Győztes döntőről meccshírt írni: átok és áldás. Ilyenkor az ember nem fukarkodik azokkal a dicsérő jelzőkkel, amik sokkal inkább szólnak a diadal okozta mámornak, mint a mutatott teljesítménynek, arról nem is beszélve, hogy ilyenkor a túlzott izgulás, szurkolás és alkoholfogyasztás miatt szemernyi esély sincs az események objektív és módszeres követésére. A véghezvitt tett (mármint a csapaté, nem az én sörivásom és ordibálásom) viszont szót kíván (sokat és szépet), úgyhogy nem marad el a szöveges megemlékezés, ráadásul nyakunkon egy újabb londoni derbi, szóval a hétvége kivesézésén túl beharangolunk is alább.
Amikor lefújták a Pool-Cityt, vegyes érzések kerítettek hatalmukba. Egyrészt iszonyatosan feldobott, hogy kikapott a címvédő, másrészt viszont hajtott volna a vérem, hogy kiszurkoljam az előny nyolcpontosra növelését. Konstatálnom kellett viszont, hogy most muszáj lesz a ligakupa megnyerésével „vesződni”. Nem mintha az nem ígérkezett volna fejedelmi szórakozásnak, de rozsdásodom már, no, nem helyezkedem már olyan hirtelen bele egy másik sorozatba, mint anno.
Mi tagadás, kellett már egy kiadós sikerélmény, de rohadtul. Oké, a ligakupa a klubcsapatos trófeák viszonylatában olyan, mint a miskolci Cinefest a Cannes-i filmfesztiválhoz képest, de megvan a maga varázsa. Benitezzel nyertünk utoljára kupát, szóval illő volt, hogy jöjjön valami megmarkolható a jelenbe, már csak azért is, hogy a 2013 óta csatlakozó játékosok (például Fabregas, Willian vagy Diego Costa) is átélhessék, mit jelent egy trófea a Klub kötelékében.

Látva egyébként az utóbbi évek párosításait a sorozat döntőjében (Liverpool-Cardiff, Swansea-Bradford, ManCity-Sunderland), nem lehetett panasz az idei felhozatalra, hiszen ezúttal végre nem volt toronymagas esélyes. Bár a Swansea januári tönkreverése óta nem játszottunk igazán meggyőzően egyszer sem, még így is több mindenbe kapaszkodhattunk, mint a bajnokságban szintén nem túl magabiztos, ráadásul az EL-ből is frissen kieső Tottenham.
Ami minket illet, a döntő előtt leginkább két kérdőjelet kellett kiegyenesíteni (hogy pótoljuk Maticsot, illetve hogy semlegesítsük Kane-t), a többi (Tibo’ vs Cech, Costa vs Drogba és társai) már inkább a kellemes gond kategória. Utólag elmondhatjuk, Mourinho jól spekulált, hiszen az egy sorral feljebb tolt Zouma nem vallott szégyent (statjait már ízekre szedtétek a korábbi posztok alatt), az angol foci új üdvöskéjét pedig előbb-utóbb csak megállította valaki minden alkalommal (szerencsére belefért, hogy ez néha a negyedik rárontó Kék legyen, tekintve, hogy Mason vagy Chadli őrzése nem kívánt meg egy egész embert), ami elég is volt a clean sheethez.
Pochettino – hogy egy kicsit elidőzzünk az edzőknél – felrajzolt egy egész pofás Tottenhamet a pályára, olyat, amelyikből csak négyen kezdtek csütörtökön Firenzében. A spúrok amúgy igyekeztek minden erejükkel a saját játékukat érvényesíteni harcos letámadásokkal és intenzív széljátékkal, amiben segítségükre volt az indokoltnál defenzívebb Chelsea-kezdő is. A védekezésünk engem egyébként picit a párizsi performanszra emlékeztetett: nem ragaszkodtunk a labdához, viszont nem engedtük az ellenfelet a kapunkhoz közel sem. Az elejét ugyan megnyomtuk, de a kezdeményezést ráhagytuk a Tottenhamre, akik ebből pár előbb-utóbb elfojtott Kane-meginduláson és egy Eriksen-kapufán kívül csak semmire nem jó távoli lövéseket tudtak ebből kisajtolni. Aztán amikor már égett a ház, nem jutott az argentinnak semmi meglepő eszébe, lepörgette a három cserét, illetve állt szomorúan és tanácstalanul a szakadó esőben, mint valami mártír.
