Amikor arról beszélünk, hogy a Chelsea ez vagy az, ilyen avagy olyan, szeretjük a dolgokat olyannak láttatni, amilyennek mi látjuk, elvégre a magyarázat célja, hogy mások is ugyanazt lássák, találják meg a Chelseaben, amit mi magunk is. Mai témánk…
Javában forr a nyár, mi meg itt szikkadunk két szezon közt félúton. Ilyenkor a csapat körüli történések sem annyira intenzívek, hogy enyhítsék szomjunkat, de az átigazolási ablak félig-meddig nyitva van (és a felkészülési meccsek már vannak), úgyhogy némi hűsítő…
Beszéltünk már - vagy mondhatom úgy, hogy írtam már róla -, hogy a szurkolás érzelemalapú, egyénre jellemző, szubjektív és szenvedélyes. Rendre érzéseket és ellenérzéseket vált ki belőlünk, nincs olyan vonatkozás - vagy legalábbis nem sok - választott csapatunk kapcsán,…
Ez ismét egy olyan poszt, ami íródik már egy ideje, és ki tudja, hol a vége, vagy a kilövés napja. Ismét egy elvontabb témával jelentkezem, rövid utazást teszünk a függőségek birodalmába.
Nem lesz ez itt más, mint egy eredetileg rövidnek szánt, de a jó ég tudja, végül milyen hosszú szezon-kitekintő, amelynek csökevényes gondolatfonalát Ray Wilkins nyilatkozata ültette el elmém szövevényes útvesztőjének függőkertjében.
Játszunkmá'-játszunkmá'-játszunkmá', mint hrivcsicsák baónika anno az rrtlrl klubon, ber mostan a tik segitségeteket akargyuk kérni, hotty megmutasukk, mitet tanított a Chelseanek a Brazília...
Elindult, közben vagyunk, túl vagyunk dolgokon, történt és mégsem, valami és semmi. Szót ejtünk a valamikről, meg egy kicsit a semmikről is, hogy ne unatkozzatok, amíg a nyár nem nyár, de már majdnem, mert ma legalább már még meleg…
Elfoglaltabb vagyok mostanság, mint Berlin ’45-ben, s mivel vébé is van ugye, kevés kontentet tudok beletolni a blogba. Úgyhogy némi csúszással tehát, de következzék az év végi szezonösszegző trilógia befejező része! Ebbe a harmadba az Anglián kívüli kupakalandozásainkat sűrítettem,…
Kicsit turkáltam a szezon statisztikáiban, akad pár érdekesség, a(z olyan) számbuzik (mint én) figyeljenek, ők élvezni fogják, a többiek inkább pattintsanak fel még egy sört.
Written in the stars, a million miles away, a message to the main, seasons come and go, but I will never change, and I'm on my way. Yeah, I need a change...