Eljött a nap, amikor lejátssza szezonbéli utolsó mérkőzését a csapat. Az Európa Liga döntője ha sokak szerint nem is csúcsmeccs, mégis elég okot ad arra, hogy komolyan vegyük és feszülten várjuk. Nagyban meghatározza ugyanis, miképp tekintünk majd vissza erre a szezonra, arról nem is beszélve, hogy korábbi legendánk a pályafutását, míg legékesebb gyémántunk vélhetően chelsea-s karrierjét zárja majd le ma este. Kedvcsináló alább.
2013-ban, amikor először szerepeltünk az Európa Ligában, a menetelésünket körül lengte egyfajta közöny. A BL címvédőjeként, Benitezzel súlyosbítva nehéz volt magunkat belehergelni a csütörtök esti lötyögésekbe, pláne, hogy olyan csapatok jöttek velünk szembe, mint a Sparta Praha, a Steaua Bucuresti, a Rubin Kazany és a Basel. A fináléban aztán már méltó ellenfelünkre akadtunk, de a szerencse mellénk szegődött, s legyőztük a Benfica együttesét is. Ha a sorozat különösebben nem is, a döntő mindenképp szép emlék maradt.
Hat év telt el, s most újra itt vagyunk a kupagyőzelem kapujában. Sok minden változott azóta: edzők jöttek-mentek, klublegendák távoztak, nyertünk két bajnoki címet, egy FA kupát és egy ligakupát is. Nemzetközi szinten viszont elmaradtak nem csak a végső sikerek, de a nagy skalpok és emlékezetes párharcok is. Európa egyik legmagasabb koefficiens pontszáma volt a miénk, ma meg már nem vagyunk benne az első tízben. Volt, hogy el se hagytuk Angliát. Most viszont itt a lehetőség, hogy ismét erőt mutassunk.
Ha őszinte akarok lenni, az esélyeket illetően a mérleg nyelve nálam inkább az Arsenal felé billen. Nem néz ki jól a Chelsea: Rüdiger, Loftus-Cheek és Hudson-Odoi biztosan, Kanté pedig nagy valószínűséggel nem léphet pályára, Hazard lélekben már Madridban, Sarri jövője kérdéses, David Luiz és Higuain pedig egymással kakaskodik edzésen… Vékony ez a keret így, nincs sok variálási lehetőség.
Persze Amszterdamban is olyanok ültek a padunkon, mint Moses, Marin vagy Benajun (nem is cserélt Benitez). Abból a csapatból Azpilicueta, David Luiz, Cahill és Hazard maradtak hírmondónak, igaz, a belga sérülés miatt kihagyta a döntőt. A keret többi tagja azóta jött, s bár jó részük sikeres volt korábbi klubjaival vagy a válogatottal, a BL-ben és az EL-ben nagyon kevesek értek el nagy eredményt. Ez még akár jó elegy is lehet: a rutin megvan, de társul hozzá motiváció is.
Azt persze kár tagadni, hogy az Arsenal számára nagyobb a tét, tekintve, hogy ők a jövő évi BL-indulásukat csak a ma esti győzelemmel tudják kiharcolni. Ez elsülhet jól és rosszul is: lehet, hogy átgázolnak rajtunk, de arra is van esély, hogy ez végül túl nagy teher lesz nekik és a görcsösségbe buknak bele. Meg tudja ugyanis bénítani a lábakat és a fejeket a hatalmas tét.
Míg az Ágyúsok a BL-indulás miatt lesznek feszültek, nekünk ahhoz kell majd alkalmazkodni, hogy a sorozatban talán először kell igazán észnél lennünk. A csoportkörben a PAOK-Vidi-BATE trió gond nélkül ment, négy kör után megvolt a továbbjutás, s mindössze Budapesten nem sikerült győzni az utolsó fordulóban. Aztán tavasszal jött a Malmö, a Dinamo Kijev és a Slavia Praha: csupa olyan ellenfél, akiket még tartalékosan is könnyedén ütöttünk ki kettős győzelemmel. 12 lejátszott meccsen 11 győzelem, 1 döntetlen. Aztán az elődöntőben már fel kellett kötni a gatyát, ugyanis a Frankfurt kitett magáért, főleg a visszavágó vége felé tűnt úgy, hogy ebből simán lehet kiesés is. Ambivalens érzések kerülgettek, hiszen jobb helyzetkihasználással már az odavágón eldönthettük volna a lényegi kérdéseket, ugyanakkor a pocsék védekezésünk miatt hátul is összehozhattunk volna egy féltucat gólt. Végül az döntött, hogy büntetőpárbajt jobban bírtuk idegekkel (2012 után ismét német csapatot keserítve).
Az Arsenal ezzel szemben jobban próbára lett téve. Tavasszal a Rennes ellen meglegyintette őket a kiesés szele, kétgólos hátrányt kellett ledolgozniuk Londonban. A folytatásban pedig előbb a Napoli, majd a Valencia testén kellett túljutniuk, s ha őszinték vagyunk, mindkettő komolyabb erőt képvisel, mint bármelyik eddigi ellenfelünk. Emery csapata tehát több ízben is bizonyította már rátermettségét, igaz, erre ráment a top4-ük a bajnokságban, oda ugyanis nem maradt már erő.
Az előzmények ismeretében tehát nyugodtan mondhatjuk, hogy a sorozat két legerősebb csapata találkozik Bakuban. A házidöntő jelleg pedig csak emel a téten, hiszen a győztes nem csak kupát nyer, hanem egy városi riválist is keserít. Elképzelni sem tudok annál borzasztóbb szezonzárást, minthogy ma éjjel az Arsenal, szombaton pedig a Tottenham drukkereitől legyen hangos London, úgyhogy már csak ezért is meg kell szakadnunk azért a serlegért. Továbbra is Blue Is The Colour!
