Sok kérdést tartogat a PL nyolcadik fordulója egyébként is, de persze számunkra meg még többet, mert ennél jobban szétbuzerálni egy szezonkezdetet, mint tettük, asszem nem nagyon lehet. A legfontosabb: vajon megugorjuk-e a 10 pontos álomhatárt 8 meccs alatt?
Már letettem annak mantrázásáról, hogy nem nagyon kéne pontokat veszteni, mert veszítünk. Legutóbb is sikerült, mumus vagy sem, a Newcastle ellen 2-0-ról jöttünk vissza, de csak egy X erejéig. A soron következő Szentek pedig nem kevésbé tartoznak a nehezen legyűrhető együttesek közé, mégha az ő szezonjuk is ugyanúgy szar, mint a miénk, vagy legutóbbi ellenfelünké.
Az előző szezonban két 1-1-re futotta, igaz, abból bármelyiket megnyerhettük volna, főleg, amelyiken, ha Fab MagicHat nem a jogtalan sárgát, hanem a jogos büntetőt kapja meg, de hát nem voltunk elégedetlenek, tekintve a bajnoki címünket. Most viszont egyértelműen kellenek a pontok, és hát nem változott sokat a képlet sem a múlt hét, sem pediglen szerda óta: mi itten kérem várjuk a feltámadást, ami meg csak nem jön – vagy csak ideig-óráig. Ami viszont aligha fog változni számottevően, amíg a tetszőleges 11-ből öt-hat pályán lévő maximum átlagosan középszar teljesítményre képes abban a 90+ percben, amíg az adott meccs tart ugye. Nagyjából erre hegyezte ki José is a mai sajtóidomítást.

Az egyébiránt négy hellyel előttünk álló, már felsőházas Saints is annak köszönheti a jobb pozíciót, hogy némileg erőre kaptak, és a hetedik, előző körben végre második győzelmüket is megszerezték, kisebb meglepetésre a Swansea elpáholásával, és mivel ők egyel kevesebb vereségre, cserébe egyel több döntetlenre voltak képesek nálunk, hát ez adja a pozíciókülönbséget.
Remélem JM készül, mert most jól jönne egy deffenzívebb felállás – a Soton támadósora erős, ráadásul gyors, viszont sok gólt kapnak kontrából. Így én simán a keretbe erőltetném Ramirest és Ázárt, Oscart, Remyt (nyilván inkább Costát, de hát ő most izé, pihen), Rubent és Mikelt a védősor elé, Terry-Zouma kettős két oldalán pedig Rahman és Ápi kezdene. Persze Will megérdemelné, hogy formája miatt Ázár helyén kezdjen, de mivel rendre rajta lassulnak le a kontráink, én csak padra tolnám most.
Minden optimizmusom ellenére csak akkor látok ebben a meccsben hazai győzelmet, ha amellett, hogy a pályára lépő keret minden tagja megüt legalább egy átlagos szintet, képesek vagyunk elkerülni a bántó egyéni hibákat. Jelen helyzetünkben erre azonban nincs több esély, minthogy egy jól behűtött üveg száraz, Egri Cuvée most a kezembe pottyan, marad jobb híján a döntetlen. A két kapott gólunk borítékolható, ráadásul mivel a gyors támadásaikat főleg szabálytalanul fogjuk majd meg, mindkettő pontrúgás utáni lesz, azt viszont remélem, hogy legalább két kontrából képesek leszünk betalálni. A Soton 14 éve nem győzött a Stamfordon (az utóbbi 20 évben ez egyedül 2002. január elsején fordult elő), de már elő sem hozok ilyen adatokat, mert ezek megdöntésében idén nagy királyok vagyunk eddig. Minden esetre a képlet egyszerű lesz, mert ha nem tévedek nagyot, akkor labdabirtoklás 50-50%, viszont míg a Soton körbetüzeli Begót, addig mi a góljainkon kívül kb kétszer fogunk kapura lőni. Ami azért mulattató némileg, mert kb akkor van esélyünk nyerni, ha tudunk lőni hármat. Már gólt, nem csak úgy kapura. Ha már Ramiresnek bejött az újdonsült fiának, Brunonak ajánlani a gólját a vonalkódosok ellen, nemrég született egy kicsi Hazard, egy kicsi Happy és egy kicsi Mikel is, szóval srácok, itt a lehetőség…
Viszont, mint említettem, nem csak mi nézünk durva rund elébe, hanem a forduló szép számmal tartogat még olyan meccseket, amikből magunkon kívül előnyt kovácsolhatunk. Ha például a 2-2 felhozta volna a Newcastle kedvét eléggé ahhoz, hogy leikszeljenek idegenben a City ellenében, eleve nem volna rossz. A két Liverpooli csapat egymást csaphatja szét, míg az Arsenal a Unitedet fogadja, a Spurs pedig Wales-be látogat. Értelemszerűen viszont ebből főleg akkor tudunk számottevően profitálni, hogy a többiek előttünk nyírják egymást, ha győzni tudunk.
