Katasztrohetőség

Nem tudom, ér-e új szavakat kitalálni, de hát ilyenekre vetemedik az ember, amikor tragikus hirtelenséggel a hétvégét internetmentes környezetben kell töltenie, pedig a meccset meg csak az adja. A rajongói éltető erő 90+ perce várat magára, cserébe www nélkül az eredmény is ismeretlen.

Sajnos a meccs végignézéséig képtelenség szem elől rejtve tartani az igazság végeredménybe csomagolt kíméletlen valóját,  ennek ellenére és emiatt is pótolni akartam a meccset, ami aztán annak rendje és módja szerint meg is történt.

Végignézve a kezdőn és a padon elsőre olybár tűnhet az avatatlan szemnek, hogy a mi derék edzőnk tán a reggeli kávéja helyett az ipari egyenáramot húzta meg, de hát számunkra, akiknek volt szerencséje meglepett ábrázatot öltve végignézni a csapat szezonbeli pusztítóan nevetségen öngyiloktáncát, az tudja, hogy Mou nem az ábrándjárat törzsutasa. Ruben kezdetése tízben talán meglepő, de olyan szempontból logikus húzás, hogy végre kollektíven rájöttünk, Fabregas előretolása minden, csak nem megoldás. Furcsa üzenet ez Oscárnak és Ázárnak mondjuk, akik ott maradtak üresen, kezdő hely nélkül, míg a katalán meg még mindig kezd, de hát nem tudunk egyszerre mindenkit padra vágni. Ramires kezdetése szintén logikásos, mert ő legalább villantott már korábban a puhány mellett némi jó formát is. Will helye szintén nem lehet kérdőjeles egy jóérzésű Chelsea szurkolónál, Pedro meg nyilván a maszlagtól függetlenül azért került be, mert nem volt másunk Ázár helyére.

Azt viszont már az ötödik percben is láthattuk, hogy Ramires mennyire jó a pivotban, mert fejjel biztosítani Zouma húzódott ki mellé, míg már az ötödik percben sikerült egy lényegében veszélytelen szituációban sárgába hajlóan megállítani az ellent, bár, legalább nem kapta meg a lapot (hozzáteszem a bíró ugyancsak fukar volt a kártyákkal). A Villa viszont azt a szabadrúgáspozíciót igen, amiből az utóbbi időben már annyit szívtunk. Most hála égnek nem, mert a kifejelt labdát Carles Gil fölémellé-tekerte. De megint egy olyan védekezési hiba, amitől nem csodálom, hogy szegény José is szétkaparja magát, mert még én is. Ha focizni nem is felejtettek el a drágáink a pályán, csapatként védekezni biztosan, szóval JM-nek lesz még dolga bőven: a szabadrúgásnál két védőnk (Terry, Zouma) összeszalad, nem egyszerűen egymást zavarják, hanem konkrétan átesnek egymáson, viszont a kipattanóra/kifejelt labdára csak támadó van, védekező játékos nincs legalább 5 méteres körben, és mázli, hogy Carles gólt akart, mert ugyancsak bajban lehettünk volna, ha inkább az Iva helyén a szerepét remekül átvevő Ápi emberének fejére akar tekerni, de akár ha csak beemeli a hosszú irányába, is két ember indulhat a labdára – ebben az esetben mondjuk ha a védők nem is, Begovicsnak hárítani kell tudni.

RLC jól szállt be a csapatba, de hogy tízesben mennyire lesz jó, az kérdés, pivotban egyelőre talán több hasznát vennénk: nem volt rossz, de kettőből kétszer hozott rossz döntést az első 10 percben. Egyelőre írjuk rá, hogy túlizgulta. De ezen kritika ellenére még mindig nagyon ígéretes a srác, jó testi felépítésű, erőteljes, ruganyos és gyors.

