Korai nyitány

A legtöbben még épp a nyaralásukra készülnek bőszen, mint mondjuk a poszt írója is, erre az FA meg szétbuzerálja a nyarunkat holmi csuda-EB sikerben reménykedve, elvileg a válogatottat segítve, pedig hát annak úgyis mindegy.

Persze alapvetőleg szép gondolat, hogy végre gondolkodni is próbál az a kőfejű szervezet, aki Angliában a focifőfelelős, nagy kár viszont, hogy valahogy mindig sikerül úgy hozzányúlni a dolgokhoz, hogy ha és amennyiben valójában százféleképp lehet hozzákezdeni valamihez, amiből 20 kiváló kezdet lenne, 40 ilyen-olyan, a maradék 40 meg lényegében ergya, akkor valahogy sikerül megtalálni a 101. verziót, ami többnyire a három ötvözete: tulajdonképp semmilyen, valahol jó, valahol pont ilyen-olyan akármilyen, de összességében azért ha ránézel, csettintesz egyet, hogy na, ez igen, már megint ki volt az a csodálatos everyday hero, akinek kipattant ez a remekségesen frenetikusan nevetséges borzalom, tehát voltaképpen szar.

Amikor vééégre lenne egy nyár, hogy a játékosok pihenhessenek egyet, mi pedig végigkövethessünk egy jó nyári felkészülést, sikerül elérni, hogy ismét egy kapkodós, sietős, összebarmolt valami legyen az egészből. Kívánom, hogy az összes kecske, aki részt vett ebben a döntéshozatalban, addig álljon féllábon, amíg az összes fű kikopik a Stamfordról.

Node hagyjuk a dagadt ruhát másra, menjünk fel együtt a padlásra, közbevágott Pató Pál úr, mit nekem te zordon ágyúsoknak wengerekkel vadregényes bája. José és L’arsene, akiket már nyitás előtt beengedtek a McDonaldsba, kaptak egy-egy happy mealt, de csak egyikben van ajándék CS.

Kezdjük ott, hogy a csapat még haza sem ért Á-merikából, 3 sörmeccsel a háta mögött, nem egész két nap múlva úgy játszhatja le a szezon nulladik fordulóját, ami voltaképpen az előző 39. fordulója igazából, hogy én meg még csak nem is fogom látni, hogy szakadna rá egy mázsa szar arra, aki kitalálta a korai PL-nyitányt. Ami persze nem is bántana annyira, amennyiben nem a szomszéd jönne a Wembleybe.

Maga a CS beleillik azon trófeák sorába, ami igazán nem izgat fel senkit annyira, hogy a pulzusa komolyabb emelkedésbe kezdjen, viszont mégiscsak egy komoly múltra visszatekintő plakettről van szó, és nehéz elmenni amellett, hogy tekintve az ellenfelet, máris van értelme a győzelemnek. A 93. Community Shieldet az Arsenal, mint FA-Kupa győztes, és a Chelsea, mint a Premier League bajnoka vívja.

Kezdjük gyorsan pár fun fact-tel: a CS címvédője pont az Arsenal (fura mi?), miután tavaly majdnem ilyenkor háromnullra ledorongolták az akkori bajnok City-t, legutóbb viszont CS-n 2005-ben egy bizonyos menedzser egy bizonyos csapata ellen veszítettek – lehet újrázni. A legtöbb CS tálat rendkívül meglepő módon a ManUtd zsebelte be (20), az Arsenal a harmadik a sorban 12+1 győzelemmel – a Chelsea összesen nem játszott ennyi Shield meccset (eddig tíz alkalommal léptünk pályára, 4 győzelem jött ebből össze, utoljára 2009-ben a United ellen).

Nagyon röviden, ha valaki még mindig tájékozatlan lenne a CS-t illetően, a korábban Charity Shield, ma Community Shield-et először 1908-ban játszották le Angolhonban, számunkra külön érdekesség, hogy az első meccset – nos, valójában rögtön kettőt – a Stamfordon rendezték, ahol a Manchester Utd 1-1-es döntetlen után 4-0-ra győzte le a QPR-t (azóta is ez volt az egyetlen megismételt meccses CS). 1974 komoly fordulópont volt a Shield életútjában, azóta játsszák a meccset a bajnok és az FA-győztes között, és akkor került a Wembleybe is. Korábban összesen 9 stadion adott otthont a CS-nek, a legtöbb alkalommal a Bridge (10), megelőzve a Highbury-t (7), vagy az Old Traffordot és a WHL-t (6-6).

