No Barton, no party!

Burnley-be látogat a csapat vasárnap. Sok izgalmat nem ígér a találkozó, persze az ellenfelet alábecsülni nem szabad, de ha számba vesszük eddigi eredményeinket, latolgatunk kicsit, mégiscsak az fog kijönni, hogy igazam van. Lássuk a beharangot!

Szóval, emlékeztek még, hogy indult minden? Jött Conte és vele a kételyek, hogy fasza lesz-e, aztán elindult a bajnokság, vertük a Weat Hamet, majd a Watfordot is, mindkettőt épphogy, nyikorgott kicsit a gépezet, de gyűjtöttük a pontokat, ekkor jött a Burnley és az első magabiztosabb siker – 3-0 – amire felordított a millió Chelsea drukker: végre! De ekkor még nem tudtuk, hogy az igazi nehézségek hátra vannak – na, az igaziak talán még mindig, mert nem volt hosszú ez a nehéz időszak – előbb egy döntetlen a Swansea-val, majd egy hazai bukta a Pool ellen és végül az hírhedt Arsenal elleni szopó, mindezt két hét alatt, új edzővel, ijesztő volt, na! És hogy mi történt azóta? WWWWWWWWWWWWWLWWDW.

Joey PR-ese próbálkozik.

A lényeg pedig, amit ebből a statból le kell szűrni, az az, hogy ezt a Burnley-t már akkor is alaposan elvertük, amikor még közel sem volt meg az az összeszokottság, az az összhang, az a kíméletlenség, az a sikeréhség, az a magabiztosság, ami most jellemzi a csapatot. Ráadásul a napokban a Whoscored készített egy statisztikai összeállítást a Premier League-ről, melyben azt mérték fel, hogy az elmúlt hat idény aktuálisan legjobb csapata hány pontot hozott a top6, illetve az azt követő 14 csapat ellen. Nos, mi ez utóbbi csoportosulás ellen eddig mindössze két pontot buktunk. Vereséget ugye csak a Pool, az Arsenal és a Spurs mért ránk, de az első kettő még a szezon elején, a régi felállásban… azóta viszont, hogy megvan az új, hát egy-két kisebb botlást leszámítva nem igen van megállás.

Mindennek fényében ez a Burnley most nem igazán jelenthet akadályt, legalábbis a statisztikák, azaz az elmúlt idők tapasztalata alapján. Mondanám ezt, ha nem történt volna valami januárban, ami mindent megváltoztatott. Sajnos aktuális ellenfelünk megszerezte a méltán hírhedt Joey Bartont a középpályájára. Nem akarok vészmadárkodni, de ezzel a húzással jelentősen csökkent az esélyünk már a pontszerzésre is. Egy reményünk maradt, hogy ez a ravasz bráner a mi sikerünkre kötött nagy értékű fogadásokat. Ebben az esetben egy gyors piros lappal vétetheti majd észre magát.

Két nagy koponya.

Hogy végül mi lesz? Az vasárnap kiderül. Jó latolgatást mindenkinek!

303 Comments

  • Trackback: No Barton, no party! | Zongoracipelő
  • Posted 2017-02-11 18:39 0Likes
    by WudigessBoi

    Mondjuk az a 9-1-3 elég hízelgő tőlük hazai pályán. Az utóbbi 5 meccsüket meg is nyerték a Turf Mooron.

  • Posted 2017-02-11 18:49 0Likes
    by BlueCech01

    Ha minden így marad, még akkor is nő az előnyünk egy ponttal győzelem esetén, ha a City hazavágja a Bonszmuszt.

  • Posted 2017-02-11 18:57 0Likes
    by kasata91

    Na Mané megérkezett 😀

    • Posted 2017-02-11 19:00 0Likes
      by BlueCech01

      Mondjuk a Spurs védelme is nagyon minimal. A második gólnál konkrétan 10 másodperig várta üresen Mané a labdát a kaputól 7 méterre.

    • Posted 2017-02-11 19:00 0Likes
      by WehaveNoHistory

      Meg 😀 Egyetlen játékos a PL-ből akit szívesen látnék kékben.

      • Posted 2017-02-11 20:28 0Likes
        by balazsh

        ez azért elég erős kijelentés, átgondoltad? 😀

      • Posted 2017-02-11 22:35 0Likes
        by WehaveNoHistory

        Át 😛 jobb oldalra jó lenne 🙂 Jó, hát pool játékos, ez -1 neki 🙂

      • Posted 2017-02-12 00:29 0Likes
        by balazsh

        csak hogy párat említsek: De Bruyne, Lukaku, Van Dijk, Rose, Alli, Sánchez listából senkit se látnál szívesen Chelsea mezben?