José is érzi, hogy meleg a piskóta. Nyilván persze, sem nem vak, sem nem bolond (bár, egyesek szerint…) karrierje eddigi legrosszabb periódusának nevezte a jelenlegit, és hát igen, mi is tudjuk, tényleg az. Nem ez a leginkább kihívásokkal teli – hanem a legrosszabb. Még sosem veszített ennyi meccset ilyen rövid időn belül. Nem egy jó periódus ez persze senkinek, a játékosaink többsége is elmondhatja magáról ugyanezt, és persze mi szurkolók sem ehhez vagyunk szokva. Függetlenül a derűlátásomtól, én sem. Olyannak érzem a gárdát, mint a fánkot a fánkboltban: frissek a fánkok? Igen, minden nap frissen készülnek. Majd néhány nap múlva megkapjuk őket, eladásra… A legtöbben továbbra is ötletelve, de tanácstalanul ülünk, és nézzük, amint aktuális kedvenceink épp szanaszéjjel aprítják a reményeiket, reményeinket, hétről hétre, módszeresen, kitartóan. Talán van még velem egy-két elszánt, elvetemült optimista, aki még mindig hisz abban, hogy holnaptól minden más lesz, és októbertől nyomunk egy unbeaten-run-t a szezon végéig, és egy hortobágyi szürkemarhacsorda hatékonyságával gázolunk végig innentől a május végéig hátralévő meccseinken. Hogy a végén megint büszkén verhessük össze tenyereinket…
[gfycat data_id=”BasicAthleticJapanesebeetle”]
Nem kell Nostradamusi magasságokba törni ahhoz, hogy lássuk, erre kb akkor van esély, ha Terryék mintegy varázsütésre eldobják ezt a szart, amit viselnek – jobbára az előző szezon vége óta, és valószerűtlenül hirtelen megtanulnak újra azon a szinten játszani, ahol május környékén abbahagyták. Nem látszik erre több sansz, mint amennyi arra volt májusban, hogy az új szezont így kezdjük. Mégis megtörtént, így, ennek analógiájára meg miért ne fordulhatna már vissza az egész, mondjuk holnap(tól)? Igen, ez egy ilyen várakozós játék.
Lehet néha önteni kell hozzá egy italt, hogy ebben a vadhatjásban ne folyjon szét az ember agya a látványtól, és hozzájárulva ezzel egy bármi ellenére viszonylag kellemes állapothoz, de azért összességében még rendben leszünk. Azért itt mégsem tartunk egyelőre:
https://www.youtube.com/watch?t=37&v=tm95VL9r07E
Mindent összevetve, a lényeg, hogy nem lenne baj végre, ha a győzelem útjára lépnénk, aztán úgy nagyjából ki is tartanánk az ösvényen mostmár. A helyzetet tekintve nem ez a legmegfelelőbb alkalom nyilván, de ha arra várunk, sosem jön el. Ez még nem egy most-vagy-soha pillanat, de én inkább választanám a ‘most’-ot, ha már lehet. Szóval fel-fel, hajrá előre, és ne csak gondoljunk rá, meg beszéljünk róla, hanem tegyünk is érte.
