Győzelmi kényszer

Lassan három hét telt el 2018-ból, de meccset még nem sikerült nyerni (pedig hetente kétszer is próbálkozunk), csak egy büntetőpárbajt, azt is üggyel-bajjal. A kupákban ugyan még állunk, de szenvedünk, a bajnokságban meg, ha csak a gólkülönbségünk miatt is, de lecsúsztunk a pár hete még biztosan tartott dobogóról. A hétközi rettenet után a lehető leghamarabb megkaptuk a javítási lehetőséget, ma ugyanis miénk a nyitómeccs. Kedvcsináló alább.

 

Kezdjük a szerda estével, mert aki látta, tudja, hogy amíg azt nem heverjük ki, nem tudunk továbblépni. Aki meg nem látta, most megérti, miért.

Belekényszerülsz egy hétközi megismételt meccsbe, ami ráadásul a topcsapatok közül csak téged érint: mit akarsz leginkább elkerülni?

  1. Hosszabbítást
  2. Kulcsemberek játszatását/fárasztását
  3. Játékosok elvesztését sérülés vagy piros lap következtében
  4. Mindhármat
  5. Egyiket sem

A jó válasz szurkolói és szakmai szempontok alapján is a 4. válasz lenne, mi mégis beleszaladtunk mindenbe, ami káros. Mint amikor csak egy kis lightos bulit szeretnél szombat estére, de szar a zene, elhagyod a pénztárcád és még a kidobó is megver.

Az volt a terv, hogy három idegőrlő 0:0 után végre játszunk valami értékelhetőt is, amihez kapóra jött a másodosztályban is csak középszerű Norwich. Felküldtünk ugyan egy tartalékos kezdőt, üggyel bajjal a vezetés is megvolt, de csak sikerült kapitulálni az utolsó percben – a helyzeteik alapján nem érdemtelenül. A hosszabbításra meg már szinte az összes alapemberünk a pályára szivárgott, Pedrot és Moratát ki is állították, a továbbjutással meg sanszos, hogy csak a szenvedésünk nyúlt el vele.

A bajnokságban mellőzött Batshuayi most első számú gólfelelős

Ötmeccsnyi tömény faszkodás után is ott tartunk, hogy még nem csúszott ki semmi a kezeink közül: a kupákban állunk, a BL-indulást jelentő top4 pedig még megvan. Ugyanakkor a csapat és annak tulajdonképpen majd’ minden játékosa szenved, Conte pedig két José-beef között értelmezhetetlen és destruktív döntéseket hoz a pályán. Feszültség van, ami még nem robbant ki nyilvánosan, de már a vak is látja. Ja és közben egyre alávalóbb nevek repkednek csatárposzton, mintegy bizonyítandó, hogy nem vágyunk mi annyira a csillagok közé. Ha pedig ma koradélután nem sikerül valahogy feledtetni a gondokat, akkor azok nagyon mélyre nyomhatnak minket.

Alapvetően egy Brighton elleni meccs – mert hogy velük játszunk nemsoká – a könnyen behúzható kategóriába szokott tartozni: egy kiesőjelölt újonc, akik nincsenek nagy formában, ráadásul december 26-án már ütöttük őket (akkor még Morata is érezte a kaput). A fiúk ugyanakkor bizonyítják meccsről meccsre, hogy nincs könnyű ellenfél, bárki ellen képesek vagyunk szenvedni. Egyre kevésbé bírjuk a sorozatterhelést, a sérülések és eltiltások miatt pedig kihívás lesz ütőképes kezdőt felpakolni, arról nem is beszélve, hogy a padról még az eddigiekhez képest is kevesebb támogatásra van esély.

December végén már ütöttük őket

Én üdvözlöm a 3-4-3-at, a jelenleg hadra foghatók miatt pedig tényleg ez az ésszerű felállás. Szerdán megtört a gólcsend, hátha most már a győzelem is jön majd. A Brightont eddig a top6 minden tagja le tudta győzni, remélhetőleg nem most szakad meg ez a széria. Továbbra is Blue Is The Colour!

915 Comments

  • Posted 2018-01-24 22:56 0Likes
    by kormolar

    Zappa vs Moses kérdésnél azért most lejött h egyik sem igazi megoldás… Zapparól ma simán kaphattunk volna gólt ha Iwobi nem b*lf*sz

    • Posted 2018-01-24 22:59 0Likes
      by adam10

      Iszonyatosan elfogult a véleményem az ügyben, mert a fekát utálom mint a szart (ide jutottunk), de továbbra is azt gondolom hogy az olasz ezerszer jobb, támadásban ma is voltak ennek jelei (pl.: nem ő volt a fék a támadásépítésben – sokat számít). A kontránál hibázott, de mentségére szóljon hogy már nagyon letámadtunk és kinyíltunk akkor.

