A hétközi liverpooli vendégjáték után újfent rangadó várt a csapatra: ezúttal az Arsenalt fogadtuk. Ha van/volt Achilles-sarka ennek a Chelsea-nek, akkor az a valóban komoly játékerőt képviselő közvetlen riválisok elleni futball. Fontos volt tehát, hogy javítsunk ezen, levéve magunkról ezt az átok-félét. Bízhattunk a hazai pályában és az Arsenal arsenalságában: hogy okkal-e, s hogy mi sült ki mindebből, az kiderül alább.
Tekintve, hogy az öt eddigi pontvesztésünkből négy a top6 tagjai ellen esett, picit azért tarthattunk attól, hogy megint meggyűlik majd a bajunk egy riválissal. Mint ismert, az Arsenal otthonában elszenvedett megalázó vereség térítette Contét jobb belátásra, aminek hatására átállt arra a hadrendre, amivel azóta 17 meccsen 15-1-1-et sikerült hozni. A két nem-győzelem a Spurs és a Pool otthonában született, ami egyrészt igazolja a bekezdés első mondatát, másrészt rámutat arra is, hogy ha valaki rajtunk kívül bajnoki álmokat dédelget, akkor annak bele kellett kapaszkodnia az Ágyúsokba mint reménysugárba.
Míg az öltöny-nyakkendős viselettől kedden elálló Conte heves ökölrázásokkal tudatta a Chelsea-táborral, hogy nem elégedetlen a döntetlennel, addig az eltiltott Wengert nélkülöző Arsenal csúnya pofonba szaladt bele otthon a Watford ellen. A francia szakember ezúttal is kénytelen volt elvegyülni a lelátón, ami – tekintve, hogy a kispadon többnyire egy megtörten magába gubózó, tanácstalan öregúrról van szó – még akár lendíthetett is volna fiai harci kedvén.

Az Arsenal egyébként igyekezett kezdeményezően fellépni, bár különösebb fölényt nem alakítottak ki ebből. Persze mi sem jeleskedtünk különösebben Cech portája körül, úgyhogy az első gól kissé váratlanul jött – és csak részben azért, mert megadták. Maga az akció (szélre kitett labda, pontos beadás, veszélyes fejes) rendben volt, Marcos Alonso is szépen csapott le a kipattanóra, viszont ha nem is szándékosan, de lekönyökölte Bellerint. Nekem úgy tűnt, az Arsenal védőjének nem lett volna e nélkül sem esélye megnyerni a fejpárbajt (magyarán elkerülni a gólt), viszont nem szólhattunk volna egy szót sem, ha ez szabadrúgás kifelé.
Az eddigi menetelésünkben számomra az volt az örömteli, hogy egyértelmű győzelmek tarkították: nem játszottunk mindig jól, de bírói műhibák és ordas nagy szerencse nélkül jöttek a pontok. Most viszont jött egymás után két – ráadásul fontos, hatpontos – meccs, amelyeken a vezető góljaink vita tárgyát képezték. A kettő közül a mostani a problémásabb, s bár ennek szabályossága mellett is vannak (szakértői) érvek, azért az emberben csak ott motoszkál, hogy ha ez fordítva történik (vagyis az ellenfél szerez így vezetést), akkor is ugyanúgy gondolná-e (és gyanítom, nem). Nyilván nem kell az eset miatt sem Alonsonak, sem Conténak, sem másnak ostorral csapkodnia magát meccs után, mondván bocs, hogy élünk, de úgy se tegyünk, mintha ok nélkül hőbörgött volna itt az ellentábor.

Persze a profik ismérve az, hogy hamar és egyértelműen túl tudnak lendülni a problémákon, legyen az korán bekapott gól, elmaradt büntető, kényszerű csere vagy jogtalan kiállítás. Ez sikerült is (leszámítva pár frusztrációját kőkemény belépőkkel levezető Arsenal-védőt), s bizony vezettünk pár egészen ígéretes kontrát, amik dühítő apróságokon, illetve érthetetlenül rossz döntések miatt haltak el. Vagyis hamar bevihettünk volna egy másodikat (ha Costa passzol, vagy ha Pedro jobban lő, illetve passzol), de a félidő végére az egynek is örülni kellett (no meg tisztelettel adózni Courtois képességei előtt).
A második félidőből tíz perc sem telt el, mire jött a második. De ez nem is gól volt, inkább egy klasszikus. Hazard leporolta Giggs ’99-es mesterművét (amit a walesi szintén az Arsenal kárára lőtt, igaz, az kupadöntőt ért), s ha szabad hazabeszélnem, szerintem rá is durvított picit. Félpályáról, ellenállhatatlanul gyalogolt be a labdával a kapuig úgy, hogy csak Koscielnyt kétszer alázta rommá, a kettő között pedig az őt megborítani igyekvő Coquelint hagyta úgy faképnél, hogy az 360 fokot pörögve pattant le róla. Nem véletlenül titulálta a belga karrierje egyik legnagyszerűbb góljának ezt a mérkőzés utáni interjúban, tényleg káprázatos volt. Értékét csak növeli, hogy az utóbbi hetek gyengélkedése után volt képes ilyen szólóra, ráadásul tök egyedül vitte végig az egészet, se kényszerítő, se szerencsésen visszapattanó labda nem volt ott, csak színtiszta zsenialitás.

Az önfeledt megnyugváshoz még sok volt hátra, de szerencsére az Arsenal nem igazán tudott ritmust váltani. Uraltuk a meccset, élveztük a játékot, s könnyelműen pocsékoltunk még pár kontrát és helyzetet. Hogy teljes legyen a megsemmisítés, jött egy harmadik is: a volt chelsea-s Cech adott egy kéretlen gólpasszt az ex-arsenalos Fabregasnak, aki köszönte szépen és az üres kapuba emelt. A végén még jött a szépségtapasz Giroud révén, de a vendégek keserűségét ez sem tudta különösebben enyhíteni. Érdekes volt egyébként, hogy az Ágyúsok helyzeteik többségét és a gólt is fejesből hozták össze, ami egyrészt mutatja azt, hogy mennyire nem tudták a jól megszokott rövidpasszos kis játékukat ránk erőltetni, másrészt viszont azt, hogy bedobtak valami újat.