596 Comments
by DannyfromtheShed
http://www.skysports.com/football/news/11668/10017079/jose-mourinhos-chelsea-fate-to-be-decided-by-players-says-jamie-redknapp
Kisredknapp azthiszem egész jól összefoglalta, és rátapintott a lényegre sztem.
by Zenzo
kb a felével egyet is értek. Ezt a Matics dolgot viszont pölö nem vágom: 1-1 volt, mikor behozta. Kellett valaki, stabilizálni a kp-t, és le kellett kapni Ramiest, aki nem volt jó megint (és akkor finom voltam), ráadásul besárgult, és a bíró láthatóan megjegyzett pár buta faltot, amit addig nem díjazott. Aztán Matics egyrészt megint hibázott két orbitálisat 4 perc alatt, mi pedig hátrányba kerültünk. Védekező játékos helyére kellett hozni egy támadót. Vagy védőt kap le, vagy Maticsot. Nem volt választás.
Azt sem értem, hogy miért baj a rotálás. Eddig ezért rinyált mindenki. Most persze ok van rá. Nem az, hogy „JM nem tudja, melyik a legjobb csapata”. Tudja, csak az nem teljesít úgy. Sajnos viszont eddig hiába próbált ki kb 8 meccsen 8 variációt, mind szar volt – de hát, szarból várat, ugye.
Azzal viszont egyetértek, hogy JM feje a guillotines-ban van, és a kövi meccseken a csapat érte is játszik.
by Endy919
Kövi meccseken már nem ő lesz a padon nyugi
by Sir Idemitirjak Boglárka
„Azzal viszont egyetértek, hogy JM feje a guillotines-ban van, és a kövi meccseken a csapat érte is játszik.”
Hazardot padra rakra, fiatalok nem kaptak lehetőséget, Ivatól meg Fabrétól várja akkor aláírhatja a lemondását. 🙂
by Zenzo
továbbra sem tudom elhinni, hogy komolyan gondoljátok, hogy tizenéves, nulla tapasztalatú srácok fognak kihúzni bennünket a szarból.
Egyébként meg én is biztos tőlük várnám, a klasszisaimtól, akik ismernek, és együtt harcoltunk címekért, nem pedig olyan ifiktől, akikkel még eddig ötször találkoztam.
by Sir Idemitirjak Boglárka
Jó, de ha klasszisiam eddig 10ből csak 8szor szopóágra tesznek (Matic, Fabre, Iva, Cahill, tkp tagjai) akkor 11.re is tőlük várnád?
by Zenzo
a kérdés jogos, és nem tudom. Még sosem voltam hasonló helyzetben sem. Úgy gondolom, hogy igen. De persze, a fasz tudja. Én teljesen más típusú ember vagyok, nem vagyok jelen állapotomban kifejezetten alkalmas vezéregyéniség, nem vagyok az a vezető figura. Én túl optimista, lojális, és jóhiszemű vagyok ahhoz, hogy erőskezű vezető legyek. És JM helyében én valószínűleg megírnám a saját magam elleni lemondató petíciót, berobognék az öltözőbe, és ordítva kiabálnám, hogy aki úgy gondolja, lépjen elő, és írja alá. Aki meg nem, vagy csak fosik, az meg hajtsa ki a belét, mert eddig sem volt, de most már ennek a fele sem tréfa. Felmondani nyilván nem mondanék fel én sem, mikor a hátam mögött ott egy friss 5 éves szerződés, ami garantálja a fizetésem jó sokáig még, vagy egy fasza végkielégítést.
