Written in the stars, a million miles away, a message to the main, seasons come and go, but I will never change, and I’m on my way. Yeah, I need a change…
[youtube=https://www.youtube.com/watch?v=aLBrteWONuo]
Lampard nélkül
(by Zenzo)
Tudtuk, hogy egyszer eljön ez a nap. A nap, amikor végre nem lesz edzőkérdés. Van cserébe más. Nincs nyugta a Chelsea-szurkolónak. Mindig készültünk rá egy kicsit lélekben, minden egyes nappal egy picit jobban talán, most mégis ott tartok, tartunk, hogy mindenki kapja be, és ezt csináljuk már vissza! Körülbelül hatvanharmadjára kezdek neki ennek a posztnak, de eddig a bevezető mindig úgy sikerült, mint egy általános iskolai ballagási búcsúbeszéd. Ez sem sokkal jobb, de úgy érzem, jobb már nem is lesz, azaz így marad.
A poszt maga sem járt azonban jobban. Elkezdtem így, nekiláttam úgy, aztán egyikkel sem voltam elégedett, mit elégedett, egyenesen szégyelltem, hogy ilyet/olyat írtam. Egyszerűen túl bárgyu, túl bugyuta, itt-ott túl egyszerű, néhol bántóan pongyola, máshol meg szimplán csak kevés. Aztán meginátírtam, meg meginátírtam, de a végeredmény sosem csalt könnyeket a szemembe, hogy na ez igen, hát végremár. Neeem-nem. Rá kellett jönnöm ismét, hogy a szókincs egy dolog, a választékos és bő egy másik, ha valaki tud és képes szabadon, korlátoktól mentesen írni, azaz nem cikkírni, hanem posztolni, az mind szép és jó. Érzéseket szavakba önteni azonban teljesen más. Talán a haragot, a dühöt, a mókát a legegyszerűbb. Jóval nehezebb ügy a boldogság, az öröm. Most azonban ezekről szó sincs. Most az ürességet, a bánatot, az űrt, a hiányt kell megénekelni. Ésbár ez is szerelem valahol, mégsem lehet romantikus rímekbe szedni a sorokat.
Kemény feladat olyan művet alkotni, amellyel méltóképp búcsúztathatnám el nyolcasunkat. Nehéz pár nap alatt olyat írni, ami felér azzal, amit ő jelent, amit ő jelentett a Chelseanek, amit tett ezért a csapatért. Sorolhatnám őket itt végnélkül, stat-százakat, de én nem erre szerződtem. Arra ott a .com, és társai. Nem. Az én dolgom megélni és átadni azt az életérzést, amit a Lampard keltette űr jelent, vagy jelent majd. Kemény feladat. De elfogadom a lehetetlen valószínűségét, mint valós lehetőséget, és megpróbálom.
Frank Lampard volt az egyike azon keveseknek, akik dacoltak az Abra-visionnel: sosem tudtam magamévá tenni azt a szurkolói attitűdöt, amit a Jó Abra hozott – megannyi jó mellett – rontásként a Kék szurkolótáborra: ha gáz van, rúgjuk ki, cseréljük le, igazoljunk újat. Többen itt nem csak edzőt, játékost, hanem a taktikát is igazolnák legszívesebben az esetek többségében, sőt, páran a komplett Barcelonát Pepestől, ma pedig a komplett Bayernt leigazolnák, csak azért, hogy a Kékek ismét mindenhol győzzenek. Ha nem lettek volna kivételek, Cech, Drogba, Terry és Lampard – mert többen nem voltak, akkor Frankyből sem lehetett volna sosem Chelsea-rekorder. Sokszor eszembe jutnak azok a viták, amiket már 2005-2006 környékén arról vívtunk, hogy akkor a(z épp) gyengébben teljesítő Lampardot szabad-e, érdemes-e padra vágni, vagy áruba bocsátani. Pedig tudjuk, hogy karrierje pont ekkor tetőzött – ekkor volt a legjobb formában, és csak azért nem nyerhette meg akkor a nyamvadék aranylabdát, amit akkoriban még nem silányítottak háziversennyé, mert volt egy Ronaldinho, akinek az ösztönös zsenije felül állt a hihetetlen munkabíráson és akaráson.