      • Posted 2017-02-12 00:36 0Likes
        by Diego Costa

        Van Dijk egyenesen tökély lenne, KdB-nek is örülnék, Lukaku-t talán elviselném, nah de a csirkék közül senkit sem. Már a felvetés is elszomorít és bánt.

      • Posted 2017-02-12 01:00 0Likes
        by balazsh

        látom Alli nevére ugrotok, inkább kitörlöm mielőtt elkap a szarcunami 😀 viszont az alapján, hogy csak így random bedobtad Mané nevét, azt hittem puszta teljesítményre gondolsz. nyilván én se látnék szívesen egy csirkét se, de elismerem a kvalitásukat.

      • Posted 2017-02-12 01:02 0Likes
        by Diego Costa

        Nem dobtam be senki nevét sem.

        Nem tartom sokra azt a szerencsétlen, szóval nem csak a „származásával” van baj.

      • Posted 2017-02-12 01:13 0Likes
        by balazsh

        jogos, ez már WehaveNoHistory-nak ment volna. ettől még fent áll, hogy a puszta teljesítményre utaltam
        az AFCON miatt bennem is van egy kis szkepticizmus vele kapcsolatban, de Willi helyén bármikor szívesen látnám, talán vele nem akadna el minden jobb oldali kontránk

      • Posted 2017-02-12 01:17 0Likes
        by Diego Costa

        Egyik végletből a másikba: látni a valóságot Willian-nal kapcsolatban!! KÖSZÖNÖM!!

      • Posted 2017-02-12 00:39 0Likes
        by Zenzo

        Allit komolyan le merted írni? Nem beszélek veled egy hétig.

      • Posted 2017-02-12 00:51 0Likes
        by balazsh

        :DDDDDDDD alapvetően a játékosok képességeire reflektáltam ezzel, nem a játékosok iránti szimpátiámra 🙂 amúgy meg lehet lemaradtam valamiről, de nem tudom honnan jön az utálat iránta, csak azéme’ csirke?

      • Posted 2017-02-12 10:40 0Likes
        by WehaveNoHistory

        De 🙂 Alapból elég jónak érzem a keretet, valamiért a jobb oldali támadó szekció „gyengus” ezért írtam a Mane-t. A többi helyen ‘ami működik azon ne változtass’ elven vagyok, azért nem is gondolkodtam más posztokon.
        KdB, Lukaku, Van Dijk, jöhet, a többi nem! 🙂

  • Posted 2017-02-11 20:25 0Likes
    by Lavid Duiz

    Az megvolt, amikor most a Liverpool-TSpurs meccs végén így szólt a egyik kommentátor: „Szeretnék, gratulálni a Chelsea-nek, hogy megnyerték a bajnokságot!” 🙂

  • Posted 2017-02-11 20:25 0Likes
    by salsal

    Durva mekkora a tumultus alattunk, ha a Cici behúzza holnap akkor feljönnek kapásból 3 helyet. Nagyon enervált volt a Tottenham ma, aztán a második félidőben elkezdődött a durvulás is. Kíváncsi vagyok a Pool teljesítményét mennyire fogja megdobni, hogy most már csak a PL maradt nekik.

  • Posted 2017-02-11 20:29 0Likes
    by BlueCech01

    Holnap csak nyernünk kell és megvan a 10 pont előny.

    • Posted 2017-02-11 21:09 0Likes
      by gorkaf78

      Bocs, de nem 12 pont előny lesz, ha holnap nyer a csapat? Jelenleg van 9 az egy meccsel többet játszó Spurs és Arsenal előtt.

      • Posted 2017-02-11 21:09 0Likes
        by BlueCech01

        Még a City győzelmével számolok.

      • Posted 2017-02-11 21:10 0Likes
        by gorkaf78

        Ach so. 😀

  • Posted 2017-02-11 21:52 0Likes
    by Rammschein

    http://index.hu/sport/futball/2017/02/11/leicester_city_baj_van_ranieri/

    A cikket nem véleményezem, de maga az eset is durva… pedig én pár hónapja csak szórakoztam ezzel, hogy milyen fura lenne ha kiesen a tavalyi bajnok…

    Mondjuk oké, nem rég velünk is volt ez… de azt sosem tartottam reálisnak, ez meg kezd nagyon az lenni…

  • Posted 2017-02-11 22:16 0Likes
    by Endy919

    Most látom , hogy mennyire szerencsétlen volt megint a Bristol. 0:3-ról 3:3 … Abraham dupla és megint elbaszták a csapattársai.

