TripAdvisor SW6

tripaElindult, közben vagyunk, túl vagyunk dolgokon, történt és mégsem, valami és semmi. Szót ejtünk a valamikről, meg egy kicsit a semmikről is, hogy ne unatkozzatok, amíg a nyár nem nyár, de már majdnem, mert ma legalább már még meleg is volt…

 

A posztínséget próbálnám egy kicsit csitítani, elvégre már kinyaraltam magam idénre, ha pedig a munkába visszatértem, akkor hajrá blogpályán is, a brazil világbajnokság árnyékában pedig történt pár dolog a klub környékén, mi pedig a legutóbbi posztig még az előző szezonnal foglalkoztunk, hát most kalandozzunk egy kicsit a jelen összevisszaságában, térjünk vissza a Maracanaból egy kicsit a Stamfordra, a téli Rioból a nyári Londonba, ahol ugyan futballtörténelmi jelentőségű dolgok nem történtek, vagy de is.

Július egyel ugyanis nem egyszerűen kinyitott az ablak, hanem az utóbbi szezonok ‘A’ keret szempontjából legnagyobb mérvű mozgásokkal tarkított napja is beköszöntött. Hivatalosan is lejárt a már megénekelt Lampard szerződése, hivatalossá vált azonban egy kevésbé, de nem sokkal kevésbé meghatározó egyéniség, Ash távozása is, aki a hírek szerint egyre közelebb van Rómához – ezzel már mindössze kettőre apasztva az egykori sikergeneráció tagságát. Ezen felül hosszú évek után búcsúzunk a már hozzánknőtt Hilariótól is, és az 1 szezon alatt közellenségből pajtivá kinövő Eto’o-tól is. Nem különben integethetünk a keretből kikopó, önveszélyes védőbohóctól, Luiztól is, s bár esetében is inkább maradnak kellemesek az emlékek, mint nem, de annyi cashért, amit a PSG leszurkolt érte, magam vittem volna a hátamon Párizsig, ha nemet mond. Sőt, valószínűleg csomagban, masnival átkötve adtam volna hozzá Torrest és Ramirest is.

Beújítottunk a zöld kockába cserébe két relatív megosztó tényezőt, márpedig tetszik nekünk vagy sem, komoly sansszal arra, hogy nem a mosdó, de még csak nem is a padok környékén fognak feltűnni, de a mészcsíkon innen, és gyártatják velünk majd sorjában az „én megmondtam” és „mea culpa maxima” summázású történetek százait.

Ezzel az overview-n asszem át is ugrottunk, értékeljük a nyaralóhelyet hát a megadott kritériumok alapján.

Ratings

Value: Mindannyiszor, mikor ezzel a témával kezdek foglalkozni, Ballack vigyorgó torzója stroboszkópozik homloklebenyem reszketeg tükrében, meg az, amit valahol az előző szezon elején mondott Joséval és a csapattal kapcsolatban, hogyhátugye beszélgetett ezzel a portugál jóemberrel, és ‘sszátokmeg, hát ez valami világverő csapatot épít ott az SW6-on, és sokan meg fognak lepődni, milyen kevesen lesznek ott a legtöbbünk által kb késznek minősített keretből. Aztán az idő meg jól azt mutatja, hogy a német vagy nem blöffölt, vagy ha mégis, hát baromi jól csinálja, mert jelentősen alakul a keret, méghozzá át. Úgy gondoltuk, tegyem ide jómagam is, hogy ha van olyan sor a csapatban, ami kész, az a Mata, Hazard, Oscar, De Bruyne, Schürrle támadóötös, ehhez képest ez most úgy fest, hogy Hazard, Oscar, Willian, Schürrle, Salah és Fabregas.

Még nincs 1 éve, mikor augusztus 13-án, ’13-ban a szezon közvetlen küszöbén ezt a kérdést tettem fel:

Itt van egy találós kérdés:
Cech, Schwarzer, Hilario, Ivanovic, Cole, Luiz, Cahill, Terry, Azpilicueta, Kalas, Bertrand, Essien, Ramires, Lampard, Mata, Oscar, Mikel, de Bruyne, van Ginkel, Hazard, Torres, Moses, Schürrle, Lukaku, Ba.

Ez 25 ember. Ki az a 7, akik nem fognak beférni a 18 fős hivatalos keretbe se az első meccseinken?

teamXEhhez képest most, 11 hónappal később a 25-ös keret hét tagja már nincs a Chelsea kötelékében, és talán nem szólok nagyot azzal, hogy ez a szám még bizton nőni fog az idei szezonkezdetig. S hát nem C kategóriás one match hero-k estek ki eddig is, hiszen a Hilario, Cole, Luiz, Essien, Lampard, Mata, de Bruyne névsor még duplavilmos, zé és iksz kategóriás nevekkel kiegészülve is lehozna egy középcsapat színvonalat a PL-ben. Aztán azért abból a 25-ből, illetve a maradék 18-ból erőteljesen kérdőjeles Cech, Bertrand, Mikel, Torres, Moses és Lukaku, meg Ba sorsa is. Úgy válik egyre értékesebbé a csapat, hogy egyre több értéket veszít. Jól csináljuk, mi?

Location: a sikerek megérkezésével kaptunk magunknak a kérdést, ami szezonról szezonra ha nem is egyre égetőbb, de azért érezzük, hogy igényli a változást: kezdjük kinőni a Fulham Roadot, bár ragaszkodnánk hozzá. London történelmi belvárosa azonban nem a stadionfejlesztések jóbarátja, zajlik a bővítés vs költözés vita, tavaly posztoltunk is róla, a Battersea kapcsán, az az üzlet egy maláj hátast dobott, most ismét jön egy tanulmány a bővítésről, hogy hátha megúszhatjuk a vasút befedését annyiból, amennyi 20 év alatt megtérül, ami mégsem negyven év.