Frank Lampard sosem volt csilli-villi sztár. A játéka elvétve volt látványos, cserébe roppant hatékony. Tökéletesen testesítette meg a José-féle játékelméletet: sokszor elnézést kérhetett volna a látványtalan teljesítményéért, de győzni mindig akart és tudott. Ez a győzni akarás tette őt középpályásként Chelsea all-time top góllövővé. Ez a példaértékű hozzáállás, ez a szellemi erőfölény, ez az alázat válik most ki a Chelseaből. Pedig talán ez az, amiben ez az új és fiatal gárda a leginkább lemaradást mutat elődeihez képest. A fogas brazil már rég hazai nők seggén görgette a sörhasát, mikor Lampard még mindig fáradhatatlanul robotolt a Chelseaben.
A Frank Lampard nélküli Chelsea olyan, mint a Fergusson nélküli Manchester, mint a piroska nélküli farkas, a Schumacher mentes Forma1, a Puskás nélküli Aranycsapat, a Darnyi nélküli magyar olimpiai úszócsapat, a Kásás nélküli vízilabda, a pápa nélküli Vatikán, a korona nélküli király. Létező, mégis elképzelhetetlen. A vér a szívnek, az oxigén a tüdőnek, a gondolat az agynak. Legtöbben vele együtt nőttünk fel Chelsea szurkolónak. Mások miatta lettek Chelsea szurkolóvá. Sokunk nem is látta a Chelseat nélküle. 13 szezon. 13 év. 13 Lampard-évad. Tizenhárom év viszont nem kevés idő. Gondoljatok egy percre bele, mi minden történt veletek az elmúlt tizenhárom év alatt. Iskolák, szerelmek, munkahelyek, karácsonyok, szilveszterek, bulikák, sörök, borok és tömények, jogosítvány, fűtésszezon, rezsicsökkentés, szalmakalap, fűnyírás – nem is elég egy perc, még csak átgondolni sem. 13 év rettenetesen hosszú idő. Ellenben nem csak nekünk, Lampardnak is. Ő sem fiatalodott, és most eljött az idő. Eljött, hogy megnézzük, és megszokjuk, hogy nincs nyolcas a csapatban. Hogy megéljük, milyen a Lampard nélküli Chelsea.
A Lampard nélküli Chelsea olyan, mint az elhagyatott ház. Szomorú, szürke, és magányos.
Látod rajta, hogy egykor remekül nézhetett ki – mára azonban annyi maradt belőle, hogy pont el lehessen mondani: egykor remekül nézhetett ki. Ablakait por lepi, bent sötétség honol. Hiába tudod, hogy még lehet ugyanolyan jó, lehet még fényes, mint régen, most csak annyit látsz, amennyit a jelen adhat: az enyészetet. Amennyire a múlt jövője ma van, ugyanannyira ez a holnap tegnapja. Nekünk azonban ez is csak egy nap, amin jól lenne túllenni végre. A soha véget nem érő péntek.
A Lampard nélküli Chelsea olyan, mint egy elhagyatott vasúti sínpár. Romos, mohos, és magányos. Látod rajta, hogy egykor bármit elbírt – mára azonban korhadt és mohás deszkák maradtak csak, a fémpálya meggörbült. A természet visszavette, ami egykor az övé volt, növények nőtték be a nyomvonalat. Az egykor sokatpróbált, nagyforgalmú út most elhagyatott és sivár. Teherbírása megkopott, tartása megbomlott. Ránézésre sem kelti a biztonság látszatát. Új tartóoszlopokkal, alátámasztással, új sínpárral újra járhat rajta a vonat – mégsem lesz soha ugyanaz.
