Meglazult kötelékek

A célzott meccshírnek nem lenne most sok értelme. Nem hiszem, hogy bárkinek kéne most a só a feltépett sebekre. Nem a Southamptonról vagy a random soros ellenfelünkről szól ez rég. Nagy a baj és ahogy a dolgok állnak, nem árt hozzá is szokni, miközben tudjuk, hogy mindez elfogadhatatlan. Kesergő alább.

Lassan túl vagyunk a szezon negyedén. Már a kezdés is gyenge volt, de a hetek és a meccsek múlásával minden csak egyre lehangolóbb és kiábrándítóbb lett.  Ráadásul nem egy baj van, hanem sok – és egyenként is nagyok. Nem látok se koncepciót, se ambíciót, se küzdőszellemet. Mindegy, ki játszik és mindegy az is, ki nem. Mindegy, hogy otthon vagy idegenben, hogy bajnokságban vagy kupában, hogy mi lőjük vagy kapjuk az elsőt. Végigpróbáltunk már minden kínzóeszközt.

A sztárok egymásra licitálnak formahanyatlásban, és ami a legszörnyűbb, hogy nem használ semmi sem. A tavaly még stabil, szűk mag köré fölhúzott alapcsapatból senkire sem lehet építeni, José meg hiába pörgeti-forgatja a kezdőt, csak azt érte el vele, hogy mindenki beleszédült. Aki pályára lép, az vagy észrevétlenül vegetál, vagy hibázik két akkorát, amekkorát megyekettőbe’ sem illik. És nem használ se a dorgálás, se a padoztatás, se az indokolatlan bizalom.

Most válogatott szünet jön. Elmantrázhatjuk azt, amit egy hónapja, miszerint ez majd segít, rend lesz a fejekben, nyomunk egy resetet és nekivágunk tiszta lappal. Lefejezhetjük a bűzlő halat már most, mondván elég volt José boszorkányüldözéseiből és az egy helyben toporgásából (amivel csak süllyedünk a mocsárba egyre lejjebb). Adhatunk ultimátumot, hogy ha nem hozunk x pontot a következő y meccsen, vagy ha Terry/Hazard/Ivanovic/Fabregas nem szedi össze magát, akkor irgumburgum…

Nem tudom, mi a jó megoldás, de nem is nekem kell tudnom. Az én személyes történetem az, hogy ebből a csapatból én lassan már semmihez és senkihez nem ragaszkodom. Csalódtam a játékosokban, a stábban, a menedzserben. Tehetetlen düh emészt, mert ez egy bajnokcsapat és nem mellesleg az én csapatom. A jelenlegi helyzet pedig mindkettőtől méltatlan.

Kiút kell, méghozzá gyorsan. Akár úgy is, hogy konkrét személyeknek mutatunk ajtót. És igen, van konkrét gyanúsított is. Mourinho kiváló szakember, a klub sikeredzője. De a címekért járó érmeket és trófeákat már átvette – azok a melók ki lettek fizetve. Most ne akarjon azokból élni. Ha meg nem tud változtatni, megújulni, rendet tenni, akkor ne Evát, Wengert, a meg nem nevezendő játékosait, az FA-t és az újságírókat marja, hanem ismerje fel saját korlátait és álljon félre. De amíg itt van, addig végezze a dolgát. A válságban is Blue Is The Colour!