Room: to improve. Naná, hogy van. Bár kénytelen vagyok elővenni az „in José we trust”, mert más már nem maradt igazán, merthát GI José idehozta nekünk a branyolt, pedig én nagyon reménykedtem, hogy átgondolja, lehet meg is tette, aztán mégis arra jutott, hogy jó lesz nekünk a spazil, Costa pedig betette a lábát a Stamfordra, mégha egyelőre costacsak képletesen is. Továbbra is borzasztó deja vuval küzdök az 50 milliós spanyol csatár az Atletiből viszontagság kapcsán, de kénytelen kelletlen szükségességből el kell fogadnom a döntést, ami meghoztattatott a fejem felett. Ijesztően nem vág össze ebben a kérdésben Mourinho és az én elképzelésem, de azért remélem elhiszitek, mennyire szeretném, ha tévednék.. égető szükségünk van egy gólvágóra, és ha JM azt mondja, hogy az Costa, és nem Romelu, akkor legyen. Aztán vagy megmondtam, vagy mea culpa. Velem ellentétben ebbe a döntésbe viszont a portugál belebukhat. Az elmúlt szezon megmutatta, hogy egy szar csatárteljesítmény mire elég, és hova repíthet egy jó. Szerintem vitán felül áll a különbség ebben köztünk és az előttünk végzett két csapat közt. Márpedig 1 trófea nélküli szezont még csak meg tudott magyarázni José, viszont a másodiknál már nehezen hiszem, hogy Abra benyeli az építkezünk, oszt jó lesz még ez magyarázatot.

adiós muchacho
adiós muchacho

Cleanliness: évről évre egyre jobbak vagyunk a ballaszt kitakarításában, de azért akad még a keretben sallang, egy jólkereső kiváltképp, és bár nincs napirendben Torres sorsa, pedig lehetne, azért titkon mind azt reméljük, akad végre egy vak és süket kérő, akire rátoszhatjuk a tornádófiút. Senkinek nem jó már ez így, persze eddig sem volt, kivéve talán nandó befektetési bankárát. Ha viszont ő nem Gazprom részvényekbe fektet, akkor Abra is igencsak rághatja a kefét már egy ideje.

Service: hülyén hangzik, de azért csak elsőre, hogy „tavaly sem a kiszolgálással volt baj”. Inkább, hogy nem volt „vendég” elöl, nem volt igazán kit kiszolgálni. A kevés csatárgóljaink többsége az ellen hibáinak kihasználásából (aka Pool vs Ba, Eto’o vs sok példa, mondjuk Schalke vagy Spurs vagy Torres vs City) vagy egyéni alakítások (Eto’o vs ManU) révén akadtak a hálóba, mint egyébként is a góljaink többsége. Itt bizonyára mindannyian, magát a főfővezír José de Mourinhot is beleértve szeretnénk sokkal többet látni, mert jó dolog a kreatív középpálya, de a cél nem önmaguk szórakoztatása lenne, hanem a jóval több, sokoldalúbb és hatékonyabb kombinációs játék. Valószínűleg egyetlen csapatnak sem áll rendelkezésére még egy ilyen, mint nekünk, csak nekünk meg egyelőre majdhogynem hiába van, mert ez kicsit olyan, mint Ferrarit venni Szentlőrinckátán: jó tudni, hogy ott van a garázsban, meg megmutatni a haveroknak, de talán túl értékes ahhoz, hogy a magyar utakon évente egyszer megpörgessük, aztán meg hetekig azt nézegessük, hogy nem lett-e baja, ráadásul bele kell tankolni egy komplett benzinkutat.

sleep quality: az előző szezon 1-2 meccse egészen kiváló volt ilyen szempontból, csillagos hatos, jobb, mint egy 7 zónás memória habszivacs matrac, s csak azért nem több, mert az idegesítő szenvedés képes volt feltornászni a vérnyomásunkat hatezer fölé. Nem hiszem, hogy sokan ellenkeznének, ha azt mondom, hogy a kardio matracot jó lenne már kidobni, aztán jöjjön a helyére a szöges ágy, inkább válljunk egyesével fakírrá, csak legyen rá ok.

subjective opinion:

a vb sok mindent megtanított nekünk általánosságban, ami a futballt illeti. Láttuk az angoloknál, hogy nem elég simán teletöfködni jó és/vagy jó formában lévő játékosokkal a keretet, mert elképzelés és klasszis nélkül az kb semmire sem elég. Láttuk az olaszoktól, hogy a rutinra építés sem elég, mégha a rutin igazán klasszis is. Láttuk azt, hogy egy nagybetűs KLASSZIS, az képes vinni a hátán a csapatot (Argentína, Uruguay, Brazília), ha a resztli legalább B kategóriás, azalatt már mondjuk nem (Portugália). Láttuk azt viszont Costa Ricától vagy Kolumbiától, hogy akár ismeretlen nevekből összeálló, de tudásuk javát nyújtani tudó, saját kereteiket ismerő és feszegető játékosok bármire képesek lehetnek, ha nem roppannak meg a tét alatt. Lényeges a tizenkettedik játékos is, lásd a házigazdát. Az igazán jó (bár nem tökéletes) teljesítményre mégis a németek és a hollandok voltak képesek eddig, had ne soroljam fel, miért. Magunkat leginkább a belgákhoz tudnám hasonlítani. Vannak sztárjaik, de még nem az igazi klasszisok, akiktől komplett szezonban lehetne várni a csodát, viszont egyelőre – hiába írható ez a fiatalság számlájára akár – messze a várható teljesítmény alatt játszanak, még akkor is, ha nyertek, amíg csak tellett tőlük.