  • Posted 2018-01-24 22:58 0Likes
    by szeszfabresz

    de most komolyan, egy meccs erejére nem lehetne visszaállni 4 védőre? csak kipróbálni..bár szerintem Tonyó azt nem is ismeri

    • Posted 2018-01-24 22:59 0Likes
      by Zenzo

      de, csak láttuk tavaly 10 fordulóig, hogy mennyire ment neki. Na, az nem 2-1 lett a mi három gólunkkal, hanem 3-0 az ő három góljukkal 🙂

    • Posted 2018-01-24 22:59 0Likes
      by BlueCech

      de, életében nagy fanja volt a 4-2-4-nek, még a válogatottnál is azt tolta párszor, nálunk egy nyár alatt elvetette. mondjuk ezt meg is tudom érteni.

      • Posted 2018-01-24 23:01 0Likes
        by szeszfabresz

        Kurt- Azpi, Rüdi, CH, Alonso- Baka, Kanté- Willi, Dzeko Moratam, Hazard?

      • Posted 2018-01-24 23:03 0Likes
        by BlueCech

        conte 4-2-4-ében az első négyes szélsője is kvázi fel-le robotoló mindenes, szóval hát annyira nem jönne ez össze.

      • Posted 2018-01-24 23:03 0Likes
        by adam10

        Tuti oda is Mosest szánná

      • Posted 2018-01-24 23:04 0Likes
        by szeszfabresz

        akkor Ázár és Willi helyén Moses és Zappa..na akkor tuti a kardomba dőlnék egy kötéllel a nyakamon 😀

    • Posted 2018-01-24 23:11 0Likes
      by Bukkakebáró Idemitirjak

      3 védős rendszernél a 2 wb felel szinte a teljes széljátékért és ezzel az egyik kulcsposztja is ennek. Látva nálunk a felhozatalt (Moses khmm) ne lepődjünk meg, ha sokszor akad a gép. Ha úgy működnénk ahogy kell, akkor meccsenként 1 gól vagy assziszt lenne az átlag tőlük.

      • Posted 2018-01-25 00:38 0Likes
        by Hazard

        Csak azt nem tudom, hogy ha ezt te is tudod, akkor a vezetőség ezt miért nem látja… Pedig nekik még ez a munkájuk is. Állítólag.

  • Posted 2018-01-24 22:58 0Likes
    by babence

    Fabre nagyon hiányzik

  • Posted 2018-01-24 22:59 0Likes
    by lamps8

    ez könnyes búcsú lesz szezon végén egyre biztosabb és egyre kevésbé bánom ha egy versenyképes utód mozdíthatóvá válik.

    • Posted 2018-01-24 23:00 0Likes
      by kasata91

      Ennek a boardnak a hívására ki jönne? Pulis? Rafa? Koeman?

      • Posted 2018-01-24 23:02 0Likes
        by lamps8

        akire majd a nyári sztárigazolás, Carroll rábólint.

      • Posted 2018-01-24 23:03 0Likes
        by Zenzo

        :DDD huje

      • Posted 2018-01-24 23:06 0Likes
        by szeszfabresz

        akkor lenne ám Carolling in the deep

      • Posted 2018-01-24 23:10 0Likes
        by ktomi93

        :DDD

    • Posted 2018-01-24 23:00 0Likes
      by Bukkakebáró Idemitirjak

      Hozom a rossz híreket, az ex Barcás Enrique a kiszemelt.

      • Posted 2018-01-24 23:02 0Likes
        by lamps8

        Oboás 2.0

      • Posted 2018-01-25 18:20 0Likes
        by Sandic

        Viccet félretéve, amennyi spanyol játékosunk van jelenleg, lehet nem is lenne hülyeség egy spanyol edzőt keresni (no nem a Benítez féléket). Enriqueből kinézném, hogy visszahozná Pedro és Fabregas régi formáját, ő bírja az ilyen játékosokat. Amúgy a spanyol edzők ritkán alkalmazzák a defenzív felállást, talán lenne egy edzőnk akivel támadófocit játszanánk (más kérdés, hogy milyen eredménnyel). Enriqueből kinézném, hogy stabil dobogós csapatot csinálna belőlünk, de bajnokságot és BL-t vele sem kellene nyerni. Viszont az az igazság, hogy amíg a low budget igazolásokat erőltetjük, nagyon mással sem leszünk eredményesebbek.

    • Posted 2018-01-25 00:36 0Likes
      by Hazard

      A versenyképes utód mozdítható.

      • Posted 2018-01-25 11:29 0Likes
        by lamps8

        én nem látom ki lenne az

      • Posted 2018-01-25 14:12 0Likes
        by Hazard

        Tuchel.