Nálunk Matics hiánya, az optimális posztjáról kimozgatott Fabregas és a nagyon nem erre tervezett Zouma-Ramires duó bőségesen elég volt ahhoz, hogy minimálisra csökkentse annak az esélyét, hogy térfelünkön összeszedett labdákból érdemben indíthassunk támadást. Ha suta passzokkal nem került rögtön vissza a Tottenhamhez a labda, akkor valamelyik fiunk (többnyire Hazard vagy Willian) tekeredett rá reménytelenül.
Épp ezért jött nagyon jól és jókor a gól, hiszen mindenki megnyugodott tőle és fel is szabadult. Érdekes a maga nemében, de bátrabban és többet támadtunk térfélcsere után (főleg Fabregas és Hazard volt elemében), ami azokat a boldog későnyári-koraőszi időket idézte, amikor nem azt a keveset féltettük, amink van, hanem ütöttük a vasat, ha már forrósodott.

Az elsőhöz hasonlóan a második gólunk is inkább volt fontos, mint szép, persze ezt rovom föl sem Terrynek, sem Costának. Nagyon örülök egyébként, hogy betalált a Kapitány, hiszen a legutóbbi két finálénkat (BL, EL) ki kellett hagynia – no persze egy ilyen kiváló és sikeres futballista amúgy is megérdemel egy találatot a Wembley-ben. A brazíliai spanyolnak is nyilván jót tesz majd a gól, amit sajátjaként ünnepelt, bár ha őszinték vagyunk, abból a lövésből alanyi jogon nem talált volna kaput. Kukacoskodni fölösleges, már csak azért is, mert az a fontos, hogy Costa önbizalma visszatérjen és elkezdje ismét lődözni a mérkőzéseket eldöntő gólokat.
Láthatóan Mourinhora is görcsoldóan hatott a siker, hiszen nagyon ritkán mutatja meg ezt a felszabadult és önfeledt oldalát a portugál. Az öröm érthető, ugyanis egy olyan ambiciózus embert, mint ő, csak a sikerek és a trófeák tudnak jól lakatni. Első regnálása alatt is a ligakupa volt a későbbi sikerek előfutára – s jó eséllyel így lesz ez idén is.
A sorozat jellegéből adódóan szerencsére azok is magukénak érezhetik most ezt a sikert, akik a döntőben nem léphettek pályára (sőt, akár a keretben sem voltak). És itt most nem csak a Liverpool ellen kiválóan védő Courtois-ra vagy a Derby otthonában parádés gólt szerző Filipe Luisra gondolok, hanem olyanokra is, mint a korábban nem kevés időt a pályán töltő Akéra, a Shrewsbury ellen bemutatkozó Christensenre vagy az azóta már eligazoló Schürrlére. És akkor a döntő hőseiről nem is beszéltem… Családias volt az egész, ez látszott a kupaátadásnál és az ünneplésnél is. Ez pedig csak jót tehet a csapatmorálnak.
Ennek első jeleit szerdán láthatjuk, amikor is a West Ham otthonában lesz jelenésünk. Míg a mieinknél önfeledt összeölelkezések és kupával pózolások voltak a hétvége legemlékezetesebb momentumai, addig Kelet-Londonban dühödt légkörben vonultak le a pályáról (még) Sam Allardyce fiai.
Közös bennünk, hogy a 22. fordulóban játszottunk igazán jól utoljára – akkor 3-0 arányban lépte le a West Ham otthon a Hullt, azóta viszont 5 meccsen csak 3 pont került a zsákba (az utsó 10 fellépésükön is csak 8), megtoldva egy rút és megalázó FA kupa kieséssel. Mi a Swansea legázolása óta pislákolunk takaréklángon a bajnokságban (4 meccs, 8 pont, 5 rúgott gól), rémálomszerű FA kupás blamánk nekünk van, igaz, legalább a ligakupát behúztuk menet közben, plusz ügyeskedünk valamit Európában is.