A végeredmény és annak alakulása szempontjából ez egy könnyen hozott, sima meccsnek tűnhetett: hamar megvolt a gólelőny, nem kellett fojtogatós Arsenal-rohamoktól szenvednünk és nem igazán érződött, hogy ezt a derbit elbukhatjuk. Ugyanakkor ne feledjük, hogy Hazard mellett honfitársa, Courtois is igazolta klasszisát: végig magabiztos volt, két ízben pedig hatalmas bravúrt mutatott be. Az Arsenalnak is megvoltak ugyanis a helyzetei, s bár kulcsembereik – élükön Sanchezzel) – inkább voltak tompák és indiszponáltak, mint élesek és sikeréhesek, némi szerencsével lehetett volna ez egy szorosabb vagy másabb meccs.
Ettől függetlenül a mai alapján tényleg nem lehet azt mondani, hogy ne tettünk volna a győzelemért, ami összességében nagyon is megérdemelt. Szokatlan volt Wenger nélkül, viszont Hazard álomgólja miatt lett ez nagyon emlékezetes. Az általunk levert Arsenalon kívül ráadásul a Liverpool is botlott, úgyhogy a Tottenham győzelme ellenére is mi lettünk a forduló győztesei. A kilenc pont fór megmaradt, viszont egy stratégiailag rendkívül fontos meccset sikerült megnyerni. Fogynak az abszolválandó körök, már csak 14 maradt, mi pedig ahelyett, hogy a centit vágnánk. permanensen törünk előre. A top6-ből már csak a két manchesteri csapattal lesz találkánk (a Cityvel ráadásul itthon), s bár nyilván egy Burnleyhez, Evertonhoz vagy West Bromhoz sem szívesen utazik az ember, no meg egy Swansea vagy Watford is képes meglepetéseket okozni, ez már elég kell, hogy legyen. A rivális klubok drukkerei már mind beletörődtek, mi azonban még dicséretes mértéktartással hárítjuk a megelőlegezett bizalmat és gratulációkat. De most már tényleg közeledünk… Továbbra is Blue Is The Colour!
588 Comments
by adam10
Kérdés, ha nincs a pályán Terry és Cahill sem, akkor ki a kapitány? Illetve ki lehet a jövő Chelsea nagy kapitánya? Nálam Azpi egyre inkább jelölt lenne erre a posztra, nála szerintem a klubhűség sem lesz probléma és nagy harcos.
by vitéz kaprosfalvy ond kond
Azpilicueta, David Luiz, Hazard. Ők hárman elég régi motorosok és meghatározó egyéniségek. Hogy közülük ki kapja az kb mindegy. A mai fociban a kapitányság egy teljesen felesleges intézmény, kb. az érmefeldobásnál van szerepe és ennyi. Ha valaki vezéregyéniség akkor szalag nélkül is az, lásd Lampard, Drogba.
by trueblue05
Szerintem Hazard nem vezéregyéniség, nálam ő a 4.. A többivel egyetértek.
by szeszfabresz
Tudom hogy exgúnár, de nalam Fabre a legnagyobb vezéregyéniség..
by Zenzo
Fab mellett sok érv szól, viszont ellen elég komoly érv jelenleg, hogy nem játszik… 🙂
Nekem egyértelmű no1 lenne Costa, ha képes lenne végre magáévá tenni legalább akkora szókincset angolul, hogy ne pantomimezni kelljen a bíróval. Így egyelőre Cahill után marad DL és Ápi a sorban, illetve, ha végre vernek még egy kis lélekjelenlétet Tibócába a pályán, akkor a belga madárijesztő. Jelenleg ő még nem elég agilis ehhez.
by Zenzo
„A mai fociban a kapitányság egy teljesen felesleges intézmény”
Aha, végülis…. tulajdonképpen futballistának lenni is felesleges intézmény, bárki odaállhatna, hiszen focizni mindenki tud.
by vitéz kaprosfalvy ond kond
Ez egyáltalán nem jó példa. Focizni mindenki tud(pontosabban bárki tudhat), de ha nem is teljesen egzakt és megfogható módon de meg lehet mondani hogy Aubameyang miért jobb játékos mint Kabàt Péter. A kaputányság viszont egy teljesen megfoghatatlan dolog. Kompany jobb kapitány mint Iniesta? Gera jobb kapitány mint Terry? Cahill jó vagy rossz kapitány? Miért? Ezekre nem lehet objektív választ adni, de èn elfogadható szubjektív vèleményt se tudok elképzelni.
A kapitány dolga alapból az hogy a csapat érdekeit képviselje a bírónál. Ide tartozik a fent már említett érmefeldobás/térfèlválasztás és ide tartozott a pàlyán való kommunikáció a jàtékvezetővel – és ez az a pont ahol az évek során elcsúszott a dolog. Ma màr alap dolog sajnos hogy a jàtèkosok szalagtól függetlenül körbeállják a bírót, vörös pofával fröcsögő nyállal üvöltenek vele, reklamálnak, rinyálnak mint a fürdőskurvàk. Azzal hogy engedik ezt a bírók és a Fifa ez tendencia lett, a kapitányság valódi értelme pedig elveszett. Ma már simán odaadjàk egy kapusnak a szalagot, szerintem ez támasztja alá legjobban a mondanivalómat. Egy kapus hogy láthatnà el a kapitányi feladatokat? Nem tudja irànyítani a csapatát, se kommunikàlni a bíróval a legtöbb esetben. De mivel ma màr szabad körbeàllni a bírót ezért tökmindegy, basszuk rà a kapusra a szalagot ha nincs más.
