Láthatatlan győzelem

Az FA stadionmegtöltési tervét – miszerint limitált számú mérkőzést közvetít a televízió, hogy minél többen látogassanak ki élőben a stadkákba, tekintettel a sok alsóbb osztályú csapatra – igazán megirigyelheti a méltán stadionbuziként elkönyvelt magyar kormány is, már csak azért is, mert azt hinné az ember, efféle húzásokra csak itt, a Balkánon képesek. Azt nem.

Persze a kezdeményezés gyanítom ott sem népszerűbb, mint itthon lenne, meg hát az eredmény is ugyanaz: kint enélkül is megtelnek a lelátók, itthon meg ez sem változtatna rajta. A Stamford mindenesetre megtelt, a hivatalos nézőszám 41010 volt, rajtuk kívül csak pár szerencsés követhette TV-n a mérkőzést, naná, hogy pont azok nem, akiknek sansza nem volt kimenni a meccsre: jah, magunkról beszélek, még mielőtt valaki továbbgondolná, és komoly gondolatlavinát indítana el az egyszeri angol szurkolóról, aki egyébként bérletes, de még berúgva, bénán hever otthon az újévi bejglitől, a tv-t meg nem tudja bekapcsolni, mert pont kifogyott az elem a távirányítóból…

Amikor itt járok a posztban, a Chelsea TV online azt írja nekem, hogy még 32 percet kell várjak, hogy megnézhessem az összefoglalót, szóval kivárom, mire a poszt végére érek, biztos meg tudom majd nézni, mi volt, elvileg 12 perc, kíváncsi leszek, a szöveges kommentár alapján ennyi minden nem is történt a meccsen, még akkor sem, ha a 12 percből az első kettő a felvezetés.

Amíg ez az idő eltelik, és én meg épp nem dolgozom, vagy dögrováson vagyok, beszéljünk egy kicsit arról, hogyha már José is a meccs utáni alkalmat gondolta megfelelőnek erre: távozik a klubtól Mark Schwarzer. Az öreg úgy gondota biztos, hogy védene még egy kicsit aktívan így százévesen, a Leicester meg alkalmat kínál erre, én nem kárhoztatom, mondanám, hogy hiányozni fog, de mély nyomot nem hagyott az ausztrál, bár tény, hogy jó arcnak tűnt, és számíthattunk is rá idén, mikor tavasszal a cseh kidőlt. Kösz mindent, Schwarzi, remélem meglesz a rókáknál, amire vágysz. A sehová sem menő Cech mellé visszahoztuk a ‘Boroból Blackmant, így Jamal lesz a harmadik számú hálóőrünk.

Miközben még mindig az idő telését várjuk, fussunk át azon, hogy a sokat emlegetett pihentetésnek mennyire tudott eleget tenni Mou: Courtois, Ivanovics, Matics a padon nézelődve kapta meg a pihenőt, míg Costa, Oscar és Willian egy félidőt játszottak. Terry, Fabregas és Ázár pedig együtt parádézhatott valahol, mert még beöltözni sem kellett. Ergo, a kezdőben mindössze 3 játékos szerepelt a leggyakrabban játszatott 11-ből, ami elég jól fest, főleg abban a tekintetben, hogy a kövi meccsünk a vonalkódosok ellen lesz, tizedikén. Ezzel együtt még 5 meccs vár ránk januárban, ebből kettő CoC meccs a Pool ellen, a PL-ben pedig a Pardewtlanított barcodes után a flúgos nyomozó együttese fogad bennünket, a hónapot pedig jó eséllyel a bajnoki döntővel zárjuk, de, hogy ne legyek ilyen fellengzős, mindenképpen, szerénytelenség nélkül valódi 6 pontos meccs lesz a City ellen, ami rendkívül lényeges lesz a végkimenetel szempontjából. Arra jól rá kell gyúrni, a február egészen lanyha lesz, a leglényegesebb mérkőzés a PSG elleni odavágó lesz, a hó közepén.

Halad az idő, még 5 percem van kezdésig, jujj, már úgy izgulok, hogy mindjárt. Közben gyorsan megyek is, megmelegítem az ebédet, kirakom az outlookra az ebédszünet táblát, hogy közben zavartalanul nézhessem a csodát, élőkép felvételről, színesben.

De hoppá, közben a teljes meccs fent, így akkor nem az összefoglalót nézem, viszont cserébe tovább leszek el. Szerintem közületek sem tagadhatja senki, hogy nincs is jobb így hétfő délután, mint egy jó kis paprikás krumpli, közben egy gólok ismeretében megvágyott Watford elleni FA-Kupa harmadik kör, s már csak azért is jó lesz, mert az orromon keresztül szétterpeszkedő, légzőnyílásaim ezáltal elzáró folyadékhalom miatti csámcsogásom nem szűrődik át a poszton.

