Tavaly még a kritikusabb szurkolók lábtörlői voltak, idén már ők teszik abszolút rugalmassá középpályánkat. Kiforrott, okos játékuk egyre inkább beszédtéma a közösségi médiában. De mitől más a játékuk? Mit ad hozzá taktikánkhoz Kovacic és Jorginho párosa?
Sokat szoktam beszélni arról, hogy régen minden más volt, máshoz lehettünk hozzászokva a futballunkat tekintve. Néhány évvel ezelőtt elképzelhetetlen volt a csapatunk egy romboló középpályás nélkül, most meg már lassan ott tartunk, hogy pontosan hol is lenne helye egy ilyen stílusú embernek. Ugye ha végig megyünk a neveken – Kante, Loftus-Cheek, Barkley, Mount, és akikkel foglalkozok legfőképp: Jorginho, Kovacic -, tisztán látjuk, nincs ilyen játékosunk. Sőt, továbbmegyek, Kante nevezhető talán egyedül védekezőbb szelleműnek.
Mára már a modern futball sebességét tekintve felgyorsult. Egyre kevesebb az élcsapatok közül a stabil védekezést előnyben részesítő, már már picit defenzívebb felfogású, én azért ezt egy kicsit sajnálom, mert nagyon szerettem mindig is foglalkozni az ilyen jellegű focival. Egyre többen próbálnak elmenni az offenzív futball irányába, és ez nálunk sincsen másként. Már tavaly is a visszatámadásos, labdabirtoklásra épülő futballt alkalmaztuk, de idén kicsit más formában csináljuk már. Lampardnál leginkább a sebességben fejlődtünk, gyorsabban játszunk, mint Sarrinál tettük azt. Ennek talán az lehet az oka, hogy kevesebb passzal próbálunk építkezni, és a játékosok mozgása sincsen teljesen lekorlátozva. Vagyis megválaszolhatnám a kérdéseket annyival, hogy jobban néz ki a gyorsabb, direktebb felfogás. Idén átlagosan egy meccsen 542 átadást hajtunk végre, tavaly 616 volt. Nem sok az eltérés, de a kis eltérés is eltérés…
A sokat vitatott Jorginho-szerep
A brazil származású, de olasz válogatott Jorginho volt talán az elmúlt szezonban a legnagyobb vitatéma. Maurizio Sarri meghosszabbított jobb keze, legalábbis tartották sokan így számon. Ő egy mélységi irányító, aki a hátulról építkezésben, labdakihozataloknál nagyon sokat segít azzal, hogy mindig megjátszhatóvá próbálja tenni magát. Korábban a Sarri-féle Napolit láthattuk, hogy addig próbálják rövid passzokkal szövögetni támadásaikat, amíg helyzetbe nem tudnak kerülni, ez nálunk is észrevehető volt. A legtöbb kritikát azért kapta, mert nem volt gólpassza, pedig például a Premier League-ben összesen 2782 sikeres passza volt. Egyébként sokat elárul az elvekről, hogy a múlt szezonban a ligában a legtöbb passzal rendelkezők között a legjobb 20-ban összesen 6 játékosunk volt. Idén is van már 5, Jorginho pedig újfent első helyen szerepel 765 átadással. Másik emberünk ki más lenne, mint Kovacic 562 passzal, ez a 12. helyre elegendő. Azpilicueta, Zouma és Tomori fért még fel egyébként erre a 20-as névsorra, eddig a fordulóig természetesen.
Térjünk vissza Jorginhóhoz. Fabregashoz akarták a szurkolók hasonlítani, aki teljesen más stílust képvisel, más erősségekkel rendelkezik, más környezetben asszociálódott. Fabregas is zseniálisan lát a pályán, nagyon érzi a mélységi passzokat, hosszú indításai élményszámba mennek, de registaként (regista = mélységi irányító) nem nagyon használható, mert a játék olvasásában nem kiemelkedő. A brazil-olasz ellenben nagyon jól mozog labda nélkül, és a játékstílusa valóban leginkább a rövid passzokra alapszik, rengeteget fut meccsenként a labda irányába, ezáltal sokat vesz részt az akciókban. Ja és hiába nem egy Cesc, mégis övé a legtöbb átadás a támadóharmad irányába, szám szerint 125.