Jól látható a VB-n is, hogy a Chelsea játékosok mennyire ki lettek csavarva. Hiába volt Oscarnak vagy Cahillnek egy-egy jó mérkőzése, Schürrlének egy jó beszállása, összességében nézve és alapjaiban is nagyon szar tornát futottak. Hazard gyakorlatilag láthatatlan volt, mint a Chelseaben is március kezdete óta, és Oscar esetében is jól látszik, hogy évek óta egymásba érnek a szezonjai, ahogyan azt tanult kollégám találóan megállapította.

A VB egyébként legalább annyira remek, mint a PL szezon volt. Bár lassan vége, mi pedig megkapjuk a foci helyett az ablakot, ami jóllehet még csak most indult, lévén a VB is elodázta a dolgokat, 2 nagy igazoláson már túl vagyunk, a ManU meghozta a legfontosabbat, a Pool meg lassan megvette a fél Sotont. Megvan már a komplett előszezoni meccssor, amit a Chelsea pont Magyarországon zár, ha nem tévedek, s megvan a szezon menetrendjének nyerspanelje, amit még a TV nem szedett darabokra.

Először úgy gondoltam, hogy írok még pár sort az új érkezőkről, de aztán most minél tovább gondolkodom rajta, annál inkább érzem, egyelőre semmi értelme. Mindenki tudja, kikről van szó, jó eséllyel ha volt véleménye, azt tartja továbbra is. Én is. Érkezésükkel két kérdőjel bezárult, viszont még így is maradt nyitva vagy hetven, de ha minden jól megy, hamarost lesznek válaszok is.

Addig is kitartás, feleim, VB nélkül talán nekem is több időm lesz arra, hogy a nagy poszt nélküli szüneteket rövidebbre fogjam, s amíg ti és a játékosok is a rájuk férő és jól megérdemelt szabadságukat töltik, ne csak a Victoria Secret katalógust tudjátok olvasgatni.

49 Comments

  • Posted 2014-07-06 23:59 0Likes
    by mohacsia

    Hát szerintem ez a VB siralmas. Egymást érik a 0:0-ák meg az álmoskásan, langyos, semmilyen játékkal lehozott meccsek. Erre még rátesz egy lapáttal, hogy nem tudok teljes odaadással egyik csapatnak se szurkolni, inkább csak Brazília és Argentína ellen. Szurkolnék én Angliának (nyilván már nem) és Németországnak, de az edzőik olyan mérhetetlenül tudnak felbaszni, hogy ez se megy. Hollandiát meg Gálostul meg Perszistül hagyjuk is inkább…

    Egyszer tavaly nyáron, egyszer pedig januárban Matic érkezésével elkönyveltem, hogy na most már aztán fúú, de nagyon kész van a középpálya. Kissé naiv megállapítás volt. Úgy néz ki, hogy lesz még igazolás a kp-ra Fabregason kívül is. Az mondjuk megsüvegelendő, hogy a vezetőség nem szarozott és gyors egymásutánban lezavart két „marquee signing”-ot, most pedig válogatnak, mert már nem olyan sietős a dolog.

    • Posted 2014-07-07 09:51 0Likes
      by Zenzo

      Meglepve hallom. Eddig akárkivel beszéltem, mindenki ugyanazon a véleményen volt, mint én: amióta emlékszem, talán ez a legjobb VB. A csoportkörben a 13. meccs volt először gól nélküli, meg összesen öt volt… szóval ez az „egymást érik a 0:0-ák”, ezt nem tudom hova tenni. Jó, fordulatos, izgalmas meccsek vannak, sok góllal, izgalommal, kiélezett küzdelmek, vannak nagy bukók (spanyolok, haha), szimpatikus kicsik, meglepetések, hát, én nagyon élvezem. Odaadással szurkolni én sem tudok – nem is akarok, de vannak szimpatikus csapatok. Ennek az Angliának mondjuk nem tudtam szurkolni.

      Keret: no igen, valahogy én is úgy érzem, még a kp-n is lesz mozgás.

      • Posted 2014-07-07 10:52 0Likes
        by WudigessBoi

        Szerintem is rendben van a vébé, vetekedik a ’98-assal. Annak ellenére van mit nézni, hogy egyrészt jó pár meghatározó sztár kidőlt a torna előtt vagy alatt (Falcao, Ribéry, stb.), illetve nem egy csapat csalódást okozott játékban és/vagy eredményekben (spanyolok, portugálok, angolok, stb.). Megvoltak a drámák, a fordulatok, a meglepetések, a gólfieszták – és ami szintén fontos, nem volt egy igazi töltelékcsapat se.

        Igazi űrfocit kár várni, egyrészt – ahogy ezt többek között J. Wilson is megfogalmazta – nincs idejük és módjuk beújítani, másrészt kevés meccs áll rendelkezésükre, ráadásul nagy a nyomás is.

      • Posted 2014-07-07 12:02 0Likes
        by Zenzo

        Nos, továbbra is megkockáztatom, számomra talán a legjobb VB, amiket eddig láttam. A ’90-est azért nem fogja felülmúlni, sem ez, sem más még egy ideig, mert az volt az első VB, amit fel is fogtam ésszel, és óriási hatással volt rám – pedig a közhiedelem nem épp a legjobb VB-k között tartja számon, már csak a tényleg alacsony gólszám miatt is. Az meg már történelem, hogy ezen a VB-n még volt NSZK, Jugoszlávia, Csehszlovákia, Anglia pedig negyeddöntőt játszott, ami ugyan akkor még nem volt nagy szó számomra, mert olasz-fan voltam. A ’98-asra nem szívesen – nem, ez hülyeség, úgy mondanám, hogy nem jó emlékkel gondolok vissza, bár ennek gyanítom legfőbb oka, hogy az ragadt meg bennem, hogy én a bronzmeccset szerettem volna döntőnek (Hollandia-Horváto), nem a francia-brazilt, főleg, hogy a hőn szeretett olasz generációt is pont a házigazdák ütötték ki a nyolc közt. Ha már jó VB, akkor még talán a 2006-is német rendezés, az úgy rémlik fasza volt 🙂

