Tuc-tuc-tuc

Alakul a buli. A Chelseat ugyan beérte a legfőbb rivális a forduló derekán, s némi bírói segédlettel elég lett volna egy többgólos Stoke győzelem ahhoz, hogy a Kékek csak a második helyen karácsonyozhassanak. Ehhez a rendkívül szimpatikus és fair játékosai révén megpróbáltak minden eszközzel hozzájutni a Fazekasok, de én meg közben megvettem a mérkőzés eredményét tegnap. Azt, hogy gézussal boltoltam le a dolgot, vagy az ördögnek adtam el a lelketeket érte, hát, lesz időtök eldönteni a maradék pár napban.

Amikor azt mondtam, hogy minden eszközzel, elég komolyan gondoltam. Ezek még a füvet is ott reszelgették a meccs előtt, hogy azon csak Chelsea játékos csúszhasson el, a szelet is előre úgy rendelték, és a kispadról irányították, ráadásul a játékosai mellett Hughes jelölte a bírót is, mert Swarbrick nem sporttárs, hanem elvtárs volt, már a matracosokkal. Persze mindez mit sem ér, ha én azt mondom, hogy ez most nullkettő lesz, de azért Neil pajti, kívánom egyszer, hogy valami karácsonyi sörmeccsen egy játékvezetők vs Stoke mérkőzésen te játékos légy, Ázár meg a bíró… elvégre tulajdonképp csak három dolgot lehet rajtad számonkérni, ezek pedig sorrendben: Bardsley, aztán az ötödik védős alakításod, illetve persze az, hogy ha már piros nélkül valahogy kihúzta, még tán oké, de hogy hogyan úszhatta meg a Sztók mindössze három sárgával a meccset, na az azért komoly rejtély, itt még a jó öreg Sherlock is inkább direkt szívrohamot kapna, mintsem ennek megfejtésére vállalkozzon.

A Chelsea ugyanis kiment a pályára, és végre nem az öltözőben maradós taktikát kapta elő, hanem lényegében az első percben vezetéshez jutott, ennél korábban már kb csak akkor jöhetett volna össze, ha a középkezdést bevarrja valaki ötvenről. Fabregas menetrendszerű gólzsákjából kiszabadult asszisztjának ezúttal Terry volt a haszonélvezője, a spanyol már valami unalmasan elképesztőt produkál ebben a szezonban, a többiek meg köszönik szépen – én is. Ennek örömére a hazaiak elő is vették a puttonyból a nem túl mélyre rejtett suttyóságot, aztán elkezdték módszeresen földbe tiporni az ellent, akik most mi voltunk. Strewberry játszótárs láthatóan úgy gondolta, hogy a franc koptassa a sípot, még a végén lenyeli, ha sokat emelgeti a szájához, ami csak bátorította a jóravaló Stoke játékosokat, míg a mieink többnyire széttárt karral földre hullva nézhettek bambán, hogy akkor most mi van. Az, hogy a huszadikban már nevezett Bardsley hogyan úszhatta meg Ázár felhentelését egy árva sárgával, miközben még mindig fájóan él bennünk a -2 pontot jelentő Ivanovics piros ugye… hát nyilván összehasonlítható a kettő ugye. De említhetném Costa bedarálását is nem sokkal később, ami meg lap nélkül maradt. A Stoke végül három sárgával zárt, ami külön vicc, hogy mindhárom sárgásnak volt második sárgát érő megmozdulása a meccsen, mégsem kapta meg egyik sem. Bele sem merek gondolni, hogy mi lett volna, ha nincs meg előre a papírforma eredmény.

Összességében több szakasza is volt a meccsnek, az első mondjuk a gólunkig tartott, aztán a félidő végéig, aztán a 45-78. perc, és a mérkőzés vége. Ám nekem a 90 perc alatt két (négy) szó ugrált felváltva lelki szemeim előtt: néha a (rettenetesen) idegőrlő kifejezés keringett agyam neuronhálóinak szövevényes útjain, míg máskor a (z elképesztően) vérprofi fémes ízét éreztem a számban. Fura, jelen esetben mennyire vékony határ választotta el a kettőt.