Látható tehát, hogy megtorpanás és megtorpanás közt is van különbség. S bár vitathatatlanul botladoznak a Kalapácsosok, még mindig a felső tízben vannak, plusz hatos gólkülönbséggel, amit a drukkerek szerintem vérszerződés formájában írtak volna alá a szezon elején. Persze nyilván mohóvá váltak télre, hiszen féltávig bravúrosan nagyot mentek, sorra darálták be a kicsiket, miközben még a Liverpoolt és a Manchester Cityt is elkapták otthon.
Vagyis az összkép azért hiteles: a West Ham egy masszív középcsapat (ezért pár éve még mit nem adtak volna a drukkereik), csak Allardyce vesztére nem elég kiegyensúlyozott a teljesítményük. Ráadásul a holtponton való túllendülésüket a balszerencséjük is hátráltatja: a Manchester United és a Tottenham ellen is a legvégén bukták a győzelmet. A Palace elleni hazai fiaskóra viszont nem nagyon van mentség, s remélhetőleg még tántorogni is fognak ettől a gyomrostól holnap este.
Apró érdekesség, hogy a legutóbbi három idegenbeli bajnokiban még benne van a spúrok elleni két hónappal ezelőtti borzadály is, viszont a másik két meccs már győzelem (Swansea, Aston Villa), így az összmérleg egy teljesen vállalható 7-4-2. Hat csapat nem látott még tehát vendégül minket, s amikor ez a szám még nyolc volt, megfogalmaztam egy igényt arra vonatkozólag, hogy abból ötöt be kéne húzni. Kettő per kettő megvala, kéne tehát még három, hogy ne vinnyogjak. Ismerve a lájnápot (WHU, Hull, QPR, Arsenal, Leicester, WBA) nem lehetetlen a küldetés.
A rapid másodosztályú intermezzojuk óta egyébként harmadszor megyünk a Boleyn Groundra: előbb 3-1-re kaptunk ki (1-0-s előnyből, Benitezzel a padon), legutóbb viszont 3-0-ra győztünk (Lampard duplájával és közte Oscar szimplájával). Tekintettel a Kalapácsosok hanyatló formájára és az ezzel párhuzamos ’Miénk az egész világ’ életérzésre, jó lenne idén is a gólerős és magabiztos arcunkat mutatni, már csak azért is, hogy még átmenetileg se mehessen öt pont alá az előnyünk (a City nyilván leveri otthon a sereghajtó újoncot, szóval most a mieinktől kell a nagyobb bravúr a szinten tartáshoz).
Mivel a hétvége ismét az FA kupáé, ezúttal is lesz időnk rápihenni a jövő szerdai BL meccsünkre, szóval egy tartalékos kezdő meglepne. Én a magam részéről Courtois-t és Oscart várom vissza a kezdőbe, s vélhetően valamelyik középső védő kerül majd a padra. Remélhetőleg a hétvégi szervezettséget és hatékonyságot megtartva robogunk tovább, mert a jóból sosem elég. Továbbra is Blue Is The Colour!
277 Comments
by Zenzo
A WHU elleni kezdőről annyit mondott José, hogy nem az a csapat lesz, aki a Wembleyben pályára lépett. Én így szintúgy biztosra veszem TC és Oscar kezdőbe kerülését, mint Quadét is. Costa, Ázár és Fabregas marad, viszont mivel még Matics nincs, ezért ott nem nagyon látok változást: Ramires-Zouma, mögöttük pedig Cahill-Terry. Mikel még 1 hónapig nem bevethető.