Függetlenül attól, hogy tradicionális dologról beszélünk, sosem bírt irgalmatlanul nagy presztízzsel a mérkőzés, s nincs ez másként most sem, egy barátságos erőfelmérő, nem több, ellenben akármennyire is strandfoci jellege van a dolognak így augusztus első vasárnapján, ez mégiscsak az Arsenal, ami már önmagában elég kell, hogy legyen, hogy komolyan vegyük a találkozót. Tekintve az Arsenal-boss Mouval szembeni vesszőfutását, mondhatom, hogy már a név, az elv kötelez a győzelemre. Elég szürreális dolog lesz látni Cech-et kitömni a Chelsea-fiúkat, de tekintve, hogy a cseh Wengerlandbe igazolt, ez is egy olyan látvány, amit meg kell szokni rövid úton.

Az másik oldanak sem lehetett könnyebb, és ők már lassan hozzászoknak ahhoz az érzéshez, hogy egykori kedvenceik ellenük (is) bizonyítják klasszisukat – lásd Fabregas, aki nem hétköznapi gólpasszal debütált a Chelseaben az Arsenal ellen. Tulajdonképp most egy olyan mérkőzés jön, ahol a két csapatot cserélt klasszis dönthet az angol szuperkupa sorsáról. Amellett, hogy minden tiszteletem Petr Cech-é, és ha rajtam múlna, már állna a szobra a Stamford közelében, van egy vicc, ami jól írja le a szituációt:

Egy luxusvendéglőben egy házaspár ebédel. Egyszer csak érkezik egy gyönyörű, csinos, fiatal nő és megcsókolja a férjet. A felesége felháborodva, önmagából kikelve kérdi:

– Ki ez a nő?

A férj, teljesen nyugodtan:

– A szeretőm.

– Én ezt nem tűröm, elválunk, visszaköltözöm a szüleimhez – ordítja a feleség.

– Jó szívem – mondja a férj csendesen – váljunk. De tudod, hogy akkor nincs több hawaii nyaralás, karácsonyi bevásárlás Párizsban, síelés az Alpokban, és még sorolhatnám..

Mély csend következik, csak az evőeszközök csilingelése hallatszik. Egyszer csak belép az étterembe a család egyik barátja, jobbján szintén egy csinos fiatal nővel. A feleség ismét felháborodva:

– Ki az a nő ott Bélával?

– A szeretője – mondja a férj ugyanazzal a nyugalommal.

Kis csend következik, majd a feleség megszólal:

– A miénk szebb.

Tulajdonképp lényegében nyugodt vagyok. JM eredménysora Wenger ellen, valamint a Chelsea Wembley-béli teljesítménye önmagában egyirányúvá teszi a mérkőzés kimenetelét, és akkor nem említettünk még egy halom más, hasonló vonatkozású dolgot, ami a győzelmünket vetítené előre – mégis, főleg, mikor ennyi minden mutat egy irányba, dolgozik az emberben minden alkalommal a kétely, hogy bazzé, ez már túl szép. Egy biztos: döntetlen nem lehet a vége, és tekintve, hogy ki fog állni a „másik” kapuban, igazán különleges lenne, ha a trófea büntetőrúgásokkal dőlne el (megjegyzés: a CS-n nincs hosszabbítás; ha 90 perc alatt nincs döntés, egyből a tizenegyesek következnek).

Hát, mindenesetre én látni nem fogom a megmozdulást, amit sajnálok, és kívánom még egyszer annak, akinek sikerült ebben döntést hoznia, hogy nyeljen le keresztbe egy kiló, tüskés burkában leledző vadgesztenyét, és addig forogjon benne, amíg pótolni nem tudom a meccset, ami persze már az eredmény tudatában veszíteni fog élvezeti értékéből. Nektek, akik lenyomjátok élőben, jó szurkolást, tekintve a tét nélküli téttel bíró meccset, kívánom, hogy legalább egy jó mérkőzés nőjön ki belőle, amire mondjuk nem nagyon számítanék, de azért mégis, valahol, egy kicsikét. Aztán nyugi-nyugi, a bajnoki rajtra már jövök.