A Lampard nélküli Chelsea olyan, mint egy elhagyatott híd. Rémisztő. Az egyetlen dolog, 
ami eszedbe jut róla, hogy ezt inkább ne. Már ránézésre is. Nem csak az agyad, a szemed is tudja, hogy valami hiányzik. Érzed, hogy akkor sem biztos, hogy rá mernéd tenni a lábad, ha mögötted száz vérszomjas vámpír állna. A tartószerkezet nélküli, romos híd ugyanis nem több, mint remény. Remény arra, hogy talán jó lesz. De az agyad és a szíved azt súgja, ne menj tovább. A hidat, újjá lehet építeni. Az új hídon is biztonsággal át lehet kelni a folyón. Aki viszont megszokta a régit, sosem lesz elég bizodalma az újhoz. És minden reccsenésénél az fog eszébe jutni, hogy a régi még romosan is jobb volt.
A Lampard nélküli Chelsea olyan, mint egy elhagyatott vidámpark. Elkeserítő. Látszik rajta, hogy egykor rengeteg örömöt szerzett kicsinek és nagynak, fiatalnak és öregnek. Kellemes nosztalgiával gondolsz vissza a boldog időkre, amit itt töltöttél. Most viszont megrémít a látvány, mert egyszerre csak rádtör a boldog évek emléke, hullámokban, mint a felkorbácsolt tenger, és bár biztos voltál benne, hogy egyszer eljön ez is, most attól félsz, hogy a boldog idők emléke meg fog fakulni, és idővel egyre kevésbé fogsz emlékezni rájuk. És attól valahogy még jobban félsz, hogy a helyére épülő új vidámpark is jó lesz – mert ha jó lesz, ott is jól fogod magad érezni, új boldog éveket, új emlékeket fogsz kapni. Pedig, te emlékezni akarsz.
Nyugalom. Ami egykor jó volt, az nem múlhat el soha. Az emlékek pedig mindig itt lesznek nekünk. Talán több is. José azt mondta: „It’s not the end of Frank Lampard’s career in Chelsea. It’s just a little break.” Én is így gondolom. Viszont addig is, amíg vissza nem térsz: krvára fogsz hiányozni…
*** *** ***
Búcsúzom
Hát itt volnánk… Ha ezt a mondatot hallom, óhatatlanul az a kép jelenik meg előttem, amikor a szerencsétlen balfasz srác a sokadik ideális pillanatot megragadva próbálja felfedni érzelmeit a lány előtt, aki amúgy már rég tudja, és szemszikrázása valójában azt jelzi: mondjad már! Na, én most ez a zavart hős szerelmes lennék, aki már elpróbálta a nagy monológot a tükör előtt, rákészült fejben, lejátszotta az összes forgatókönyvet, minden a terv szerint halad, de mégis olyan kusza minden…
Ott voltam az elején, ott voltam a végén, lett légyen szó egy meccsről, egy szezonról, vagy akár az egész chelsea-s karrierről. Mindent láttam, mindent átéltem, de most mégis – talán épp a megannyi impresszió miatt – képtelen vagyok úgy végigvinni a monológot, mint ő azt a kontrát a Bolton ellen 2005-ben.
Mert most el lehetne kezdeni hosszasan sorolni Lamps érdemeit: megdöntött egyéni rekordjait, káprázatos góljait, trófeagyűjteményét… De mind tudjuk, több ő ezeknél. Eggyé vált a Klubbal. Keményen végigmelózta a Chelsea nagy felemelkedését, sőt, egyik legfőbb letéteményese volt ezeknek a sikereknek.
Az egyik legkomolyabb erénye számomra az volt, hogy itt eltöltött ideje alatt gyakorlatilag folyamatosan a csapat rendelkezésére állt. Nem nagyon volt sem sérült, sem eltiltott, s sosem nyújtott annyira gyatra teljesítményt, hogy padoznia kelljen. S még ha csak ennyi lenne… Mert hogy rá sokkal inkább a másik véglet volt jellemző. Vezér volt a pályán, s megkerülhetetlen pont minden edzője szemében.
