Túl vagyunk néhány meccsen, de nem minden alakult úgy, hogy az megfelelő legyen. De miért nem? És mikkel kell megküzdenie Lampardnak? Hiányosságok vagy szimplán a sötét erők? Erre próbálom keresni a választ.
Maurizio Sarri nem hagyott egyszerű örökséget, ahogyan az ő elődje, Antonio Conte sem honfitársának. Ha nagyon akarjuk, természetesen még jobban csavarhatjuk a történetet, visszamehetünk az időben, ott fogunk kilyukadni: a keret összetétele nem olyan, mint kéne lennie. Hiába igazoltunk Conte idején, ekkor se volt teljesen jó minden, ráadásul ebben az időszakban többnyire balul elsült igazolások történtek. Mi sem mutatja ezt jobban, hogy a 2017/18-as idény nyári igazolásai közül mindössze ketten vannak a jelenlegi keretben. Vagy bárki is komolyan gondolta akkor, hogy Drinkwater vagy Zappacosta minőségben erősítést jelent erre a szintre?
Sarri is tudott igazolni, ugye ekkor érkezett Arrizabalaga, Jorginho és Kovacic, tehát olyanokat kapott az olasz, akik beleillenek a filozófiájába. Csak hát ott voltak még a megörökölt emberek, akik még többnyire a Mourinho, vagy Conte-féle stabil védekezésre épülő játékhoz kellettek, sőt még vannak is.
Sarri hosszú távra érkezett, hosszú távon gondolkodott, amíg be nem jött a december-januári hullámvölgy, egyre több szurkoló elkezdte kritizálni őt és az elveit, és amikor úgy nézett ki kilábalunk a gödörből, már a divatból fikázások szüntelenül mentek. És ebből kapott Jorginho, Kovacic is. Nem kizárt, hogy Maurizio ezt unta meg, és ezért is fogadta el a Juventus ajánlatát.
Ez már csak történelem, kár azzal foglalkozni, hogy mi lett volna ha… Érdemesebb a jelennel és a jövővel foglalkozni, ami sokkal izgalmasabb. Egy Legenda ült le a kispadra, talán a legnagyobb, szerény 114 éves múltunkban. A példakép. A klub történetének legtöbb gólját szerző játékosa. Mit soroljak még róla? Felesleges, mert szinte mindenki ismerheti pályafutását. Frank Lampardról van szó természetesen.
Na ő nem tudott igazolni, vagyis róla elmondható, hogy javarészt az elődök anyagaiból főzhet, viszont egy másik utat képvisel, ami még Sarrihoz képest is újdonság, de az olasznál szinte végig hiányosság volt: az intenzitás. Alapvetően úgy tűnik Lamparddal is offenzív futballt próbálunk megvalósítani, lehetőleg minél kevesebb átadással, és minél gyorsabban szeretnénk végig vinni az akciókat. A hangsúly a labdavesztés utáni első szándékból való visszatámadásokon van. A letámadásokban láthatóan van dinamika, helyenként nagyon eredményesen működik, de ez a baj jelenleg, hogy csak helyenként.
Ezzel el is érkeztünk az „egyes számú” problémához: fejben megvan hogyan kell, gyakorlatban nincs. De miért nincs? Szerintem két dolognak köszönhetően. Néhol hiányos a rutin, illetve nem megfelelő az erőnlét. Vegyük példának a Man United vagy a Leicester elleni első félidőket. Brutális tempóban kezdtünk, sorra dolgoztuk ki a lehetőségeket, majd szépen lassan kifogyott a szufla úgy a 35.perc környékére, és az ellenfél kezdte uralni a meccset. Miért? Mert az erő nem lett jól beosztva, és innentől a koncentráció se működött.
Az érem másik fele. Tudjuk jól, hogy Frank milyen szenvedélyes játékos volt, kőkeményen küzdött mindig. A tekintélye hatalmas, a motiválás így nem hiszem, hogy nehezére esne. Legalábbis egyelőre az látszik, hogy nagyon megy neki, mert a srácok csúsznak-másznak. Csak hát én érzem néha a túlpörgést. Az említett két mérkőzésen biztos, hogy ez is közrejátszott a baj kialakulásában. Ezek nem kijavíthatatlan dolgok, de jelenleg ezt nem bírjuk el, mert hiába nem tudtunk igazolni, bekerült jó pár új arc a csapatba.
