Egyelőre jól megy, mert csak a ‘győztünk’ oszlopban gyűlnek, s bár nem magabiztos, nem látványos, s még csak nem is rangadók, de azért csak van hat pontunk, és egy továbbjutásunk, ami így elsőre még barátok közt is jó eredmény, tekintve, hogy milyen mélyről jövünk.
Ráadául, ahogyan a meccs után is írtam, azért nem „sima egyes” meccseket húztunk be. Ha eltekintünk a „PL-ben nincs könnyű meccs vagy ellenfél” közérdekű, közkeletű, közhelyes szarságtól, azért mégiscsak letehetjük a kreditet, mert sem a WHU elleni, londoni rangadó, sem a Watford idegenben nem tartozik azok közé a meccsek közé, amit simán három egységgel kalkulál az ember.
Nem úgy egy hazai, második körös Ligakupa mérkőzés, egy harmadvonalas együttes, a Bristol Rovers ellen. Ezek azok a meccsek, amiket felforgatott csapattal, bekötött szemmel, fél lábon is illik megnyerni egy Chelseanek. Főként, ha nemzetközi szereplés híján a két honi kupa ad lehetőséget némi trófeagyűjtésre. Persze azt mondom, „illik” megnyerni, nem pediglen azt, hogy muszáj, de azért nincs az a jóérzésű szurkoló, aki nem győzelemmel számol egy ilyen mérkőzésen, mégha az évek során saját bőrén, és a riválisok kárán is megtanulhatta bőven, hogy 100 százalékra menni itt sem lehet. Bennünket utoljára nem PL együttesként a Burnley búcsúztatott 2008-ban.
Előző szezonos végpontunknak hála igen korán kezdtük a Ligakupa menetelést, ebben a fordulóban több, mint 20 éve nem játszott meccset a Chelsea, de azt sem mondhatjuk, hogy a Bristol ellen túl sokszor kellett volna küzdeni: mindössze tizenkétszer találkozott eddig a két csapat egymással, és abból egyszer sem a Ligakupa során. Utoljára 35 évvel ezelőtt, 1981-ben, az akkori másodvonalban, a Division Two-ban, egy márciusi szombat délutánon találkozott a két gárda.

És egy kis ízelítő a legelső találkozásunkról, ’52-ből az FA-Kupából:
A mostani mérkőzésre Conte jól megkeverte a kártyákat, a kezdő egyrészt több helyen változott, másrészt pedig posztonként is érdekes lett a leosztás: a jobb oldalon Azpilicueta és Moses kapott helyet a kezdőben, míg a balon pedig Aina előtt Pedro rohamozott. A középpályán a Matics-Fabregas kettős kezdett, előttük a Chelseaben először kezdő Batshuayi mellett viszont Ruben kapott helyet.
A 99. Ligakupa győzelmére készülő Chelsea az esélyeknek megfelelően már szinte az első másodperctől betaposta a kapujába a Bristolt, ha Ruben kicsit élesebb csatárképességekkel van megáldva, már a harmadik perc végén megszerezhettük volna a vezetést, Moses labdája után, az ötödik perc végén pedig már duplázhattunk volna, Pedro élesen belőtt labdája után.
A játék szinte az első perctől 20-21 emberrel a Bristol térfelén zajlott, az első 10 min alatt a már említett lehetőségeken felül Ruben, Bats és Brana előtt is adódtak lehetőségek. Minden egy nagyarányú győzelem irányába mutatott, egykapuzott a Chelsea, mégha azt nem is lehet mondani, hogy a 10 emberrel a tizenhatoson, tömören és szervezetten védekező Rovers ellen futószalagon jöttek volna a ziccerek. A Kékek nyomása nagyjából 15-16 perc után kezdett kiengedni kicsit, részben szerintem edzői utasításra, mert a partvonal mellett hevesen integető Conte mozdulataiból arra lehetett következtetni, hogy engedjük kijjebb kicsit az abszolút betömörült sárgákat.
Itt tenném hozzá, hogy a szurkolók előtt le a kalappal, a nagyjából 60-65%-os telítettséggel baromi jó hangulatot csináltak. Megtapsolt minden szép mozdulatot, fineszes megoldást mindkét tábor, úgyhogy pacsi annak, aki kint volt. Hozzáteszem, a csapatok is adtak ehhez műsort, a Chelsea sem vette félvállról a meccset, nem érződött a „csak annyit, amennyit muszáj” attitűd – ehhez nyilván kellett az is, hogy olyanok legyenek pályán, akik a többi meccsen is a kezdőre hajtanak.