Ennyi időt eltölteni egy helyen bizony komoly tartásról árulkodik. Érdekes egyébként, hogy a legtöbb, saját csapatával egybeforró játékost (és itt most gondolhatunk Xavitól Gerrardon át De Rossiig sokakra) nem csak az emeli klubikon státuszba, hogy tízen x éve van ott, ahol, hanem minden esetben társulnak hozzá olyan nemes attribútumok, amik példaképpé teszik őt milliók számára. Így volt ez Lamparddal is. Hányszor hallottam már a Chelsea-vel finoman szólva sem szimpatizáló sportbarátoktól, hogy SuperFrank az a játékos, akit még ebből a – elmondásaik alapján antipatikus/zsoldos/futballgyilkos – Chelseaből is minden további nélkül tisztelni tudnak. Ezt pedig nem lehet tanulni és nem lehet színlelni sem. Benne megvoltak azok az utánozhatatlan alapértékek, amiket így, egyben nem találsz meg jóformán senki másban rajta kívül. Úgyhogy tátongó űrt fog maga mögött hagyni, de erre csak akkor döbbenünk majd rá, amikor tényleg realizáljuk a hiányát.
És ebben rejlik az ő igazi nagysága. Tiszteletet, elismerést, csodálatot és megbecsülést váltott ki mind a személye, mind a játéka mindazokból, akik kicsit is ismerték. A sikert és a kudarcot egyaránt méltósággal viselte, pályafutását nem jellemezte se gőgös arrogancia, se flegma gólöröm, se alattomos szabálytalanság, se minősíthetetlen hangnemű nyilatkozat. Ésszel és szívvel játszotta ezt a csodálatos játékot, tizenhárom éven át a világ legfaszább klubcsapatában. Itt eltöltött ideje alatt mindent megnyert… velünk? Nekünk? Nem tudom, melyik illik inkább ide.
Csak azt tudom, hogy hihetetlenül büszke vagyok arra, hogy egy ilyen kivételes fickó volt imádott csapatom egyik legfőbb zászlóvivője. Hiányozni fog minden, amit imádtam és tiszteltem benne: karakteres labdaátvételei, eleganciája, méltósága, lojalitása. Csupa olyan érték kvintesszenciája, amiért Aranylabda ugyan nem jár, de a magamfajta srácot őszinte tiszteletre bír. Szívből kívánom neki, hogy sose felejtse el azt a sok szépet és jót, amit adott, illetve kapott!
Őszinte tisztelettel,
WudigessBoi
*** *** ***
A végére pedig egy párszavas kérdezz-felelek:
32 Comments
by Heizer Csaba
Emberileg nálam toronymagasan veri a nekünk korszakos klublegendákat (Raul, Giggs, Totti…). Amennyire én láttam egy rendkívül módon győztes mentalitású, ugyanakkor kedves és érzékeny ember, aki mentes a szélsőséges tahóságtól és hisztitől. Valahogy ő maradt az egyetlen FÉRFI, a szó konzervatív, nemes, tisztességes értelmében egy – az utóbbi húsz évben – elnőiesedett, picsogos, hisztis, magamutogatós, és ugyanakkor eléggé bunkó futballközegben.
Én -még nem Chelsea szurkolóként – a 2002-es EB-n vettem észre, ahol szerintem mindenki mást elhomályosított. Miközben az egész világ Rooney és persze Beckham seggét nyalta, Frank toronymagasan az egyik legjobb volt azon a tornán, , ha valaki akkor ő a hátán vitte az angolokat. És akkor ez valahogy feltűnt. Ugyanis utána mindigcsak azt tűnt fel ha nincs ott, amikor a pályán volt valahogy úgy megbújt tömegben, csöndesen kiosztott néhány kulcspasszt, lőtt egy pár gólt, akkor persze észrevette az ember, de egyébként „csak” tette a dolgát.
Rettegtem ha tizenegyespárbajban odaállt, mert jó párszor hibázott. (Anglia-Portugália, vb, Liverpool BL-elődöntő ami beugrik). De mindig odaállt, ha be is volt szarva, akkor is. A BL döntőben is. És ott nem hibázott.
