ügynöknek még csak „tele sem kell beszélni a fejeket”, üzleti döntés van, azt kész. Ráadásul, a futballisták közül ugyancsak kevés az agysebész…
by DannyfromtheShed
Gondolom fizuemeles meg signing on fee miatt hosszabbitott.
Amugy allitolag valami csaldi ok miatt lett hirtelen „honvagya” (mert, h alapbol Reunioni, ami Marseilletol picit arrebb van..) 🙂
by DannyfromtheShed
Millwall tovabbjutott egy 1-0-lal a Watford ellen, erdekes talalkozo lenne, ha mi kapnank oket 🙂
by DannyfromtheShed
A kozelmultbol, Wigan elleni FA cup meccsen egy kis rendorsapka lopas:
https://www.youtube.com/watch?v=SO-KGIrDsmc&feature=youtu.be
by DannyfromtheShed
Ezt kerestem:
pillanatkep, Millwall vs Chelsea, 1995
😀
https://s-media-cache-ak0.pinimg.com/564x/37/fe/5d/37fe5db50599a8ccfd4b9231a891e813.jpg
by Sir Idemitirjak
A béke nevében ellovagoltak a naplementébe?
by Sandic
Csak ne a mi stadionunkban rendezzék, különben idő előtt elkezdődnének a bontási munkálatok 😀
by DannyfromtheShed
jogos. Meg a vegen ugyis minket buntetnek meg, h nem tudtuk megfekezni a Millwall szurkolokat 😀
by lamps8
a monacos bernardo silvat már most le kellene foglalóznunk nyárra.
by Endy919
De ha Lemar/Bakayoko/Fabinho érkezne , akkor sem sírnék. De Mendy és Mbappe is ügyesek. Nagyon sok fiatal kincs van a Monacoban.
by balazsh
ennek a Falcao gyereknek is jól megy ott, bepróbálhatn..-ohwait