A karizma nem azon múlik hogy van-e szalag a karizmodon(sorry). Lampard, Drogba vagy Ballack olyan egyèniségek voltak hogy az ellenfél játékosai, a bírók és a csapattársak is odafigyeltek arra amit ők mondtak, karszalag ide vagy oda.
A csapat teljesítmènyét pedig nem befolyásolja törvényszerűen hogy ki a kapitàny. Mi jelenleg a második szàmú helyettes-kapitànnyal(tehát sorban a harmadik arc) oktatjuk a mezőnyt. Olyan ember viseli jelenleg a szalagot aki közel sem akkora alfahím mint Drogba vagy Ballack, mégse vagyunk árva fiúk.
Van Basten dobott be múltkor egy olyan ötletet hogy azonnal sárga lappal kène büntetni ha a kapitányon kívül valaki ugat a bírónak. Én ezt abszolút támogatom, véget kell vetni ennek a mostani rendszernek. A bíró dönt, reklamàlàs utàn még nem változtattak meg eredmènyt, tehàt teljesen felesleges a hiszti, amit a bíró fúj azt el kell fogadni. Amerikában ez nagyon jól működik.
by Zenzo
Nagyjából főleg egy dologra hegyezted ki a mondandódat, ami két okból is hiba: az egyik, hogy bőven nem csak erről szól a CSK dolog, a másik meg, hogy nyár óta, azaz pontosabban a szezon indulása óta sárgalapos büntetés jár a bírónak szövegelőknek. Ez nem van Basten nagy ötlete, hanem élő, létező, és szankcionált szabály. Ha néztél a szezonban meccset, bár ezek szerint nem nagyon, akkor láthattad (volna), hogy bár még előfordul, de azért óriási százalékban visszaesett a „körbeállás”, miután az első fordulókban jópár sárgát kiszórtak ilyenért.
by vitéz kaprosfalvy ond kond
” Ha néztél a szezonban meccset, bár ezek szerint nem nagyon, akkor láthattad (volna)”
És múltkor én lettem lebaszva a kioktató stílusomért? Ejj ejj sporttárs 🙂
Nem tudom, én valahogy nem vettem észre hogy szórnák a sárgákat reklamálásért. A City-nél Pep hatalomátvétele óta egy félreítélt bedobásért is körbeveszik a bírót, A Real meg a Barca játékosokról nem is beszélve.
„bőven nem csak erről szól a CSK dolog”
Akkor még miről? Mit csinál GYAKORLATBAN egy kapitány a térfélválasztáson kívül? A „vezér on and off the pitch” szerintem továbbra sem szalag kérdésre. Ha valaki kiérdemli a figyelmet, a tiszteletet akkor lesz tekintélye, ha nem akkor a szalag nem változtat ezen. Hogy mást ne mondjak pár éve ideiglenesen Sebastian Squillaci lett az Arsenal kapitánya. Teljesen érthetetlen döntés volt Wenger-től. Baromi gyenge játékos volt Seb és nem is beszélt jól angolul, kb. közröhej tárgya volt hogy (ellenünk is) ő viselte a szalagot, senki nem vette komolyan.
by Zenzo
„A Real meg a Barca játékosokról nem is beszélve.”
ők mióta játszanak Angliában? 🙂
by vitéz kaprosfalvy ond kond
Ennyi erővel te minek hoztad fel példának Buffont meg Kahnt? Ők mikor játszottak Angliában? A kapitányság fociban betöltött szerepéről beszélgetünk, miért kéne leszűkíteni Angliára?
by Zenzo
„Ennyi erővel te minek hoztad fel példának Buffont meg Kahnt?”
Kapusokról beszéltünk, ők kapusok 😉
„Ők mikor játszottak Angliában?”
Sosem, de attól még kapusok.
„A kapitányság fociban betöltött szerepéről beszélgetünk, miért kéne leszűkíteni Angliára?”
Most nézem, hogy ugyan kihagytam a szövegből, de a szabály a PL-ben él. A különböző szövetségeknél bizonyos szabályok különböznek. Itt pedig egyébként már nem a kapitányság szerepéről beszéltünk, hanem arról, hogy a játékosok körülállják-e a bírót vagy sem.
by Zenzo
„A kaputányság viszont egy teljesen megfoghatatlan dolog. Kompany jobb kapitány mint Iniesta? Gera jobb kapitány mint Terry? Cahill jó vagy rossz kapitány? Miért? Ezekre nem lehet objektív választ adni, de èn elfogadható szubjektív vèleményt se tudok elképzelni.”
Nem megfoghatatlan, ugyanúgy be lehet lőni egymással szemben is, hogy ki jobb csk, mint a másik, és igenis létezik objektív és szubjektív válasz is rá. Ha sportoltál valaha csapatsportot, akkor ezt tudnod kell. Ha nem, akkor magyarázhatom napestig, de azért, mert összemosod a karizmát és a kapitányságot, még nem lesz ugyanaz. Egy igaz CSK az vezér on és off the pitch, és nem csak arról szól, hogy térfelet v kezdést választ a sípszó előtt.
by vitéz kaprosfalvy ond kond
Bírom hogy amikor vitázom veled leírod hogy a véleményem hülyeség, de azt nem hogy miért.
Be lehet lőni? Milyen módon? Sportoltam csapatsportot, fociztam évekig. A kapitányságot és a karizmát nem mosom össze, csak úgy gondolom hogy egy kapitánynak karizmatikusnak kell lennie. A kettő nem ugyan az 🙂
Oké, a kapitány vezér on és off the pitch, de én azt gondolom hogy ez nem a szalagon múlik. Lampard is az volt, Drogba is. Terry akkor is az lett volna ha más viselné a szalagot. Egy kapus meg nem tudom hogy hogy lenne vezér on the pitch.
by Zenzo
„Bírom hogy amikor vitázom veled leírod hogy a véleményem hülyeség, de azt nem hogy miért.”
bocs, tegnap este melóztam, közben kommentoltam, azért is jött több darabban 🙂
„Be lehet lőni? Milyen módon?”