Számomra a legfelemelőbb napokon nyújtotta a legemlékezetesebbeket. 2012-ben a Barca elleni elődöntőben: az első meccsen kiosztott indítása az tanári volt. És a másodikon, 0-2-nél, Terry kiállítása után? Ma is beleborzong az ember, és a Gyűrűk Ura jelenete jut eszembe: „…fényeskedjék neked a sötétben, mikor minden más fény már kihúnyt…”. A teljes reménytelenség, a minden elveszett érzés legmélyebb pontján, jött Frank, mint maga Elendil csillaga. Az a passz, az a megoldás, az úgy ég a retinámban, ahogy semmi más futballjelenet soha.
A futball általam gyűlölt örök igazságtalanságainak egyike a Barca elleni alapvonali gólja, és az ahogy azt a focivilág elkumantotta. Akkor a közvetítésben, és utána az összefoglalókban, másnap a híradásokban is úgy jött le, mintha valaki csak belepiszkálna egy labdába, ami valahogy elvánszorog a gólvonalig. Ha akkor azt a gólt Ronaldinho rúgja, ma is örök klasszikusként emlegeti az egész világ, Lamps csak szép csöndesen betette, minden fakszni nélkül, nem kért, nem keresett feltünést.
Ezekért mondom, hogy Ő volt az utolsó FÉRFI a pályán.
by Zenzo
„Emberileg nálam toronymagasan veri a nekünk korszakos klublegendákat (Raul, Giggs, Totti…). Amennyire én láttam egy rendkívül módon győztes mentalitású, ugyanakkor kedves és érzékeny ember, aki mentes a szélsőséges tahóságtól és hisztitől. Valahogy ő maradt az egyetlen FÉRFI, a szó konzervatív, nemes, tisztességes értelmében egy – az utóbbi húsz évben – elnőiesedett, picsogos, hisztis, magamutogatós, és ugyanakkor eléggé bunkó futballközegben. ”
zseniális megfogalmazás. Nem akarsz posztolni nálunk? 😀
„Rettegtem ha tizenegyespárbajban odaállt, mert jó párszor hibázott” – fura, bár gondolom egy Chelsea és egy nem-Chelsea szurkoló ezt másként látja, csak fura, hogy ennyire. Nálam pont Lampard a büntetőlövők megtestesítője, a Chelseaben 58 büntetőt vállalt, 49 találattal. Nem tudom, ez valahol számon van-e tartva, hogy a PL-ben milyen milyen mutató, de gyanítom a legjobbak között van.
by Heizer Csaba
Lehet hogy nem jött át, de egy csapata kedvencünk – csak még 2004-ben, az EB idején nem volt így.
A fenti két olyan tizenegyesére emlékszem nagyon ami kimaradt, mert akkor nagyon szorítottam mindkét gárdának, és utána már mindig rettegtem, ha sorsdöntő szituban odaállt.
by terryaborsa
Nagyon nagy tanár az öreg, semmi kétség hogy nem volt és főleg nem lesz mégegy Lampard. A csapatnak is vezér, példakép, és még sorolhatjuk, de szerintem jó hogy most hagyta abba, és nem egy olyan év után, mikor már azt mondjuk rá, hogy tényleg menjen,mert nincs haszna. És még csak nem is a fenti, ami a csapatnak a legjobban fog hiányozni(szerintem), hanem az az alázat, munkabírás és mentalitás, ami-számomra legalábbis- még a Gerrard meg Iniesta jellegű példaértékű játékosok közül is kiemeli. És remélem még sokat láthatjuk a vébén is. De bármennyit nézhetjük a játékát, mindig csak egyre jobban hiányzik:S
by texa
https://www.youtube.com/watch?v=nh12flSiV3g
Sajnos sehol nem láttam még ezt a gólt megemlítve, pedig nekem ez az egyik kedvencem tőle… Nem nagy, de a körülmények miatt az egyik kedvenc.
