Győztes döntőről meccshírt írni: átok és áldás. Ilyenkor az ember nem fukarkodik azokkal a dicsérő jelzőkkel, amik sokkal inkább szólnak a diadal okozta mámornak, mint a mutatott teljesítménynek, arról nem is beszélve, hogy ilyenkor a túlzott izgulás, szurkolás és alkoholfogyasztás miatt szemernyi esély sincs az események objektív és módszeres követésére. A véghezvitt tett (mármint a csapaté, nem az én sörivásom és ordibálásom) viszont szót kíván (sokat és szépet), úgyhogy nem marad el a szöveges megemlékezés, ráadásul nyakunkon egy újabb londoni derbi, szóval a hétvége kivesézésén túl beharangolunk is alább.
Amikor lefújták a Pool-Cityt, vegyes érzések kerítettek hatalmukba. Egyrészt iszonyatosan feldobott, hogy kikapott a címvédő, másrészt viszont hajtott volna a vérem, hogy kiszurkoljam az előny nyolcpontosra növelését. Konstatálnom kellett viszont, hogy most muszáj lesz a ligakupa megnyerésével „vesződni”. Nem mintha az nem ígérkezett volna fejedelmi szórakozásnak, de rozsdásodom már, no, nem helyezkedem már olyan hirtelen bele egy másik sorozatba, mint anno.
Mi tagadás, kellett már egy kiadós sikerélmény, de rohadtul. Oké, a ligakupa a klubcsapatos trófeák viszonylatában olyan, mint a miskolci Cinefest a Cannes-i filmfesztiválhoz képest, de megvan a maga varázsa. Benitezzel nyertünk utoljára kupát, szóval illő volt, hogy jöjjön valami megmarkolható a jelenbe, már csak azért is, hogy a 2013 óta csatlakozó játékosok (például Fabregas, Willian vagy Diego Costa) is átélhessék, mit jelent egy trófea a Klub kötelékében.

Látva egyébként az utóbbi évek párosításait a sorozat döntőjében (Liverpool-Cardiff, Swansea-Bradford, ManCity-Sunderland), nem lehetett panasz az idei felhozatalra, hiszen ezúttal végre nem volt toronymagas esélyes. Bár a Swansea januári tönkreverése óta nem játszottunk igazán meggyőzően egyszer sem, még így is több mindenbe kapaszkodhattunk, mint a bajnokságban szintén nem túl magabiztos, ráadásul az EL-ből is frissen kieső Tottenham.
Ami minket illet, a döntő előtt leginkább két kérdőjelet kellett kiegyenesíteni (hogy pótoljuk Maticsot, illetve hogy semlegesítsük Kane-t), a többi (Tibo’ vs Cech, Costa vs Drogba és társai) már inkább a kellemes gond kategória. Utólag elmondhatjuk, Mourinho jól spekulált, hiszen az egy sorral feljebb tolt Zouma nem vallott szégyent (statjait már ízekre szedtétek a korábbi posztok alatt), az angol foci új üdvöskéjét pedig előbb-utóbb csak megállította valaki minden alkalommal (szerencsére belefért, hogy ez néha a negyedik rárontó Kék legyen, tekintve, hogy Mason vagy Chadli őrzése nem kívánt meg egy egész embert), ami elég is volt a clean sheethez.
Pochettino – hogy egy kicsit elidőzzünk az edzőknél – felrajzolt egy egész pofás Tottenhamet a pályára, olyat, amelyikből csak négyen kezdtek csütörtökön Firenzében. A spúrok amúgy igyekeztek minden erejükkel a saját játékukat érvényesíteni harcos letámadásokkal és intenzív széljátékkal, amiben segítségükre volt az indokoltnál defenzívebb Chelsea-kezdő is. A védekezésünk engem egyébként picit a párizsi performanszra emlékeztetett: nem ragaszkodtunk a labdához, viszont nem engedtük az ellenfelet a kapunkhoz közel sem. Az elejét ugyan megnyomtuk, de a kezdeményezést ráhagytuk a Tottenhamre, akik ebből pár előbb-utóbb elfojtott Kane-meginduláson és egy Eriksen-kapufán kívül csak semmire nem jó távoli lövéseket tudtak ebből kisajtolni. Aztán amikor már égett a ház, nem jutott az argentinnak semmi meglepő eszébe, lepörgette a három cserét, illetve állt szomorúan és tanácstalanul a szakadó esőben, mint valami mártír.