  • Posted 2018-01-24 23:04 0Likes
    by kormolar

    ez a védekezés iszonyat 30 m-e a kaputól nézzük h játszik az ellenfél, aztán egy oldalváltással kimozgatnak minket utána a védők futnak mint impalák a szavannán és teljes a káosz…saját magunkat fárasztjuk ezekkel a felesleges rohangálásokkal… a Barca ellen ez nem fog működni, mert Messi oda fogja tenni Suareznek …Chelseanek sosem állt jól ez a védekezés…

    • Posted 2018-01-24 23:06 0Likes
      by Zenzo

      mondjuk utoljára kb talán AVB volt, aki a sosem gyors, és addira már öregedő JT-vel felálló védelemmel akarta ezt játszani, ettük is a gombócokat, amíg ki nem b*szták…

      • Posted 2018-01-24 23:10 0Likes
        by kormolar

        nekem is ő rémlik…de ha legalább kicsit pressingelnénk az ellenfelet és szorítanánk vissza őket…pressing teljesen random most… 1-2 ember néha fut 1-et de az egy ilyen védekezésnél ez nem elég…csapat szinten kéne ezt csinálni nem 1-1 embernek

    • Posted 2018-01-25 00:35 0Likes
      by Hazard

      Pedig pont, hogy a védekezés állt nekünk eddig jól. A meccshez való hozzáállás megint rossz volt, már meccs előtt azt mondogatta, hogy a labda nélkül sokat kell szenvednünk stb…

    • Posted 2018-01-25 11:01 0Likes
      by Balázs Kozó

      Muhahaha, ha a ti védekezésetek iszonyat, mi mit mondjunk? A mustafi&Kosc asszisztencia, ami kísérte Hazard-t a góljánál, na az fenséges ínyencfalat volt!

  • Posted 2018-01-24 23:08 0Likes
    by gorkaf78

    Hú, kínozni lehetett ezzel a meccsel. Nézzük a pozitív oldalát: egy meccsel kevesebb a februári hajtásban, amin valszeg úgyis zakó lett volna a Citytől…

    • Posted 2018-01-24 23:11 0Likes
      by ktomi93

      már az odavágó is ilyen volt 🙁

    • Posted 2018-01-24 23:12 0Likes
      by Zenzo

      2 meccset kellett volna behúzni a szezon kb egyetlen elérhető trófeájához. Ezt + a döntőt. Esélyünk nem volt. Ebben nagyon nehéz pozitívumot találni.

      • Posted 2018-01-24 23:13 0Likes
        by gorkaf78

        Ez jogos, bár szerintem sem a board-ot, sem Contét, sőt talán a szurkolókat sem nagyon izgatja a mikiegér kupa.

      • Posted 2018-01-24 23:14 0Likes
        by kormolar

        ez legalább elérhető volt…

      • Posted 2018-01-24 23:16 0Likes
        by ktomi93

        szerintem nem az elbukott kupával van a gond, sokkal inkább a kilátástalan, lélektelen játékkal már sokadjára

      • Posted 2018-01-24 23:21 0Likes
        by kormolar

        ezt már nem lehet nem Conte számlájára írni…megbontotta a úgy ahogy, de működő Michy Hazard Willi 3-ast…ami nem is sült ki rosszul, mert nem voltak rosszak 3-an de Willi sérülésével megint hibázott Barkley cseréjével szerintem… Michy sokkal jobb lett volna…Barkley-nak ez még sok volt fokozatosabban kellett volna bevezetni… Michy Pedro csere meg csak arra volt jó h Pedro-t elveszítsük lassan….

      • Posted 2018-01-24 23:24 0Likes
        by ktomi93

        az biztos, hogy Conte folyamat rossz taktikai döntéseket hoz és már nem látom rajta a tüzet amit pl tavaly ilyenkor

      • Posted 2018-01-24 23:27 0Likes
        by Bukkakebáró Idemitirjak

        Barkleyról ömlött a víz és kapkodott a levegőért a 60. percben, úgy hogy sokat nem is dolgozott igazán. Vicc kedvéért megnéztem volna a 120.-ban is.

      • Posted 2018-01-24 23:31 0Likes
        by ktomi93

        arra lett volna +1 cserénk

      • Posted 2018-01-24 23:21 0Likes
        by Zenzo

        a trófea az trófea. A Carabao – vagy akármi is épp a neve – mindig csak annak fontos, aki megnyeri, de annak nagyon. Tudom, itt is sokan szeretik fennen hirdetni, hogy áh, ugyanmár, ligakuka, kell a francnak (nem is értem őket, de hát nem egyezhet a véleményünk mindenkivel). Ez viszont nem változtat azon a tényen, hogy trófea, és még csak azt sem mondhatjuk, hogy elengedtük, meg sem próbáltuk megnyerni, mert megpróbáltuk, és ennyire futotta.

      • Posted 2018-01-24 23:28 0Likes
        by gorkaf78

        Szerintem két fontos klubtrófea van egy csapatnak az évben.:
        1. bajnoki cím, 2. BL. Tavaly pl. mi ugye csak egy trófeát nyertünk (bajnoki cím), a MU pedig hármat is (csicstripla) Sztem a United szurkolók 99,99%-a simán elcserélné azt a három kupát a miénkkel…

        De persze ettől még egyetértek mindenkivel, hogy sajnos már egy ideje kilátástalan a játék…

      • Posted 2018-01-24 23:32 0Likes
        by Zenzo

        ez elméletben igaz, a valóságban viszont az a fontos trófea, ami elérhető. A PL és a BL számunkra idén nem ‘fontos’, hanem dream kategória. Innentől meg felesleges is róla beszélni.