„Kettes számú” nagy probléma: összeszokottság hiánya. Hiába nem tudtunk igazolni, Lampardnál egyelőre van változás a személyekben is. Például a védelem ebben a formában nem túl sokszor játszott egyszerre együtt. Christensen tavaly nem volt alapember, Zouma nem is volt itt, így érthetően még az összhang hiányzik köztük, de hát meccsenként átlagban több, mint kétszer kapituláltunk 5 mérkőzés alatt, ez rengeteg. Egyszerűen hiányzik a kommunikáció köztük, vagy én nem tudom. De valamiért rendre mögéjük lehet kerülni. Azpilicueta jobb oldalt talán még őket is alulmúlja idáig, érthetetlen mit művel. Egy egyben simán verik, lemarad, róla is gólokat kapunk. Középpálya Kante nélkül átjáróház, nincsenek párharcok kikényszerítve, túlságosan fent védekeznek. Mount oké, egy új személy itt, ráadásul ő fiatal is, elnézhető ha még vannak hibái. Rendben van az is, hogy Kovacic rengeteget fut, robotol, de Jorginho egyedül nem tudja megállítani az ellenfél kontráit. És hát ezért van sokszor kiszolgáltatott helyzetben a hátsó alakzat. Meg itt visszatérünk oda, hogy miért csak Kante az egyetlen defenzívebb stílusú középpályásunk. A játékosállomány, ugye… Egy képpel össze tudom foglalni a védelmi gondokat.
Képességbeli hiányosságokkal nem tud mit kezdeni egy tréner. Ez nem az ő hibája. De az már a nyakába varrható, hogy olyan taktikát alkalmaz, amit a társaság nem tud teljesíteni. Nincs semmi gond azzal, ha egy edzőnek van egy elképzelése arról, hogy mit szeretne viszontlátni, sőt kell is, hogy legyen. Csak ezt fokozatosan kéne építeni szerintem, nem úgy kéne működnie, hogy rögtön belecsapunk a közepébe és nyomatjuk amíg nem lesz jó. Mondjuk én nem vagyok edző, nem rendelkezem semmilyen képesítéssel, az is lehet én vagyok a hülye… Nincs egyensúly jelenleg védekezés és támadás közt, nem elég gyors az átmenet támadásból védekezésbe, így meg az ellenfeleknek semmi más dolguk nincs, minthogy várnak a hibázásra, aztán lecsapnak. Rendben van, ez az év legyen egy tanuló év, építsük be a fiatalokat – aki meg is érdemli, mint Mount, akár Abraham -, ne legyen konkrét elvárás a tabellán végzéssel kapcsolatban, de az már azért számomra egy elvárás, hogy ne kapjunk meccsenként két gólokat, mert nekem ez a 4 forduló alatt kapott 9 gól fájdalmasan sok! Csak az újonc Norwich kapott ennél többet, 10-et.
Lampard edzőként tapasztalatlan, ezt ki kell jelenteni. Senki nem úgy születik, hogy pikk-pakk érti a szakmáját, idő kell, hogy ez kialakuljon, kialakuljon egy bizonyos rutin is. Lampardnál is ki fog ez alakulni, ahogyan a fiataljainknál is, türelmesnek kell lenni. Ha azt szeretnénk, hogy Frank hosszú távon maradjon a kispadon, márpedig már jó lenne, ha valakivel így gondolkodnánk, akkor türelmesnek kell lenni vele. Bízni abban, hogy tudja mit csinál, így remélhetőleg azt is tudja, hogy mik azok az aspektusok, amiken villámgyorsan változtatni kell. A védekezést muszáj rendbe tennie sürgősen, nincs mese! Bár Kantéval és Rüdigerrel lehet máshogy fog kinézni a történet, nem tudni…
A Liverpool elleni kupadöntő az, ami megmutatta, hogy érdemes bizalmat fektetni ebbe az egészbe. Ahol úgy játszottunk, ahogyan kell. Tökéletes hozzáállással, pazar koncentrációval, elképesztően okosan, és pontosan annyi kockázat vállalással, amennyivel kellett, amennyire készen állunk. Kicsit visszatértünk a Sarri-szisztémához. Visszatért a 4-3-3 ugyanúgy, ahogy az olasznál, Jorginho volt a mélységi irányító, Kante és Kovacic támogatták a két oldaláról a középpályán. Nagyon pazarul funkcionált a közepesen magas presszing, a kompakt, szűk területben védekezés, labdaszerzések után pedig vagy marha rutinos módon lassítottuk a játékot, vagy pedig szélsebesen indítottuk az ellentámadást. Érződött még Sarri kezemunkája, de mégis úgy gondolom, hogy vele ilyen szinten sosem játszottunk. Ehhez természetesen az is kellett, hogy talán a jelenlegi legjobbunk, Kante élete mérkőzését játszotta. A motiváció is más egy döntőben, főleg, ha egy nálunk jobb gárda az ellenfél, és be kellett bizonyítani egy 4-0-ás Man United elleni zakó után, hogy nem zuhantunk padlóra, sőt! Szerintem inkább ezt kellene tovább építeni, itt Lampard remekül felismerte, hogy mire vagyunk jelenleg képesek.
Hosszú, kőkemény, verejtékes idény elé nézünk, már látjuk. Legfontosabb most a türelem és a bizalom, de a gondok mellett sosem szabad elmenni. Jelenleg elsődleges rendbe tenni a védekezést, minimalizálni a kapott találatok számát. Csak pörgősen, mert már indul az igazi idény, jönnek szép sorban a rangadók, indul a nemzetközi kupasorozat! Mi mást tehetünk? Várjuk a folytatást!