A Chelsea támadásai ezzel kissé lelassultak, bár inkább mondom úgy, hogy az intenzitásunk csökkent, a 18. perc végén egy gyors, 3 passzos akcióból Fabregas, majd Ruben remek labdája után Batman került ziccerbe, bár némileg kisodródva, de 12-ről keresztbe lőtt labdája elkerülte a kaput, rá két percre Pedro indítása után Loftus-Cheek vert óriási fát Misi tüköroldaláról, a tizenhatos vonaláról.
A gólunkig aztán egészen a 28. percig kellett várni, Ruben küzdött nagyot a tizenhatoson, a befutó Matics elé tálalt, aki kicsit elZazázta majdnem a dolgot, lapos begurítása ráadásul megpattant és felpattant, Bats viszont ezt kihasználva úgy verte ballal a léc alá a labdát, mintha ennél természetesebb dolog nem is létezne futballpályákon. Rá két percre aztán meglett a dupla is végül, mintaszerűen adogatta körbe az ismét tizenhatosára tömörülő Bristolt a hazai csapat, Pedro keresztlabdáját Azpi bevetődve lőtte középre, amit Moses kotort 1 méterről a kapuba.
Viszonylag gyorsan megjött azonban a szépítés is: Matics buta szabálytalansága után remek labdát tekert középre Lines, a vonalban felálló ötösünkre (Aina, Batshuayi, Ivanovics, Ruben és Cahill) három támadó jutott, Harrison végül Aina és RLC közt fejelt a hálóba. Az amúgy sem lapos mérkőzést 6 perc alatt 3 gól tüzelte tovább.
A félidő vége előtt még egy újabb gyors akcióból Misi beverte a harmadikat, ismét Fabregastól indult az akció, RLC ment el egy-az-egyben védője mellett, középre gurított, Bats pedig védőjét megelőzve közelről a kapuba csattogta a labdát. A rendes játékidő utolsó másodperceiben Fabregas növelhette volna ismét az előnyt, ha a lövésébe erő is kerül, vagy, ha jobban helyezi. Ami nekünk nagyon kellett volna, azt hiszem, 4-1-el le is zárhattuk volna a meccset, de összességében azért egyrészt megnyugtató előnnyel, másrészt jó teljesítménnyel vonulhattunk az öltözőbe.
Viszont az, hogy a Bristol a Stamfordon gólt tudott szerezni, az, hogy egy kis csapat a Chelsea ellen egy gólt tud szerezni, mindig megadja a hitet, hogy _tudsz gólt szerezni_, és ha egy ment, mehet több is. A vendégek a szünetben kettőt is cseréltek, viszont a meccs képe nem nagyon változott: ami nem ment Fabregasnak az utolsóban, mehetett volna Batshuayinak az első percben, de az utolsó pillanatban mentettek előle. Azután viszont meglepő fordulat következett: Moses kacsázott be a tizenhatoson belülre, de a bepasszát szögletre mentették. A szögletet kivágták a Rovers játékosai, a középpályán Ainával vívott csatát a frissen becserélt Bristoli támadó, Taylor a labdáért. Aina még szerelte, de visszapattant a támadóhoz a labda, aki félkört leírva a kispriccelő társa felé tett egy labdát:

Sinclair senkitől sem zavartatva, mindössze Cahill által üldözve roboghatott a labda után, egy az egyben a kapu irányába, amit kb 18 méterre a kaputól ért be, Cahill már jó méteres hátrányban, Begovics nem jön, a jobbról keresztező Pedro pedig egyszerűen nekifut a középpályásnak.


Nem volt nagy fault, test-test ellen, Sinclair esni akart, de ezt tízből tízszer be fogják fújni, sőt, a régi szabályok szerint ki is állítják Pedritot – most megúszta sárgával. Begovics még így is majdnem mentette a helyzetet, mert a középre tartó lövésbe beleért, de védeni már nem tudta. 48. perc, 3-2, game on.
And on and on and on. Annyira, hogy az 55. percben nem sokon múlott az egyenlítés. Egy középpályán elpasszolt labdáért Harrison küzdött meg, jobbra tálalt, a büntetőterületen belül Aina még nagyot mentett, szerelt egy amolyan Zoumásat, mentése viszont pont a tizenhatos vonalán töküresen álló Harrison elé pattant vissza, aki kapásból alig vágta fölé a labdát. Fabregas mellett a támadónak egyik esetben sem volt nehéz dolga, más kérdés, hogy miért pont a katalánra jutott a csatár. Bego ugyan vetődött, de tőle az ugyanúgy gól, mint tőlem, innen a képernyő elől. Egy perccel később viszont rá volt szükség, mert Easter távoli lökete befért volna a léc alá. Aztán két szöglet, aztán egy szabadrúgás. Ez van, ha vérszemet kap az ellen: a Chelsea percekig nem tud kijönni a kapuja előteréből. Szerencsénkre ezek jóval gyengébb próbálkozások voltak, mint az első gól előtti beadás.