Rahman viszont nem volt meggyőző. Már a meccs elején is komoly védekezési hibákat hozott össze, főleg helyezkedésből adódót, de a semmibe-előrepasszból vagy labdakezelésből is kijutott pár. Pedro javára legyen mondva, hogy védekezett Rahman helyett is időnként, és bár sokan megkérdőjelezték JM Hazard padravágásának indokait, a belga tuti nem lett volna ott. Az első negyed végén pedig már ő sem volt ott, mikor Rahman egyszerűen lepattant Huttonról, aki így lényegében mehetett kapuig, szerencsénkre gyengécske, rövidre leadott kísérletét Begovics lábbal védte, a védő elé visszapattanóval pedig a skót a másik oldali szögletzászlót kínálta meg. Vagy nem sokkal később a szoros helyzetben Begovicsnak visszatett labdája, vagy, mikor Grealish elküldte egy egyszerű csellel, is jó példa arra, amikor Mou azt mondja, hogy az új és pimaszul fiatal balbekknek szoknia kell még, hogyan játsszák erre a focit. Minden kritika ellenére kell viszont neki a játékperc, mert ezeket főleg élesben fogja tudni szokni a srác, és most Branislav kidőlésével lesz is lehetősége erre. Viszont tetszik vagy sem, ezen a 4-5 meccsen kell tudnia rápörögni a dolgokra annyira, hogy legkésőbb a nyáron ne kelljen a helyére valaki mást nézni. Mert, hogy ne csak a kritikával éljek, azért voltak ígéretes megelőző szerelései, vagy megindulásai, szóval a potenciál, amiért Chelsea játékos lehetett, az ott van.

És hogy szóljak egy jó szót a másik oldalról is: nem tudom, az Ivát bírálók mennyire figyelték, lehet nem volt olyan látványos, mert nem vette telibe a kamera, mint a szerbet, de a beadások ugyanúgy jöttek be jobbról, mint korábban bármelyik meccsen, és az első fél órában a kapunk közeléből elvégezhető két Vila-szabadrúgás is jobbról jött – és a második még veszélyes is volt. És akkor jött még a 32. perc… s bár kevésbé veszélyes, de a 42. is. Míg mielőtt valaki azt venné ki ebből, hogy Ápit sarazom, vagy a saját, Branával kapcsolatos véleményemet fényezem (persze egy kicsit nyilván mindkettő), de alapvetően arról van szó, hogy a PL-ben a legkisebb csapat is képes arra, hogy megbontsa akármelyik védelmet, befűzzön akárkit. Gól azért lesz vagy nem lesz ezekből az akciókból, mert a csapat többi része teszi a dolgát. Imádom Ápit is, akárcsak Branát, de a spanyol sem volt semmivel jobb a jobbon, mint a szerb – sem elöl, sem hátul.

Egy másik dolog, amiről már korábban is ejtettem szót, csak amíg ment a szekér, ez csak egy kicsi hiba volt – de most a szar formánk kapcsán ez egy olyan dolog, amire tényleg oda kellene figyelni: partdobásból rendkívül rossz százalékkal vagyunk képesek labdát tartani, és még ez a rossz százalék is kiemelten gyér a támadótérfélen.

Függetlenül attól, hogy végül győztünk két góllal, és végre clean sheetnek örülhettünk, függetlenül attól, hogy égetően szükségünk volt ezekre a pontokra, függetlenül attól is, hogy otthon játszottunk, a Villa ellen, és nem sorolom tovább: nagyon jól mutatja továbbra is a bajnok erejét az, mármint, hogy mennyire nincs, hogy az első 30 percben kb még védésre sem tudtuk kényszeríteni Guzant. Továbbra is rejtély számomra, hol ment ennyire tökre a Chelsea játéka. Annyira nem rossz, amire azt mondom, nincs visszaút, és ezt most itt hagyjuk abba, eresszünk mindenkit szélnek, edzőstől, boardostól, keretestől, és kezdjük el az új stadion mellett a csapat re-buildjét is. De azért nagyon ki van zökkentve a ritmus a lépésünkből. Még mielőtt valaki beírja, nyilván túllépve az olyan banalitásokon, minthogy nem nyerünk meccseket, sok gólt kapunk, cserébe keveset lövünk, amit mégis, az is esetleges, de még azon a fentről nézett szinten is átugorva, hogy az előző szezonbenli jó szerepléshez kellett Courtois, Terry, Fabregas vagy Costa jó szereplése mellett egy remeklő Ázár, egy kiváló Matics, egy világklasszis szintet megütő Ivanovics és/vagy Ápilikveta, és emellé még egy legalább fél szezonban hasonlóan teljesítő Ocar vagy Willian, és olyan kiegészítő emberektől főbólintásra méltó teljesítmény, mint Remy vagy Drogba. Ehhez képest tegnap úgy nézett ki a padunk, hogy Ázár, Oscar, Remy, Cahill, Matics, Mikel… és nem ok nélkül, hanem jól körülhatárolható okokkal.