      • Posted 2018-01-24 23:33 0Likes
        by ktomi93

        nyugi, kiütjük a Barcát és onnan meg sem állít senki 😀
        amúgy az ősszel még hittem is abban hogy egy Barca verhető számunkra, de ez a remény már elszállt

      • Posted 2018-01-24 23:34 0Likes
        by kormolar

        Özilt nem tudtuk ma megfogni…Messit h fogjuk?

      • Posted 2018-01-24 23:44 0Likes
        by Zenzo

        taktikusan megvárjuk, hogy lesérüljön a meccsre 🙂

      • Posted 2018-01-24 23:35 0Likes
        by Bukkakebáró Idemitirjak

        Pedig megfoghatjuk őket. 🙂

      • Posted 2018-01-24 23:36 0Likes
        by Zenzo

        alapvetően nem osztom ezt az „előre-lemondásos pesszimizmust”, de elnézve az idei rangadókon nyújtott teljesítményünket, nem nekünk áll a zászló. 2 meccsen mindenki megfogható, és a bárka sincs éppen top formában, meg sérültekkel is küzdenek, szóval ki tudja, de attól még ha ma engem is megkérdeznek, és sem magunkra tolnám fel a házat.

      • Posted 2018-01-24 23:36 0Likes
        by BlueCech

        Igen, nyilván a domestic cup(s) sehol nem olyan rangos, mint a bajnoki cím vagy a BL, ettől még trófeai értéknek, eredménynek számít. A ligakupánál rendre előjön ez a toposz, hogy senkinek nem fontos, ami tök hibás analógia. Talán megy rá a tartalék meg a C-keretek, mert pont a BL-PL rohanással egyszerre fut le a a döntő része, viszont rendre a bigsix hozza el néhány kivételtől eltekintve, és igen, ez már egy felmutatható eredmény, amiből nekünk idén jószerivel nem fog kijutni.

      • Posted 2018-01-25 08:24 0Likes
        by Balázs Kozó

        Azt hittem, az ilyen kupák nem eredmények, ha mi nyerjük őket, mert az Arsenal nem nyert semmit tíz éve 😛

      • Posted 2018-01-25 08:55 0Likes
        by BlueCech

        Én a fakupa értékét aztán fixen nem vitattam el, a carabaot meg wenger tudtommal még sosem nyerte meg.

      • Posted 2018-01-25 09:42 0Likes
        by Balázs Kozó

        Igen, jól tudod. A Csicskatripla legnehezebben nyerhető kupája.

      • Posted 2018-01-25 00:33 0Likes
        by Hazard

        A mu szurkolók jelentős része úgy ünnepelte ezt a „treble-t”, mintha a rendeset (PL, BL, FA) nyerték volna.

      • Posted 2018-01-24 23:29 0Likes
        by BlueCech

        jaj könyörgöm, ne kezdjük már el a mikiegérkupázást. pont de, izgatja.

      • Posted 2018-01-24 23:14 0Likes
        by lamps8

        annyival egészíteném ki, hogy Willian sérüléséig és amíg az arsenal 433ban tolta volt esélyünk

    • Posted 2018-01-24 23:13 0Likes
      by kormolar

      egy meggyengült, sérültekkel teli Arsenal ellen azért illet volna valami nyújtani… az ez az 1 meccs már nem osztott szorzott volna

    • Posted 2018-01-25 00:31 0Likes
      by Hazard

      Nézzük a negatívat: felesleges a tartalékolás, mert a szezon lefőtt számunkra.

  • Posted 2018-01-24 23:11 0Likes
    by adam10

    Közben a Real úgy néz ki elviszi előlünk a nap balekja címet.

    • Posted 2018-01-24 23:14 0Likes
      by adam10

      Ja és Dzeko (búcsú)gólt lőtt a Romaban.

      Híreink a nagyvilágból c. rovatunkat látták, most térjünk vissza oda, hogy #mondjonle

    • Posted 2018-01-24 23:39 0Likes
      by lamps8

      na ezt akartam még megvárni, de feleslegesen tettem.

      • Posted 2018-01-24 23:41 0Likes
        by Zenzo

        komolyan, már csak a „labda gömbölyű” közhelyvulkán hiányzik belőle 😀

    • Posted 2018-01-24 23:43 0Likes
      by Zenzo

      „Conte says we were unlucky with both the goals we conceded.”
      már megint az a vacak angol… conceded egy frászt. Scored 🙂

      • Posted 2018-01-24 23:44 0Likes
        by kormolar

        szegény Rüdiger am ma tényleg rossz helyen volt mindig…xD

    • Posted 2018-01-24 23:44 0Likes
      by BlueCech

      amúgy most már ofisöl, hogy az idényben 5/5 meccsen nem tudtuk ütni az arsenalt, és az össz nyolcból is hétszer lufas. wengernek egyszer kellett átlátnia a szisztémán, azóta konstans módon megkapja tőlünk tálcán.