    • Posted 2017-02-11 22:43 0Likes
      by Zenzo

      legalább a saját balfaszsága nem volt hatással a teljesítményére. A Bristol pedig szépen lassan araszol a kiesés felé, és csak a védelmüknek köszönhetik. Tammy a maga 18 találatával holtversenyben második (az első Gayle 20 góllal).

  • Posted 2017-02-11 22:38 0Likes
    by Zenzo

    Andy Robertson said referee Mark Clattenburg apologised to Hull’s players for allowing Alexis Sanchez’s controversial opener in the 2-0 defeat at Arsenal.

    Sokra megy majd ezzel a Hull, ha kiesnek… miközben épp neveznek a champoba, majd jókedvvel emlegetik, hogy kiestünk bazzeg, de legalább Clatterburg elnézést kért, milyen jó ember is az…

    • Posted 2017-02-11 22:45 0Likes
      by kormolar

      sztem játszik annyira jól a Hull h a fontos meccseket behúzza…

      • Posted 2017-02-11 22:59 0Likes
        by Zenzo

        ha a saját szintjüket nézzük, akkor lényegében igen, volt most a PL-ben egy olyan sorozatuk, hogy Chelsea-ManU-Pool-Arsenal (és abból egyedül a Pool ellen tolták otthon), ebből a négy meccsből egy kiesőhelyen álló csapatnak a kalkulált 1 pont is sok, ők csináltak belőle négyet. De ez akkor is édeskevés, ha jól játszanak, ha nem, ha a szezonban továbbra is 5 győzelmet tudnak felmutatni 25 forduló alatt.

        Meglátjuk, most mit mutatnak majd, 3 körön belül megvívják a csatájukat a két közvetlen riválissal – jelenleg a Swansea és Ranieriék állnak előttük, a Burnley után ez a két csapat jön nekik. Ha ott kimásznak a kiesőből, azt mondom, akár bent is maradhatnak. Ha viszont nem – és ne felejtsük el, a Swans is szépen jön fel Clement alatt, a Leicesternek pedig épp itt az idő rálépni a pedálra, ha bajnokként nem akarnak kiesni, és Ranierit pedig nem akarják lapátra tetetni… szóval én azért sok pénzt nem tolnék fel arra, hogy a Hull bent marad.

      • Posted 2017-02-11 23:17 0Likes
        by Endy919

        Sunci-Leicester-Swansea trió fog kiesni szerintem , de a CP is erős jelölt nálam. A Hull szerintem bent marad, de meglátjuk majd.

      • Posted 2017-02-11 23:30 0Likes
        by Zenzo

        őszintén szólva, ha a Sunderland végre benne lesz a háromban, nekem már jó 🙂

        Szerintem a Leicester felébred végre, és simán bent marad, a Swans érdekes kérdés. Ha Clement végre stabilizálni tudja a védelmüket, szerintem jelentősen megnő az esélyük a bentmaradásra. Két nagycsapat van nekik hátra, a Chelsea és a ManU (na jó, meg a Spurs), de még meccselnek a kiesésre pályázókkal: kövi fordulóban Leicester, de lesz még Hull, Boro, Bombi, és a végén még a szundi is. Ha a közép közepén kényelmeskedő csapatok, mondjuk bármelyik W-s ellen tudnak pontot hozni, akkor szerintem jó esélyük van. A Hull sorsolása szerintem sokkal kellemetlenebb, főleg a vége: április közepétől még van nekik egy idegenbeli City, aztán Stoke meg Soton, az utolsó háromból kettő a két (jelenleg) közvetlen rivális Sunderland és CP, és ha még a záróforduló is lényeges marad, hát pont a Spurst fogadják. A legszopósabb sorsolása a Leicesternek van, ráadásul nekik még ott a BL is.

      • Posted 2017-02-11 23:46 0Likes
        by DannyfromtheShed

        Szerencsere meg van eleg idejuk, Silva meg fogja tudni csinalni szerintem.