Nálunk Matics hiánya, az optimális posztjáról kimozgatott Fabregas és a nagyon nem erre tervezett Zouma-Ramires duó bőségesen elég volt ahhoz, hogy minimálisra csökkentse annak az esélyét, hogy térfelünkön összeszedett labdákból érdemben indíthassunk támadást. Ha suta passzokkal nem került rögtön vissza a Tottenhamhez a labda, akkor valamelyik fiunk (többnyire Hazard vagy Willian) tekeredett rá reménytelenül.
Épp ezért jött nagyon jól és jókor a gól, hiszen mindenki megnyugodott tőle és fel is szabadult. Érdekes a maga nemében, de bátrabban és többet támadtunk térfélcsere után (főleg Fabregas és Hazard volt elemében), ami azokat a boldog későnyári-koraőszi időket idézte, amikor nem azt a keveset féltettük, amink van, hanem ütöttük a vasat, ha már forrósodott.

Az elsőhöz hasonlóan a második gólunk is inkább volt fontos, mint szép, persze ezt rovom föl sem Terrynek, sem Costának. Nagyon örülök egyébként, hogy betalált a Kapitány, hiszen a legutóbbi két finálénkat (BL, EL) ki kellett hagynia – no persze egy ilyen kiváló és sikeres futballista amúgy is megérdemel egy találatot a Wembley-ben. A brazíliai spanyolnak is nyilván jót tesz majd a gól, amit sajátjaként ünnepelt, bár ha őszinték vagyunk, abból a lövésből alanyi jogon nem talált volna kaput. Kukacoskodni fölösleges, már csak azért is, mert az a fontos, hogy Costa önbizalma visszatérjen és elkezdje ismét lődözni a mérkőzéseket eldöntő gólokat.
Láthatóan Mourinhora is görcsoldóan hatott a siker, hiszen nagyon ritkán mutatja meg ezt a felszabadult és önfeledt oldalát a portugál. Az öröm érthető, ugyanis egy olyan ambiciózus embert, mint ő, csak a sikerek és a trófeák tudnak jól lakatni. Első regnálása alatt is a ligakupa volt a későbbi sikerek előfutára – s jó eséllyel így lesz ez idén is.
A sorozat jellegéből adódóan szerencsére azok is magukénak érezhetik most ezt a sikert, akik a döntőben nem léphettek pályára (sőt, akár a keretben sem voltak). És itt most nem csak a Liverpool ellen kiválóan védő Courtois-ra vagy a Derby otthonában parádés gólt szerző Filipe Luisra gondolok, hanem olyanokra is, mint a korábban nem kevés időt a pályán töltő Akéra, a Shrewsbury ellen bemutatkozó Christensenre vagy az azóta már eligazoló Schürrlére. És akkor a döntő hőseiről nem is beszéltem… Családias volt az egész, ez látszott a kupaátadásnál és az ünneplésnél is. Ez pedig csak jót tehet a csapatmorálnak.
Ennek első jeleit szerdán láthatjuk, amikor is a West Ham otthonában lesz jelenésünk. Míg a mieinknél önfeledt összeölelkezések és kupával pózolások voltak a hétvége legemlékezetesebb momentumai, addig Kelet-Londonban dühödt légkörben vonultak le a pályáról (még) Sam Allardyce fiai.