Visszatérve a meccsre, ha létezik olyan a jelenlegi Chelseanek, lélektanilag talán a legjobbkor szereztük meg a vezető gólunk: egy komoly védelmi hibát nem tudott gólra váltani a Villa a kapunk előtt, mi viszont egyből büntettünk a másikon. A gól Costáé, az érdem Williané – az öröm a miénk.

Az első félidő ettől függetlenül felejthető játékot hozott, nem voltunk sem jobbak, sem rosszabbak a Villánál, a Chelsea kb pont úgy focizott, mint 1 évvel korábban, csak akkor magabiztosan a tabella élén csücsülve játszottunk ilyen meccseket. Bár a szezonbéli korábbiakhoz képest legalább dolgoztunk ki pár helyzetet – no nem sokat – és legalább egy ízben – mert nem mindet – büntettük a buta vendég-hibát hátul, de azért ez egy Aston Villa ám, nem pediglen valamelyik élmenő. Nem tudom, milyen lélekmelegítő kellene ahhoz, hogy legalább egy ilyen vérszegény Aston Villát szét akarjunk tépni, mert a tudás az megvan még ebben a felforgatott keretben is, de, hogy hová tűnt az akarat… és ebben nem igazán segít az a hozzáállás, amit a csapat képvisel, és JM pedig magyarázza a bizonyítványt, hogy egy ilyen rossz periódusból nem lehet brilliáns produckióval felállni. Hát, szerintem lehetne, de legalább megpróbálhatnánk. Hátha…

A második félidőre Rubent lekapta JM, ami saját bevallása szerint azért, mert több védekezést várt tőle is, s Matics behozatalával stabilizálni akarta (az egyébként arra mindenképpen alkalmas) középpályánkat. Ami sikerült is, a második félidőben legalábbis a játék képe alapján, de ösztönből nem értem ezt a döntést – mert akkor miért nem az egyébként jól játszó RLC-t toltuk egyel hátrább a pivot irányába, és jött le az inkább nem jól játsszó Ramires? Márha persze elfogadjuk azt, hogy támadót nem akart lehozni José, mert egyéb esetben a céltalan, ártatlan civilként pályán mozgó MagicHat nálam a megfelelő jelölt, aki mindent megtett az első felesben azért, hogy lecseréljék. Hozzá kell tenni persze, hogy ha úgy vesszük, MEGINT Josénak lett igaza, elvégre a második gólunk a két jómadárnak köszönhető, elvégre Ramires szerzett labdát, és Fabregas adta a gólpasszt- már Diegonak, ugye. Mert a lassításokból kiderül, hogy Costa inkább Wilinek adta volna vissza az első félidei asszisztot, csak hát ugye Hutton inkább besarkalta Guzannak. De a gól az gól, jelen állapotunkban pedig nem válogathatunk az eszközökben. Nem öröm ez, de ebből az áporodott, rothadt, negatív jelenből csak gólokkal és győzelmekkel lehet kimászni, és hát nem lehet minden tökéletes.

A Chelsea a második félidőben egyébként valóban stabilabb csapat benyomását keltette, de hogy ez mennyire volt Maticsnak köszönhető, merthát ugye sokkal inkább a többiek jobb, erőteljesebb és magasabb vonalú presszingjének, valamint a második gól által megtört Villának inkább, az is tuti. No nem azt akarom mondani ezzel, hogy Matics rossz lett volna, mert legalább az nem. De a vállalhatóan jó teljesítményhez azért lett volna még mit hozzátenni. Ez viszont összességében jót tett Fabregas és Costa játékának is, a második félidő derekán simán verhettünk volna kettőt-hármat, meg aztán még kettőt, ha élesebbek vagyunk, de sajnos nem tudtuk kihasználni a helyzeteket, amikért megdolgoztunk.

