…várjuk az év utolsó fellépését a PL (továbbra is) egyik leghírhedtebb és legantipatikusabb egyletével. Nem, nem a Sunderlanddel.
Csapatszemle
A legutóbbi mérkőzés alkalmával ihletett formában futballozó Pedro sajnos beszedte 5. sárgáját, így „diszkonnektelte” magát a szilveszteri csatáról. Örömhír viszont, hogy Costa és Kanté frissen térhet vissza a pályára. Egyetlen sérültünk, Terry, a héten már elkezdhetett edzeni, januárban eséllyel ismét tagja lehet a keretnek.
További két játékosunknak, Maticsnak és Luiznak kell megúszni a meccset sárga nélkül a lenullázás kapujában.
Ellenfélanalízis
Bardsley-t, az ex-suncis skót legendát novemberi sérülése után a héten edzésre fogták, egy kis szerencsével ellenünk már pályára is léphet.
Arnautovic három meccsre szóló eltiltását tölti, őt még Muniesa, Cameron és Butland követi a hiányzók névsorában.
A Stoke City nyara nem telt éppen eseménytelenül. Lecsaptak a Pool egyik mémjátékosára, az egyébként kétségtelenül hasznos Joe Allenre, kikölcsönözték a Pep rendszeréből kiszoruló Bony-t és a 2014-es VB-n az erős pillantásaival berobbanó Martins Indit. A 19 éves egyiptomi tehetség Ramadan Sobhi 5 millió euróért érkezett Sparky csapatába, egyelőre csak epizódszereplőnek.
A Stoke nem fut nagy idényt, a keretükhöz képest abszolút súlytalanok. Első győzelmüket októberben tudták összehozni, és noha azóta csak három meccset vesztettek el, a dominánsabb csapatok ellen bármikor képesek összeomlani. A Spurs, a City és a Pool is négyet hintett nekik, még az Arsenal hármat. Costával a kezdőben ez lenne nálunk is az ideális adag.
Sporttörténelem
Az év utolsó napján meccsünk kifejezetten régen, AVB érájában volt utoljára. Akkor az Aston Villa páholt el minket egy baromi kellemetlen és nívótlan 90 perc alatt, hibátlanul előre vetítve a portugál mester későbbi sorsát.
Tavaly a PL-ben először fordult elő, hogy nem tudtuk megverni a Stoke-ot, 4 ponttal megajándékozva őket. Ilyen egyébként a 1974/75-ös idényben fordult elő ezt megelőzően utoljára. Mi 2015 áprilisában ütöttük őket, akkor Hazard gólt és gólpasszt is jegyzett.
A Fazekasok emellett 11 mérkőzés óta képtelenek nyerni a Bridge-en, legutóbb 1974 áprilisában diadalmaskodtak a Chelsea otthonában.
Tipp
Egy szerény 2-0-át mondanék mindenféle túlpörgés nélkül, de mivel Conte dirigál a padon, a 4-0-t sem zárnám ki.
A három ponttal együtt ezúttal szintén történelemírás járna. A Chelsea lenne a második csapat a liga történetében, amelyik eljut 13 győzelemig zsinórban.
Minden kedves olvasónak és szurkolónak boldog és (kék) sikerekben gazdag új évet kíván az LR csapata!


346 Comments
by Levi97
grant baszki.
by Endy919
Pffffffffffffffff.. jézusom
by Rammschein
Spoiler PLS… :DDDD
by Endy919
Cahiiiiiill
by Rammschein
omfg… hőst csinálunk belőle. 🙂 Na ő tuti be fog baszni a meccs után. 😀
by Rammschein
Na most én spoilerezek… vezetünk. 😛
by Endy919
3 perce írtam már 😀
by Rammschein
de az úgy magába sok mindent nem mondott. 😛 Kedves maradtál, hogy nem te lőtted le a dolgot teljesen. .P
by Diego Costa
Fabra assist. Again.
by Rammschein
hát durva, hogy egy kis padoztatással mit el lehet érni egyeseknél (valakinek ez sem használ, az megy a tarcsikhoz! :D)…
de Fabre most hh beleillik a képbe ha korábban nem? 😀 Vagy már annyira megy a szekér, hogy túlnövi Maticsot?
by Rammschein
Mert így mostmár totál nem értem miért kellett Fabrét nélkülözni… vagy ez a mai ez nem ugyanaz a felállás? Vagy csak ezért nélkülözte, hogy motiválja?
by Diego Costa
Továbbra is Matic lesz a kezdő a meccsek többségében, ha marad ez a felállás. A mai mérkőzésen azért kezd mert Matic pihen. 1 lapra van az eltiltástól ezért óvja Conte.
by Rammschein
így már értem… 🙂 de azért furcsa, hogy Fabréval is működni látszik a dolog… van ez a gépezet annyira olajozott most.
by adam10
Na ez a baj, mi van ha pl Alonso leserül? Formáció váltás nélkül nem tudnánk folytatni, nincs LWB-nk a padon.
by Endy919
A keretben sincs … esetleg Chalo , vagy Azpi , és a helyére menne Zouma/Iva.
by adam10
Szerintem ez a legfontosabb/ legnagyobb kihívás a transfer windowsban most januárban.
by balazsh
Aina!!!
by Endy919
Aina nem a jobb oldalon játszik?
by balazsh
de, benéztem bocsi 🙂
by kasata91
Volt egy jó Cesc becsúszás !!!
by Endy919
3 évbe telt , de kivártuk 😀
by Rammschein
Szar streamen Kantéra mindig azthiszem, hogy Ramisten… 😀 mert ennyire rossz a kép. 😀
by adam10
Na jön egy David Luiz kontra 40. sor szabi 🙂
by Diego Costa
Costa szabad 😀