Megérte?

A kérdés nem sokára eldől, a választ a két kupameccsünk adja majd meg. Tegnap a kommentszekcióban részben szóba került, hogy hát kérem, a szurkoló az annak drukkol, hogy győzzön a csapata. Így talán fura azon hőbörögni, hogy így tettünk. Mégis… olybár tűnik, túl sok energiát fektettünk egy kb lényegtelen meccsbe, és egy lényegében lényegtelen győzelembe.

Szóval kérem félreértés ne essék: nem az a baj, hogy győztünk. Nem hülyét akarok csinálni magamból – legalábbis nem nagyobbat, mint már csináltam eddig. De nem érzem a jelenlegi Chelseat olyan helyzetben, hogy ne kelljen priorizálnia a dolgokat, célokat. Márpedig, a PL-lel nem tudom, mi lehet még a célunk.

A tegnapi meccsen gyanítom az volt, amit részben láttunk is: gyors gól, aztán a tempót folyamatosan csökkentve, elfocizgatva lehozni a meccset. A Mourinhoi támadó balbekk, Kenedy bennragadt a kezdőben, és milyen jól tette, mert meglőtte a PL szezon leggyorsabb gólját, méghozzá nem egy rosszfélét. Pacsi a srácnak, aztán annak, hogy a gólnak, és a Norwich halálfutásának köszönhetően a két csapat még produkált egy baromi jó 20 percet, eszeveszett iramban tolták a srácok, mígnem aztán a Chelsea elkezdte tudatosan lassítani a meccset, mert igen, mi a pályán akartunk pihenni. Mivel a hazaiaknak pedig nem jött össze az egyenlítés, tehettük is. Ami azért kár, mert a Norwich az első félidőben megmutatta, miért is tartanak ott, ahol: ennyire zavart és töketlen csapatot nem sokat tud felmutatni az angol bajnokság. Mi viszont, ahelyett, hogy lezártuk volna a meccset, és szétcsaptuk volna őket, inkább csak lassítottunk.

A meccset, végül egy bírói hiba döntötte el: a rengeteg befújt, néha jogtalan lesállás mellett egyet eléggé elnéztek a sporik, és Costa félidő hosszabbításában szerzett gólját, ami bár ismét parádés volt, elengedték, így 0-2-vel fordulhattunk.

A vicc az, hogy míg mi ezzel a kétgólos vezetéssel csere nélkül gondoltuk, hogy akkor csendespihenő, a másik oldalon, talán pont a lesgól paprikázta fel a hazaiakat, talán – vagy legalábbis részben – pedig pont az adta alájuk a hitet, hogy látszott, mi itt már nem akarunk többet focizni, és a Norwich úgy jött ki a második felesre, mint a dühöngő bika. Míg mi értelmetlen cserékkel múlattuk az időt, és látványosan nem csak támadni, de ha már odakerültünk, kapura lőni sem akartunk (nem is beszélve arról, hogy még a fair play díjra is rámentünk, ugyanis nem nagyon erőlködtünk, mikor kettős emberfórban voltunk, még akkor sem), addig a Norwich megtett mindent, ami tőlük tellett…

A kanárik gyors játékot produkálva, agresszív presszinggel operálva nem csak, hogy zavarba hozták a mieinket, hanem az asszisztálásunk mellett a meccset is simán megnyerhették volna, de a szerencsék este Hiddink zsebében voltak, lőttek fölé, mellé, keresztlécet, no meg persze a szépítőt. A döntetlent pedig végül Courtois védte ki, az utolsó percek valamelyikében, így a Norwich mehetett a kiesőzónába, mi pedig egyel növeltük a győzelmeink számát.