  • Posted 2018-01-24 23:46 0Likes
    by szeszfabresz

    amúgy azt nem értem, hogy szemmel láthatóan valami nincs rendben. azt nem tudom, hogy a jatékosokkal, vagy Contéval, vagy tudomisén mivel. Conte az utóbbi időben rengeteg bullshitet kapott és generélt is saját magának. de világklasszis edző, valahogy csak meg tudja oldani a problémát. én még mindig nagyon bízom benne, remélem újra felforr benne a tűz, és kizárja a rá ható dolgokat. Idén azért most kijön, hogy a PL nem egy sétagalopp a legnagyobb edzők számára sem, tavaly sok minden összejött, nem volt többfrontos terhelés, viszont idén már látszólag szenved. de a legnagyobb baj az, hogy nem is mindig a pályán lévő dolgokon van a legnagyobb hangsúly, hanem az átigazolási mizériák, cicaharc Mourinhoval. Mintha kicsit összeroppana idegileg, vagy kiégne kicsit. nyílván nem ennyire súlyos a helyzet, és nem lehetünk minden szezonban bajnokok, de ha már 1 hónapja szinte csak negatív a meccskép, akkor ideje lenne már valamin változtatni. Én kitartok mellette.

    • Posted 2018-01-24 23:55 0Likes
      by Zenzo

      „Conte..világklasszis edző”
      hmm, háttizé, nem, nem az. Ahhoz nem árt, ha valaki nyer kupát, honit is, meg nemzetközit is. Ezek mind hiányoznak Conte fegyvertárából egyelőre.

      „Én kitartok mellette.”
      Én meg erre egyre kevésbé vagyok képes. Az állandóság mellett kitartok, így nem kardoskodom a kivágása mellett. Már csak azért sem, mert nem igazán van a piacon olyan edző, akit szívesen látnék jelenleg helyette (akár az elérhetetlen kategóriából is, Peptől is kiverne a víz, az tuti). De nem tudok hozzá ragaszkodni. Egyre inkább látszik az, amit a legtöbb Juvés mondott már az elején, hogy Conte olyan, mint Ranieri; egy remek edző, akivel el lehet jutni A-ból B-be. De ahhoz, hogy B-ből C-be lépj, már másra van szükség. Ez a második szezon egyre jobban nem csak, hogy megmutatta a kereteit, de ki is domborította azokat.

      • Posted 2018-01-25 00:00 0Likes
        by adam10

        De Allegri, aki szintén messze nem világklasszis edző, Conteval ellentétben mégis képes (volt) eljuttatni a Juvet B-ből C-be.

      • Posted 2018-01-25 00:11 0Likes
        by BlueCech

        A szó klasszikus értelmében talán nem, viszont Contétól bőven más szint mind taktikai rugalmasságban, mind keretpolitikában.

      • Posted 2018-01-25 00:40 0Likes
        by Zenzo

        „Allegri, akk szintén messze nem világklasszis edző”
        attól függ, ki milyen vonalak mentén húzza meg a vk szintet egy edző/manager tekintetében. Contéhoz mérten Allegri egy lépcsővel feljebb van.

        Vannak kifejezetten típusezdők, vannak a válságmenedzselők, mint Fatsam vagy Woy, akik ebben jók, vannak a tinkermanok, mint Ranieri és nagyjából Conte is, sikeredzők, mint Pep vagy Mou, stb, stb. Valamilyen szinten a maguk részéről abban, amiben jók klasszisnak számítanak. Például egy Pep biztosan képtelen lenne bent tartani a PL-ben egy tökutolsó helyen álló Palace-t vagy Swanseat, de Ranieri módjára felépíteni egy csapatot is, mondjuk úgy, szarból várat. De maga a világklasszis edzői szint nálam ott kezdődik, hogy vagy egy bajnokságban több bajnoki címet, vagy több bajnokságban legalább 2 bajnoki címet, egy honi kupát, és egy nemzetközi trófeát már elhódított karrierje során.

      • Posted 2018-01-25 08:03 0Likes
        by kormolar

        én itt 1 dolgot nem értek…. MOu nak valahgy mindenhol nagyobb keze van az átigazolások terén mint akárki másnak… én mindig azt éreztem h nála mindig jobb átigazolási ablakokat produkáltunk… most nem tudom h ez a nevéből adódik, h egy játékos szívesebben játszik a keze alatt vagy a boardok is jobban aláadják a money-t… de ez jellemezte a Chelsea-nél és most az Munál is pl.

