Nagyobb skalpra vágyva

Úgy tűnik, sikerült jól visszatérni a válogatott szünetből. Győzelem a bajnokságban, győzelem a Bajnokok Ligájában – mintha nem is novembert írnánk… Azonban a Norwich és a Maccabi skalpja sem akkora, amekkorát csillogó szemmel hordoz körbe uradalmában egy magára valamit is adó csapat, szóval az utóbbi napok inkább csak fokozták, semmint csillapították vérszomjunkat. Étvágygerjesztő alább.

Bár már megy a derbire hangolódás ezerrel, egy bekezdést azért adjunk még a keddi meccsnek! Willian meglőtte negyedik szabadrúgásgólját a csoportkörben, ami olyannyira nagy dolog, hogy egymaga többnél jár, mint a teljes mezőny! Azt pedig nem tudom, jegyzi-e valaki rajtam kívül, hogy négy éven belül negyedszer gurítottunk legalább négyet egy idegenbeli csoportmeccsen. A Maccabi Tel-Avivon kívül a Steaua Bucuresti és a Nordsjaelland ellen is megvolt ez a különbség, tavaly pedig rá is emeltek eggyel a fiúk Gelsenkirchenben. A Schalke elleni ötös azért is volt különleges, mert azt nem negyedik kalapos csapat kapujába lőttük. Szép sorozat, valljuk be – de jó volna jövőre továbbvinni…

No de tekintsünk előre! Arra természetesen nem visz rá a lélek, hogy szuperlatívuszokban beszéljek a Tottenhamről, de a tizenkét meccses bajnoki veretlenség valóban megsüvegelendő. Pochettino fiai ráadásul odahaza még egyáltalán nem kaptak ki ebben az idényben, ami fokozhatja ijedelmeinket. Az meg már csak hab a tortán, hogy tavaly egy jóval erősebb Chelsea kapott egy ötgombócos tölcsért a White Hart Lane-en. Fáj kimondani, de annyi izmos év után most riasztóan underdog pozícióból várjuk a derbit.

A Chelsea-drukkerek jelenjének talán legnagyobb dilemmája, hogy miért küzdjünk még ebben a PL-idényben. Mert ugye nincs az a hat XL-es mellény, amiben mi bajnokaspiránsok vagyunk, de még a BL-helyek megcsípése is kóbor ábránd legfeljebb, tekintve, hogy jóval közelebb vagyunk egyelőre a kieséshez, mint a negyedik pozícióhoz. Ha közeljövőt tervezünk és beérjük a felsőházba kerüléssel, akkor is illene végre egymás után kettőt-hármat nyerni amellett, hogy kiépítünk egy hosszabb veretlenségi szériát is egyúttal.

Az én megközelítésem szerint a szurkoló egyik legfontosabb kelléke a folyamatos célkitűzés: egész egyszerűen muszáj valamiért szorítani. Nem hiszek a szoros értelmében vett tét nélküli meccsekben, mert ha adódik is lefutott találkozó (utolsó bajnoki forduló, biztos továbbjutás a BL-ben), akkor is találok magamnak valamit, ami odaköt a monitor elé: remélt rekordbeállítás, fiatalok mustrálása, bármi. Most épp szentül hiszem, hogy harmadtávnál nem kallódtunk még el a reménytelen középszerűségben, s elérhető még akár egy kupahelyezés is.

Az idén vitézkedő spúrok jelenleg az ötödik helyen állnak, ám ennél is lényegesebb, hogy a mieinkhez képest kerek 10 pont többletük van. Ha még merünk álmodozni, akkor pont kapóra jön egy olyan meccs, ahol az egyik legkomolyabb riválisunkon hozhatunk akár sorsfordító három egységet. Az optimista verziót erősíti az az érzet, miszerint az utóbbi időkben már javul a támadójátékunk (sőt, helyenként akár a tavalyi szintet is megüti), s egyre biztosabb lábakon áll az egész szerkezet. Emellett már vagyunk annyira lelkileg jól, hogy legyen hitünk, de élnek még bennünk annyira a közelmúlt szörnyűségei, hogy tudjuk: megbosszulja magát minden könnyelműség és hiba. Létezik viszont egy pesszimista olvasat is. Eszerint apró győzelmek ide vagy oda, igazán nagy skalpunk még mindig nincs. Márpedig vasárnap délután az idei szezonunk alapján hatalmas lenne ott győzni, ahol a City is 4:1-es verésbe szaladt bele (Clattenburgnek hála volt ott pár lesgól, de akkor is).

Nehéz ügy… Én tényleg nagyon szeretném hinni, hogy a nehezén már túl vagyunk, s ha meg is fogunk még rogyni nyilván, azok már csak alkalmiak lesznek, nem pedig tartós vergődések. A Tottenham legyőzésével annyi idő után sikerülne ismét erőt demonstrálni, arról nem is beszélve, hogy az mát tényleg megnyugtatná a kedélyeket házon belül – házon kívül meg lehetne újfent pozitív kontextusban beszélni a csapatról. Ilyen értelemben a döntetlen épp annyira jó, hogy nem ront tovább a helyzetünkön, a vereség kihatásait meg hadd ne pedzegessem. Az embereink megvannak a melóhoz és biztos vagyok abban, hogy a helyzeteink is meglesznek, szóval minden adott az árnyékunk túllépéséhez! Továbbra is Blue Is The Colour!