Ugyanolyan szinteken, mint ahogyan két focista közt is. Aki gyorsabban fut, meg jobban cselez, jobban lő, stb, az jobb. Ha fociztál, akkor tisztában vagy vele, hogy a csk szalagot azért nem aggatják rá akárkire. Olyan embernek kell kapnia, aki – mondjuk így az egyszerűség kedvéért – példakép. Ez így kicsit ilyen misztikus ködbe burkolt dolog, de ha akarod, érted. Olyan ember a kapitány, aki nyilván karizmatikus is (de ez nem ilyen minden bogár rovar, minden rovar bogár kategória), de a lényeg, hogy olyan a mentalitása, aki képes vinni a csapatot – mindig hajt, küzd az utolsó percig, képes mindenkivel kommunikálni, képes az (aktuális) edző szócsöve lenni a pályán, leordítani bárki fejét, ha elkúr valamit a pályán, és ő az első (jobb esetben az egyetlen), aki bármilyen vitás esetben ott áll a bíró arcában. Hiába karizmatikus valaki, akár legenda is, ha közben egy puhapöcs, lásd mondjuk miért (volt) jobb kapitány JT mint mondjuk Gerrard.
Arról nem is beszélve, hogy a kapitány az öltözőben is kapitány, meg a pályán kívül is. JT szabadnapokon fogta a csapatot, elvitte őket paintballozni, stb, egyéb, csapatépítő versenyeket csinál, ping-pong, biliárd, stb. Ezek mind-mind hozzátartoznak a kapitányi feladatokhoz.
Amúgy ha már így szóba kerítettük, ezért is rossz csk Cahill. Ő egy csendes figura, és egyáltalán nem egy true leader. Cserébe egy kapus simán lehet az, hiszen ezek a skillek egyáltalán nem függenek attól, hogy ki milyen pozícióban játszik. Ha balhé van a pályán, úgyis áll a játék, márpedig hogy a kezdőkörbe a csatár, vagy a kapus ér-e oda előbb, az csak a szándékon múlik.
Az viszont, hogy van adott csapatban több vezéregyéniség jellegű játékos, még nem jelenti, hogy alkalmasak kapitánynak. DD sem volt az, hiába volt karizmatikus, és volt meg benne a szükséges skillek fele. Azért nála nem kell elfelejteni, hogy nagyon későre érett meg a játéka, eleve 25 éves korára fedezték fel (és tekintve, hogy afrikai, lehet az 27 is 😀 ), és nálunk is szenvedett az első szezonjaiban, bár mi csíptük, de mára sokan elfelejtik, hogy egy nyamvadt kis színész volt, fetrengett állandóan, míg annyi izmot nem pakoltak rá Joséék, hogy simán felvegye a versenyt a szekrényvédőkkel. És őszintén szólva Lampard sem volt az a kifejezett leader a pályán. Mindig hajtott, mindig küzdött, de sosem láttad tőle, hogy ott áll DD felett, és leordítja a fejét. Ballack sokkal inkább volt alkalmas CSK, mint mondjuk Lampard. De vegyük akár Essient is, aki egy igazi állat volt a pályán, de egy „tündér” az öltözőben meg az életben, egy csendes, halkszavú, birkatürelmű ember… nem mindenkire jó az a karszalag. Persze ráadni rá lehet mindenkire, de az még attól nem ‘jó’.
by Zenzo
„Ma már simán odaadjàk egy kapusnak a szalagot, szerintem ez támasztja alá legjobban a mondanivalómat. Egy kapus hogy láthatnà el a kapitányi feladatokat? Nem tudja irànyítani a csapatát, se kommunikàlni a bíróval a legtöbb esetben.”
Ma? nem tudom, mit értesz „ma” alatt, de azért majd nézz vissza nyugalommal a futballtörténelemben, hogy hányszor voltak kapitányok a kapusok, Kahntól Buffonig, Casillason át Schmeichelig.
by vitéz kaprosfalvy ond kond
Kahn, Buffon és Casillas mind a kétezres években voltak kapitányok, a futball jelenlegi korszakában. (ezt nagyjából 98-2000 óta számolják, amióta óriási pénzek özönlöttek a fociba, ekkoriban kezdődtek a gigaigazolások, a közvetítések világszintű elterjedése, a kapitalizmus erős térnyerése).
Én arra gondoltam hogy a hőskorban a szabályok sem adtak lehetőséget arra hogy kapus legyen kapitány, később már lehetett de nem volt divat, ma meg már elég megszokott.
by Zenzo
javíts ki, ha tévednék, de 18-20 év azért elég hosszú idő ahhoz, hogy azt mondjuk, „ma”, azt meg nem tudom, hogy ki számolja így… ennyi erővel 50 év is „ma”, akkor meg még mezszámok sem voltak… pedig a ’40-es évekhez képest akkor is óriási pénzek ömlöttek a fociba 😉
by vitéz kaprosfalvy ond kond
2000 környékén(pluszminusz pár év) vált tendenciává nagyon sok dolog a fociban ami azóta is tart. De oké, rendben van, a ma nem volt a legjobb szóválasztás.