szerk.: nem én akarom, hogy ilyen nagyként jelenjen meg, elnézést érte:D
by Zenzo
211 gól. Gyanítom mind a 211 talált magának gazdát, akinek a kedvence 🙂
A videót meg alapjában így méretezi a diszkosz, nem tudom, miért, és még csak nem is találtam olyan beállítási opciót, ahol szabályozni tudnám. Szóval így marad 🙂
by texa
Persze, volt rengeteg gól, csak sok olyan „összetevő” volt (400. meccs, hullámvölgy, 89, 94.be fordítás), ami miatt én személy szerint azt hittem ez több emberben megmaradt. Meg azért ilyen gólörömöt sem gyakran láttunk Lampardtól, ebben benne volt ez az egész.
by terryaborsa
Nem érdemli meg a kis darab szar hogy ideírjam Lampard mellé a nevét, de hivatalosan is miénk Fabregas.
by mohacsia
Pedig épp kezdett felfelé menni a szorzója… már kezdtem reménykedni.
by Zenzo
én örülök. Fabregas baszott jó spíler, ráadásul illik a képbe, amit elkezdtünk. Megértem azokat is, akik nem rajonganak a leigazolásáért, mint ahogyan én sem fogok majd, mikor bejelentik Costát is mellé, de csecsből előbb nézem ki, hogy a PL-ben fakítani fog. Remélem GI José kiveri belőle a winston által csak „a Barca féle köcsögség zászlóvívőjét”, akkor viszont kaptunk egy olyan játékost, aki képességei alapján kell ide.
by terryaborsa
Annyi igaz, hogy amíg Fabregassal talán meg tudok majd barátkozni, Costaval jóval nehezebb lesz. De reménykedjünk hogy az első meccsén majd szarrárugdossák a Stoke ellen és visszavesz az arcából picit:D
by Zenzo
hamár szorzók:
Chelsea have replaced Manchester City as Premier League title favourites at Sky Bet after signing Cesc Fabregas.
Egyébként arra vajon milyen odds van, hogy ezután a mondat után:
‘I considered all the other offers very carefully and I firmly believe that Chelsea is the best choice. They match my footballing ambitions with their hunger and desire to win trophies. They have an amazing squad of players and an incredible manager. I am fully committed to this team and I can’t wait to start playing.’
Már készülődik valami kedvesség az utwenger konyhájában? 😛
by trueblue05
2 EB, 1 VB, de nem akarom leírni mi mindent nyert már ez az ember. Nagyon jó játékos, biztos, hogy nagy segítség lesz a középpályán. Tehát a kis darab szar kicsit erős.
by terryaborsa
Ilyen címeket Torresszel kapcsolatban is fel lehet sorolni, akit pedig megállás nélkül szapul itt mindenki. Ugyhogy csak engedtessék meg ez nekem:((
by Cech01
Én már fel sem merek nézni a zútwengerre…..
by Chester_B
Q&A válaszaim:
1. „Példaképem”, nincs rá jobb szó.
2. Egy ideig biztos, aztán aki kiérdemli, és akarja, annak odaadnám. Azért remélem egy pár évig még szabad marad.
3. Nem hülye kérdés ez, hanem baromi nehéz. A Bolton elleni második gólja 2005 tavaszáról, 12 éves fejjel ugráltam mint a hülyegyerek, az ünneplés után szaladtam focizni, természetesen Lampard mezben, felejthetetlen pillanat volt. A kedvencem mégis a Liverpool elleni tizenegyes találata a BL-ben, amihez baromi nagy mentális erő kellett, én emiatt szerettem bele a játékába anno.
4. Igen. Rengeteg rekordot tart fenn a klubon belül, megnyerhette az összes valamire való kupát amit játékosként megnyerhet [a szuper és világkupa engem nem izgat], Az Aranylabdát sajnálom tőle, de így is a valaha volt legjobb játékos a szememben, a többi nem számít.