      • Posted 2018-01-25 09:29 0Likes
        by Zenzo

        érzéki csalódás lehet, José kb ugyanúgy nem éri el az 50%-os hatékonysági mutatót, mint más. Talán annyi, hogy ő általában jobban kiköti a szerződésében, hogy mennyire legyen befolyással az igazolásokra. Nagy beleszólást igényel, ezért talán jobban megkapja, akiket szeretne, főleg azért, mert elég jó a beszélőkéje, és ha megnézed a nyilatkozatokat, sokszor van úgy, hogy a játékos maga mondja el, végül tképpen José győzte meg, mert meglátogatta/felhívta/sms-t küldött neki miegymás. JM jó ebben, más nem annyira, viszont attól, hogy megkapja az embereit, még nem biztos, hogy beválnak. Ha végignézzük JM Chelsea igazolásait, nem vagyok biztos benne, hogy 40-45% feletti mutatót produkál, bár az, hogy ki mennyire vált be, már erősen szubjektív kategória. Viszont tény, hogy aki bevált, az „nagyon bevált”, mint mondjuk Drogba vagy Cech, vagy a szintén nagyon beváló, de kevesebb ideig játszó Carvalho, PF vagy Essien, Makelele, stb.

      • Posted 2018-01-25 07:59 0Likes
        by kormolar

        azért én ebben nem vagyok biztos…

      • Posted 2018-01-25 00:13 0Likes
        by szeszfabresz

        a világklasszis jelzőt valóban túltoltam.

        „Az állandóság mellett kitartok”
        Lehet, hogy ez vakít el engem, tavaly nagyon megszerettem, és bíztam benne, hááátha végre lesz egy jó hosszú távú megoldásunk. nem tudom mi lesz nyáron, kidobni majdnem biztos vagyok benne, hogy nem fogják, arra leszek kíváncsi, hogy önként lelép e.

      • Posted 2018-01-25 00:56 0Likes
        by BlueCech

        Conte és Ranieri között amit én döntő tényezőnek látok, az a pszichológiai készenlét/skillek. Ranieri ebben nem igazán több egy tesitanárnál durván szólva, motiválni és valakit felszedni a padlóról sem bír igazán, ha pedig bekövetkezik egy gödör, állva nézi végig a bukót a kivágásáig. A leszternél is állítólag ez a nagypapás hozzáállás volt az, amivel le tudta venni a játékosairól a mentális terhet, viszont amint ennek az inverze kellett volna, ergo nem befogadás, hanem hozzáadás, totális eljátszotta a karrierjét a 20. alkalommal is.
        Conte ezzel szemben mint motivátor, akár klasszisnak is nevezhető, csak az a gond, hogy ez nem egyenlő a klasszis edzővel. Bár olyan mesterek keze alatt dolgozott világ életében, akiktől mondjuk tanulhatott volna a taktikai sokszínűségről, a 4-2-4 és a 3-5-2 neki a karrier. Ettől láthatóan sosem fog elvonatkoztatni, hiába látja tökéletesen, hogy rangadókon mennyire átlátható, szétszedhető a felállás. Ez már a Juvéval is alapvető probléma volt, ahol a BL és az EL is megsínylette a szűklátókörűséget.
        Nálunk elég csak az Arsenal elleni mérkőzéseket venni, ahol totálisan lejöhetett mindenkinek a tény, hogy Wengernek nem – ahogy más középszarnál jobb edzőnek sem – kihívás kijátszani a gyenge pontjainkat, ezekből előnyt faragni és minimum pariban lenni, ha nem lemeccselni. Ezt az előnyt pedig állandóan megadjuk a franciának, miközben minimális javítást sem eszközölünk ki a kihasználható réseken.

        Lényegében igen, mindkét edzőnek totálisan megvan az a korlátja, ami elszakítja őket a nemzetközi eredményektől és a konstans eredményességtől. Többször említettem, hogy szvsz a szezon hátralévő részét az fogja befolyásolni, hogy Conte mennyire képes a saját határait áthágni, és végre egyfajta stratégiai reformot végrehajtani, ahol a saját elképzelései, filosza, és a keret képességei egy hullámhosszra kerülnek. Jelenleg viszont a kettő úgy mozog, mint két éppen ellentétesen mozgó sinus görbe, egyik fent – másik lent majd csere.
        Ennek hála pedig most már beáldoztunk egy kupát és egy BL-csoportelsőséget, valamint a fakupán is véresre kopott a térdünk a gyepen, mire nyomorult noricsot hazai pályán ütni tudtuk.

        Alapjában én is türelmes vagyok, viszont a lentebbi AVB-párhuzam pont azért is helyes, mert a portugál óta nem volt olyan edzőnk, akinek ennyire negatívan hatott a filosza egy komplett idényre(már ha Villásnál ezt filosznak lehetett nevezni). Persze igen, páran nyilván Mou utolsó szezonját is idevennék, viszont ott meg már pont nem taktikai problémák voltak, a legkevésbé sem számított volna semmit az, hogy milyen stratégiára váltunk.

      • Posted 2018-01-25 01:08 0Likes
        by Zenzo

        oké, én nyilván nem eresztettem ennyire bő lére az egészet, persze, hogy van különbség Ranieri és Conte között is, minden edző más és más, de a hasonlóság sem abban merül ki, hogy mindkettő digó 😉 a leírtakat többnyire adom.