Visszatérve a döntőre és arra a gondolatra, amit én is pedzegettem már, meg a posztban is említésre került, de most különösen látványosra sikerült, hogy a csapat, EZ a csapat mennyire gyatrábban játszik volántelepet, és mennyivel jobban áll neki, ha támad. Az első félidőben ramatyul játszottunk, amíg jobban érvényesíteni kellett a JM-féle ne kapjunk gólt, aztán majd nyerünk valahogy taktikát (no offense, 14-ből 12 döntőt nyert apánk, szóval kussolok, csak mégse), kevés volt a jó teljesítmény (NEM volt jó teljesítmény) a csapatban, Costától Ázárig, Fabregason át Zoumáig mindenki ergya volt, majd igen, biztosan kellett hozzá a gól, de a gól magabiztosságával még esőben is látványosan elkezdett játszani a csapat, és azzal is ugyanúgy meg lehetett fojtani az ellen játékát, de mégis jöttek a jobbnál-jobb egyéni teljesítmények, pörgött a játék, és bár konkrétan gólhelyzetet nem nagyon sikerült kialakítani, de ennek ellenére is azt mondom, hogy örülhet a Spurs, hogy megúszták kettővel.
by Zola
Erre a Zouma témára visszatérve.Én nem látom olyan tragikusan,sőt szerintem a helyzethez mérten nagyon jól játszott.Képzeld el a szituációt.Tegyük fel vendéglátó szakközepet végeztél ahol kitanulod a szakács és a felszolgáló szakmát,de kitünőre vizsgázol.A suli végeztével elhelyezkedsz pincérként,dolgozol évekig,majd egyszer csak benyögi a főnököd,hogy holnap te vagy a szakács.És bemész és megcsinálod,pedig hidd el az nem olyan egyszerű hiába tanultad ha sosem „játszottál” ott.Lehet,hogy kínkeservesen,de végrehajtod amit kérnek és ok,ejtesz 1-2 hibát.A lényeg.Matic posztja a legnehezebb poszt az egész futballban,szinte mindent kell csinálnod és őt veszik elő ha gond van.Ahhoz képest Zouma így elsőre nagyon szépen lehozta a meccset,ráadásul még porpafingó korban van és én még akár Matic párjaként is el tudnám képzelni.Képzed el ha két ilyen benga,de viszonylag gyors védekező középpályásunk lenne…..Ők lehetnének a „kék fal”.:-)Tudom mindig a fantasyt nyomom,de belegondolva két ekkora benga állat,szépen rendet tudna rakni,ha összeszoknak.
by d3vnull
Tulajdonképpen igazad van, csak itt páran már úgy elszálltak, hogy Zoumát épp csak azért nem hívták Makélelé-nek, mert magasabb 🙂
Amúgy nagyon jó srác, nekem is tetszett eddig minden játéka.
by Zenzo
Oké, de ettől az első félidőben konkrétan nem volt jó. Nem minősítem le, hogy egy olyan csapatban, amit meg sem szokott, egy olyan pozícióban, ahol még talán sosem játszott, egy döntőn nem teljesített kiválóan, ráadásul a saját eddigi mércéjéhez mérve jól, de attól még nem fogom azt mondani, hogy jó volt. Értem én, hogy nehéz, de attól még nem fognak megdicsérni, hogy évek óta először kell főznöd, de szar lett. Megérti mindenki, miért lett az, de attól még ha elsóztad, senki nem fogja jóízűen megenni, max páran jó pofát vágnak hozzá 😉
És szerintem CB-nek nagyon jó, viszont nem szívesen látnám Matics helyén, max így, ha muszáj.
by Zola
De nem sózta el,mert ehető lett hiszen megnyerték a kupát.Lehet,hogy bénázott kicsit az elején,de lassan ott tartunk,hogy akkor is lefikáznánk ha gólt kapna mert Jose berakja a kapupa.Maticot 22 éves korában eladtuk,mert nem volt még elég jó,miközben ő ezen a poszton él 10 éve.Ez a srác 19 évesen helytállt élete első meccsén ezen a poszton,ráadául egy kupadöntőn,egy olyan csapat ellen akik átrohantak a széleken,mindezt tetézve egy olyan társsal mint Ramires.Folytassam?:-)
by Zenzo
Nem égette oda, de elsózta 🙂 attól még ehető, csak nem jó. Ha már annyira a hasonlatoknál tartunk 😛
Maticsot eladtuk 22 évesen, mert akkor nem volt hely… itt volt még Makelele, Lassana és a csúcsformában lévő Essien. Maticsnak konkrétan nem volt helye, fiatal volt, játszani akart – vitték, adtuk.