      • Posted 2017-02-11 23:39 0Likes
        by Zenzo

        többen is jogosnak mondták, hogy befújták, én még csak meg sem néztem eddig, őszintén szólva nem is érdekel, időnként vannak ilyen gólok, mi is szereztünk pár vitatott találatot, hogy ne menjünk messzire, ott van Alonso Arsenal elleni gólja. Tudom, nem egy a kettő eset, de az elv mondjuk úgy, erősen hasonlít. Ha ott azt mondom, hogy az gól, akkor nem akadok fenn ilyenen, vagy a szezon elején már nem is vágom, ki ellen, mikor Costa pirosat is kaphatott volna, aztán meg inkább győztes gólt vágott (még a Watford ellen talán). De a Hull attól még nincs kisegítve ezzel 🙂

      • Posted 2017-02-11 23:54 0Likes
        by Lavid Duiz

        Alapvetően nekem is mindegy. Csak azért hoztam azt a linket, hogy lássuk, még a bírók is másképpen látták. Amúgy én is annak a híve vagyok, hogy csak az a 11-es, amikor a kéz „keresi” a labdát. Itt nem kereste. Tehát… De ugyanakkor mégiscsak furcsa, hogy egy mezőnyjátékos kezéről ment be a labda. No mindegy… Szóval meg lehetett adni.

      • Posted 2017-02-12 00:34 0Likes
        by Diego Costa

        Miért lett volna vitatott gól? Azért mert Wenger hülyeségeket beszél, attól az még nem jelent semmit. Teljesen szabályos gól volt, ehhez kétség sem fér. MOTM-ben mindkét szakértő egyetértett, hogy szó sincs szabálytalanságról és még Henry is ezen a véleményen volt.

      • Posted 2017-02-12 00:41 0Likes
        by Zenzo

        Ha emlékszel, ugyanazon a véleményen vagyunk a gól jogosságát illetően. Az viszont, hogy „vitatott”, nem attól függ, hogy te mit gondolsz róla 😉 ha arról beszél mindenki, akkor az már vitatott, függetlenül attól, hogy ki mit gondol róla.

      • Posted 2017-02-12 00:56 0Likes
        by Diego Costa

        Senki nem beszélt róla Wenger-ren kívül.

      • Posted 2017-02-12 00:59 0Likes
        by Zenzo

        A Skytól a BT sportig, a szakértőkön keresztül az exbírókig mindenki beszélt róla.

      • Posted 2017-02-12 01:01 0Likes
        by Diego Costa

        MOTM-ben 1 mondat erejéig tért ki és Henry is csak épp, hogy megemlítette…

    • Posted 2017-02-12 00:32 0Likes
      by Diego Costa

      Nekem is pont ez jutott eszembe, hogy sokra mennek vele… Egyébként ez felettébb furcsa, hogy ezt tette a bíró, illetve, hogy ezt meg is osztja az edző a meccs végén. Nem az a szabály, hogy a bíróknak nem szabad visszanézni a dolgokat a szünetben? Honnan tudta meg, hogy hülyeséget fújt? És egyébként is minek kér bocsánatot? Azért is szabad ilyen csinálni, mert akkor felvetődik a kérdés, hogy nem kompenzál-e a 2. félidőben. Éppenséggel megtehette volna, de valahogy nem sikerült neki. A piros is elmaradt a másik oldalon meg a sokkal kisebb kezezést egyből kiszúrta és büntette is…

  • Posted 2017-02-11 22:53 0Likes
    by kormolar

    am ha kiesik a Leicester( ami sztem simán benne van a paklibab) akkor elég jó áron elhozható lesz Mahrez….ha a Hull így játszik meglepne ha kiesnének… ugyanez igaz a Swansea-ra is… és azért nem mondanék le a Palace-ról sem(persze Big Samet előbb ki kell rúgni… mindig ott lyukadunk ki h Pardew-t hiba elküldeni…xD)keretet nézve a Sunderland-ről sem…

    • Posted 2017-02-11 22:58 0Likes
      by Endy919

      „keretet nézve a Sunderland-ről sem…” európa szemétdombjának egyből a League One-ba kéne esnie.

      • Posted 2017-02-11 23:01 0Likes
        by Zenzo

        bezony. Amúgy nekem tökéletesen megfelel, ha az a hármas esik ki, aki most is ott áll. A Hullt még becserélném a Burnleyre, utóbbi kevésbé hiányozna, csakhát annyi van köztük, mint a Chelsea és az üldözői közt…

Leave a comment

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com