Lecsapható labda

Történt, hogy 2016. augusztus 15-én csapatunk lejátszotta első tétmeccsét Contéval a kispadon (illetve az előtt, tekintve, hogy le sosem ül). Bár végig jobban játszottunk, a győzelmet csak a hajrában sikerült bebiztosítani a West Ham ellen. Azóta annyi minden történt, hogy felsorolni is hosszú lenne, ezen kívül abból a meccsből 26 fordulóval később már tanulságként sem szűrhető le sok minden, ettől függetlenül tekingetünk egy kicsit visszafelé is. Kedvcsináló alább.

Bajnokin ugyan még nem jártunk a West Ham otthonában, a ligakupa okán már volt egy jelenésünk a London Stadiumban. Bár impozáns egy aréna, szentélynek azért mégsem nevezném: egyrészt még láthatóan nem lakták be kellőképp, másrészt minden valamire való csapat hármasával hordja ki onnan a pontokat (Watford 2:4, Southampton 0:3, Arsenal 1:5, ManUnited 0:2, ManCity 0:4). Mi persze a saját utunkat jártuk és simán kikaptunk a ligakupában – igaz, a B csapattal, de akkor is.

Ami minket illet, a 13-as szériánk óta, vagyis 2017-ben 4-2-1-gyel állunk, ami annyira nem erős, hogy a mellünket döngöljük tőle, ahhoz viszont elég, hogy magabiztosan őrizzük vele a kiépített előnyünket. Hazai pályán egyébként szépen hozzuk a magabiztos kétgólos győzelmeket, idegenben ugyanakkor a játék és az eredményesség is távol áll a tökéletestől. Persze morgunk az olyan nihileken, mint a Burnley elleni, de ha magunk mögé nézünk, azt láthatjuk, hogy a Top6-ból tulajdonképpen senki sem képes konzisztens futballra. A City most mintha beindult volna és a Sp*rs is legalább a kötelezőket hozza nagy magabiztossággal, de a másik három delikvens bő tíz ponttal tántorog alattunk több sebből vérezve. Nyilván megtehetnénk magunknak azt a szívességet, hogy már csak a magunk szórakoztatására is játszunk egy jó meccset idegenben.

A hazai 12-0-1-es mérlegünk egyébként rettentő erős és hadd ne mondjam, mekkora szintlépés tavalyhoz képest. Idegenben sem kell szégyenkezni, a 27 szerzett pont 13 mérkőzésen a Cityvel holtversenyben a legtöbb. Az nyugtalanító legfeljebb, hogy az utóbbi négy vendégjátékunkból csak egyet húztunk be. Hatszor megyünk még vendégségbe (WHU, Stoke, Bournemouth, MU, Everton, WBA), ebből a hétfő esti még talán a könnyebbek közé tartozik. Szóval van elég indokunk, hogy a magunk módján miért játszunk győzelmi kényszerben.

Pihenni most bőven volt idő és lesz majd egy hetünk a hétfő esti derbi után a MU elleni kupameccsig is, szóval a kezdőt akár már most fölrajzolhatjuk. Szép elv a ’Győztes csapaton ne változtass’, de néha azért lehetne revideálni. Elsősorban Diego Costa miatt írom ezt, aki jó srác, meg gólkirály-jelölt, meg az utóbbi két meccsén be is talált, de akkor is a görcsösség-frusztráltság jelzőkkel illethető mostanában leginkább, amit ugyanúgy rossz nézni, mint a 40 percig melegítő, majd be sem álló Batshuayit. Hazard az Arsenal álomgóljával idénre megvette a jóindulatomat, de azért annyit hadd tegyek ide, hogy lehetne ő is kicsit többet-jobban vezére a csapatnak. Pedro előtt viszont le a kalappal, középszar helyzetkihasználással, de akkor is húzóember elől.

Eddig egyébként egész jól alakul ez a forduló, remélhetőleg Conte lecsapatja a labdát a srácokkal. Továbbra is Blue Is The Colour!