        AVB-vel kapcsolatban viszont némileg bevédeném, nem volt az rossz, amit ő akart, és bőven több volt, mint filosz, elvégre azért előtte megvolt az neki gyakorlatban, vele ugyanaz a szűklátókörűség volt a baj, ami jóval erőteljesebb volt, mint Conte esetében (adódóan a kevesebb tapasztalatból is, gondolom), hogy ő a legjobbjainkat (JT, Lampard, DD) akarta igába hajtani elképzelése előtt, úgy, hogy láthatóan nem ment a dolog. Conte legalább Hazardra nem akar olyan szerepet húzni, ami nem áll jól neki.

      • Posted 2018-01-25 01:14 0Likes
        by BlueCech

        Ja én most nem cáfolatként boncoltam ranierit, hanem csak mélyebbre próbáltam menni, de adom.
        AVB-nél meg azt hiszem, a lényegben egyet értünk.

      • Posted 2018-01-25 07:55 0Likes
        by kormolar

        én meg kezdem azt érezni h a klub felépítésében is van gond… mert azért az , hogy a legnevesebb edzők nem tudtak 1-2 idénynél többet a padon ülni az már nem lehet mindig az edző hibája

      • Posted 2018-01-25 09:22 0Likes
        by Zenzo

        ezt a kort éljük. Ez a felvetés releváns lett volt 10-15 évvel ezelőtt, jelenleg már nem az, amikor a top bajnokságok minden csapatánál úgy kell vadászni az olyan edzőt, aki 2 évnél régebb óta dolgozik egy helyen, a legnagyobb csapatoktól a legkisebbekig. Ha gond van, és az mindig, mindenhol adódik, az első momentum, hogy kivágják az edzőt, legyen az Pulis, Mou, Silva, Koeman, stb. Jelenleg nincs kitartás az edzők mellett, ők az első bűnbakok. Wenger amolyan utolsó mohikán, de amint levonul, ha lehet hinni a statisztikáknak, az angol első három vonalban (PL, champo, League One) a leghosszabb regnálású edző jelenleg nem éri el a 6 évet… jelenleg a leghosszabb ideje egy helyen alkalmazásban lévő manager Eddie Howe (Bombi), 5 év + kb 100 nap, + Dyche kb hasonló stattal. A kövi már Poch, a maga kb 3,5 évével.

      • Posted 2018-01-25 11:58 0Likes
        by DannyfromtheShed

        A klub felepitesevel, mostani strukturajaval komoly gondok vannak ez egyertelmu. Az, hogy par evet ulnek csak az edzok nem feltetlen a gond vagy az ok, de nalunk most komoly foghijak vannak a hierarchiaban es ezt egyertelmuen szenvedjuk.

    • Posted 2018-01-24 23:58 0Likes
      by kasata91

      Számomra úgy egyre nehezebb kitartani hogy abban gyengült el ami a legnagyobb előnye volt. Hogy mer változtatni. Igazítja a taktikát az ellenfélhez. Ehelyett José sötét korát idézően műveli ugyanazt hetrol hetre, más végeredményt várva.

    • Posted 2018-01-25 00:24 0Likes
      by Hazard

      Mindennel baj van. A klub nincs rendesen működtetve, felépítve, nem igazolnak jó játékosokat. Az edző negatív focit játszik, érhetetlen döntéseket hoz, rosszul cserél és borzasztó játékosokat igazol/ajánl a klubnak. A játékosok meg ennyit tudnak tisztelet a kivételnek. Rajtuk csattan az ostor, pedig nem ők a bűnbakok. Hanem azok, akik azt hitték, hogy Zappacosta erősítés lesz és ezért hajlandóak voltak 25 milliót (!!!) fizetni és ezt a névsor lehetne még sorolni…

      A cicaharcot nem ő kezdte egyébként, ő csak abban volt ludas, hogy felvette a kesztyűt. Le kellett volna szarni az egészet. Az szenzáció hajhász újságírók állandóan jöttek a hülyeségeikkel ő meg ahelyett, hogy azt mondta volna, nem foglalkozom vele/ tegyél fel mást kérdést, mert ez nem a soron következő meccsel van összefüggésben beleállt ebbe az értelmetlen harcba.

      Nem beleroppant, hanem beleszarik. Év végén megy és a többi nem érdekli már. Nyilatkozza a hülyeségeit, hogy nem vehetjük fel a harcot a manchesteri klubbokal stb. A világklasszistól elég messze van. Volt egy jó éve, összejött neki minden, de a kettős terhelés már sok neki. Sose nyert még kupát az aktuális csapataival, se a válogatottal. Hazard finoman jelezget a sajtón keresztül. hogy nem a taktika, hogy nem kell target man, Conte meg fikázza a board-ot, hogy nem kap elég támogatást (holott 200 milliót elköltött a csapatra). Káosz.