      • Posted 2014-07-07 15:07 0Likes
        by WudigessBoi

        Fú, én a ’98-asat imádtam. Gyermekkorom hősei (Zidane, Bergkamp, Di Matteo, Batistuta, de nekem valamiért Mihajlovics is az volt) ott tobzódtak. Akadt jó pár emlékezetes meccs (spanyol-nigériai, argentin-angol, horvát-német, holland-argentin…) és nagy gól is (Bergkamp, Owen…), szóval én imádtam:)

      • Posted 2014-07-07 16:58 0Likes
        by mohacsia

        Nem néztem meg, hogy konkrétan hány 0:0 volt eddig, úh biztos igazad van, de nekem akkor sem túl érdekfeszítő ezidáig a VB és nagy eséllyel már nem is lesz az. A nagy bukók oké, hogy vannak, de olyan kritikán aluli játékkal, hogy az fáj. Voltak máskor is nagy csapatok, akik hamar kiestek, de hogy egyszerre legyen az olasz-angol-belga-orosz-portugál csapat is eszetlenül szar az engem azért kicsit kiakaszt. És igen a belgák is, volt egy jó iramú meccsük az USA ellen ééééés ennyi. A németek a 10 emberes Portugáliát szétkaptál és azóta nem térnek magukhoz plusz még súlyosbítják magukat ezzel a Guardiolás baromsággal, hogy véletlenül se játszatnak senkit sem a posztján. A brazilok sem meggyőzőek, a csatáraikat meg jobban fáj nézni, mint Torrest.

  • Posted 2014-07-07 15:31 0Likes
    by Blue One

    Eddig érkezők közül Costának nagyon örülök. Szerintem tökéletes lesz. Emlékeztet egy kicsit Drogbára és van néhány hasonlóság is. Ha egy picit is hasonló mutatókat fog hozni, mint a Király… A másik érkezőnek viszont nem örülök, de ezt már kifejtettem korábban. 2 dolog tetszik vele kapcsolatban. A vételára és a statisztikája. Ennyi.

    Nem tudom ki jön még, de ha jön még egy két jó játékos ( pl.:Pogba) , akkor utóbbi évek egyik legütősebb kis csapata lenne. 2 okból nem mondanám, hogy a valaha volt legerősebb. Az egyik meg mert viszonyítási alapon a régmúltról a másik pedig, hogy egy ilyen csapat számomra nem létezik Drogba és Lampard nélkül. ( Hol vannak azok az idők mikor még Bosingwa, Malouda, BENAYOUN!!, Meireles és társai rúgták a bőrt kékben)

    Ami pedig a VB-t illeti, én sem vagyok elájulva tőle. Angolok kiestek két kör után, így kb nem volt kinek szurkolnom. Braziloknál van egy pár játékosunk, de nem tudok nekik szurkolni. Ott van Schürrle, ha világbajnok lesz akkor az az irritáló kapus is az lesz vele együtt sajnos 🙁 :D. Ők se parádéznak eddig ráadásul Schürrlét is jegelik. Argentína pedig a törpe miatt nem szimpatikus, habár a szurkolóik zseniális hangulatot teremtenek. Hollandiáról pedig nem is nyilatkozik…előttem szólok már megtették.

    Alig várom, hogy kezdődjön a szezon és brutális csapatunkkal meghódítsuk Angliát és Európát! 😀

    • Posted 2014-07-07 20:49 0Likes
      by Zenzo

      Gyökeresen ellentétesen látjuk a dolgokat 🙂 Kb az összeset 😀 bár az utolsó sorba nem tudok belekötni.

      Ezt a VB dolgot viszont nem tudom hova tenni. Ti nem tudtok a jó meccseknek örülni? És most ezt mindenféle gúny nélkül, komolyan kérdezem. Mert azért volt pár. Ha más miatt, azt még csak-csak megértem, de Neuer miatt nem tudsz szurkolni a németeknek – közben egy Woy-jal súlyosbított Angliának, aki „kivágta” Terry-t, ráadásul aminek a felét (és a csékát) a Pool adja, meg igen? 🙂 Hmm, érdekesss, érdekess.

      • Posted 2014-07-07 23:23 0Likes
        by mohacsia

        A többi angol csapat iránti szimpátia annyira szubjektív. Nekem a MU és az Arsenal az két csapat, akiket tényleg rühellek, a Pool pedig főleg Rodgers-szel kifejezetten szimpatikus.

      • Posted 2014-07-08 07:48 0Likes
        by Zenzo

        Az. Bár nálam ez sokkal inkább kötődik játékosokhoz, edzőkhöz, stílushoz, mint csapathoz. Viszont ez nem jelenti azt, hogy mondjuk a patkánynak tartott Suarez miatt ne tudtam volna szurkolni Uruguaynak. Persze nem tudtam, de azért, mert idén szar focit toltak. Alapjában a focijuk miatt a görögöknek sem tudok szurkolni, viszont idén, amikor és ahogy kiestek, sajnáltam őket, mert nagyon jót meccseltek, és a végén tizikkel kiesni mindig szar.