by Lavid Duiz
Ez hatalmas! 😀
https://www.youtube.com/watch?v=D-No_3yzvRU
by balazsh
… ezt mégis hogy találtad meg? 😀
by Lavid Duiz
Facebook-on az UNILAD-et (is) követem. Rajtuk keresztül. 🙂
by DannyfromtheShed
kvajo 😀
by Rammschein
ezen kifeküdtem. :”D
by kormolar
most megnéztem Hazard gólját újra… kiemelném Özil példaértékű védekezését a gólt megelőzően…hiába remek játékos ha ilyen fegyelmezetlen hátrafelé…bár ebben nagy szerepe van Wengernek is sztem…
by balazsh
hát ja, ha mást nem is, legalább leránthatta volna 🙂 de nem csoda, hogy sokszor kritizálják emiatt, főleg ágyúsok. nekem az furcsa, hogy a nagy meccseken való eltűnési szokásai ellenére bérelt helye van a kezdőben a rangadókon. (most a hiányzások miatt nem volt sok más választás) Conte már egy ilyenért kibaszta volna, mint macskát szarni 😀
by Zenzo
„hát ja, ha mást nem is, legalább leránthatta volna”
most ezt úgy mondod, mintha Cocknak ment volna 🙂
by kasata91
A nagy Francis úgy pörgött Éden porát nyelve a földön, mint egy sufni tuningos rotációs kapa.
by bilala
konkretan hazard goljanal, a 10 meter hatranybol indulo arsenal vedo visszafutas kozben siman elszalad a kocogo ozil mellett
ajanlom figyelmedbe ezt a videot:
https://www.youtube.com/watch?v=6ZDQr_26eyo eleg durvan megfikazzal ozil
hozzaallasat, es nagyon nem alaptalanul (meg ugy osszesegeben az egesz arsenal hozzaallasat – tenyleg megdobentoen rezignaltan veszik az egesz meccset. mondjuk ez legyen az o bajuk :))
by Zenzo
http://www.chelseafc.com/news/latest-news/2017/02/loan-duo-named-in-team-of-the-tournament.html
Fura, hogy amennyire felfutottak az afrikai izomnégerek a kétezres évek elején, a taktikai váltásokkal olyan gyorsan le is csengtek. No nem sajnálom én a duónktól, hogy a 2017-es ANK torna csapatába kerültek, sőt, valamilyen szinten ez dicső dolog, de cserébe jól mutatja az afrikai csapatok és játékosállományuk helyzetét, hogy Traoré és Atsu ott lehet. Azért nincs 10 éve még, hogy olyan nevek voltak a Best XI-ben, mint Essien, Geremi, Drogba, Yaya, Song, Manucho, Muntari, Mensah, Gervinho, Keita, és akkoriban olyanok nem kerültek be, mint mondjuk 2008-ban Kalou, vagy a torna gólkirálya, Eto, Sanogo, Mikel, Yakubu, 2010-ben Asamoah Gyan, Eto, Kanuté, Keita, Ayew, Kalou, DD, Obafemi Martins… stb, stb.
by WehaveNoHistory
Amúgy igen, kezdenek kikopni a fekete-kontinens gyöngyszemei az európai fociból. Erősen gondolkoznom kell, hogy hol van jelenleg is egy olyan afrikai focista aki meghatározó játékos valamelyik európai top bajnokságban. Ez betudható annak is szerintem, hogy sokan már fiatalon átkerülnek Európába és az adott ország honosítja, vagy kettős útlevél, és már csak a családfa emlékezteti a gyökereikre.
A cikkhez, Traoré-ban látnék fantáziát, Atsu, hát nem is tudom, Porto-ban jól tolta, aztán kölcsönök, most a kastélyban is játszogat, belőle úgy érzem pénz lesz, vagy is úgy lenne mindenkinek a legjobb.
by Endy919
Atsura opciója van a Castlenak , nem is játszik ott rosszul , szóval 90% , hogy őt meg is veszik .
Meghatározó játékosnak ott van Aubameyang , de az ő játékstílusa inkább európai , mintsem izomfeka.
by Zenzo
„Meghatározó játékosnak ott van Aubameyang”
Hát oké, meg biztos össze tudnánk horgászni még 1-2-t, de ez már ilyen „egy fecske” dolog. Olyan futballnemzetek, mint Kamerun, vagy a felfutó Elefántcsontpart nincsenek fasorban sem. Nigéria, ha mást nem, legalább fel tud mutatni egy jó olimpiai szereplést.
by Sir Idemitirjak
Amióta szigorúbb az anyakönyvezés kevesebb a „fiatal” 😀
by WehaveNoHistory
Ezért hamis a születési dátum az afrikai játékosoknál? 🙂
by Endy919
A Traoré , Atsu , Salah trión kívül mást nem is ismerek ezek közül .
by Sir Idemitirjak
Amartey nevét érdemes csak onnan megjegyezned még, most robbant be, mondhatni fiatal vkp, benne megvan a lehetőség.
by DannyfromtheShed
Ondoa kapus is jo allitolag. La Masia neveles, biztos jo labbal 😀
by Frenky54
A Zenzo által emlegetett „izomnégerekkel” nem csak a más taktika végzett. Az említett Muntari (Inter)muszlim vallású és simán betartotta a vallási böjtöt, ami ugye 40 nap, és napnyugta után lehet csak étkezni……elképzelhető milyen erőállapota volt a játékosnak,mennyire volt bevethető állapotban.
by Zenzo
ez viszont nem csak a rohamnégerekre igaz, emlékszem, mikor Benajun Józsi is megtagadta a játékot – talán pészah-kor, legalábbis úgy rémlik, tavasszal volt. No nem mintha ő nagyon hiányzott volna nekünk, csak mondom 🙂
by DannyfromtheShed
mondjuk az a Muntari bojttel vagy bojt nelkul is szanalmasan kutyauto egy „jatekos”.