Egy óra elteltével aztán visszaállni látszott a világ rendje, ismét 20 emberrel a Bristol térfelén folyt a játék. A Chelsea játéka viszont óvatosabb volt, ennek ellenére jóval több hibát rejtett. A Rovers némileg bátrabb játékával az is világossá vált, hogy a Matics-Fabregas középpálya még ezen a szinten is vékonyka.
Az amúgy egyáltalán nem durva meccsen a 70. percben Easter sárgája mondjuk simán piros, dulpa, nyújtott, emelt lábbal, izomból szállt Cahill felé, ha az 1 cm-rel gyorsabb, és lábat talál, Cahill már nem biztos, hogy pályára lép a szezonban.
Eddigre amúgy leült a játék, a 74. percben, Hazard becserélése előtt Matics előtt még adódott egy helyzet, de a szerencsétlen kb úgy tud cselezni, mint én, és higgyétek el, az nem jó, ennél fogva a lövés már csak bőven fölé-mellé mehetett, és oda is ment. A bicegő Aina helyére – akinek a sérülését nem láttuk, ellentétben azzal, amit meccs közben a rádióban hallottam, Easter nem Ainát támadta, hanem Cahillt, és ott sem talált semmit, – JT állt, így az utolsó negyed órára a teljes védelmünkkel álltunk fel. Tovább tördelve az addigra tényleg leülő játékot, Ruben helyére Oscart is beküldte Conte a 82. percben, a megnyugtató és talán döntő negyedik találatunk azonban csak nem akart jönni, de hát a próbálkozásaink is elég vérszegények voltak. A legnagyobb show kb az volt, hogy Terry beállásával Brana visszakerült a jobbszélre, ahonnan bármilyen távolságból képes volt beadás vagy passz címén bábút találni – hihetetlen. Illetve tán az, amikor Cahill tartott iskolát Gaffneynak, hogyan játsszák ezt a játékot top szinten: a lassításon jól látszik, hogy fél kézzel kb letépi a mezt a támadóról, míg másik kézzel torkon fogja azt, leteperi a földre, mindezt úgy, hogy befújják támadófaltnak. Zseniális.
Az utolsó 10 perc már nagyjából úgy telt, ami valóban jellemzője egy PL top és egy League One csapat meccsének, és mintha nagyjából 6-1-re vezettünk volna – egyik csapat sem igazán forszírozta a játékot már. Bats még a 91. percben meglőtte a mesterhármasát, amit les címén elvettek tőle, hát, sajnos a közvetítésben nem volt olyan nézőpont, ahonnan meg lehetett volna ítélni, hogy jogosan-e, de ha les is volt, hát max centiken múlott.
Három ember játékára igyekeztem külön odafigyelni: értelemszerűen Ruben, Aina és Moses. Nyugodt szívvel ki merem jelenteni: Aina ezen a szinten kész van a játékra. Igen, ez egy harmadosztályú ellenfél volt, és igen, nem igazán tették próbára a védelmünket (annak ellenére, hogy kaptunk két gólt), sőt, a kapott gólunkban is benne volt, ennek ellenére valóban kompakt kis védő, és számomra jóval összetettebb játékot mutatott, mint korábban Luis vagy akár Rahman. Erőteljes, gyors és labdaügyes, bár ezt a három tulajdonságot mind a 3 játékosról el tudom mondani. Mózi abszolút illik a csapatba, tulajdonképp amit nála is ki lehet emelni főleg, az a sooo powerfull, némileg egy támadóbb kiadású Essienre emlékeztet. Nem tudom, mit fog mutatni erősebb csapatok ellen, de itt úgy kacsázott végig az ellenfél védői közt, mint a bóják közt edzésen. Rubennek volt talán a legkevésbé jó meccse hármójuk közül, de főleg azért, mert nem csatár. Nem játszott rosszul ebben a pozícióban sem, felépítése ellenére gyors és mozgékony, jól használja ki a testi erejét, és jó megmozdulásai mellett voltak ígéretes dolgai is – viszont nagyjából ugyanaz vele a baj, ami Traoréval is (bár Bertrandra ráfére némi izom, aminek Ruben legalább nincs híján), mégpedig az, hogy hiányzik belőle a csatárösztön. Kb ez jelenti a különbséget köztük és Batshuayi között. A belgaszerűség elemi csatár, minden mozdulatával gólszerző.
Miközben a Sky információi szerint egy újabb ajánlatunkat utasította el a Milan Romagnoliért, és valami hülye időpontban épp húzzák a BL csoportokat (de fura, hogy nem érdekel.. na mindegy), ennyit a hétközi meccsről, nézzük, mi vár ránk a hétvégén.