      • Posted 2014-07-08 11:56 0Likes
        by thiemecsaba

        Zenzo, a csoportkörben tényleg jó meccsek voltak, sok góllal, változatos játékkal, taktikai csemegékkel…ellenben az egyenes kieséses szakasz mintha teljesen az ellentétje lenne: kevés gól, langyi játék, nincs iram a meccseken, mindenki csak a tutira megy, semmi kockázatot nem vállal, és ezt a felsorolást folytathatnám még pár soron keresztül. Ráadásul ami engem igazán felbasz, az a sztáredzők otthon felejtett tökei! Értem én, hogy ez nem egy klubcsapat, nincs idő forradalmi újitásokara, de nehogy már csak abból álljon a dolog, hogy átvetitem egy klubedző elképzelését a válogatottamra(gondolok itt németországra), nyakába akasztom az aktuális sztárnak a csapatot(brazilia, argentína, uruguay), vagy éppenséggel a szerencsefaktort és az isteni gondviselést kiimádkozom(hollandia- bocs, ez nekem a személyem véleményem!). Ha megnézzük pl a mexikói csapatot, akkor ott legalább lehet csemegészni, de ezeknél?… szerintem kiábrándító. Ha meg még visszább megyünk: Anglia – szerintem azt se tudják hol jártak az elmúlt 2 hétben…vagy Olaszország – értem én, hogy olasz foci akar lenni, de ez nem foci! a fociban szaladnak! a játékosok, hajtanak a győzelemért, van elképzelésük arról, hogy mit szeretnének!
        Az meg, hogy ki kinek szurkol, teljesen szubjektív. Én pl Suarez miatt nem tudtam volna az Uruknak szurkolni, holott 4 éve nagy kedvenceim voltak. Argentínát már inkább elviselem diMaria miatt, pedig ott van lessie…

      • Posted 2014-07-08 13:33 0Likes
        by Zenzo

        Azért azon szerintem kár meglepődni, hogy a csoportkörben vannak a jó/jobb meccsek 😉 Tény, hogy az egyenes kieséses szakaszban inkább a végére hagyták a srácok a döntést (értsd ez alatt, hogy sokszor hosszabbítás, vagy büntetők), de ettől még szerintem a görög-CR vagy a belga-USA meccs igenis jó volt, tetszett a holland-mex is, és a francia-nigéria meccs első félidejében is volt kraft, a másodikra a sasok elfáradtak.

        Ez a klubcsapat vs válogatott meglátás jogos, de mondjuk a németek esetében én pont nem érzem ezt, sőt, ott inkább fordítva van a dolog. Ez a generáció egyben nőtt fel, lett játékossá, sorban az U csapatokban, aztán hogy előbb-utóbb a javát megveszi a Bayern, az más kérdés. Nyakába akasztom az aktuális sztárnak a csapatot? Nem ezt csinálják a jobb klubcsapatok? Real, Barca, Bayern, stb – mindenhol kell egy húzóember. Azt meg nem értem, hogy milyen tekintetben kivétel mondjuk a kiemelt Mexikó, max annyiban, hogy őket kevesebbet láttuk.

        „Az meg, hogy ki kinek szurkol, teljesen szubjektív” – állítottam én ennek az ellenkezőjét? 🙂

      • Posted 2014-07-08 13:44 0Likes
        by thiemecsaba

        Nem, nem állítottad…kicsit arra reagáltam, hogy kinek lehet és kinek nem, vagy épp miért szurkolni…
        Ami a klubcsapatok vs válogatottak közötti a külömbség, hogy van alternatív taktika is, van B-C terv klunszinten…itt én olyat nem látok. Az meg teljesen csalóka, hogy a csereemberek lőtték a gólok a x %-át, ugyanis általában a frissesség döntött, nem pedig taktikai változtatás(a cserék közel 100%-a posztra volt, legjobb példa erre a Belga válogatott).
        Német válogatottnál épp azért érzem ez a bayern feelinget, mivel ott fedezhető fel az a Guardiola által használt mentalitás: 1 úton elindulunk, onnan le nem térünk + Lahm középpályás függetlenül attól, hogy nincs klasszikus szélső, fals 9-es stb…ilyen baromságokkal a német válogatott nem szokott foglalkozni, és most sem látom a gyakorlati hasznát az egésznek.

      • Posted 2014-07-08 13:42 0Likes
        by Blue One

        én olyan sok jó meccsre nem emlékszem. A belga-usa meccs jó volt, de a többi nem volt annyira jó. a francia svájc meccsen sok gól volt meg a holland-spanyolon.

        Tudom, hogy sajnos nem sok CHELSEA játékos van az angoloknál, de azért nekik szurkoltam a legjobban. Más kérdés, hogy van benne pár jó játékos és a többi egy nagy szar. Tény, hogy sok mu és pool játékos van ott, akiket nem kedvelek. Sajnálom, hogy az angol válogatottba beférnek ilyen mu-s védők, akiknek mind a kinézetétől, mind a teljesítményünktől hánynom kell. Nem miattuk szurkolok nekik. Most nem tudok annyira szurkolni, mint mikor ott volt Terry, Cole, Lampard trió. Most ilyen időszakot élünk. Remélhetőleg lesz majd jobb is. Szeretem az angol szurkolókat, a hangulatot amit teremtenek (, ha van pár játékosunk az se baj). Kiesés után gondoltam legalább változások lesznek hát nem…

  • Posted 2014-07-07 20:55 0Likes
    by Zenzo

    Még 1 kérdés eldőlt: nem Traore lesz a kövi szezon nagy beugrója, max a Vitesse-ben.
    Akik esetében már fix a kölcsönadás: Traore, Kalas, Wallace, kicsiHazard. Felkészül Omeuro, Perica, Zouma.

    És, ez is eldőlt: https://twitter.com/OfficialASRoma/status/486193090588577792/photo/1

  • Posted 2014-07-08 12:37 0Likes
    by nemvoktrendi

    Helló mindenkinek, mint Roma szurkolónak lenne egy kérdésem, amit szerintem csak a Chelsea szurkolói tudnak megválaszolni. Megvettük Ashley Colet, örülünk is neki, hiszen nem akárki érkezik, de ezzel az igazolással a védelmünk komoly eséllyel pályázhat „az Európa legöregebb védelme” címre, a kapus és a négy védő együtt 156 évesek és ezzel mindent elmondtam. Arra lennék kíváncsi, hogy szerintetek milyen állapotban érkezik Ashley Cole? Ő természetesen fogadkozik, mondott sok szépet és jót, de mennyire harcra kész? Milyen volt az utolsó szezonja korábbi önmagához képest? A Chelsea szurkolók most örömtüzeket gyújtanak, vagy elmorzsolnak egy könnycseppet?

