Rettentő kis trükkös köcsög vagyok címválasztás terén, és majd rájöttök jól mindjárt, hogy miért. Hétközi forduló, mindkét csapat számára téttel, bár egyik csapat sem zuhanna össze, ha nincs meg a 3 pont. A Chelseare ismét egy nagy formát futó csapat jó szériájának megtörése vár.
A címet indokolja egyrészről, hogy a Leszter jelenleg épp nincs kieső helyen. Az utóbbi 1 hónapban, onnantól, hogy majdnem megfogták a Spurst (4-3), egy nagyon komoly sprintet indítottak, és ledózerolták sorban a WHU-t, a WBA-t, a Swanseat, majd a végén behúzták a kiesési rangadót a Burnley ellen. Másrészt (nekik) otthon játszunk velük. Harmadrészt meg, na azt majd meglátjátok alább. Nem mondom, hogy túl eredeti ötlet, de attól még nyúlt, és legalább jó, ha jól csinálják. GIF poszt rulez.
Amikor már megint idegenben egy életéért küzdő kiscsapat áll az utadban
Amikor már megint nincs ép csatár a keretben
Amikor jó játékot vársz, de úgyis tudod, hogy nem azt kapsz
Amikor tudod, hogy ez már az utolsó előtti lépés lehet a cél előtt, de ahhoz nyerni kell
Amikor a fél liga szerint boring, boring Chelea
Az ellenfél 4 meccses győzelmi sorozatát kell megtörni valahogy
De hát ez mégiscsak a Leicester, akit hétből hétszer győztünk le utóbb, minden meccsen legalább 2 gólt lőve, egyébként meg szerény 13 PL mérkőzés óta veretlen a csapat
és hát na, két győzelemre vagyunk a bajnoki címtől, szóval nyerni kell, nincs más opció
De hát na, a győzelem mellé tényleg jó lenne végre gólgálát is rendezni
Legyen már elég nyerni, gálát majd a végén










417 Comments
by Stonci81
Willian tud beadni 🙂
by kasata91
Elcsúszott?
by Zenzo
nem, szökőévente összejön neki
by Stonci81
viszont mindig eszméletlen gyors…ilyenkor nem értem miért áll meg annyit
by Zenzo
erőt gyűjt 😀
by Stonci81
120 perc rohangálás után se láttam még nagyon zihálni….jah…tényleg…oxingént használ egyáltalán? 🙂
by Cech01
F1-gyel nyomja a tp-t magába.
by kasata91
Tölti a mannát
by salsal
Fabre eldrogbázta
by Cech01
Drogba meg elmikelezte.
by Didier90
a faszé nem lehet így játszani az első perctől
by lamps8
gyerekek most őszintén, fabregas mi a jó isten faszát csinál?
by Zola
Wili azert ölegge gyors,megha focizni nem is tud.
by kasata91
Ma én több cselt láttam tőle, mint terpeszben labda fölött szobrozást. És a sprintjei is nagyon adják.
by myheartisblue
Fabregas lépése nem jön ki, és mutatott egy Ramiresing-et.
UI.: Uchoa-t azért kétlem, hogy úgy kell mondani hogy „Uzsoáá”
by Zenzo
Ulloa
by myheartisblue
akkor én meg is lőttem az öngólom.. 😀 de…de…de… akkor sem uzsoá…
by Cech01
Pedig úgy kell. Erről volt egy nagy vita még idény augusztusában az egyik összefoglalóban.
by Didier90
Ulloa nem?
by Zola
Wili kezdo sebessege egy scud raketaval vetekszik,ezt el kell ismerni.
by kasata91
34. fordulóra észre is vettük 😀
by Zenzo
az első 33-ban rákészült
by WudigessBoi
Mint mikor Vinnie Jones megszólal a Tolvajtempó végén:)
by Cech01
Lassan már imádkozom, hogy inkább legyen ellenfél kirúgás, mint szöglet…
by Zenzo
nem mind1, ugyanaz a vége
by Cech01
Ha kirúgják, több időnk marad kontrára.
by Stonci81
Ramires sérüléséről tudtok valamit?
by Zenzo
születésétől fogva ilyen 🙂
by Stonci81
bíztam pedig benne, az megfelelő kifogás lenne 🙂
by kasata91
Szellemi
by lamps8
miért kell végignéznünk azt h 8 mezőnyjátékossal játszunk, miért?
by Zenzo
ejjj már. Hát hol a duplaaaa?? 🙂
by taybor33
Ami késik…
by Cech01
Abból később két csík lehet.
(hahahahaa)
by kasata91
Mi ez a kapura ívelgetés? Nem szóltak a hazaiaknak, hogy nem Courtois véd?
by Stonci81
ez ahhoz túl közel volt