by Sir Idemitirjak Boglárka
Mondjuk az általad leírt megoldás még célra vezető is lenne kiderülne ki az aki még hisz a rendszerben, és ki az aki úgy itéli, hogy ez így már halálra van itélve. 🙂
by Endy919
Szerintem még mindig ott vagyunk hogy nincs klasszis a keretben
by Sir Idemitirjak Boglárka
Na baszki te iszol azóta tovább??? 😀
Megszokott bajnok embereim és ugyanaz 🙂
by Endy919
Nem nevezek egyszezonban kiemelkedően teljesítő játékost klasszisnak , bocsi . Amúgy nagyon szeretem Edent de 3 éven egy szinten van.
by Zenzo
arról majd azért beszélgessünk már el, 1-2 nap múlva, ha már észnél leszel teljesen, hogy mondjuk Terry szerinted miért nem az. Mondjuk tudod mit, időt spórolok, mert aki szerint JT nem az, annak még sokat kell tanulnia a fociról.
by Endy919
Igen JT az . De en inkább a fiatalabb garnitúrára éloztam . Szerintem JT személye mindenkinek megkérdőjelezhetetlen.
by Zenzo
fiatalabb garnitúra alatt kit értesz? Mert értelemszerűen egy 22-23 éves srác még nem lehet klasszis, csak jó úton haladhat afelé 🙂
by Endy919
20tól 30ig
by Sir Idemitirjak Boglárka
(Szerintem Messi 22-23 évesen klasszis volt, bármennyire nem bírom a barkát)
Pl én azt tartom fiatalab garnitúrának akivel 5 év múllva számolhatunk, 27 éves top játékos, vagy 23-24 éves jól teljesítő.
by Zenzo
Messi az Messi, de az utóbbi 20-30 év futballjából kb az egyetlen, szóval ő max szabályt erősítő kivétel. Mert még CR sem volt akkoriban az, talán Owen és Rooney említhető, aki így hirtelen eszembe jut, akik már klasszisnak voltak tekinthetőek fiatalon. A másik véglet Drogba, akiről 25(?) éves koráig csak az anyja hallott, nyilván ez sem jellemző. De a legtöbb klasszis, Zolától Pirloig, van Basten, Maldini, Zidane, Nedved, Bergkamp, stb, most csak példák ad hoc, de egyrészt mindnek volt gyengébb periódusa, másrészt egyik sem 20 évesen volt klasszis, hanem folyamatában.
De például hogy visszacsapjunk a mostani Chelseare, Fabregast nagyon nehéz nem klasszisként emlegetni, és akkor csak 1 példát mondtam a sok jelenleg bénázó közül.
by Sir Idemitirjak Boglárka
Folyamatban értem én, de azért 3 éve keresi szabad kasszával az lassan sok, jelenlegi eredmények meg nem bizonyitják, hog megtalálta a klasszisait. 🙂
by Zenzo
JM sosem volt egy nagy igazoló zseni, egy bajnokcsapatot meg csak összehozott, szóval azért…
by Sir Idemitirjak Boglárka
Ancotti is összehozott egy bajnokit, utána meg kilátástalanabb helyzetet volt mint most 🙂
by Endy919
Nyakába kapott egy Torcsit . Ne feledd.
by Zenzo
teljesen más eset. Ancelottinak kb nem volt saját igazolása a Chelseabe, ő is a bástyákkal lett bajnok, mert egyedül Pirlot akarta, őt meg nem kapta meg (érkezők Turnbull, Sturridge, Zsirkov, Matics abban az évben, mikor bajnok lett), aztán mikor ő igazolt, megbontotta a védelmet Luizzal, meg a kp-t Ramiressel, meg a csatársort Torresszel. Tök mind1, melyiket hozta ő, mert Josét is azokkal az igazolásokkal azonosítjuk, akik jöttek most.