Merthogy, a lehetőségek előttünk adódtak, a kiegyenlített statisztikák ellenére ez a mi meccsünk volt. Csakhogy, ígéretesebbnél ígéretesebb támadásokból sikerült semmit kihozni, vagy itt-ott valamit, ami meg ugyancsak nem lett gól. Costa hatékonysága valahol elveszett félúton, néha már azt kívánom, sérüljön vissza, ha ezen múlik – amíg küzdött, jöttek a gólok, amióta meg elvileg egészséges, elvétve talál be. Egyébként az eredményességét leszámítva kifejezetten jól játszott, szóval nem ütlegelni akarom, de ha már Torres esetében is leírtam, leírom most is: az ő dolga a gól, nem a jó játék.

Mígnem aztán, egyre visszább álltunk, szinte már teljességgel feladva a támadásokat, épp arra gondoltam, hogy ha valamikor ki lehet nyírni a meccset, hát akkor most kell megtenni, hogy bevigyük a második, megsemmisítő találatot, mikor már nem csak Hughes, de a Stoke a pályán is elhitte, hogy akár még halászhatnak is a zavarosban. Néhol picit azt éreztem, hogy José elégedett lenne az 1 ponttal is, de azért Cecs biztos ami tuti alapon valami elképesztően szarul eltalált lövéssel csak meglőtte a másodikat – ha figyeltétek, aztán kikacsintott a tv-n nekem, hogy megvan a kettő, nyugi – és ott, a 78. percben kb véget is ért a mérkőzés. Illetve talán jobb lett volna, ha tényleg véget ér, mert akkor Walters max Shawcross alá vághatott volna a zuhanyzóban, nem pedig Ázár achillesét taposhatta volna ki – mindenki jobban járt volna az előbbivel.

Egyébként ha nem akarnának mindenáron a földbe taposni mindenkit, nem lenne rossz csapat ez a Stoke, persze jó sem, hiszen rettentően egysíkú, körülményes csapat, sok egyéni hibával (te jó ég, hány lefülelt, rövid passzt nem használtunk ki és váltottunk gólra…). Fura egyébként, de lehet José csak ezzel akart kellemes karácsonyt adni az FA-nek, mikor a portugál azt elemezte a meccs után, hogy tiszta meccs volt, és hogy a spori mennyire jól kézben tartotta a dolgokat. Ja, meg a faszomat… A Stoke vegyjele az AGR kb, meg a Potters helyett is találóbb becenév lenne a Spartans, de hát mit várjon az ember az olyanoktól, ahol a csapatba kerülésért nem a labdával kell tudni bánni, hanem képesnek kell lenni mezítláb szétrugdosni egy Panzert, közben Huhges pedig felveheti a T-Pain művésznevet.

A Chelsea viszont egyénileg rendben volt, a két leggyengébbünk talán Mikel és Willian voltak, de úgy, hogy lényegében egyikük sem játszott rosszul. A többiek viszont jól, néhol kifejezetten jól szerintem. Arra meg igen nehéz szavakat találni, hogy Terry a 15. szezonjában talál be a ligában, s ezzel a találattal holtversenyben a tizedik a Chelsea góllövő listáján.

Ha viszont már a poszt címét is adta, akkor meg is mutatom, egyébként is hasonlít a csapat jelenleg az egyik kedvenc rajzfilmem hőseire, a pingvinekre (ha pedig valaki kételkedne, én Julien király vagyok)

 

http://embed.indavideo.hu/player/video/841d9b2454/

 

 

 

Békés, boldog karácsonyt kíván belétek az LR teljes stábja, kiváltképp én, meg főleg a többiek, mire leér a második adag báájgli, a PL-ben már újra rúgják a bőrt. Én ugyan nem leszek testközelben, de ha minden jól megy, karácsonyra is kaptok posztot. Londoni rangadó következik, a Pool szerencsétlenkedését inverzáló WHU ellen lépünk pályára a Stamfordon. Az eredményt nem árulom el, még a végén azt hiszitek, tényleg lenyeltem egy üveggömböt. Most mi nyitjuk a fordulót, így a City már annak tudatával mehet neki a WBA-nak, hogy bármit is csinálnak, úgyis csak másodikok maradhatnak, szemüket már sokkal inkább a 28-i fordulóra szegezik, mikor ők otthon a Burnleyt fogadják, mi pedig idegenben meccselünk a szentekkel. Addig meg örüljünk annak, hogy a tabella továbbra is velünk kezdődik.