5. Mint szurkoló, itt tartottam volna. Mint klubvezető, nem biztos. Megértem a board döntését is, felajánlották neki a szerződéshosszabbítást, fele annyi zsetonért, jól tették, mert az FFP miatt nem engedhetik meg, hogy egy 36 éves csereember, akkor is, ha ő maga Frank Lampard, nem vehet le ennyi összeget a sapkából, és ugye fiatalítani akartak. Ugyanakkor Lampard döntését is megértem, ebben a felgyorsult világban ő 36 évesen nem tud annyit hozzátenni amennyi minimálisan kellene, egy MLS szintű bajnokságban viszont még mindig király lehet, és lesz is, ha végól tényleg New Yorkba igazol. Akit legszívesebben látnék a helyén az McEachran, de ő elszórakozta az esélyeit, Fabregas [így már könnyebb, mert hivatalos] viszont remek pótlása lesz technikai szinten, ő is hasonlóan intelligensen focizik, ennyi elég. Nem várhatom el, hogy ő is akkora legenda legyen mint Lampard, ennek nagyon kicsi az esélye azoknál akik az utóbbi 2-3 éven érkeztek. Ő amúgy is mint jelenség pótolhatatlan lesz, talán a végtelenségig.
5+1. Azt szerettem volna, ha nálunk vonul vissza, ezzel lett volna kerek a történet, így ezt kívánnám inkább. Viszont ha folytatja, biztos megnézem az összes meccsét, ha virrasztanom kell érte akkor is.
by taybor33
Grat srácok. Jó poszt lett itt a végére.Gondolom milyen nehéz volt megírni, hiszen egy sima hozzászólást is nehéz ebben a témában írni.
Nagyon furcsa lesz így látni a csapatot, eddig is fura volt mikor padon volt, de valahogy mindig nyugtatólag hatott, ha pályára lépett, még ha kevésbé volt hasznára a csapatnak. Most már viszont, hozzá kell szoknunk hogy nem láthatjuk a nevét a csapatban.
Egy kis személyes történet: kb 9-10 évesen, kijártunk az utcára focizni a szomszédgyerekekkel, mindenkinek volt „kedvenc csapata” és persze hozzá „kedvenc focistája” én is akkoriban kezdtem nézni tv-ben meccseket (emlékszem még a sport tv adta az angol bajnokikat) és ismerkedtem meg a Chelsea-vel. Először Joe Cole játéka fogott meg (ez úgy nézett ki, hogy pont gólt szerzett az egyik meccsen amit néztem, egy kis srácnak meg több se kell). Néhány hét múlva mentünk boltba, persze első utam a mezekhez vezetett, kerestem a 10es Cole mezt. Az eladónak viszont egyetlen Chelsea meze volt az is Lampard-os, így hát nem volt mit tenni, elhoztuk a 8ast. Már vártam a következő meccset hogy megnézhessem magamnak ezt a Lampardot, semmit sem tudtam róla azon kívül hogy a 8as mezben játszik. Teltek a hónapok, jöttek a meccsek, és egyre jobban kezdtem megkedvelni Lampsot, meg az egész klubot is mellé. Azóta rengeteg gólját megnéztem videókból, meg hát a közvetítéseken különösen figyeltem hogy mozog, hogy passzol stb. Ha gólt szerzett úgy örültem mintha én lőttem volna, szóval sokszor beleéltem magam a játékába. Talán ezért is ilyen szívszorító belegondolni, hogy nem látom többet a csapat színeiben.
És ha már kérdések:
1. ő maga fog hiányozni. A játéka, a személyisége, a hozzáállása, az intelligenciája pályán és azon kívül. Szóval minden ami Lampard.
2. simán, nem is gondolkodnék rajta,ha valaki megérdemli akkor ő igen.
3. sok ilyen van. Talán a pool elleni 2 kapufásat mondanám 2008-09es bl negyeddöntőből, de a stoke elleni külsős átemelés 2010ből, vagy a nullszöges a barca ellen, meg hát a pool elleni 11es is ott van a sorban. De nem tudnék csak 1et kiemelni. Mind a 211 🙂
4. igen, azt hiszem sok játékos örülne annak, ha ilyen karrierje lehetne, ennyi rekorddal, címmel, és ilyen elismeréssel.