JM-nek most ugyan még volt egy Drogbája, de nem a csúcsrajáratott, hanem a 37+ éves, viszont rakott a helyére egy Costát, meg adott alá egy gólpasszgyárat. Tett mellé egy romboló kp-t, Terrybe oltott egy szezonravaló önbizalmat, és kihozott egy fasza szezont Ázárból, Azpiból meg Ivából.
by Sir Idemitirjak Boglárka
Én úgy érzem Mou szabad kezet kapott, ezért nem szálltak érthetetlen miliók sehova mégis hagyott lyukakat amiket most gáz esetén nem tud mivel betölteni
by Zenzo
de milyen lyukakról beszélünk? Hogy nem vett még egy Ivanovicsot, Maticsot, Ázárt, Costát, Oscárt, Terryt? Mert kb felsoroltam pár „lyukat”, amiket most szar teljesítmény okán „be kéne tömni” 🙂
Azért ne felejtsük el, hogy elvileg volt itt egy FFP is, és ha mi nem tartottuk volna be, repült volna a büntike. Most égetően hiányzik egy jó csatár, vagy egy támadó, ami volt ám bőven, itt volt Lukaku, Mata, KdB, Schürrle, Salah, csakhát ugye akit jó pénzért el lehet passzolni, miért ne, ha a csapat meg áll. Arra nem lehet gondolni előre, hogy a kezdőd úgy dönt, ősszel nincs kedve focizni. Közben szereztünk azért egy Cuadradot, nem vált be, van ilyen. De azért van itt egy Zouma, akartunk mellé egy Stonest, Luis is volt, de aztán ő inkább távozott, szóval darabra azért eléggé jól megvoltunk, és meg is vagyunk. Az meg, hogy egy top-Ázárt vagy top-Fabregast vagy top-Ivát nem tudunk pótolni, hát, talán ne lepődjünk meg. A baj az, hogy ha csak egy „esne ki”, nem lenne gond. De nálunk mindenki kiesett….
by Sir Idemitirjak Boglárka
Én a védelemre gondoltam, ahova jött egy Dibodzsi aki a kezdő közelébe sincs, illetve playmaker, mint Fabre vagy Oscar konkrétan egy sincs kétposztra, pedig a 4-2-3-1 enéklül halálra van itélve.
by Endy919
Owen ? Nemár . 4-5 évig focizott , amikor elment a Realba be is fejezte a karrirét. Tipikus egycsapatos játékos.
by Zenzo
szerintem veled elbeszélünk egymás mellett, megint
by Endy919
Elolvastam mégegyszer smit írtál és azr is amit én , de nem tudom , hogy mit írtam rosszul . Owen csak a Poolban játszott , amint csapatot váltot eltévedt szegénykém mint Carrol.
by Zenzo
de én ezt arra írtam/értettem (volna), hogy kb ő volt még olyan, aki már huszonpár éves korában klasszisnak számított – más kérdés, hogy aztán összességében nem lett az.
by Endy919
Te 2-3 szezonos játékost klasszisnak nevezel?
by Zenzo
a 2-3 szezon után addig nyilván, amíg után másik 2-3 szezonon keresztül be nem bizonyítja, hogy mégsem az
by DannyfromtheShed
Ezekkel a részletekkel én sem feltétlen értek egyet, de ez szinte mind1 is, mert ezek csak ok keresések, azokat senkinek tudja igazán pedig, h mik. A lényeg viszont tényleg ez, hogy rövid távon most a játékosok tudjak visszahozni ezt a szezont.
by Endy919
Annyi gondolat van a fejemben hogy most tudnék írni egy kurva hodszú búcsu posztot Josénak.
Sajnoa mire oda jutok, ez már nehezebb lesz 😀
by Sir Idemitirjak Boglárka
Ismerős az érzés, de a bölcs gondolatok leírására kell egy nap, addig a fele csak hirtelen indulatból születik. 🙂
by Zenzo
Írd le most töki, nem hiszem, hogy elavulnának a gondolatok – amikorra szükség lesz rájuk. Októberben még 5 meccse van a csapatnak: Villa, Kijev, WHU, Stoke, Pool. Ha nem nyerjük meg mind az ötöt – és a ma este után azt mondom, már az is nagy szó, ha hármat nyerünk, akkor szerintem JM novemberre már nem a Chelsea edzője lesz.
by BlueCech01
RDM menesztését kb. mikor hozta nyilvánosságra a sajtó? Akkor én egész nap távol voltam a géptől.