Igen, azért is voltunk nagy hátrányban, mert mi centralizált csapat vagyunk, a széleket nem védekeztük le, a Spurs meg átrohant rajtunk a szélen hagyott üres területeken. Igen, ott volt Rémires is, de mondjuk a védekezése nem olyan rossz a brazilnak, viszont egyikük sem mozgott ki szélre, fogták a pozíciót középen és inkább hátráltak, mint kereszteztek. De ettől még nem lesz jó Zouma teljesítménye na. Egyébként értelmetlen dologról vitázunk, mert csak azon szőrözünk, hogy akkor hápi az általam is elismert ‘jó’ teljesítményt hozta-e le, vagy ‘remek’ volt összességében 🙂
by thiemecsaba
Szerintem meg ez legyen a legnagyobb vitátok, amíg(és aztuán is) JT magasba emeli a BPL trófeát! 😀
by lamps8
Oscar, Hazard, Costa, Cuadrado, Cesc, Ramires és Zouma, közülük valaki tuti nem fog játszani, mert én is arra tippelek hogy Ramires, Zouma kettőst a csapatban tartjuk, melléjük jön még Fabregas, előlre Hazard, Costa, Cuadrado, és valami 4-3-3 szerűséget fogunk játszani Cahillel a védelem tengelyében.
Egyébként a mai naptól győzelmet várok. Hogy milyen úton fogjuk azt elérni viszont elég homályos. Felállhatnánk támadólag is bőven, rossz formában a WHU és a BigSam körüli problémák sem tesznek rendet a fejekben túlságosan, de nyilván nem fogunk. Costa nyugodtan lőhetne már 1 gólt (amit neki is adnak), és ha Cuad kezd tőle is várnék valamit, gól/assist formájában.
by mohacsia
A 4:3:3-at adom, de szerintem lehetne Rami helyett Oscar. Zoumát muszáj lesz benntartani a kp-n, mert kell a fizikuma és a magassága a WHU ellen. Egyszerűen nincs más.
by thiemecsaba
Pedig szerintem a biztos pont épp, hogy Ramires lesz! …
by Zola
Egy kis off és ezért elnézést.
Ezt a pulcsit XL(elég meleg,már szinte kabát,de nem vízálló)meg kicsit búcsús:-)
http://kepfeltoltes.hu/view/150304/ch_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
http://kepfeltoltes.hu/view/150304/ch2_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
illetve ezt a széldzsekit XL a színe olyan kék amilyennek lennie kell,talán a vaku miatt lett ilyen fos.
http://kepfeltoltes.hu/view/150304/ch3_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
http://kepfeltoltes.hu/view/150304/ch4_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
nagyon szívesen neki adom itt a fórumon bárkinek,akinek szüksége van rá,magyarországra el is küldöm.Én nem igazán hordom őket,talán ha kétszer voltak rajtam,teljesen hibátlanok.Feltételek:
1.Tényleg neki legyen szüksége rá
2.Nyílván aZ akit itt jobban „ismerek” az elsőbbséget élvez.
3.Mondja meg,hogy Zenzo melyik Chelsea játékost nem engedné be a metróba.:-D
by Zenzo
Én minden négert beengedek a metróba, csak max némelyeket a szerelvénybe, míg másokat a sínekre 😉
by Idemitirjak
Széldzseki még érdekelne is, csak méretben Hazarddal veszem fel a versenyt, így lehet kicsit nagy lenne… 🙂
by Zenzo
http://www.dailymail.co.uk/sport/football/article-2977280/How-does-Mourinho-s-trophy-record-compare-great-football-managers.html
Jó kis összehasonlítás, mégha fölösleges is, mert nehezen mérhetőek össze a „körülmények miatt”.