Közös bennünk, hogy a 22. fordulóban játszottunk igazán jól utoljára – akkor 3-0 arányban lépte le a West Ham otthon a Hullt, azóta viszont 5 meccsen csak 3 pont került a zsákba (az utsó 10 fellépésükön is csak 8), megtoldva egy rút és megalázó FA kupa kieséssel. Mi a Swansea legázolása óta pislákolunk takaréklángon a bajnokságban (4 meccs, 8 pont, 5 rúgott gól), rémálomszerű FA kupás blamánk nekünk van, igaz, legalább a ligakupát behúztuk menet közben, plusz ügyeskedünk valamit Európában is.

Látható tehát, hogy megtorpanás és megtorpanás közt is van különbség. S bár vitathatatlanul botladoznak a Kalapácsosok, még mindig a felső tízben vannak, plusz hatos gólkülönbséggel, amit a drukkerek szerintem vérszerződés formájában írtak volna alá a szezon elején. Persze nyilván mohóvá váltak télre, hiszen féltávig bravúrosan nagyot mentek, sorra darálták be a kicsiket, miközben még a Liverpoolt és a Manchester Cityt is elkapták otthon.
Vagyis az összkép azért hiteles: a West Ham egy masszív középcsapat (ezért pár éve még mit nem adtak volna a drukkereik), csak Allardyce vesztére nem elég kiegyensúlyozott a teljesítményük. Ráadásul a holtponton való túllendülésüket a balszerencséjük is hátráltatja: a Manchester United és a Tottenham ellen is a legvégén bukták a győzelmet. A Palace elleni hazai fiaskóra viszont nem nagyon van mentség, s remélhetőleg még tántorogni is fognak ettől a gyomrostól holnap este.
Apró érdekesség, hogy a legutóbbi három idegenbeli bajnokiban még benne van a spúrok elleni két hónappal ezelőtti borzadály is, viszont a másik két meccs már győzelem (Swansea, Aston Villa), így az összmérleg egy teljesen vállalható 7-4-2. Hat csapat nem látott még tehát vendégül minket, s amikor ez a szám még nyolc volt, megfogalmaztam egy igényt arra vonatkozólag, hogy abból ötöt be kéne húzni. Kettő per kettő megvala, kéne tehát még három, hogy ne vinnyogjak. Ismerve a lájnápot (WHU, Hull, QPR, Arsenal, Leicester, WBA) nem lehetetlen a küldetés.
A rapid másodosztályú intermezzojuk óta egyébként harmadszor megyünk a Boleyn Groundra: előbb 3-1-re kaptunk ki (1-0-s előnyből, Benitezzel a padon), legutóbb viszont 3-0-ra győztünk (Lampard duplájával és közte Oscar szimplájával). Tekintettel a Kalapácsosok hanyatló formájára és az ezzel párhuzamos ’Miénk az egész világ’ életérzésre, jó lenne idén is a gólerős és magabiztos arcunkat mutatni, már csak azért is, hogy még átmenetileg se mehessen öt pont alá az előnyünk (a City nyilván leveri otthon a sereghajtó újoncot, szóval most a mieinktől kell a nagyobb bravúr a szinten tartáshoz).
Mivel a hétvége ismét az FA kupáé, ezúttal is lesz időnk rápihenni a jövő szerdai BL meccsünkre, szóval egy tartalékos kezdő meglepne. Én a magam részéről Courtois-t és Oscart várom vissza a kezdőbe, s vélhetően valamelyik középső védő kerül majd a padra. Remélhetőleg a hétvégi szervezettséget és hatékonyságot megtartva robogunk tovább, mert a jóból sosem elég. Továbbra is Blue Is The Colour!
277 Comments
by WudigessBoi
A Stoke már nyolcadik. Egyébként elég simázós forduló lett ez, a top8 nyert.
by Zenzo
ja, csak papírforma eredmények jöttek
by lamps8
A mai meccs egyetlen pozitívuma hogy Hazard nagyon jól játszott, igazi vezér volt, vállalkozott, jó döntéseket hozott. Kiosztott konkrétan 4 assistot: amiből 1et Costa 100%ban az öreg Torres módszerével elcseszett, nem ezt várjuk, Ramiresnek szerencséje nem volt az egyiknél, a másiknál bravúr Adryantól.Willian meg elmehet mostmár a faszomba. Őt pedig szorosan követheti Oscar, aki ha hozza a tavalyihoz hasonló mélyrepülését a a bajnokság hajrájában akkor nyugodtan el lehet gondolkodni azon hogy ő igazából isteni alap lehet ha be akarunk szállni a Pogbaért folyó küzdelembe. Cahill talán azzal az irgalamtlan nagy mentésével nullszaldóba hozta magát a végére.