by Zenzo
nov 21, ha dátum érdekel
by BlueCech01
Nem, az megvan, a napszak.
by Zenzo
valamikor délelőtt. Reggel még nem, szerintem kb 10-11 körül, de nem vágom pontosan, mert dolgoztam.
by Zenzo
utánakerestem gyorsan, a BBC-n 12:30-kor jelent meg a cikk. Telegraph 9:55, Guardian 9:37.
by Zenzo
most néztem a JM interjú egy részét, azt vágjuk, hogy Willt azért kellett lecserélni, mert beteg, és félidőben behányt az öltözőben? hmmmm.
by Sir Idemitirjak Boglárka
(Ebből mennyi igaz kérdés mert a szabin kivűl a szokásost hozta)
by emazohun
Djilobodji-Zouma kh-páros kell legközelebb
Kenedy,Traoré, Loftus-Cheek, Remy is kezdő lesz remélem
by Zenzo
ennyi fiatallal nem fogunk kezdeni sosem, az tuti. Másrészt, lesz Costa, szóval Remy is mehet vissza a levesbe, mert amit ma is mutatott az arra kb jó lesz.
by emazohun
A Villa ellen még nem
Nem tudni,hogy az új menedzser hogy gondolja
by Endy919
Aztán felébredsz…
by emazohun
A rémálomból? Mert most az van
by McDennis
Ti kirúgnàtok Joset?
En semmikep sem. Sajnos kevés ember kepvisel a csapatunkban vilagszinvonalat, de az edzonk mindenkepp. Persze.. ez most nem latszik, de ez a kulonbseg edzo es jatekos kozott. Ha diego costa feleve semmit nem csinal a palyan csak balhezik akkor is kezdo lesz, hacsak nem eltiltott. Ezzel szemben egy edzonek eleg 1-2 honap es mar az utcan talalja magat.
Raadasul – ahogy mar emlitettem- en edzobuktatasra gondolok mint minden baj forrasa. (Szeretem a konteokat is ,igen) ez ellen viszont csak rovidtavon jo megoldas az edzocsere.
Bocsanat a formatumert. Telefonrol irok
by Lavid Duiz
Na, én ilyenkor szoktam csakazértis! valami Chelsea cuccot magamra venni / aggatni a következő napokban.
Amúgy fogalmam sincs, hogy mi az oka ennek az egésznek.
Szerintem Zsozé jövőjét illetően nagy kérdés lesz, hogy a BL csoportkörből tovább jutunk-e? Ha nem (van rá esély ezek után!), akkor elküldik, szerintem.
Azt nyilatkozta a Zsozé, hogy ő magától nem megy el, csak ha küldik. Miután újra idejött akkor azt mondta, hogy ha esetleg olyan helyzet alakul ki egyszer, hogy nagyon nem jól mennek a dolgok, akkor nem várja meg, amíg kirúgják, ő fog felállni a kispadról. Azóta már új szerződést kötött, persze. Új szerződés, új feltételek? 🙂
by Zola
Most akkor nyugodtan ugassatok le,de ez szerintem edzo buktatas.zsoze a carnero uggyel mindent elbaszott,legfokeppen a renomejat a kulcsembereknel.hazardnak iden volt egyaltalan komoly helyzete?egyre jo ez,hogy a sok divat matyi mehet megint sport tv-t nezni.zsozenak mennie kell,tobb lehetoseget nem adhatnak neki,mar igy is kurva nehez lenne bl helyre beerni.jojjon klopp,en orulnek egy offenziv csapatnak.
by Endy919
Egyet ertek kivéve Kloppot. Őt nem nézem semmibe.