by Petikee95
Mourinho Zoumáról: „Különböző stílusú játékosok, így nehéz lesz egy John-hasonmást találni. Néha sikerül az ilyen játékosokat pótolni, néha nem. Zouma most 20 éves, de 23-24 éves korára alakulhat úgy a karaktere, hogy képes legyen John helyett vezetni a csapatot. Már ebben a szezonban is többet játszik, mint ahogy elképzeltem és ahogy mások is képzelték. Rengeteg tapasztalatot szerez, ami nagyon fontos lesz még számára.”
by Zenzo
Mondjuk ezen jót röhögtem:
„A fizikuma miatt vettük meg. A taktikai tudásával baromira nem voltunk elégedettek, de úgy véltük, azt megadjuk neki mi. Az előszezonban elkövetett hibái miatt azt gondoltam: oké, de időbe fog telni, mire képes lesz felnőni a feladathoz. De fasza gyerek, meghallgat minden tanácsot, odafigyel, és gyorsan tanul, és ezért gyorsan eljutott arra a szintre, hogy felvegye a versenyt Cahillel. Most már játszott pár komoly meccsen, és úgy tűnik, meg tud birkózni vele.”
:)))
Viszont elhangzott az is, amit már én/mi is többször elővettünk:
„Úgy gondoltam, Ivanovics lesz az első számú lehetőségem pótolni Terryt vagy Cahillt, de már nem ő az”.
Azért ezek súlyos szavak ám.
by thiemecsaba
Tényleg azok. És ha belegondolsz, ez nem csak Zouma dícsérete, hanem egyben Cahill kritikája is…
by Zenzo
igen, mindenképpen, ehhez nem kell nagyon belegondolni, ez egyértelmű üzenet Garynek is, hogy hajrá srác, különben jöhet a beton.
Mondjuk biztos Mou tudja jobban, de ha (meg ne történjen) JT mégis hosszabb időre kiesne, én azért lehet mégis Ivát tolnám be középre.
by thiemecsaba
Folyamatosan kisérletezni kell, variálni a dolgokat. Ezzel tudja(JM) minél több dologra felkészíteni a csapatot és a játékosokat is. Iva az egyik legjobb opció is lehet, de már ő sem fiatal. Ergo már elgondolkodsz te is azon, hogy akkor most mit válassz: öreg és tapasztalt, fiatal és feltörekvő… Próbálgatod és rájössz a megoldásra.
Cahillel meg egyértelműen baj(?) van fejben. Vagyis én azt érzékelem rajta, hogy bizonyos szint felett nem tudja kezelni a dolgokat(nem mindig, de általában), ettől függetlenül elég magas szintig stabil volt a produkciója!
by WudigessBoi
Cahillnek megvannak a korlátai, ez egyértelmű. Egy szutyok Boltontól vettük bagóért, 26 évesen került először élcsapathoz, ehhez képest szerintem sok hasznot hozott. Emlékszem jó pár önfeláldozó mentésére, nagy küzdő, emellett szerzett fontos gólokat is, szóval megtérült a vétel. De ennél többnek látszani szerintem nem akar, mert nem tud.
by Zenzo
Nem vonom én kétségbe, félre ne érts, hogy Cahill jó fogás volt, vagy, hogy ne lenne hasznos játékos. Mindenkinek vannak szar napjai, rosszabb meccsei. Csak ő a Spurs ellen borult meg, és tartósnak bizonyult a megingás – cserébe hápi egyből rányúlt a lehetőségre, és ezért kapta a komolyabb meccseket is. Cahillnek cserébe jót tett a pihenő, a döntőn jól szerepelt.
by WudigessBoi
Én csak azt mondom, hogy ő szerintem ennyit tud. Nem klasszis, szemben mondjuk a csúcson lévő Terryvel. Vannak jó skilljei és vannak gyengék is. Megteszi a tőle telhetőt, de ez alapvetően erős középszer, amit szerencsére néha még meg is ugrik.