by kormolar
én az idei ANK esetén csak az eredményeket követtem… nem tudom h adta e valamilyen csatorna idén…nekem mindig fura volt h jó nevű játékosok a válogatottban, mint pl. pár éve a nagy Elefántcsontpart mennyire súlytalan volt a világversenyeken…nagyon kevés afrikai csapat volt aki maradandót alkotott ilyen szinten… de úgy a régebbi ANK-król is mindig az maradt meg h maga a játék alacsonyabb színvonalú mint Európában…
by Zenzo
ez ugyancsak rossz általánosítás az afrikaiakra nézve. Nem kell messzire menni, nézd meg az egy generációval ezelőtti angol válogatottat, milyen nevekből állt: JT, Ash, Lampard, Gerrard, a csúcson lévő Rooney… azt mire voltak képesek? Az, hogy egy válogatottba jó játékosokat lehet beválogatni, szükséges, de nem elégséges feltétel. A hollandok is tudnának mesélni úgy vélem, no meg az olaszok is párszor 🙂
Az pedig, hogy mennyire voltak súlytalanok, az elefántok és Ghána (2006, 2010) azért tett le teljesítményt Vb-n is, akárcsak Kamerun ’90-ben, Nigéria ’94-ben és ’98-ban (egymás után két vb-n lettek csoportelsők, mégha a kiesésesben kiestek egyből), de ott van a szimpatikus Szenegál 2002-ből, stb. Való igaz, hogy messzire nem jutott egy együttes sem a kieséses szakaszban, de szerintem nem mondhatjuk, hogy súlytalanok lettek volna.
Az ANK más, az valahol mindig vicc kategória, hiszen ott azért a legtöbb csapat kutyaütőkből áll, feltuningolva azokkal a sztárokkal, akiket elenged a klubja és nem mondja le a tornát.
by bilala
raadasul 2006-ban ghana csak suarez utolso perces kezzel vedesenek koszonhetoen (meg a kihagyott tizinek, es az ebbol kovetkezo tiziparbajban gyengen teljesitesnek) nem jutott a legjobb 4 koze.
by terryaborsa
2010
by DannyfromtheShed
Vagy csak a jo afrikai jatekosok legtobbje manapsag mar europa nemzetek zaszloi alatt futnak? 🙂
by Zenzo
Például?
by Endy919
Boateng , Khedira , Fellaini , Balotelli, Niang. Akik hirtelen eszembe jutottak , de van még egy pár.
by Zenzo
Khedira :DDDDD kösz, legalább ma is nevettem egy jót.
Balotelli… fetrengek :DDDDDDD
de Boatenggel betetted a kaput, kész. Sírok.
by BlueCech01
Mondjuk ha a védő Boatengre érti, akkor még bőven valid.
by Endy919
Más Boatenget nem ismerek , aki európai ország válogatottja.
by Zenzo
lásd fent
by BlueCech01
Azér’ ez elég megrázó, gyakorlatilag az egyetlen stabil német cb-ről beszélünk.
by Zenzo
Az Hummels meg Höwedes.
by BlueCech01
Hummels az utóbbi időszakban vedlette le azt a szokását, hogy egy idényben ~negyedévet sérüléssel a partvonalon tölt. Höwedes meg aztán valóban annyival jobb Boatengnél.
by Zenzo
kevés német bajnokit nézek, nagyon keveset – valószínű, hogy Boateng esetében én valahogy mindig a rossz meccseket kapom el, legyen szó válogatottról, vagy Bayern meccsről, de a véleményem attól még a látottakra alapozott. Legutóbb az EB-n pl volt jó meccse? Mert szerintem nem, de még jó labdaérintésére sem nagyon emlékszem. Annyi rémlik, hogy összehozott egy igényes tizenegyest, meg béna-DL módjára ívelgette fel a labdákat a szögletzászlóra.
by BlueCech01
A mostani EB annyira nem jó támpont, ott nagyjából a teljes német csapat alul teljesített.
Mondom, én 2012-ben hasonló véleményen voltam, akkor még tényleg valid volt rá minden fentebb említett jelző, de már a triplázó Bayernben is látható volt, hogy rohamléptekkel fejlődik.
by Zenzo
nem kizárt, csak én ezeket a részeit nem láttam még 🙂 nekem olyan érzésem van vele, mint Gomezzel, hogy igazából nem jó, csak azért van ott, mert nincs más.
by Endy919
Gomezbe nem lehet belekötni , mert kb egy Ba szint.
by lamps8
Boatengel mi is a baj?
by Zenzo
oh, ő az én Willianem 🙂 szerintem egy irtózatosan haszontalan, buta futballista, gyakorlatilag semmiresem jó, kutyaütő, botlábú antitálentum.
by lamps8
most ugye a Bayernesről beszélünk?
by Endy919
Taníts mester.
by Zenzo
tenném én, tenném, de hát úgy látszik csak pusztába kiáltott szó itt minden 😉 jó játékosokról beszélünk, te meg előjössz ilyen Khedirákkal meg Balotellikkel, Fellainit meg már említeni sem merem.
by Endy919
bocsbocsbocs , My bad. A jó szó kimaradt.
De ettől még Boateng egy nagyon stabil védő.
by Zenzo
Utóbbival én továbbra is vitába szállnék, de tudom, ez az én keresztem.
by lamps8
fuh, pedig reménykedtem hogy Kevinre gondolsz.
Jerome Boatengnél jobb játékost kb el sem képzelhetnénk a mi 3 CB-s rendszerünkben Luiz helyére, szal ezt tényleg csak te értheted 😀
by Endy919
adom amit írsz , de Luizal mi bajod ? 😀
Ok , én sem voltam annó a rajongója , de amióta visszatért klasszis szinten játszik és kinőtte a faszságait. Már csak a szabadrúgásról kell leszoktatni.
by lamps8
semmi bajom nincs jelenleg Luizzal, igazából csak egy példa volt.
by Zenzo
pont írtam lentebb, hogy kevés meccsen láttam/látom, így valszeg én kapom el mindig a rossz formáját, de egyszerűen még nem láttam hasznosan játszani…
by BlueCech01
Én ezen a véleményen kb. a 2012-en EB-n voltam róla, de azóta elég sokat fejlődött.
by BlueCech01
Ez a status qou igazából 20 éve is így volt, szóval ez annyira nem magyarázat.
by Zenzo
(kösz, erre akartam kilyukadni, hogy a félvérek már akkor is franciák meg hollandok voltak…)
by Zenzo
Brana Joséról és Ancelottiról:
The Serbian international lifted the lid on what it’s like working under the Portuguese, while also offering an insight into the differences between him and Ancelotti.