by Sir Idemitirjak Boglárka
(csatlakozom, pedig eddig én is hihetetlennek hittem, de bennem is ez fogalnazódik meg, hogy a szar az adagolóban van)
by Zola
Ilyen formaesesre nincsen pelda szerintem a modernkori labdarugasban. es wilmos goljai……most mind a 4 nem ugrik be,de volt ott egy veletlenul bement mert senki nem fejelt bele,ez a mai meg beadas lett volna,de elbenazta es kapura ment.:-Den kamazom zsozet,de mar a jatekosai ellen fordult,ami nem szokasa,es ha azok nem akarjak,akkor mennie kell.persze ez csak elmelet,de azert egyre jobban osszeall.
by Endy919
2 olyanja volt Willinek matmint potya szabadrugas
by Sir Idemitirjak Boglárka
Ahogy lejjebb lapoznál én is ezt írtam, ha a játésaira nem számíthat akkor sajnos nincs itt helye, tavalyi év bármennyire is klappolt.
by Zola
Akkor az idei meg kloppoljon.:-)szerintem vege,legkesobb hetfon delig bejelentik zsoze tavozasat.
by Zenzo
Más: néztem most a chelsea tv-n egy Porto-BL meccs előtti felvezető beszélgetést Cudicini és Ferreira között. Elég kis bénácska volt, de hát biztos most bontogatják még Chelsea tv szakértpi szárnyaikat 🙂 Viszont PF hiába beszél relatív jól angolul, kiborító: az ő „őőőő-zése” a „you know like aaaa” és ebből öt percben kb ötszázat sütött el :DDDD
by Blue One
Nagyon remélem, hogy meglesz a BL…
Cahill? EZ komoly? Nem tud(sz) levenni egy labdát? (Gól előtt lehet látni, hogy le fogja tenni másnak miért nem áll messzebb? Matic háttal álló emberre ráront izomból hátha lefordulnak róla…
Otthon vezetésről kapunk ki. 3 gólt kapunk (és lehetett volna több is). Már nem pofonért jönnek hozzánk, hanem gálázni. Azt hittem az arsenal elleni meccs forduló pont lesz. Tévedtem…
by kasata91
Nálam mostmár egyértelműen edző buktatás. Ilyen falábú banda más okból nincsen. És szerintem Eva ügy az oka mindennek.
Vígan elzavarnám Josét ha lenne minőségi alternatíva a helyére….eddig tartott a türelmem.
by kasata91
Ja amúgy elég ittasan, családi program zárultával csak azért jöttem fel, hogy elolvassam hogy van-e még edzőnk….
by Blue One
A rossz ( akarom mondani borzalmas) eredmények ellenére is azt gondolom, hogy Mourinho a legalkalmasabb ember a posztra. Nem kell őt bemutatni senkinek. Nem csak akkor kell kitartani mellette mikor oktatja a bajnokságot, hanem akkor is amikor nem megy neki. Sajnos megtudtuk, hogy van olyan, hogy neki se megy.
Remélem, hogy a szurkolók minden meccsen éltetni fogják őt. Ez egy üzenet lenne az egész világnak, bele értve Abrát is. (Bár nem hiszem, hogy edzőváltásban gondolkodna). Hadd lássa az egész világ, hogy mennyire IMÁDJUK MOURINHO-t!!!
Ennek tudnák örülni nagyon, másnak meg ugye nem lehet sajnos…
by Blue One
Ugyanez elmondható a csapatról is. Mellettünk is ott kell lenni. Ilyenkor válik szorosabbá a kapcsolat, nem pedig mikor szárnyalunk. Ha már hullámvölgyben vagyunk, akkor mászunk ki belőle együtt, hogy majd a csúcson együtt örülhessünk. Hisz ez a szép az egészben. Legyünk olyan szurkolók, akik reálisan kezelik a helyzetet, és nem hátrálnak ki a csapat mögül. Ismerjük el, hogy förtelem, amit mostanság csinálunk, de mindig tegyük hozzá, hogy hiszünk Mourinho-ban és a csapatban. Legyünk olyan szurkolók, akik nem mutogatnak a hibásokra és nem követelik José fejét. A klub történetének legsikeresebb edzőjét…
by mohacsia
https://pbs.twimg.com/profile_images/1839008303/Ultra_Gay_Seal.jpg