No kérem, megindult a jóság, az első, ami így feltűnik, meg mondjuk be is mondják, hogy DD a CSK, amely karszalagtól mondjuk én nem esek hasra, de azért mégiscsak jelkép, szimbólum, és nem Cech kapta. No ennek örömére Drogba olyan ölelkezésáradattal ajándékoz meg bennünket, hogy még egy harlequin író is megirigyelné.

Na most ami nem jött le a szöveges értékelésből pölö, hogy az első 4 percben csak nálunk volt a labda, és utána is egy bedobás erejéig került a sárgafeketékhez. Vagy az, hogy Mikel olyan labdákat osztott le (a 18. ban is Remy elé tolt egyet), hogy még Fabregas is elismerően csettintett, miközben Ázárral biliárdozva belekortyolt a sörébe a pubban. Aztán Drogbának is megmutatták, hol lakik a jóisten, az elefánt repült egy jó méterest, ami azért ritka. Schürrle ebből viszont remek szabadrúgást tekert be a kapu elé, csak pont Cahillnek jött lábra a dolog, aki a kapu fölé pörgetett. Vagy az, hogy a Watford valamire való első helyzete, de legalábbis kapunkig való eljutása abból indult, hogy Azpi egy 50 centis passzt rontott. Az pedig már az első perctől látszott, hogy a Watford 10 emberrel a saját térfelén játszott, alapesetben csak Deeney taposta a felezőt, de támadáskor sem jöttek át 3-4-nél többen. Míg Tőzsér lövése lényegében Cech ölébe hulló labda volt, na jó, a lábához. De a második kapuralövésnél is csak azért kellett eldőlnie Cechnek egy picit, hogy látványosabb legyen a védés kb. Jó azért egy live text, ha van, de a tegnap pörgetett három párhuzamos műsor alapján sem ilyennek raktam össze a meccset.

Egyébként Willian az első perctől fogva melegített az oldalvonal mentén, szóval nem feltétlen hirtelen felindulásból állt be. Ramirest csak azért nem mondom, hogy szar volt, mert úgyis azt mondjátok, hogy pikkelek rá. Azért két mondatot had citáljak ide, mert nem én mondtam, hanem a Chelsea TV kommentátora: „I’m not sure, what Ramires want to do with that” (egy kapu felé pöckölt labdánál, mikor Oscar várta vissza a passzt) illetve „clumsy challange, no reason to do that” (majdnem sárgás visszarántás a felezőnél, indokolatlanul)

Oscart meg mondjuk jól letarolta Bond. Nem volt az igazán egy komoly vagy alattomos ütközés, inkább szerencsétlen. Oscar „háttal” jött, a labdát figyelte, és ez azért szar, mert a test nincs felkészülve az ütközésre – ehhez képest egy termetesebb kapustól egy bodycheck bizony szarul tud esni, ha másért nem, hát beszorul a levegő a tüdőben. És, ahogy írtam tegnap is, José meg tényleg nem légyottra hívta épp Caneirot, mikor minden bizonnyal kedves szavakat duruzsolt fülébe, hogy akkor Oscar tudja-e folytatni vagy sem.

Az a vicc, hogy a Chelsea egyébként nem volt rossz. Sőt. Talán egyedül Oscar volt tompa az ütközés után, a csak a szokásosat hozó Ramires mellett, mégis, hiányzott valami, amit tényleg csak a második játékrész adott meg. Mert végig az volt az ember érzése, hogy a valós, szemmel látható osztálykülönbséggel gyengébb szarvasosokat már rég gólokkal kéne alázni, ehhez képest viszont effektíve kevés helyzet alakult ki, kevés veszélyt jelentettünk a kapura. Hiányzott a tempó, a dinamika a játékunkból. Kicsit hülyén hangzik, de aki játszott már élesben focit, azt tud(hat)ja: jó ellenfél ellen te is jobban játszol, viszont ha nem figyelsz, egy gyengébb ellenfél ellen nem kijön az osztálykülönbség, hanem te is leülsz az ellenfél szintjére. Na kb pont ez volt az ember érzése, az első félidő alapján. Az, hogy az első komoly helyzetét a Chelsea a 28. percben jegyezhette egy Drogba fejessel, azért árulkodó legalábbis, még akkor is, ha azt tényleg bravúrral fogta Bond. Deeney viszont tényleg minden dícséretet megérdemel, úgy játszott, mintha tőlünk állt volna át.Ő volt az egyetlen futballistára emlékeztető életforma sárgafeketében.