“They call Mourinho the Special One, and I think he is,” Ivanovic told Russian newspaper Sport Express. “If you win, his trust knows no bounds. He will make you fulfil the potential you were not even aware of. Training was unique under Mourinho.
“He sometimes plays mind games with the press, but when it comes to the most important things, the matches themselves, he is always very serious. If you want to play for Mourinho, you have to follow his demands. Mourinho helps to develop the best qualities – professional and personal.
“You can’t be indifferent to him. You either love him or hate him. That’s what makes him special. I am glad that I had a chance to work with him. Ancelotti is very different. If players had a choice, I guess they would prefer to spend the entire career with Carlo.
“He is very calm and takes all the negative aspects on him, allowing the players to be comfortable. The results are equally good with both coaches.”
by gorkaf78
BREAKING NEWS: Willian kijelentette, hogy a nyáron Kínába megy:
http://www.dailystar.co.uk/sport/football/586167/Chelsea-news-Willian-China-Beijing-Birds-Nest
😀
by DannyfromtheShed
lol.. tenk ju emese
by gorkaf78
Te nem kapsz lájkot, mert szemmel láthatólag nem értékelted a poént. 😀
by DannyfromtheShed
hiszen majdnem szivrohamot kaptam, hogy Wilmos itt hagy minket (nem) 😀
by WehaveNoHistory
Persze mindenki, hiszen Ázsiában lesznek felkészülési meccsek 🙂
by gorkaf78
Na jó, de így közölve hatásosabb volt a hír, nem? 😀
by WehaveNoHistory
De igen 🙂
by balazsh
Ezzel felmeri a kozonseg visszhangjat, hogy mennyire lenne elfogadott ott is maradni 🙂
by Endy919
:DDDDD
De hányadékok ezek az újságok a klikkvadász címeikkel.
by gorkaf78
Will Ferrel és Pedro gatyája: https://uploads.disquscdn.com/images/c880840da91636362199592799e31bfdc4cc265088d39ef51d1a4199f0839993.jpg
:DDDDDDDDDDD
by viktor
Érdekes!…….. múltkor kijelentette, hogy nem Chelsea Fan, csak úgy rámondta a club, Ő meg nem alart megsérteni senkit. Hát nem tudom.
minden esetre fura kép:D
by kasata91
Hát, ha ez ilyen kijelentgetős alapon működne, akkor szerintem nem ő rá pályázott volna a klub …
by Diego Costa
Pont ma láttam egy képet, ahol Forlan éppen csókolgat egy kupát az öltözőben, míg Caceres a háttérben nyomkodja a telefonját. Gatya nélkül… 🙁
by Zenzo
a háttér itt is érdekes, vajon ki az izomfeka Pedro árnyékaként? Mózi talán? És Alonso hóna alatt a szőkeség? 🙂
by gorkaf78
Nos ezt a képet inkább ne linkeld be, elég volt a leírás is. 😀
by Diego Costa
Eddig eszembe se jutott, de most, hogy mondod… 😀
by Zenzo
minden tekintetben egy kiváló kép 🙂
by Diego Costa
„Ha van/volt Achilles-sarka ennek a Chelsea-nek, akkor az a valóban
komoly játékerőt képviselő közvetlen riválisok elleni futball. Fontos volt tehát, hogy javítsunk ezen”
Korábban sem értettem ezzel egyet, de akkor ennek még nem adtam hangot. Most viszont már megteszem.
Ha részletesebben megnézzük ezt a rangadózás dolgokat, akkor látszik, hogy nincs nagy probléma. A 3-4-3-ra való átállás után csak a csirkéktől kaptunk ki, egy teljesen kiegyenlített meccsen. A pool és az 4rsenaL elleni zakó még a régi időkből való, így azzal nem érdemes nagyon foglalkozni. A pool elleni fájó, hiszen az otthon volt és egyébként ott is simán szerezhettünk volna pontot. A 4rsenaL elleni vereség volt az, ami elég csúnya volt, nah meg persze fájó. A pool elleni x-et kifelejtettem, de azt is megnyerhettük volna, illetve a forduló eredményeit nézve (nah meg persze a tabellát), felért egy mini győzelemmel.
Ezeket leszámítva viszont idegenbe vertül a cityt(!!), otthon a mu-t, a csirkéket és az örökös negyediket is. Röviden összefoglalva leromboltuk manchester városát és otthon észak London is megsemmisítettük. Not that bad.
by balazsh
City ellen gyengék voltunk, csak nekik köszönhetjük, hogy nem döntötték el a meccset már az első félidőben. sprs ellen szopó, a Pool formája megér egy misét, az Arsenal meg ilyen játékkal a Swansea ellen is kikapott volna. Unitednél a szezon legjobb teljesítményét nyújtotta a csapat, de rég már annak. A számításba vehető meccsek közül egyedül a sprs képviselt komoly játékerőt, annak a meccsnek meg ismerjük az eredményét. Én így látom, de az is igaz, hogy bár nincs formában a csapat, mégis hozzuk W-ket, úgyhogy bár a kis csapatok ellen stabilak vagyunk, a valódi kérdés, hogy jogos-e azt számon kérni, hogy a nagyok ellen nem?
by Endy919
„bár nincs formában a csapat, mégis hozzuk W-ket,”
???
by balazsh
ez amolyan visszautaló kijelentés volt a City utáni meccsekre, de be kell látni, hogy most se az Everton vagy United ellen mutatott játék megy a pályán. plusz nem kritikának szántam, hanem dicséretnek, egy City ilyenkor kiszopik 4:0-ra a Lejsztertől, mi meg magabiztosan elhozzuk a 3 pontot cunderlandról
by Zenzo
„kiszopik”
jajj 🙂
by balazsh
Magam se tudom miert igy hasznaltam, de a kedvedert atirtam 🙂
by kormolar
az MU messze a legsz*rabb formában(magához képest) volt akkortájt…
by Diego Costa
Én nem látok nagy problémát a rangadózással. Újra felvetődik a kérdés, hogy vajon melyik a fontosabb meccs? A rangadó vagy a kis csapatok elleni meccs. Egyiken tudsz hozni a riválison közvetlenül, a másikból viszont sokkal több van a szezonban és ha az nem megy a csapatnak, akkor nem sokra meccs a jó rangadózással.
by Zenzo
„A pool és az 4rsenaL elleni zakó még a régi időkből való, így azzal nem érdemes nagyon foglalkozni.”