5. nem akarom bemásolni ugyanazt amit Zenzo írt a posztban, mást meg nem tudnék erre válaszolni
5+1. Szép lett volna, ha innen vonul vissza. De nem így lett. Ennek ellenére követni fogom a pályafutását, bár kesernyés szájízzel.
by Blue One
Először is nagyon örülök, hogy átálltunk a Disqus-ra. Nem tudom, hogy célba ért ez a fajta üzenetem, de lényegtelen, hiszen megtörtént a váltás!
by mohacsia
Végül is csak minden poszt alá beírtad.
by Blue One
az jó. legalább nem hiába
by Blue One
újdonsült profilképet egyfajta emlék gyanánt az iromány főszereplőjének állítom.
Nagyon sajnálom, hogy elment és egyúttal értetlenül állok a dolgok előtt. Dühös vagyok a klubra, mert jól elbántak egy élő Legendával. Tényleg ezt érdemelte? Ezek után? Miért nem lehetett neki adni egy szerződést? Miért nem lehetett volna innen visszavonultatni?Miért működik ez más klubokban?( Zanetti, Carragher, és akkor ott van Gerrard, Totti akik még aktívak, de valószínűleg nem mennek már máshová). Ne mondja nekem senki azt, hogy ne tudod volna jó kis csere lenne. Rutinból lehozni a meccseket, amiket kell. Mondjuk az BL előtti és utáni bajnokikra gondolok… Amivel történetesen hadilábon álltunk az elmúlt szezonban.
Mourinho pedig lenyilatkozhatja, hogy nyitva az ajtó, visszajöhet, azt csinál majd amit csak szeretne. ÉS?? Visszajön teszem azt a segítőjének. Akkor mi lesz? Látjuk majd a partvonal mellett? Nem ugyanaz…
by Gabor1092
Én úgy tudom hogy ajánlottak neki szerződést, csak kevés játéklehetőséget kapott volna, és Ő úgy érezte hogy még tudna többet játszani ezért döntött a váltás mellett. Azért ha megnézzük azokat a neveket akiket felsoroltál ők szinte a klubjaikban még ilyen idősen is alapemberek/vagy azok voltak, de Lampard már nem igazán számított annak ebben az évben.
by Blue One
szerintem nem ajánlottak neki. maradt volna kevesebb pénzért , kevesebb játéklehetőség ellenére is. ha MLS-be megy az meg már nem ugyanaz, ott játszhat többet is mégse lesz annyira boldog
by mohacsia
Ez kérem spekuláció!
by Blue One
Mint már az egyik hozzászóló, én is azt az elvet vallom, hogy nem mocskolom be az előző „szép” posztomat, így inkább írok egy másikat, aminek az érkező hisztigép lesz a főszereplője…
Az lenne a kérdésem, hogy csak én nem örülök neki? Csak nekem fáj? Vagy velem van a baj? Nem elég hogy Lampardnak távozni kellett még ő fog a helyén futkorászni? Legalább a mezszámát nem vette el. Az lett volna a hab a tortán? Ráadásul ha hinni lehet a pletykáknak megdupláztuk a fizetését és 200 körül kap hetente. (Hazard kap 185…) Minek fizetünk neki ennyit? Nem is ér (sem)ennyit, nem is akarta nagyon más, szóval nem az volt, hogy túl kellett licitálnunk valaki mást. Anno uefalona játékosként még beszólogatott Mou-nak, meg CHELSEA-nek kollektíven most meg milyen jó edző, csapat stb. Hányok… Egy ilyen jellemtelen hulladék jön? Nagy a kontraszt nem tagadom… Csalódott vagyok, ez nem kérdés
by Blue One
Pont ő?!
by WudigessBoi
Úgy alakult, hogy nem kell egy levegőt szívniuk…
by Lavid Duiz
Én örülök Fabregas érkezésének, s remélem, hogy hasznára lesz a csapatnak.
by Zenzo
Ez az utolsó nap hivatalosan, hogy Frank Lampard, Super Frank a Chelsea FC játékosa. Igen – ez tényleg egy korszak vége.