Az irányító viszont akkor tud irányítani, ha a társak is segítenek neki mozgásokkal, terület nyitásokkal. A tavalyi idényben gond volt ezekkel a bizonyos automatizmusokkal. Egyrészt azért, mert a keret többségének a játékrendszer új volt, másrészt meg Sarri is azért szeretett sok mindent pontról pontra megtervezni. Bár egy olasztól mit is várunk… Lampardnál azért valamilyen szinten van szabadság a játékosoknak, és ez fekszik Jorginhónak is.
Akiről kevesebb jót hallani, a szürke mecénás
Ő Mateo Kovacic. Több, mint 2 éve nem szerzett gólt hivatalos meccsen. Egészen pontosan 2017. január 29 óta, ekkor még a Real Madridban játszott és ekkor jegyezte eddigi első és egyetlen találatát a La Ligában. Hazájában, Horvátországban őt tartották Modric utódjának, aki manapság már egyébként legjobb barátja is. De Madridban képtelen volt kilépni barátja árnyékából. Ahogy telt az idő, egyre inkább szorult ki a spanyolok keretéből, kezdőként nagyon kevés szerepet kapott. Hiába volt ott mindhárom BL-győzelem során, ő nem tudta túlságosan kivenni a részét a sikerből.
A tavalyi átigazolási időszak utolsó pillanataiban szinte a semmiből kölcsönvettük őt egy évre. Sok kritikát kapott nálunk is, mivel mindössze 2 gólpasszt jegyzett, és néhány meccsen nem vett részt eleget az akciókban. Láttunk egy nagyon jól cselező, lendületes, gyors középpályást, akiben azért kreativitás is van, de valami mindig hiányzott belőle. Ugyanúgy, ahogy Madridban. A játéka kiszámítható volt, a passzai elsősorban biztonságiak voltak.
Lampard kezei alatt viszont ő is fejlődött. A védekező munkájával eddig se volt nagy probléma, mert jól szerel, jól tud közbeavatkozni, de idén már nemcsak Jorginhón múlnak a támadásaink sebessége. Jól mutatja a statiszika, hogy többet is passzol. Talán neki is jót tett a szabadabb szerepkör. Bátrabban használja képességeit, többet futja be az üres zónákat, a labdabiztosságát piszok jó nézni. Nem véletlenül szokták mostanában „box to box Hazardnak” hívni.
Amiért a játékuk ennyire látványos
Mi a közös Jorginhóban és Kovacicban? Mindketten jól passzolnak, kreatívak, labdabiztosak. Mindketten nagyon jól olvassák a játékot, így igazából ezért nem hiányzik egy klasszikus értelemben vett védekező középpályás a csapatból. Lassan nagyobb harmónia van köztük, mint egy házaspárnak. Így, hogy megvan az összeszokottság, már szinte vakon is megtalálják egymást. Elsősorban ezek a dolgok teszik a játékukat látványossabbá, a középpályánkat meg komplexnek. Mutatok valamit:
Ők is így szerepelnek, és különböző posztokon is egyre nagyobb a versenyhelyzet a keretben. Nagyon jó ezt látni végre, hogy mindenki bizonyítani akar, a játékosok egyelőre többnyire lubickolnak ebben a rendszerben, ahogyan Kovacic és Jorginho is. Bátrabban vállalják be a rizikót, ezáltal észrevehetőbb szerepük is. Uralják egyszerűen a középpályát! Ja és még Kante is visszatér hamarosan….. Mit mondhatnék még? Soha rosszabb helyzetet!