Ez is egy nézőpont, de mivel a szezon nem onnantól kezdődik, hogy átálltunk 3-4-3-ra, így muszáj 😉
Alapvetően két dolgot lehet nézni, mégpedig azt, és emellett nehéz elmenni, hogy a Swans ellen bírói hibákkal tarkított X mellett csak a top6 résztvevők ellen hullajtottunk pontot, a Poolt és a Spurst pedig nem tudtuk legyőzni a szezonban.
Másrészt, ez már kevésbé eredményfüggő, hanem a látottak: a nagy csapatok ellen azért van gond, és kijönnek a keret hátrányai, lásd a lentebb kitárgyalt fejesgólok jobbról, stb. Írod, hogy a Pool ellenit megnyerhettük volna – csak a helyzet az, hogy ugyanúgy el is veszíthettük volna, mert nem uraltuk a meccset, támadni meg aztán végképp nem támadtunk. És annyi erővel, ahogy megnyerhettük volna, a Spurs is nyerhetett volna ellenünk kétszer is… vagy akár ez az Arsenal elleni is lehetett volna élesebb, ha az Arsenal nem ilyen fapina (vagy TC nem mutat be két bravúrt, és mellette ő húzza a rövidebbet, nem Cech, mert mind a két kapus nyomott egy gólpasszot, csak a miénket beverte csecs, az Arsenal meg elkapkodta a sajátját)
Összességében igen, „Not that bad.” ahogy írod te is, de nem is írtam sem én, sem W, hogy itt aztán akkora a gond. Csak azt, hogy ha van (és van) hiányossága a csapatnak/keretnek/taktikának, az kijön a nagy csapatok ellen. Az már megint más kérdés, hogy képesek-e ezt kihasználni.
by lamps8
a spurst legyőztük
by Zenzo
jogos, elbaxtam 🙂 késő van már na. A mondandóm lényegét azonban nem homályosítja el ez az apró malőr 🙂
by WudigessBoi
Az öt pontvesztésünkből négy a top6 tagjai ellen volt. Nem azt írtam, hogy szarul rangadózunk, hanem annyit, hogy ha valahol benne van a bukó a levegőben, akkor az egy nagycsapat elleni meccs.
by Diego Costa
Ezt általánosságban is el lehet mondani egy közepesen vagy annál jobban teljesítő nagy(obb) csapatról a PL-ben.
A 3-4-3 előtt a kisebb meccseket is mákkal húztuk be, utána pedig volt kb 2-3 rossz meccsünk, amiből az egyik (4rsenaL) az borzalmas volt, a pool és a csirkék elleni már annyira nem. Mindkét meccsen az x igazságosabb lett volna, de ez nem pontozásos sportág, szóval fölösleges erről beszélni.
by Endy919
Közben Pasalic kettős emberhátrányban valszeg győztes gólt szerzett.
by kasata91
Nagy Ádám az 5 ösön belül 6 méterről őrizte… Donadoni biztos lekapja a fejét
by kormolar
nagyon benézte…azt hitte h visszagurítás lesz….
by DannyfromtheShed
Mi tortent? 😀
by Zenzo
Zümi.
http://www.mirror.co.uk/sport/football/news/chelseas-kurt-zouma-how-living-9775209
Az utolsó előtti mondat meseszép 😀
(Conte) He says ‘You can’t be there, you need to be there because if the ball goes over you there you’re dead, so just anticipate.’
You’re dead. Ennyi bazzeg 😀
by DannyfromtheShed
😀 visszamennyé!
by Zenzo
Oscar + 2 védő + az asszisztens 🙂
http://www.mirror.co.uk/sport/row-zed/oscar-proves-life-doddle-china-9779103
by WehaveNoHistory
vakok között a félszemű a király 🙂
by Zenzo
ja, de azért Oscar kb a vakok országának vakintézetében a szuper-röntgenlátással lebegő superman 🙂
by WehaveNoHistory
Igen 🙂 ez a pontos kifejezés rá 😀
by DannyfromtheShed
erre mondjak pestiesen, hogy ez elment a rottenbiller utcába
by WehaveNoHistory
azt nem eladtak? 🙂 ezt meg nem hallottam,de jo 😀
by DannyfromtheShed
Hertha – Dortmund jo kis kupa meccs lett. Most jönnek a tizik.
by Sir Idemitirjak
Örülök hogy Kalou nálunk nem gyakran állt meccsen a labda mögé 11-ről! 😀
by WudigessBoi
A büntetőpárbajokban rendre betalált. A 2009-es Communityn is ő lőtte be a győztes tizit, nem is akárhogy:)
https://www.youtube.com/watch?v=u63lnyrQ4MU
by Zenzo
nálunk nem hibázott büntetőt, pedig lőtt párat.
by Sir Idemitirjak
Tudom, azért is került oda a szmájli. Tegnapi tizijét látva írtam ezt a mondatot minden komolyságot mellőzve. 🙂
by kormolar
Kalou finoman behelyezte…a lelátóra bár lehet h még oda sem fért be…
by DannyfromtheShed
Hat jah, pedig milyen golt lott elotte.