Lehetett volna ez a meccs egy jó 3-3 vagy 4-3 is, szóval pacsi Courtoisnak. Hazardot sajnálom hogy ilyen impotens társakkal áldotta meg az ég a mai napon.
ui.: Zenzo egy szavad sem lehet 🙂
by Petikee95
Azzal vitatkoznék, hogy jó döntéseket hozott. Lentebb már megtárgyalták a miértjét. Már kezdődik… Ha nem megy egy játékosnak (nálad Oscar), egyből jön a szidás, meg hogy semmi keresnivalója a csapatban, ha meg jól játszik, gólpasszokat ad vagy gólokat lő, akkor meg… Inkább nem is folytatom tovább.
by lamps8
bocsi, Oscart akkor sem dicsértem amikor gólokat lőtt, ugyanis hihetetlenül ingadozó, de mostanság nem ingadozik hanem egyenletesen szar. És tavaly ugyanez volt . A bajnokság elúszásának egyik fő okának tekintem mostanáig.
by Petikee95
Azzal egyetértek, hogy nincs jó formában, de voltak jó meccsei idén is, ahol ő húzta a csapat szerekét. Akkor viszont te is elismerted, hogy nagyot játszott, erre kristálytisztán emlékszem. 😀 Azt viszont nem szeretem, ha már egyből száműzünk a csapatból bárkit, aki nem érdemli meg.
by lamps8
voltak jó meccsei persze, de így vissza esni nem lehet. Ráadásul nem az első lenne mint azt már írtam is. Nem engedhetjük meg magunknak hogy a 10es posztot elfoglaló játékosunk ennyire nulla legyen a bajnokság végére.
by Zenzo
de van 😉
Egyrészt, mert Ázár halmozta a rossz döntéseket ma (is). Nem azzal vitatkozom, hogy jól játszott, ő és Ramires voltak ma a legjobbjaink.
Oscar esetében meg (meglepő módon) nem értünk egyet 🙂 decemberben hasított, mint a szél, meccsenként-kétmeccsenként jöttek a gólpasszok, és a januárt is jól kedzte (gól+gólpassz a Newcastle ellen, dupla a Swans kivégzésén, talán a szezonbeli legjobb meccsén), de José kikapta a csapatból a City elleni meccs óta (lehet ott többet/mást várt tőle), azóta összesen játszott vagy 200 percet 5 meccsen, ennyit majdnem Quad is kapott… te ezzel (vele) magyarázod a tavalyi szezon elbukását (nonszensz), én meg most azt mondom, nézzük meg, hány gólokat lőttünk, amíg játszott idén, meg azóta, amióta JM jegeli. Ma egy halom hígfos volt, de ezt én alapvetően a csapat mai teljesítményének tudom be. És ezzel gondolok itt arra, hogy Ramires és Ázár rendszeresen ott kóricált a tízesben a helyén, ő meg Fabregas+Matics pozíciója helyén próbált labdakihozósdit játszani (nem sok sikerrel) – de ha megnézed a heatmapjét, meg a labdaérintéseit, ma egy box-to-box feladatot kapott.
by lamps8
Megnéztem, box-to-box posztról is tudni kell passzolni, meg játékban lenni. egyébként ügyesen kiragadtad a 2 legjobb meccsét a szezonban. Amit meg mondasz megfordítható, talán azért vette ki mert visszaesett a teljesítménye. Igen én így gondolom, ide is leírtam már szerintem, hogy a meglévő siralmas csatárhelyzet mellett azt már nem bírtuk el tavaly hogy még ő is egy trágyadombbá alakult a hajrára. És most óriási szükség lenne rá, a szezon első felében brillirozó Costa/Cesc duó kicsit kifulladni látszik.