    • Posted 2014-07-08 13:45 0Likes
      by Zenzo

      Hogy a végén kezdjem, én magam személy szerint nem engedtem volna el, mert egyrészt angol, másrészt még 99%-os formában van. De ez van, ő most a Chelsea fiatalítási politikájának áldozata, a 30 feletti játékosok max 1 éves szerződést kaphatnak, (nálatok meg kapott 2+1-et) többet nem. Cole fizuja meg már elég magas volt, szerintem így jöhetett a szakítás 8 év után, mert hát FFP is van már a világon. A szezon közepét Azpilicueta 100%-ban átvette tőle, a szezon elejét és végét viszont Cole kb top formában tolta le, meg is voltam lepődve, hogy a végén a BL-ben is sérülés és több hónap kihagyás után tényleg nagyon jól nyomta. 15+2 meccse volt, 90% feletti passzpontosság, 2 assziszt, jó statok.

      Aztán, hogy ebből mit visz át hozzátok, azt csak a jó isten tudja. Cole még mindig a világ egyik legjobb balhátvédje, ebben biztos vagyok. Viszont ő sem fiatalodik, de 1-2 év simán van még benne. Szerintem nagyot fogtatok vele, és szerintem fekszik majd neki a SerieA. Már jóval nyugodtabb, de olaszban figyelnie kell rá ismét, hogy tartsa a pofáját, mert szövegelésért simán benne vannak a sárgák, második sárgaként is.

    • Posted 2014-07-08 13:48 0Likes
      by thiemecsaba

      Könnycseppet morzsolunk, de nem az utolsó szezonban nyújtott teljesítménye miatt(ami főleg az erős konkurencia miatt lett olyan, amilyen). Ellenben még mindig egyik legjobb a posztján, függetlenül attól, hogy már kopott egy keveset a gyorsasága és nem annyiszor ér fel a támadásokhoz, vagy épp vissza onnan, mint fénykorában.

    • Posted 2014-07-08 14:33 0Likes
      by Blue One

      Csatlakozom az előttem szólókhoz. Szerintem a felkészültségével,
      kondíciójával semmi baj nincsen. Kezdő volt az év elején (ahogy ittléte
      alatt mindig) csak aztán pár rossz meccs miatt változtatott a csapaton
      Mourinho és kipróbálta a jobb hátvédet Cole helyén. Annyira jó
      teljesítményt nyújtott ott a játékos, hogy kirobbanthatatlan volt a
      csapatól. Ez volt Cole veszte. A világ legjobb bal bekkje volt
      fénykorában. Most, hogy kicsit öregebb lett már ez a mondat talán nem
      állja meg a helyét, de az, hogy ott van a legjobbak között, az biztos.
      Örömtüzeket semmiképpen nem gyújtunk ( azt hiszem mondhatom ezt a
      CHELSEA szurkolók nevében) ha csak nem a tisztelet jeléül tesszük
      mindezt. Sajnálom, hogy elment, mert jó játékos volt, 8 évig játszott
      itt ( nem is akárhogy) és ráadásul angol volt. Rendre jó teljesítménnyel
      rukkolt elő és alig hiányzott. A 2011/11-es szezon például hiányzás
      nélkül hozta le és a következő bajnokság februárjában fordult az elő,
      hogy nem volt a kezdő csapat tagja.Nem lehetett őt nem szeretni. Pár év
      van még benne pláne az olasz bajnokságban, ahol azért nem akkor a tempó,
      mint az angolban. Pirlo például 35 és most hosszabbított 2 évet. Cole
      is marad 2 vagy 3 évet Rómában és majd csak 35-36 évesen fog elmenni a
      Milanba 😀 Végezetül annyit, hogy motivációjáról sokat elmond, hogy nem
      ment MLS-be jó pénzért, hanem maradt egy európai nagynevű csapatban

  • Posted 2014-07-08 14:30 0Likes
    by Guest

    Csatlakozom az előttem szólókhoz. Szerintem a felkészültségével, kondíciójával semmi baj nincsen. Kezdő volt az év elején (ahogy ittléte alatt mindig) csak aztán pár rossz meccs miatt változtatott a csapaton Mourinho és kipróbálta a jobb hátvédet Cole helyén. Annyira jó teljesítményt nyújtott ott a játékos, hogy kirobbanthatatlan volt a csapatól. Ez volt Cole veszte. A világ legjobb bal bekkje volt fénykorában. Most, hogy kicsit öregebb lett már ez a mondat talán nem állja meg a helyét, de az, hogy ott van a legjobbak között, az biztos. Örömtüzeket semmiképpen nem gyújtunk ( azt hiszem mondhatom ezt a CHELSEA szurkolók nevében) ha csak nem a tisztelet jeléül tesszük mindezt. Sajnálom, hogy elment, mert jó játékos volt, 8 évig játszott itt ( nem is akárhogy) és ráadásul angol volt. Rendre jó teljesítménnyel rukkolt elő és alig hiányzott. A 2011/11-es szezon például hiányzás nélkül hozta le és a következő bajnokság februárjában fordult az elő, hogy nem volt a kezdő csapat tagja.Nem lehetett őt nem szeretni. Pár év van még benne pláne az olasz bajnokságban, ahol azért nem akkor a tempó, mint az angolban. Pirlo például 35 és most hosszabbított 2 évet. Cole is marad 2 vagy 3 évet Rómában és majd csak 35-36 évesen fog elmenni a Milanba 😀 Végezetül annyit, hogy motivációjáról sokat elmond, hogy nem ment MLS-be jó pénzért, hanem maradt egy európai nagynevű csapatban.