Ehelyett inkább, mint aki jól végezte dolgát, visszábbálltunk a 2-0-ás vezetésünk tudatában, és hagytuk, hagy jöjjön az AV. Ez egy nagyon jó taktika, tartalékolni az erőforrásokat, stb, amikor a szezon derekán vagy, kényelmesen vezeted a tabellát, és van hozzá egy tízplusszos gólkülönbséged. És igaz, hogy a Villa védelme nem állt le a komoly egyéni hibákkal később sem, de mivel gólt, gólokat már azokból sem szereztünk, marad bőven hiányérzet, látva a komplett egészet, a pozitívumok ellenére is. Wili ráadásul összeszedett egyet a leghülyébb sárgák közül, ami továbbra is azt mutatja, hogy fejben a játékosok nincsenek topon, amely szellemi posványba a jól debütáló Pedro is szépen belesüppedt, lévén védekezésben ugyan többet mutatott a belga cselgépünknél, támadásban azonban éppen ugyanannyit hozott össze, mint Ázár. Elöl nagyon hiányoznak a támadójátunkból továbbra is azok az 1vs2-k és/vagy 2vs3-ak, amiket az előző szezonban az Oscar-Hazard-Costa hármas csinált.

Mindenesetre hárompontos győzelem ez is, amire lehet építeni, a játékra egyelőre még kevésbé, de ha megfelelő távlatokból nézzük, akár arra is. Gondolkodásra sok idő nincs, mert a srácok azóta már a rendkívül vonzó, és roppantmód kellemes Ukrajna területén győzködik magukat arról, hogy hát lényegében nem is olyan szar az, amit csinálnak, pedighát de, csak ugye az önostorozásnak sincs sok értelme. Mivel sikerrel égtünk meg Portoban 3 hete, ezért ugyancsak fontos mérkőzés elé nézünk keleti szomszédunk kies pusztaságában. Lényegében a Dragaoban hagyott 3 pontért most Kijevben kell megküzdeni jobb híján. Na most az ukrán sztyeppéken kalandozni még ideális körülmények közt sem életbiztosítás, amikor viszont a Londoni civilizáció égköve egy beáztatott vattapamacs keménységével képes felvenni a harcot, hát nem erre a meccsre tolnám fel a házat. JM learatta a kétszázadik győzelmét a birminghamiek ellenében a hétvégén, és nagyon nem lenne baj, ha a 201. is meglenne most hirtelen.

Ehhez azonban a Dnyeper partján több kell, mint amit a Stamfordon mutattunk a hétvégén, csak ettől a közhelyességtől már én magam is rosszul vagyok. A sérültek listájára felkerült Pedro és Remy, ami nem olyan rettenetnagy érvágás azért, ezen legalábbis nem fog múlni a győzelmünk úgy gondolom. A védelem úgy fog felállni, mint a hétvégén, a csatárszerepben is az őrült spanyol lesz látható, köztük viszont van pár nyitott kérdés. Személy szerint a Hazard-Oscar-Willian; Ruben-Ramires ötössel állnék fel, de Fabregas szerepeltetésének réme ott zizeg a fülünkben, mint nyári esten hajnal háromkor a gonosz szúnyog a hálószoba csendjében.

Ez egész egyszerűen must-win meccsé konvertálódott happening, amennyiben komolyan gondoljuk a BL szereplést a szezon hátralévő részére. Még a döntetlen is a talán elfogadható eredmény kategóriáját ütné meg, de ezzel foglalkozni sem akarok. Egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy annyira szarok legyünk, hogy ne jussunk tovább ebből a másnapos hígfos keménységű kvartettből. Amennyiben mégsem sikerülne győzni a holnap estén, ami már mindjárt ma este, úgy jobbnak látom, ha az utazó keret el sem hagyja a vendéglátó ország szép földjét, és tartósabb helybenmaradásra készül fel, mert ott talán még nem éri őket utol haragom, talán…

Tekintettel az ingatag talajra, amin állunk, két irányba léphetünk: vagy rálépünk végre a szilárd útra, aztán nekiindulunk végre, vagy balra teszünk egy kitérőt, aztán leránt a futóhomok, mi pedig alásüllyedünk. Én nem szeretek süllyedni, zuhanni pláne, eltemetve lenni mégúgysem. Vajon a csapatban vannak-e kíváncsi mazochisták?