Ami ismétlem, jajj de szipi-szupi, meg minden. Csakhát… azt mondtuk, pihentetünk, méghozzá céllal, és meg is lett volna rá minden okunk, elvégre 1 hét múlva a PSG ellen itthon azt a csatát kell megvívnunk, ami részben biztosan – főként a kinti vereség után – merőben meghatározza majd Hiddink szezonjának, és a Chelsea szezonjának a megítélését is, és ahol szükség lesz majd minden friss lábra, ráadásnak aztán három napra rá ismét sorsdöntő kupacsörte vár ránk. Mondhatjuk, hogy az még odébb van, igen, de akkor is felvont, hullámzó szemöldökkel nézem, hogy annak ellenére, hogy két fiatalunk is a kezdőben találta magát, Costa végigjátszotta a meccset, Ázár végigjátszotta a meccset, csakúgy, mint Fabregas, és hát nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy a cseréink a totális agybaj jeleit sejtetik felfedezni. 2-0-ás állásnál hoztuk le ugyanis azt a két fiatalt, Kenedyt (bár ő talán kisebb sérülést szenvedett, de lehet, hogy ez csak duma) és Traorét, akiknek alig van játékperc a lábában, ráadásul olyan helyzetben, mikor simán két csatár várta a padon Remy és Pato személyében, hogy Costa helyére állhasson akár 30-40 percre. Ruben pedig, ha már aláírta a szerződését, örülhetett neki 90+ percen keresztül – a padon.

Van jelenleg két menedzser a PL-ben, aki mondjuk úgy, kockázat nélkül húzhat meg bármit, mert tudvalévő, hogy ez a zárószezonjuk. A tegnap este viszont megmutatta azt is, hogy kettejük közül mégis Hiddink seggében van inkább fenn a zabszem. Pellegrininek a Chelsea ellen volt töke feltolni a fakót. Pedig az kiesésről döntött. Viszont előtte két fontosabb cél lebegett. Hát meghúzta, amit megkövetelt a szitu. Hiddink tegnap ugyanebben a helyzetben nem tette meg ezt. Két olyan cél lebeg a szemünk előtt, ahol van esélyünk valamit elérni, mi mégis képtelenek voltunk vállalni a legkisebb kockázatot is.

Úgyhogy remélem maradt még a szerencsékből Guus zsebében a jövő hétre is, különben függetlenül attól, mi lesz majd a Stoke ellen (na mondjuk a tegnap esti kezdőből és cserékből azért jó kiinduló alapot lehet meríteni), neki fogják szegezni a hollandnak, ha bármi is rosszul sülne el a kupákban, hogy vajh’ miért is kellett. És akkor már nem csak én.

Nem akarom én itt nagyon feszíteni a húrt, nem akarok úgy tenni, mint aki feltalálta a spanyol viaszt, Hiddink meg csak viaszolta a spanyolt. Nyilván tudja, mit csinál. De olyan, mintha jelenleg nem nézne tovább az orránál. Persze, neki némileg egyszerűbb ez, mint mondjuk a belga madárijesztőnek, aki egy százas kékmultit azért simán eltol a zuhany alatt, de tényleg kb csak az egy-két-há, egy-két-há, de hová lett a négy? A mi focinkba most kell a négy. Nem olyan rég volt még, mikor nem csak nyerni jártunk a meccsekre. Most ugyan van egy jó sorozatunk, de azért nem árt tartalékolni a feltámadásra. Mert a BL-ben nem igazán nekünk áll a zászló.

Eszembe jut erről egy rész a Simpson családból, mikor Abe a fotelben szendereg, jó szokásához híven, majd felriad a gyerekekre:

• ki merte megzavarni örök álmom?
• de te még nem haltál meg nagyapi..
• jó, majd ébresszetek fel, ha igen

A forduló végül úgy hozta, hogy megmaradt a felsőházas helyünk, de épphogy. Az épp közvetlen vetélytársak közül győztek Kloppoék (Pelle pedig ismét megmutatta, hogy mekkora jóság fél szezonra előre közölni veled, hogy mehetsz a ‘csába), és Shakiráék is nagy nehezen csak begyűrtek egyet a ‘Castlenek. A 10. helyünket még így is Matának köszönhetjük, aki pár perccel a vége előtt csak képes volt bekotorni egyet a Watfordnak, szóval akkor most ezzel a három pontokkal összejött egy 10. hely, 10 körrel a vége előtt. Megérte?