  • Posted 2014-07-08 15:32 0Likes
    by nemvoktrendi

    Köszönöm a válaszokat, eddig is örültem neki, de ezek szerint a motivációval nincs gond, szerintem ez a legfontosabb és tényleg csak a kora miatt szorult ki nálatok az idei keretből. Olaszban tényleg nem lesz gondja a ritmussal, a Serie A mostanában jóval „békésebb” hely mint Anglia, valójában sajnos az egész bajnokság színvonala lett alacsonyabb, főleg Angliához képest. Például Gervinho nálunk nagy sztár lett, az angol bajnokságban az Arsenalnál meg a kezdőbe se fért be. Tavaly a jobb szélre igazoltuk a szintén korosodó Maicont, ő is Angliából érkezett, bár természetesen más körülmények között és neki is óriási szezonja volt. Ashley Colet állítólag elsősorban a BL tapasztalata miatt igazoltuk, már három éve nem jártunk a nagy betűs Európában és alig maradt olyan játékosunk, aki már hallotta élőben a BL zenéjét, szóval szerintem nagyon hasznos erősítés lesz.

  • Posted 2014-07-08 20:57 0Likes
    by Zenzo

    Még nem hivatalos, de nagyon úgy tűnik, hogy Costa helyére Mandzukics megy. Hát, nekünk jutott ezek szerint a branyol, nekik meg Mandzu. Kíváncsi leszek, melyik mennyire váltja be a hozzá fűzött reményeket.

  • Posted 2014-07-08 21:27 0Likes
    by Zenzo

    Hmmm, izé. 0-4. 3 perc, 3 gól. Ilyen védekezéssel épp 2 perce írtam, hogy megalázó is lehet a braziloknak. Azóta MÁR az.

    • Posted 2014-07-09 08:09 0Likes
      by Zenzo

      Hmm, fanyalgók, tessék 😀 ekkora – minden mértékben futballtörténelmet – ritkán látni élőben. Még most is le vagyok sokkolódva. Megdöbbentő.

      • Posted 2014-07-09 09:36 0Likes
        by thiemecsaba

        Nem láttam a meccset…franc…de lehet nem is baj. Hasonlított a meccs a spanyol-hollandra? vagyis egyik oldalon minden, másik oldalon semmi nem jött össze? azért fanyalogva és halkan megjegyzem, hogy az általam jelzett sztár nyakába akasztott csapat ma a sztár nélkül tolta. és nem, tényleg nem ez volt a döntő probléma, hanem az edző tanácstalansága/kilátástalansága…ha laikus szemmel nézem, a brazil csapatból is csak egy klasszis csatár hiányzik, ha a névsort olvasom, ellenben Felipe bácsi elbarmolta az egészet! egy viszonylag jó játékoskeretből nem volt képes egy elfogadható csapatot építeni, pont.

      • Posted 2014-07-09 12:35 0Likes
        by Zenzo

        Hát igen, ha a strandlabdát be akarod baszkurálni egy 5*5 cm-s kockába, menni fog, csak le kell ereszteni. Úgy viszont elvész az élvezet 😉 de lényegében igazad van. Scolari nem volt felkészülve a Neymar nélküli játékra, és kész.

        A meccs valamelyest hasonlított a spanyol-hollandra, de annyira nem. Az elején (első 10 perc) a hazaiak nagyon bekezdtek, de aztán jött az első gól, majd 2 percen belül még kettő. Ott már eldőlt. A brazilok sokkolódtak, semmit nem csináltak – ezért is nem jött be nekik semmi. A védelmük meg olyan hibákat csinált, mintha egy csapat óvodás játszana a grundon a nagyok ellen. És ezt most tessék szó szerint venni.

      • Posted 2014-07-09 17:25 0Likes
        by mohacsia

        Akartam írni, hogy ez a meccs viszont tetszett. 😀

      • Posted 2014-07-10 12:51 0Likes
        by Zenzo

        cserébe, hogy nektek is igazatok legyen, a holland meccs olyan szar lett, hogy elképzelni is nehezebb rosszabbat :)))

      • Posted 2014-07-10 18:55 0Likes
        by mohacsia

        Látod, látod 😀 Egyébként a vége felé már én is eret vágni készültem…

      • Posted 2014-07-09 18:56 0Likes
        by Blue One

        nah, megvan a VB második jó meccse…

  • Posted 2014-07-09 20:18 0Likes
    by mohacsia

    Igazoltunk egy 19 éves horvát tehetséget. Meglepődött valaki? 😀

    • Posted 2014-07-10 12:50 0Likes
      by Zenzo

      ismét egy „potenciális” Lampard-pótlék. A pre-seasonban ott lesz, bár ezt tavaly és Traore óta tudjuk, hogy attól, hogy ott penge vagy, még simán kiköthetsz a Vitesse-ben 🙂

      Úgy látom kinéztünk magunknak klubokat, ahol építgetjük a partneri-üzleti kapcsolatokat, mert a Hajduknak sem most adunk először komolyabb összeget egy ifiért.

      • Posted 2014-07-10 17:28 0Likes
        by mohacsia

        Szerintem a Vitesse-t egyik fiatal sem ússza meg 😀

        Kíváncsi vagyok egyébként, hogy meddig fogja ezt a játékospolitikát hagyni az UEFA a Chelsea-nek.