De a védelem vezérének – amit páran elvárnak tőle – kevés.
by Petikee95
Milyen jó, hogy beírtam ezt a szöveget, jó kis eszmecsere kerekedett ki belőle. 🙂
by thiemecsaba
Amúgy valahol itt a pont! Annyi, hogy középszernél többre tartom, de már vezérnek kevés. Ezt látja Mou is és ennek megfelelően próbálja alakítani a dolgokat. Itt jön a képbe Hápy…
by Zenzo
A két új kiszemeltünk:
http://www.101greatgoals.com/blog/chelsea-scouts-regularly-attend-anderlecht-games-leander-dendoncker-youri-tielemans-hln/
Leander Dendoncker és Youri Tielemans. Továbbra is a belga vizeken halászgatunk a zavarosban, úgy tűnik.
by thiemecsaba
Jó ez a halászgatás, csak nehogy túlzásokba essünk. Tényleg rengeteg fiatal tehetség rohangál a belgáknál, de azért nem felejtettem el, amikor mindenki a hollandokra volt rácuppanva. Főleg a barszalonna be is kajált belőlük rendesen…oszt szerintem pofára is esett velük, amikor már túlzásba vitte a dolgot.
by Zenzo
Jó, hát még nem vettük meg őket, csak erős Chelsea-scout felügyelet mellett tudnak csak meccselni 🙂
by thiemecsaba
Persze, én is értem. Csak eszembe jutott egy érdekes emlék, amit meg kellett osszak veletek 🙂
by Zenzo
oke. Egyébként visszatérve arra a részre, az a holland és hollandok által kitermelt generáció nagyon ott volt, csak sajnos ahogy kifutottak, ott is visszaesett a dolog, mert már nem volt megfelelő alapanyag egy idő után. De a Barca eegészen sok bőrt le tudott húzni a hollandokról, kezdve Cruyfféktól egészen a kilencvenes évek végéig.
by thiemecsaba
Igen, volt egy időszak, amikor ment a szekér. De mivel ez egy hosszútávú befektetés, jobb szeretném látni a mindenkori csapatban azt a változatosságot, amit a különböző kultúrák, különböző iskolák adhatnak. Gondolok itt olyan dolgokra, mint: vérmérséklet, akaraterő, kitartás, csapatszellem, kreativitás… és sorolhatnám tovább, tovább.
Ezek a dolgok fejleszthetőek, csiszolhatóak, de az alap nagyon fontos. Vehetünk példát is… mondjuk Ivanovic-Robben-Anelka. Milyen jellegzetes különbségek tapasztalhatóak úgy fizikumban, mint tudásban, felfogásban stb…
by Zola
Szerintem a Real jobban benyalta anno.
by Idemitirjak
1-2 meccset láttam, Tielsman elég feltünően játszott, de sajna nem teljesítménye miatt, hanem hogy amint 30on belül volt tüzelt a vakvilágba.
by Zenzo
Ha a vakvilágot kapura tudja cserélni, akkor nagy szükség lehet rá, jelenleg ugyanis nem nagyon van olyanunk sem, aki 16-ról merne lőni, nemhogy messzebbről.
by Idemitirjak
Na azért Ramires gondolkozás nélkül rávágja ha meglátja a kaput! 😀
by d3vnull
Néhányszor azért igen jól rakta kapura. Meireles-nél pl. máris jobban.
by WudigessBoi
Ránéztem a tavalyi tabellára, a City 27-5-6-tal lett bajnok (86p), idén 16-7-4-gyel állnak, szóval max. 88 pontjuk lehet. Ez persze pesszimista felültervezés, hiszen még mennek a MU-hoz, a Tottenhamhez, de a Liberty vagy a Selhurst Park sem egyszerű vizit.