by Zenzo
egyszerűen nem értem, hogy tudsz ekkora kettős mércét használni 🙂 nem vitatkozom tovább, mert nem látom értelmét. De Oscar, Costa és Fabregas kb ugyanolyan ívet ír le teljesítményben, de még utóbbi kettő „kicsit kifulladni látszik”, addig Oscar egy trágyadomb..
by lamps8
Nem is fogok veled vitatkozni, mert nincsen értelme ebben az Oscar (és még sok más) kérdésben nem fogunk egyet érteni. De az nem kettősmérce hogy reálisan értékelem a teljesítményeket 7g 8a VS. 4g 20a Ezek állnak egymással szemben úgy h Fabregasban 500játékperccel több van. Ezért merem azt gondolni hogy nála elfogadható a kicsit kifulladni látszik indoklás a formagyengülésére.
by thiemecsaba
Zenzo a 2. mondatodat bekereteztetem és kirakom a falamra! 😀
by Petikee95
Tíz évet öregedtem a meccs alatt. Ezt kiszenvedtük, de a lényeg a három pont. Adósak a fiúk már egy ideje a jó játékkal…
by Frenky54
Úgy látom Oscart csak azért játszatják, mert játék nélkül kevesebb pénzt adnának érte….a „fél, mint az ördög a tömjénfüsttől” mondást átírtam a „fél, mint Courtois a beadástól”-ra…görcsbe rándul a gyomrom a belőtt labdák láttán, hasonlít De Gea korábbi alakításaira.
by Cech01
Igen, erre számítani lehetett. Angliában jóval több a beívelés, mint a LL-ben és jóval többen is építenek erre. Itt egy vonalkapus nem viszi sokra. Courtnek egy kicsit betett a Spurs/City-meccs, kissé megcsappant az önbizalma. Év elején még állva kapta le a beíveléseket a teleszkóp kezével.
by trueblue05
Nem értem ezt a Oscar ellenességet. Lehet hogy nincs formában, de ezen a meccsen akkor sem csinált volna többet ha így lenne. Nem birtokoltuk a labdát zsinórban 1-2 percnél tovább. Flipperezett össze-vissza, minden öt percben egy ápolás. Nem igazán volt lehetősége játszani, védekezett, futott, csinálta. Mi tudtunk volna változtatni a meccsen, de a vezetés miatt erre nem volt szükség. Olyan nagyon rossz megoldásra én nem is emlékszem, de ha ti igen, akkor azt azért vegyétek figyelembe, hogy az hány kísérletből történt és milyen helyzetekben. Nem vitatom hogy rossz meccse volt, de azt már igen, hogy lehetett-e volna sokkal jobb. Mindenesetre az az állítás egy ilyen meccs után, miszerint azért játszatja Mourinho, hogy több pénzt kapjon érte, szerintem blődség.
by trueblue05
Nem volt egy jó meccs, de szerencsefaktor ma mindkét csapatnak egyformán jutott/ nem jutott, úgyhogy jól van ez így. Ramires, Hazard jól játszott. Zouma viszont középhátvéd, jó lenne ha befejeződne ez középpályás kaland, mert labdakihozatalban, támadásépítésben kis túlzással egy ember mínusz volt a mai alkalommal. Rosszul helyezkedett, vagy a társak nem bíztak benne azt nem tudom, de túlnyomórészt a védők előtt téblábolt ( védekezésben nagyon hasznos volt, ezt azért ide kell írni). Úgy gondolom ez volt a játék képének az egyik oka – nem tudtuk a földön tartani a labdát, nem tudtuk a középpályán birtokolni, mert nem volt elég kombinációs lehetőség a labdakihozataloknál. Costa erre a játékra meg alkalmatlan ( meg a formája sem az igazi), nem értettem miért nem jött Drogba hamarabb. Volt egy-két meleg pillanat, örülök hogy kihúztuk.