Schürrle és Oscar cseréje indokolt volt, bár szerintem a német megúszhatta volna a dolgot, ha a 33. percben gólra váltja Drogba passzát, ami ha nem is ajtó-ablak helyzet volt, de 16-ról lényegében zavartalanul lőhetett, és nemhogy kaput nem talált, de Király előbb mozdul rá a Craven Cottage-on, mint Bond emitt.

Ja, és Cech még mindig nem tud kirúgni. Tovább címszavazva a mérkőzést, az első félidő legjobbjai Drogba és Zouma voltak. A többiek mind cserét kérhettek volna, José azonban nem ok nélkül szavazott bizalmat Schürrlének és Oscarnak, ezzel pedig előállt az a képtelen dolog, hogy egy Mourinho féle Chelsea, MÉGHA másodosztályú ellenfél ellen is, de egy három csatáros 4-3-3-at hozott fel a második félidőre.

Pedig Costa baszottul fázott, az látszott. Kereste is ennek a felállásnak a fonákját a Chelsea jó pár percig. Bár a kommentátorok azt mondták, hogy már az első öt percben far better, mint az első félidőben, ebből én bizony nem sokat láttam. Sőt, az 55. percben épp a Watford hozta össze a mérkőzés addigi legnagyobb helyzetét, ahol Cech lábbal bravúrozott. Valahol ezután kezdett felfejlődni a játékunk, 2 perccel később egy jó(!) Ramires megelőző szerelésből már kellemesen törhettünk kapura, a Costa-Drogba vonalon. A dolog azonban 1 perccel később talált megnyugvást, mikor Willian gólja után felrobbant (tényleg, mintha a BL döntőben szerezte volna) a stadion. A kispadon ez nem hagyott nyomot. Innentől sem volt lehengerlően jó a Kékek játéka, de a sárgákon láthatóan nyomot hagyott a biztonsági 0-0 elúszása.

Mikel rúgott egy Schürrléset a 65-ben, 4 peccel később Remy eldöntötte a meccset. Itt is Costa 1-1-ezett Drogbával, lövését blokkolták (szerinte kézzel, pont azt reklamálta, miközben Remy bevarrta, a branyol a nagy reklamálásban majdnem ki is ütötte a gólba tartó labdát), majd a gól után annyi látszott rajta: faszé nem én lőhettem. Aztán ismét 3 perc kellett, Zouma szétmegsemmisítette a vendégeket, a maradék percek meg lecsorogtak kb.

Nem volt ez egy jó mérkőzést, de egy FA harmadik körhöz képest meg de. A Watford javára legyen mondva, több sarkazást lehetett tőlük látni, másodosztályú csapat ellenére, mint durva belemenést.

Annyit megjegyeznék itt a végére, amellett, hogy közben már meg is vacsoráltam, úgy eltelt az idő, hogy Zouma viszont egyre impresszívebb, bár sok lehetőséget nem kap még, de ez a meccs kifejezetten jól sikerült számára. Korábbi fellépésein sem okozott csalódást, de tetszik, amit látok tőle. Ha éles meccseken is képes lesz ilyen teljesítményre, akkor nyugodt vagyok a középső védő kérdőjelet megilletően.

Közben sorsoltak is, mi a Millwall vs Bradford meccs győztesével játszunk, ez sem tűnik egy fokkal sem komolyabb körnek, mint a Watfordi, de egyrészt láttunk már meglepetéseket, másrészt, ha végül Millwall lesz, az mégiscsak rangadó, vagy ha nem is, egy kis box biztos lesz a sikátorban. A nagyok közül mindenki satnya ellenfelet kapott, még talán a Citynek jutó MBoro néz ki a legacélosabbnak, esetleg a Spurs-Leszter, márha Pochettinoék továbbmennek, bár jelenleg épp így áll a dolog. Tudod, honnan tudni, hogy igazán bajnokesélyes vagy? Hogy mindenki téged akar megverni. És még azok is, akik a szezon során egyébként hulladék eredményekre képesek csak, ellened játsszák a szezon meccsét (Pool, Newcastle, Spurs, kupi…). Bajnok meg akkor, ha ezeket fel is henteled ennek ellenére. Mi kettőt már buktunk és egyik sem volt szép. Hétvégén lehet javítani. Addig a hurrikán, a gomba és a család legyen veletek, fessetek ezer dolláros festményeket, én pedig máskorra hagyom az e poszthoz tervezett filozofálgatást arról, hogy a francia dekonstruktivizmus milyen kapcsolatban is áll egy nem látott futballmérkőzéssel. Azért, majd szóljatok, hogy ne felejtsem el később.