Kösz, most már jobb!

A Newcastle elleni vereség óta harmadszor nyertünk kétgólos különbséggel, ráadásul tettük mindezt három különböző fronton (BL, PL, COC). S bár egyik ellenfelünk sem volt túlzottan acélos, azért ez mégis annak a jele, hogy nincs gödörben a legénység. Továbbra is vitézül állunk tehát minden fronton, ami így karácsonyhoz közeledve igencsak szívmelengető. S bár a Derby elleni mérkőzés összefoglalója keveseknél lesz ott a fa alatt – pláne felül –, azért lesz mire emlékezni egy ilyen félgőzös kupameccsből is. Bővebben alább.

Ha valahol, hát Angliában tényleg rengeteg csapat indul el a kupákban, így aztán elég kicsi az esély arra, hogy egy alsóbb osztályú csapat egy naptári évben két ízben is utunkba kerül. Márpedig a Derby County pont ezt tette, ráadásul keretes is lett a szerkezet, hiszen 2014 első és utolsó kupameccsén is a Kosok vendégei voltunk.

Januárban az FA kupában 2-0 arányban győztünk, s mint azt már akkor is megénekeltem, vendéglátóink kulturáltan játszottak ugyan, de nagyon nem tették próbára a kissé tartalékos csapatunkat. Az akkori és a mostani kezdőkben azért volt némi fluktuáció: a Derby 6, a Chelsea 2 játékost kezdetett ismét. A nálunk tapasztalható nagy kicserélődés mögött alapvetően az állt, hogy Mourinho szavaiban és tetteiben is nyomatékosította, hogy fontosnak tartja a továbbjutást, így erős csapattal rukkolt elő. Ezért most nem is marasztalnám el a portugált, hiszen örvendetes, hogy rámegyünk erre a serlegre (pláne az elődöntős mezőny ismeretében), valamint a bajnokságra se nagyon tudunk érdemben tartalékolni, tekintve, hogy a héten nincs ott jelenésünk – cserébe jövő héten három is lesz. Kösz, FA…

Ami a mérkőzést illeti, az első félidő első fele olyan unalmas és sekélyes volt, mint egy tetszőleges Miss Marple epizód. A kapuk egyáltalán nem forogtak veszélyben, ráadásul még azt sem lehetett mondani, hogy a mezőnyben szikrázó küzdelem kompenzálta volna a kevés látványosságot. Ebbe a posványba gázolt aztán bele nagy elánnal Hazard, aki szép és okos gólt lőtt Fabregas passzából. Szép lassan oda jutottunk, hogy most a belga az első számú gólfelelősünk.

Sokat elárul vendéglátóinkról, hogy erre a derült égből villámcsapásra semmit nem tudtak reagálni a félidőben: nem lettek harcosabbak a letámadásaik, nem vezettek több akciót, s továbbra sem akadt szalonképes kapura lövésük. Az öltözőbe vonulás előtt már csak a mieink okoztak némi izgalmat azzal, hogy Cech egy szögletnél labdára vadászva leterítette Zoumát is. Csóri srác otthagyta egy fogát, percekig agonizált a gyepen, még a sokat látott Terry reakciói is riasztóak voltak. Az meg valahol nem csak szakmai, hanem lelkiismereti kérdés is lett, hogy a már öregecske Steve McClaren is hamarabb kászálódott le a kakasülőjéről a kispadokhoz, mint ahogy az egészségügyi személyzet odabandukolt volna a földön fekvő franciához – az utolsó métereken már Azpilicuetának és Fabregasnak kellett behúznia a négy mihasznát. Azóta persze tudjuk, hogy annyira nincs nagy baj, ettől függetlenül szánalmas volt a brigád hozzáállása az egészhez (cserébe a hazai publikum megtapsolta a hordágyon levitt Zoumát).

Fordulás után szerencsére viszonylag gyorsan növelni tudtuk az előnyt: Filipe Luis szerezte meg első találatát Kékben, méghozzá egy parádés szabadrúgásgóllal. Mégsem nyugodhattunk meg teljesen, ugyanis előbb Drogba kért cserét a pályáról lebicegve, majd Bryson révén szépítettek a Kosok. Az amúgy nem csúnya gól sajnos a védelmünket is minősíti: elég sokan tétlenkedtek-szerencsétlenkedtek a tizenhatosunkon belül. A szívünkhöz kapni viszont nem kellett túlságosan, hiszen nagy rohamokat még a meccsbe visszajőve sem alakított ki a Derby, ráadásul a Drogbát váltó Rémyt ígéretes helyzetben rántotta vissza Buxton, amiért ki is állították (ráadásul a kapus Grant pedig a tizenhatoson kívül ért kézzel a labdához, de két piros egy akcióból nyilván túlzás lett volna). Szűk öt perc emberelőny elég volt ahhoz, hogy föltegyük az i-re a pontot: Rémy kaparta ki a gesztenyét, Schürrle pedig bepofozta a kipattanót.

Tavaly is kettővel nyertünk itt, idén is ennyi lett tehát közte, bár akkor megvolt a clean sheet. Picit bosszantó, hogy a szokásos elkerülhető gólunkat ezúttal is megkaptuk soros alsóbb osztályú ellenfelünktől, de fogjuk fel úgy a dolgot, hogy itt úgyis csak a továbbjutás a lényeg. Márpedig ez összejött, úgyhogy Mourinho egy szintet biztos lépett már itt tavalyhoz képest.

Ami a játékosokat illeti, sajnáltam Zouma sérülését, mert amúgy jó meccset hozott a francia. Örültem viszont Filipe Luis góljának, mert az amúgy mellőzött brazil már több ízben fitogtatta támadó skilljeit és biztató lövőtechnikáját, szóval járt neki egy ilyen szép találat. Végre Schürrle is végigjátszott egy meccset – ez idén finoman szólva sem volt trend – amivel remélhetőleg sikerül magát visszalopnia a kezdőbe (vagy legalább is annak közelébe). Talán nem nagy dolgok ezek, de egy Derby ellen ilyeneket is észrevesz az ember.

A lényeg, hogy megvan az elődöntő, s most már azt is tudjuk, hogy a Liverpool lesz az ellenfél. Az igazat megvallva bármelyik másik csapatnak jobban örültem volna, mert nem lesz épp pihentető velük tusakodni január második felében, de remélhetőleg ők sem okoznak majd gondot. Hétfőn is jól belehúztak nekünk a BL-ben, hiába, ez egy ilyen hét. Ha már eljutottunk idáig, nyerjük meg ezt a kupát, már csak azért is, mert ez most láthatóan Mourinhonak is fontos. Na de ez úgyis a jövő zenéje, most vissza a bajnoksághoz. Addig is Blue Is The Colour!