by babence
Mikel évek óta játsza ezt a játékot, sztem Zouma nem volt sokkal rosszabb, sőt, pontrúgásoknál még jó is hogy ott van, akár támadásban, akár védekezésben.
by Sirappa
Szep estet.lemaradtam a meccsrol, de mondd Zenzo, kiszivtak minden vererdet?:))))
by Zenzo
ki nyugi, úgy nézek ki, mint egy nyugdíjas vámpír napfelkelte előtt… Ramires Ázár mellett a legjobbunk volt – kb olyan érzés ez, mint amikor véletlen felrúgod az épp felbontott üveg sörödet, és csak nézed, nézed, hogy folyik szét, és nem tehetsz ellene semmit :)))
by Petikee95
http://gfycat.com/MetallicCompleteDaddylonglegs
Nem tudom, valaki követi-e a srácot, de kedden megszerezte első felnőtt gólját Lewis Baker a Milton Keynes csapatában. A szezon végéig szerepel ott kölcsönben, de ezt már megemlítettétek korábban. Kis gól is gól. 😛
by Petikee95
OFF: Ma hosszú idő után ismét pályára lépett a Szarkáknál Jonás Gutiérrez, akinél korábban hererákot diagnosztizáltak. Minden elismerésem neki!
by lamps8
http://www1.skysports.com/football/news/11668/9744591/chelsea-manager-jose-mourinho-reveals-nemanja-matic-picked-up-injury-during-cup-final-celebrations
:DD
by kasata91
Ha jól sejtem, akkor ez az az apró kis csúszás közbeni bukfenc lesz, amin jókat röhögtünk itt 😀
by lamps8
Így van, és szerintem valaki még meg is jegyezte poénból hogy mekkora lenne ha ebbe sérülne bele. tádám 😀
by Drogba11
Én is szkeptikus voltam, de ma reggel mégis úgy gondolom, hogy védenem kell a csapatot. nem minden szinten, de bizonyos szempontból érthető a helyzet. Mourinho nem rotál annyit, ez is egy probléma, fáradnak a játékosok. Hazardra már annyira figyelnek, hogy csoda, hogy levegőt tud venni a pályán, de az utóbbi időben pedig túlkomplikálja a dolgokat. Courtois azért nagyban hozzájárul a meccseink többségének sikereihez. Terry félelmetes. Cahill lett az önfeláldozó, aki egyre több hibával játszik, de emellett nagyon jó, ha éppen ott van. Azpilicueta magabiztos, Ivanovic egy tank, akinek viszont pihennie kell, Zouma kényszerből játszik ott, ahol, de ha Matic visszatér, ő megint középhátvéd lesz, ezért ezen nem kell annyit agyalni. Fabregas homály lett, de reméljük ez csak sportos macskajaj, ami majd elmúlik, Oscar próbál visszatalálni az útra, de nem hiszem, hogy ne sikerülne neki, Ramires önbizalomhiányban szenvedett, most viszont kezdi érezni a helyét, Willian hullámzó és nem tud változtatni a stílusán (labdát kap, megáll, aztán elindul), Costa most nem jó, januárig-februárig nem volt vele gond (nem tett jót a formájának a 3 meccses eltiltás). Kezdőbe nevezném Rémyt egyszer, lássuk, mit tud, Luist, mert nem hibázik akkorát, sőt megbízhatóan teljesít. nem akkor a gond, csak most már kellene egy olyan meccs is, ahol nem egy gólos a különbség a bajnokságban, simán húzzuk be a 3 pontot. Nagy baj nincs, de a körömrágás faktor minden meccsen egyre magasabb szinten stagnál, ami nem szerencsés a szurkolóknak sem, ráadásul a forgatókönyv kicsit unalmas. Behúzzuk, de éppen hogy, a gól után visszaállunk, magunkra húzzuk az ellenfelet, ami néha megbosszulja magát. 2-0-nál oké, de 1-0-nál nagyon veszélyes. Én akkor leszek feszült, amikor elkezdjük a saját tizenhatosunk előtt a kis területes passzolgatós játékot. Tegnap pont nem, de a WHU ellen pedig az égbe lőtt labdák voltak teljesen feleslegesek és értelmetlenek. Nincs nagy baj, de ennél tud a csapat szebben, jobban is játszani, lásd szezon eleje. Azt akarom megint! 🙂
Bocs, hosszú volt!