Ami pedig szombaton négytől a Burnley, ismét a Stamfordon. Dyche-ék egyedüliként estek ki a Ligakupából PL csapatként, szóval eleddig elég felemás teljesítményt mutatnak fel, hiszen a nyitófordulóban kiszoptak otthon a Swanseatól, az Accrington elleni CoC kiesés viszont egy Liverpool elleni 2-0-ás győzelmet zár keretbe. A Clarets nem a legkellemesebb ellenfél, főleg, mivel tipikus kiscsapatként megtartották a klasszik 4-4-2-es felállást, és a champos erőfocit – ha nem megy technikával, megy erővel. Igazi long ball – long shot csapat, és nem az a labdabuzizós fajta, a Pool győzelem alkalmával egy egészen hihetetlen, ráadásul, ha minden igaz, új PL rekordot jelentő, frenetikusan nevetséges 19%-os labdabirtoklást képesek felmutatni.
Az utóbbi időben nem sokszor találkozott a két csapat, hiszen Dyche-ék rövid PL látogatása 4 meccset eredményezett, ezen kívül az utóbbi 20 évben még a már fent említett ligakupa vereségünk van ellenük – az azt megelőző mérkőzésünkig, ami egyben szintén egy vereség, egészen 33 évet kell visszamenni, születésem előtt nagyjából egy héttel verte el a Burnley a Chelseat három gombóccal az angol másodvonalban.
Tekintve a védelmünk, hát hogy is mondjam, sebezhetőségét, Vokes valszeg beköszön Kürtőnek is, a kérdés főleg az, hogy a Poolnál jobban fog-e menni a védelem feltörése. Aztán a másik kérdés, hogy Conte meddig mer buzizni Fortunával, mert a Burnley elleni csörte pont az a meccs, ahol Costát nem „majdnem”, hanem kb garantálhatóan ki fogják állítani, ha Antonio nem hozza le időben.
Fájni fog a meccs, játszani és nézni egyaránt, én már most aláírnám az újabb szenvedős 2-1-et, ha megússzuk sérülés (és piros kártya) nélkül a dolgot. A harmadik fordulónak mindössze négy csapat fut neki 100%-os teljesítménnyel, amiből mindössze hárman maradhatnak max a végére – Joséék a Hull-hoz látogatnak; Pepiék a forduló zárásaként a West Ham-et fogadják.
Amellett, hogy fontosak a bármelyik három pontok a bajnokságban, már csak azért is jó lenne győzni, emellett egyre hatékonyabbnak lenni, mert a Burnley után Velszbe látogatunk, szeptember közepétől aztán indul a nagyüzem Conte számára: másfél hónapon belül, október végéig 7 meccset fogunk játszani, és abból a legkönnyebb a Hull elleni idegenbeli lesz.
Tekintve a sorsolást, majdhogynem kardinális kérdés a Clarets legyőzése, úgyhogy hajrá fiúk, jó lenne önbizalommal telve, 12 ponttal nekivágni ennek a listának. Ha a 10. forduló végére lenne nagyjából 20-22 pontunk, és azzal nem esnénk a hat-hetedik pozíciónál visszább, akkor az egy nagyon jó alap lenne a szezonvégi elvárásainkhoz (a reálisokhoz, nem a bajnoki címhez), a top4-ben végzéshez. Hosszú az út, és messze a vége, de a kis lépéseket most kell megtenni. Dyche-ék után meg úgysem sírna senki, ha lógó kanóccal sétálnának vissza a másodosztályba.

446 Comments
by Rammschein
Wengerék is vezetnek egyelőre.
by Stonci81
azért kérdeztem lentebb…tizivel mennek
by Blue One
Áhhhhh
by Stonci81
mi van ma a srácokkal…öröm nézni eddig 🙂
by kasata91
Kombinatív focit játszunk, vagy rossz streamet fogtam? 😀
by Endy919
Én is pislogok 😀
by ktomi93
Nagyon érik a második 🙂
by Endy919
Kante és Eden eddig zseniális.
by Efra7
uh, megint Hazard, most passzból
by Stonci81
ez tuti fifa kezdő mode
by Endy919
Kante hogy tud mindenhol ott lenni?
by Rammschein
hát gyors, mint a zágyúgolyó. 😀
by kasata91
A kis cseles kommentátor úgy ejti „konté” eleinte kerestem az öltönyös fazont a pályán, jelenleg még szokom a dolgot 😀
by Endy919
Matic , te kis cseles 😀
by kasata91
Hogy ez a 2 szerb mit össze nem szerencsétlenkedik…benny hill is megirigyelné
by BlueCech01
Ha lenne a box-to-box-nak ellentéte, azt Maticnak hívnák.
by Blue One
Iva most már tényleg fullra lekopizta a honfitársát. Bravó.