Nincs idő a fájdalomra

Mindenek előtt szeretném leszögezni, hogy a címadás nem kikacsintás a gyógyszeripar felé, hanem egy utalás arra, hogy ne keseregjünk túl sokat az Old Traffordon hagyott két pont miatt. A lefújás után ötven órával ugyanis újfent pályára kell lépni, ami átok és áldás egyszerre, hiszen regenerálódásra és befelé fordulásra se nagyon van mód. Szerencsére csak egy ligakupa meccs vár ránk a Shrewsbury ellen, úgyhogy remélhetőleg nagy erőlködés nélkül is sikerül majd feledtetni a peches vasárnapi pontvesztést. Kedvcsináló alább.

 

A jövőbe tekintés előtt még révedjünk picit a múltba, illő ugyanis, hogy pár szóban beszéljünk a Manchester United elleni rangadóról. Az mindenképp pozitívum volt, hogy nem engedtünk kínosan sok helyzetet a hazaiaknak, miközben nekünk is volt több komoly lehetőségünk. Magyarán kiegyenlített meccs volt, szemben a tavalyival, ahol elvétve vezettünk tudatos támadást és szemtelenül az egy pontért mentünk. Ha az a meccs egy picit később van, talán többet kockáztatunk és rámegyünk a három pontra – idén pedig talán akkor lett volna több esélyünk, ha picit talán korábban jön ez a vizit. Ezen persze kár lamentálni, mindenesetre bízzunk abban, hogy nem lesz meg a böjtje ennek a pontvesztésnek.

Mert azért valljuk be, ezt a két pontot most elszórtuk. Még úgy is, hogy azért ki lett gyúrva ez a United tavalyhoz képest, no meg vasárnap is megvoltak a helyzeteik. Egy picit muszáj Dowdra is mutogatni, hiszen egy tizenegyest számon kell kérni rajta, plusz Ivanovicsot úgy állította ki, hogy mindkét sárgája erős volt kissé, szóval legalább a másodikat a zsebében tarthatta volna. Rögzített szituációknál sosem szerencsés az emberhátrány, pláne ha egy jól fejelő játékos esik ki, de Mourinho cserélt annyit hátrafelé, hogy ezt meg kellett volna tudni oldani (mondjuk a gól előtt legfeljebb két perce pályán lévő Zoumának, róla vált le ugyanis a gólszerző). És akkor itt volt is egy trükkös átkötés, ugyanis megint visszaálltunk, átadtuk a területet, ami leginkább menedzserünk sara. Ez lett a veszünk a másik manchesteri pontvesztésünk alkalmával is, ráadásul ott emberelőnyben hajráztunk pocsékul. Tizenhárom meccs van mögöttünk, s ebből mindössze kettőn kerültünk hátrányba (abból is az egyiken egy öngóllal), szóval bosszantó, hogy ehhez képest sokszor zörög a háló, s harmadszor adunk el előnyt.

Mint korábban utaltam rá, keseregni persze kár. Álomszerű lett volna meglógni a mezőnytől, de talán jobb, ha maradunk a földön és dolgozunk keményen tovább. A bajnokság negyedénél hat pont előnyünk van a legfőbb riválishoz képest, ami több, mint amit szezon előtt vártunk. Ráadásul az összkép eddig az, hogy megszorongatni csak a nagyok tudnak eddig minket. Ha pedig ebből nem adunk lényegesen alább, akkor abból könnyen bajnoki cím lehet.

Most viszont vigyázó tekintetünket a ligakupára vessük! Az igazat megvallva ez a meccs most nem jön annyira jókor. Ötven óra ugyanis ritkán elég a regenerálódásra. Oké, nyilván ordas nagy rotációra kell készülni (már csak kényszerből is), de mindenkit azért nem lehet pihentetni. A legutóbbi két bajnoki fordulóban két szélsőhátvédünket állították ki, úgyhogy a szezonban először mi is megtapasztaljuk, mi is az a hiányposzt. Csatár-fronton sem állunk jól, hiszen Drogba ugyan él és virul, de kérdés, mennyire lehet 37 évesen rábízni ilyen rövid idő alatt még egy meccset. És most nem az a lényeg, hogy csak negyedosztályú együttes jön velünk szembe, hanem az, hogy végig birkózni kell majd velük, mert ők csak ebben jók. Nem akarok persze vészmadárkodni, hiszen még felforgatott és tartalékos csapattal is toronymagas esélyesek vagyunk.

Ellenfelünk, az 1886-ban alapított Shrewsbury Town bár elmúlt már 125 éves, túl sok sikerben nem volt eddig részük. Nyertek ugyan 7 walesi kupát – amit nem tudom, hogy hoztak össze Angliából –, az FA kupában két negyeddöntő, a ligakupában pedig egy elődöntő a legjobb eredményük. Kevesen tudják, de a jó öreg David Moyes is megfordult a Shrewsburyben 1987 és 1990 között, valamint a Manchester City kapusa, Joe Hart is itt pallérozódott (s védett egészen 2006-ig). A jelenlegi keretükből nem térnék ki senkire, feltételezhetően senki nem köszön majd vissza ránk pár év múlva az Arsenalból vagy a Liverpoolból.

A csapat jelenleg az angol negyedosztály negyedik helyén tanyázik. Zsinórban négy bajnokit nyertek, úgyhogy jó formában vannak, még ha a Cheltenham vagy a Bury leverése inkább csak az ő szintjükön komoly fegyvertény. A ligakupából a Blackpoolt, a Leicestert és a Norwichot ütötték ki eddig, mindhármukat hazai környezetben és 1-0 arányban – remélhetőleg ránk nem ez a sors vár. Stadionjuk, a New Meadow igazi bevehetetlen erőd idén, hiszen a ligakupán kívül a bajnokságban is hasítanak itt, a megszerezhető 24-ből 22 pontot otthon tartottak.

Nem lesz tehát egyszerű vizit ez. Az alsóbb osztályú együttesek hazai pályán mindig nagyon felszívják magukat, miközben a magunkfajta élcsapatok finoman szólva sem motiváltak, amire a rotáció csak rátesz egy lapáttal. Remélhetőleg a pályára lépők kitesznek magukért és – hasonlóan a Bolton elleni mérkőzéshez – ismét magabiztos és élvezetes teljesítménnyel rukkolnak elő. A minél simább továbbjutásban bízva továbbra is Blue Is The Colour!