by lamps8
Nem értem, hogy a tegnapi meccs után miért az a legnagyobb problémánk hogy Hazard túlkombinált 1-2 lehetőséget, mint azt már írtam is 4 gólpassz értékű átadása volt. A baj nem inkább az lenne hogy a többiek a nyomába sem értek?
by thiemecsaba
no offense! de le kellene venni a szemellenzőt!
Hazard igenis annyival kombinálta túl magát, hogy nekünk elment egy nyugodt fél óra az életünkből és mondjuk egy sima 3-0ás győzelem. És olyan nincs, hogy a többiek a nyomába sem értek, ez faszság! Nézd meg, hogy kb senki nem játszott a saját poziciójában a meccs mondjuk 70%-ban. De nem is ez volt az igazán érdekes hanem, hogy volt 2 hosszabb időszak is a meccsen, amikor belementünk egy olyan adok-kapok játékba, ami nem a csapat erőssége. Egyáltalán fel nem foghatom, hogy JM szunyált a padon, vagy mit csinált! Ha hibát szeretnél találni, valahol itt keresgélj! 🙂
by lamps8
tehát szerinted, az okozta azt a nyugtalan fél órát hogy hazard túlkombinált(??), és nem az hogy a társak ziccereket hagytak ki? ne szórakozz már…
by lamps8
ő indította Costát, Ramirest mind2 100as ziccer, ő tette Ramires fejére a labdát és ő hozta Williant kihagyhatatlanba. Ezek mellett ha túlkombinál párat , szerintem az már elnézhető.
ja és amúgy te milyen szemellenzőről beszélsz? 😀
by thiemecsaba
ha csak egy bizonyos szemszögből akarod látni a dolgokat, akkor áldásom rá! csákó
by lamps8
kíváncsi lennék hogy te milyen szempontból nézed, de félek hogy nem tudnám megérteni, azokkal az emberekkel együtt akik Hazardot bírálják ilyen tények után, miközben tripla nulla Fabregasok és Oscarok is voltak a pályán. Tehát nem tudom hogy akkor róluk mi a vélemény.
Hazard volt az egyetlen a pályán a támadók közül aki azt hozta amit kell és amit elvárunk, ha csak 1 játékos még felzárkózott volna mögé ezt a meccset is lezárjuk egy 2. góllal mint ahogy azt már sokszor megtettük
by Zenzo
az a vicc, hogy minél többen nem látják azt, amit te, annál jobban belelovalod magad a dologba, és lassan 2-3 komment múlva Ázár már a god kategóriában lesz, a többieket meg ezer kínok közt egyesével végzed ki :)))
Senki nem állította, hogy ne Ázár lett volna a tegnapi (egyik) legjobbunk. Csak azt, hogy ettől vakok közt félszemű… mert közel sem hozott le perfect-game-t. És ezt nem lehet más szemszögből nézni, ha egészében nézed a teljesítményét. Igen, adott 4 kulcspasszot, de abból legalább háromszor ő is lövőhelyzetben volt, mégsem merte elvállalni, és még legalább 4-5 olyan helyzet volt, mikor rácsavarodott a labdára, és helyzetből cselezte ki magát a 16-oson kívülre. Ehhez pedig semmi köze nincs annak, hogy a többiek mennyire voltak jók v szarok.
by lamps8
Voltak helyzetek amiket elrontott igen, egyértelmű. És mi most azon vitakozunk hogy végülis 10ből 7est vagy 8ast hozott e. Ezzel nem is lenne gond, ha a támadó feladatokkal bíró csapattársak közül ne mindenki egy kőkemény 5 esetleg 6ot produkált volna tegnap. És olyan megvilágításban van köze egymáshoz a 2 dolognak, hogy ezek ismeretében mégis mindenki Hazard pár rosszabb megoldását vette elő. Hozzá tenném hogy az általad említett mégsem merte elvállalni esetekre mondhatjuk hogy 90%os helyzetet változtatott 110%osra, az meg nem olyan rossz, bár azt be kell vallanom én is jobban örültem volna neki ha maga vállalja el. Egyszerűen nem tudom most nem megvédeni.
by WudigessBoi
Ennyi a lényeg.