      • Posted 2014-07-10 18:30 0Likes
        by Zenzo

        Nem véletlen reppentek fel olyan hangok, hogy a Chelsea nem engedte, hogy bajnok legyen a Vitesse, mert akkor a BL-ben kellett volna pályára lépni, az pedig zavarta volna az Uefa előírásokat… már pontosan nem rémlik, miért v hogyan. Hiszen valahol pont ez lenne a lényeg/jó: egy holland bajnokságból a B csapat simán BL-be juthatna, hogy a fiatalok tapasztalatot szerezzenek.

      • Posted 2014-07-10 18:57 0Likes
        by mohacsia

        Erről szóló cikket nem tudnád nekem előkukázni? Érdekelne, hogy pontosan miről van szó, én még hasonlót nem is olvastam, pedig azért nem hetente látogatom a sportoldalakat.

      • Posted 2014-07-10 20:05 0Likes
        by Blue One

        Jordania a De Telegraafnak azt állította: a Chelsea-nek nem volt érdeke,
        hogy a fiókcsapatként működő Vitesse (mely most Bertrand Traorét, Lucas
        Piazont, Patrick van Aanholtot és Christian Atsut kapta kölcsön a
        londoniaktól) bejusson a Bajnokok Ligájába. A volt tulajdonos szerint a
        két klub tulajdonosi körében átfedések vannak, az UEFA pedig ilyen
        esetekre korlátozásokat léptet életbe (két, azonos érdekeltségi körbe
        tartozó csapat nem indulhat ugyanabban a kupában) – ezért London
        közölte, a Vitesse-nek vissza kell fognia magát. A 2012–2013-as idényben
        a Vitesse tizenhét fordulón keresztül a dobogón állt, végül a 4. helyen
        végzett a holland élvonalban.

      • Posted 2014-07-10 21:10 0Likes
        by Zenzo
      • Posted 2014-07-10 22:17 0Likes
        by mohacsia

        Erre most kb nem is tudok mit mondani. Ha igaz, akkor durva. Kicsit összeesküvés elmélet szaga van, de egyáltalán nem tartom elképzelhetetlennek, hogy tényleg felülről befolyásolták a csapatot negatívan. Valószínűleg nem akartak leállni verekedni az UEFA-val, annyit nem ért nekik a Vitesse BL indulása, egy esetleges komoly szankció, ami kizárja a Chelsea-t is a BL-ből (vagy csak a Chelsea-t arra hivatkozva, hogy a Vitesse holland bajnok, a Chelsea meg nem angol bajnok), biztos sokkal nagyobb veszteséget okozna, leginkább presztízsre gondolok.

        DE azért számomra, mint kívülállónak kicsit homályos, hogy mit értenek tulajdonosi kör átfedésében, illetve ezt milyen formában lehet bizonyítani. Biztos nem csak üzleti kapcsolatokra gondolnak, mert az alapján biztos kapcsolatban áll pár orosz, ukrán stb klub tulajdonosaival Abra.

      • Posted 2014-07-11 08:24 0Likes
        by Zenzo

        Ha olvastad (vagy legalább átfutottad a második posztot, amit linkeltem a ‘we ain’t got no history’-ról), ott azért benne van, nekünk is és a Vitessenek is ez miért jó. Más kérdés, hogy az UEFA-nál a Chelsea egyébként sem egy liebling. Ezek még a Barcát is agyonbüntették volna, más kérdés, hogy valaki szólt fentről, hogy hát srácok, ez a Barca, mégsenemáááá, aztán visszaléptek, pedig az, hogy megtapenoltak 1-2 fiatalt, mert ezt is ölég nehéz bizonyítani. Na, ha ez a Vitesse-Chelsea kapcsán van, akkor a bünti úgy marad.

        Egyébként ez megvolt korábban is, csak akkor a PSV-t használtuk fiókcsapatként, ennek a produktuma Alex volt, más kérdés, hogy akkor még nem működött jól a modell annyira, mint jelenleg. De hát azért közben eltelt némi idő, szóval volt idő fejlődni.

      • Posted 2014-07-10 21:14 0Likes
        by mohacsia

        Köszi!

      • Posted 2014-07-10 21:54 0Likes
        by Blue One

        nincs mit 😉

  • Posted 2014-07-10 13:14 0Likes
    by Petikee95

    Utolsó felkészülési meccs: augusztus 12. Chelsea – Real Sociedad

    • Posted 2014-07-10 13:25 0Likes
      by trueblue05

      Most vagy a Fradi meccsen fog az ifi játszani, v a Sociedad ellen, vagy teljesen vegyesen. 10- Fradi, 12- sociedd ???? 16- Burnley? Érdekes. Az biztos, hogy mindenkinek lesz lehetősége játszani.

  • Posted 2014-07-10 22:44 0Likes
    by mohacsia

    Zouma első chelsea-s interjújában nagyon úgy beszél, mint aki a következő szezont Londonban tölti. Vagy nagyon félretájékoztatták…

    • Posted 2014-07-11 17:12 0Likes
      by Zenzo

      Kapott mezt, minden. Szerintem marad. Eléggé úgy kérdezik is, főleg az utolsó.. CB és RB-t is tud játszani, így lesz 4 CB, amiből kettő RB-t is tud (Terry, Cahill, Brana, Zouma), már csak a bal oldalt kell megoldani 🙂

    • Posted 2014-07-11 20:56 0Likes
      by Blue One

      Mikor leigazoltunk anno januárban fel sem merült, hogy kölcsönadnánk bárkinek is pláne, hogy Luiz is elment. Nem érzem őt annyira zöldfülűnek, hogy ne lehessen őt beállítani. Fizikálisan már most kész van, a taktika meg tanulható. Szépen tanulja a nagyok mögött a szakmát.

      • Posted 2014-07-12 11:46 0Likes
        by mohacsia

        A Chelsea esetében én akkor lepődök meg, ha valakit nem adunk kölcsön.

Leave a comment

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com