      Pont, hogy ennyire súlyos a helyzet. Nyilván nem lehetünk bajnokok, de feladni sem szabad, márpedig a vezetők ezt tették. (Ha meg azt hitték, hogy a Moses-Zapa kettősnek neki lehet vágni egy szezonnak, vagy egy LWB-el, akkor az a baj.) Az utóbbi időben rosszabb a helyzet, de előtte sem volt jobb. Mondj egy jó meccset a szezonból. Én nem tartok ki mellette.

  • Posted 2018-01-25 08:04 0Likes
    by Balázs Kozó

    Ez volt az idénybeli legrosszabb Arsenal – Chelsea meccs. Annyira, hogy az első félidő végén ki is kapcsoltam, s aludtam egyet legalább.

    • Posted 2018-01-25 08:57 0Likes
      by myheartisblue

      Win-win. Aludtal is,nem idegeskedtel, es arra ebredtel, hogy tovabb jutottatok.
      Bar szerintem a 0-0as meccs gyotrobb volt. Itt legalabb egesz 3 gol esett, nektek komikus, nekunk tragikomikus.

      • Posted 2018-01-25 09:41 0Likes
        by Balázs Kozó

        (Bevallom, a 0-0t nem láttam 😀 )

    • Posted 2018-01-25 18:35 0Likes
      by Sandic

      Legalább már több nem lesz 😀

  • Posted 2018-01-25 11:08 0Likes
    by Zenzo

    azon azért komolyan el tudok ámulni, hogy a tegnapi után a közösségi média Chelsea pártja (legalábbis elvileg Chelsea szurkerek) halál komolyan Rüdigeren verik el a port…

    • Posted 2018-01-25 11:34 0Likes
      by BlueCech

      Gondolom náluk már 3 hete Conte out van, valakin le kell.

    • Posted 2018-01-25 11:59 0Likes
      by Bukkakebáró Idemitirjak

      Általában válogatják a legsötétebb arcok (általában szószerint) legidiótább kommentjeit majd tálalják őket, mint a közösség véleményét. Kib*szott undorító, ezeket a híreket érdemes kerülni.

    • Posted 2018-01-25 12:06 0Likes
      by DannyfromtheShed

      Nem tudom, en mar nem is foglalkozom tulzottan a pillanatnyi meccsekkel, eredmenyekkel, ha nem valtozik meg a mostani irany a klubnal ezek permanens dolgok lesznek, ez sokkal inkabb aggaszt, hogy most speciel ezen a meccsen milyen pechunk volt amelett, hogy a jatek kepe is siralmas volt.

      Jatekosokat hibaztatni meg vicc kategoria, ha valaki kicsit belelat, hogy milyen a kozhangulat a klub korul mostansag.

      • Posted 2018-01-25 13:29 0Likes
        by Rammschein

        ezt jobban én sem tudtam volna leírni. (bár én csak azért nem néztem a meccset mert nincs normális hozzáférésem + nem volt időm :D)

    • Posted 2018-01-25 13:20 0Likes
      by ktomi93

      hát én őt tegnap nagyon sajnáltam, ugye ő „lőtte” a gólt de épp semmiről sem tehetett, ezért elővenni egy játékost felesleges, és amúgy azt láttam az arcán hogy nem igazán tudta feldolgozni tegnap

    • Posted 2018-01-25 16:24 0Likes
      by Chelsea4Ever

      Miért kin kéne elverni? Komolyan kérdezem ki más rúgott öngólt rajta kívül?

      • Posted 2018-01-25 16:40 0Likes
        by adam10

        „rúgott öngólt” – ne haragudj, de láttad a meccset?
        Egy teljesen ártatlan szituációban rápattant a labda, csórikám semmit nem tehetett, hacsak nem ő Flash és a fénysebesség sokszorosával tudott volna elugrani a labda elől.

      • Posted 2018-01-25 18:32 0Likes
        by BlueCech

        Ez most nyugtass meg, hogy poén.

  • Posted 2018-01-25 12:02 0Likes
    by DannyfromtheShed

    Ez mar a szanalmas kategoria 🙂
    http://www.skysports.com/football/news/11095/11221309/roma-deny-edin-dzeko-transfer-deal-agreed-with-chelsea

    Komoly problema van a klub strukturaban, egy C, B kategorias dealt nem tudunk mar nyelbe utni problema, szenvedes nelkul.
    Ha versenytarsunk is van valakiert biztosan nem hozzank jon, ha egyedul megyunk erte akkor sem biztos a siker.
    Mariaval egyedul, zero tapasztalattal ezen a piacon nem is meglepo.

    Abra nem hulye, biztos oka van, lehet az ambicioi is teljesen masok, mint evekkel ezelott es nem akar o mar vilegvero klubot csinalni a Chelseabol. Ezt a scenariot konnyebb elfogadni, minthogy akarata ellenere mukodik ilyen gyengen az egesz klub most mar 2-ik eve.

Leave a comment

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com