Hazard a támadásaink motorja volt. A gól előtti labdajáratás is tőle indult, voltak parádés megoldásai (ha Ramires picit szerencsésebb, az év gólját lőhette volna abból a kontrából), ugyanakkor több ízben is bátortalan volt, illetve rossz megoldást választott, amiket igenis föl lehet róni neki.
by Drogba11
azért, mert ugyan igazad van, adott kulcspasszokat, de akkor is inkább cselezett ide-oda. Lehet, hogy nem volt ehhez társ, de ő ennél jobban látott a pályán régebben. Egyébként pedig nemcsak a tegnapi meccsről írtam, hanem általánosságban („…az utóbbi időben pedig túlkomplikálja a dolgokat.”).
by Blue One
Sok okosságot hallani a Digin, de Sallóinak tegnap sikerült az élre törnie a kijelentésével. Most épp Costát találta meg miszerint ha a mostani formája továbbra is kitart, akkor a végén kiderül, hogy ő Torres 2.0!!!!
by trueblue05
A Torres 2.0-n én is kiakadtam tegnap.
by Blue One
Az év legparább meccse volt a tegnapi. Izgalmak közepette viszont rá kellett jönnöm, hogy rég kellett izgulnom ennyire a csapatért, idén biztosan nem. Ez jól mutatja, hogy mennyire uraltuk, uraljuk a meccseket idén.
A tegnapi meccs viszont más volt. Rengeteget hibáztuk, szemmel láthatóan nagyon fáradt volt a csapat. Olyan volt, mikor a fifában ugyanazzal a csapattal lenyomsz manager mode-ban egy fél szezont és utána mindenki csak kóricál a pályán. Ez történt tegnap élesben is, ami nem csoda hiszen az esetek nagy részében ugyanaz a csapat lép pályára.
Hazard fantasztikus volt, mint mindig. Ramires is jó volt, az a lövőcsel… El se hiszem, hogy végre valaki használta ezt a megoldást. Kár, hogy nem ment be. Costa-ra mondanám, hogy fáradt volt, de levágott olyan sprinteket, hogy csak na. Viszont többször is egy helyben állt a pályán mikor elvesztettül a labdát, ami eddig nem volt jellemző rá. Drogba féle labdamegtartásban, fejeléseknél még van mit tanulnia. Egyszerűen kb fel sem ugrik, esélytelen az ilyen szituációkban.
Drogba mit keresett hátul annál a nagy mentésnél??
Amiben az egész csapatnak fejlődnie kell, és ezt nem most mondom először az a kontra támadás. Mou is elmondta a COC döntő után, hogy többre számított ebben a játékelemben a csapattól. WHU ellen is volt pár támadás, ami tökre elrontottunk. Gól előtt pont gondoltam rá, hogy miért nem első szándékból játszunk, de ha gól lesz belőle akkor nem szólok… Gól lett… De azért szólok, mert ebben tényleg fejlődni kell.
Ivanovic meg annyira támadó szellemű lett, hogy már 1-1-zik a 16oson belül, sarokkal átver 2 védőt… Hihetetlen a szerb 😀
Zouma meg 20 évesen tőle nagyon szokatlan poszton játszik kiemelkedőt. Nagy vétel volt, az már most látszik, Régóta mondtam, hogy több lehetőséget kéne adni neki. Páratlan testfelépítése miatt sokkal nyugodtabban lehet betenni,a tudása meg, amint látjuk megvan.