Egy éra lezárul

Van egy stílusom, van egy „hangom”, de erre már nemigen van igény. Amennyire újszerű és jó volt a blog az induláskor (de méginkább az NST a maga korában), annyira túlhaladottá vált mára ez. Abban a világban, ahol nemhogy meccshírek vannak a portálokon a lefújás után 5 perccel, de a meccs teljes egészében előbb kerül fel a netre HD minőségben, mint a meccshír-poszt, már nem igazán van létjogosultsága annak, hogy relatív szurkolói szemmel írsz róla, mert a poszt alatt úgyis max arról megy az e-faszméregetés, hogy az éppen szarul teljesítő játékos helyére ki tud „nagyobbat” mondani, kit kéne elhozni. Én pedig, így 34 éves fejjel már nem fogok tudni megújulni, és nem fogok tudni új, és/vagy újfajta tartalmat előállítani magamból, az efféle trendeknek megfelelően. Próbáltam belevinni egyik-másik érdeklődési körömet, teszem azt, a pszichológiát a posztokba, illetve mindig valamilyen új ismeretanyagot is belecsempészni a egy-egy posztba, legyen szó történelemről, kvantumfizikáról, zenéről vagy akármiről, de ez sem bizonyult jó iránynak, sőt, mondhatom, hogy kontra-produktív volt. Jelenleg úgy vélem, az új irány a kevéssé a fordulókhoz kötött megjelenés mellett az olyan interaktív és modern felületek, mint a face, podcast illetve egyre inkább twitter és egyéb közösségi médiamegjelenés és aktivitás lehet. Viszont… ezt én már nem tudom (és nem is akarom) vállalni. Egyrészt, mert számomra teljesen idegen, másrészt, mert az időm sem engedi.

Ha az LR-ben van még élet, akkor túl fogja élni a távozásomat. A blog sosem „én” voltam, sosem volt az enyém, bár mindig magaménak éreztem, kiváltképp a taccsra való költözésünk után.  Imádtam csinálni, jó kaland volt, de idővel át kell adni a stafétát, azt meg jobb időben észrevenni, ha közeledik a pillanat. Az enyém pedig, úgy érzem, elérkezett. A blog eddig sosem volt kötelesség, nem volt program, és nem akarom, hogy az legyen. Büszke vagyok arra, amit itt elértünk, és arra is, amit beletettem a kalapba. Még tudok emelt fővel távozni, nem kisunnyogni kell a hátsó ajtón.

Hát, ez van. Gyanítom vannak jónéhányan, akik már az első sorok után a pezsgőért nyúltak, kívánok hozzá jó egészséget. A többieknek meg azt, hogy találják meg továbbra is a Chelseaben, és az LR-ben azt, amit eddig is kerestek. Köszönöm, hogy itt voltunk egymásnak ennyi éven át, a krónikákba az LR talán még egy gondolatjeles szócikket sem fog érni, de talán hagytunk egy leheletnyi nyomot a hazai médiában, amit valamikor valaki majd úgy fog értékelni, hogy jó próbálkozás volt.

Kapitány a naplónak: Zenzo kijelentkezik.