Nekünk 60 pontunk van, a hátralévő 12 meccsen tehát 29 pont kell maximum a bajnoki címhez, ami 9-2-1-gyel abszolválható. Persze ehhez minél több pont kell a MU-Pool-Arse trió ellen, (vagy könyörtelen pontbehajtás a többi meccsen). Ez persze a saját kezünkben a sorsunk forgatókönyve, minden egyes újabb City-pontvesztés növeli a mi mozgásterünket is:)
by Zola
Tudom én sem tudhatom,de Jose innen(mármint ilyen helyzetből) még sosem vesztett bajnokságot.
by Lavid Duiz
Nagyon örülnék, ha ma este egy könnyed kis játékkal vernénk a WHU-t, aztán majd meglátjuk, hogy így lesz-e. Nálunk sose lehet tudni. 🙂
by Petikee95
Courtois; Ivanovic, Cahill, Terry (c), Azpilicueta; Ramires, Zouma, Fabregas; Oscar, Diego Costa, Hazard.
Subs: Cech, Filipe Luis, Loftus-Cheek, Cuadrado, Willian, Remy, Drogba.
by babence
érdekes ez a kezdő, első ránézésre nem értettem, hogy mi ezen a nagy változás, aztán megláttam hogy Fabregas Oscar is ott van, de nincs se Remy se Willian.
Ez annyira meglepő, hogy még egyik hivatalos Chelsea kezdőhirdetésben se mertek pontosvesszőt tenni a középpálya és a támadósor közé, mint ahogy szokás 😀
by kasata91
Sztem simán Zouma-Fabre védekező és Rami jobb szél.
by Cech01
Úgy látszik, Matic vis maior távollétében José felfedezte az új összeállítás receptjét. Elegáns módon ez épp egy kupadöntőn debütált, és Zouma klasszis módon bejátszotta magát a kezdőbe.
Ramires kezdetése meg… Magáért beszél.
by Petikee95
Mou valamiért nagyon ragaszkodik hozzá. 😀
by kasata91
Reméljük csak az árát akarja felnyomni. Bár szvsz a teljesítményének bemutatása a nagyvilágnak nem a legjobb módszer erre.
by trueblue05
szerintetek bevállalja a Ramires- Zouma double pivot-t ( amúgy valaki homályosítson már fel hogy ez a kifejezés milyen nyelvből jön, és miként kell helyesen leírni tárgyas szerkezetben) ? Vagy 4-3-3, vagy 4-1-2-3? Erre a taktikára kíváncsi leszek, főleg hogy ma minden bizonnyal nekünk kell majd kezdeményezni.
by Cech01
Simán eltudnám képzelni, hogy
Courtois
Ivanovic-Cahill-Terry-Azpilicueta
Zouma-Fabregas-Ramires
Hazard-Costa-Oscar
by kasata91
Mivan??? Ez 4-3-3 !! Már Nem José az edzőnk?? 😀
by Petikee95
A Spurs ellen is 4-3-3 volt. 😀
by trueblue05
nekem a hétvégi az inkább 4-1-4-1 volt
by Cech01
A 4-3-3 és a 4-2-3-1 között néha árnyalatnyi különbségek vannak, főleg, ha nálunk kezd Ramires is.
by trueblue05
én is. bár az igazat megvallva nekem mindegy hogy küldi ki őket, csak nyerjük meg.
by WudigessBoi
Spanyolból.
http://kazinczyse.blog.nepsport.hu/archives/2013/05/20/III_Doble_pivot/
by Petikee95
A Digi szerint 4-2-3-1, Rami-Zouma a két vkp, előtte Oscar-Fabre-Hazard, legelöl pedig Costa.
by Zenzo
de laposan vannak a kamerák a WHU stadionjában
by taybor33
De legalább nem kell távcső, mint a burnleynél. 🙂
by Zenzo
pozitív viszont, hogy a Chelsea kórust hallani a kezdés óta folyamatosan
by Zenzo
„lemaradt róla Ramiresz” neki ott sem kellett volna lennie
by thiemecsaba
vegyél be egy tablettát! :))
by Zenzo
ezen már az nem segít 🙂
by Cech01
Sokkterápia?
by Zenzo
kösz, elég volt a döntő, most egy hétig nem kaphatok újra
by thiemecsaba
de nyugi van, eddig jól tolja! és ennél még jobb is lesz! 😀
by Zenzo
igen, például most is milyen zseniális helyzetfelismerés utáni lövéssel örvendeztetett meg bennünket .)