Kezdődik egy újabb visszatérő második regnálása

Zsinórban négy győzelmével a Watford amellett, hogy a legjobb formában lévő élvonalbeli angol csapat, arra is büszke lehet, hogy újonc létére lassan már a dobogót ostromolja. A velük meglévő 10 pont difit pluszban képzeltük el szezon elején, nem pedig mínuszban, ami minket és őket is minősíti, kit-kit érdemei szerint. A lényeg, hogy ez most nem tűnik országos egyes újoncverésnek, persze a méltóságunkból annyi még maradt, hogy rámenjünk a három pontra. További identitáskeresés alább.

Apró érdekesség, hogy mikor Hiddink először ült le a padunkra, akkor a két menedzser közti átmeneti időszakban épp a Watford otthonában meccseltünk az FA kupában (a sárga-feketékkel egyébként meglepően sokszor akadtunk össze a sorozatban mostanság). Akkor Ray Wilkins volt a megbízott főni a kispadon, s a tar szakember százszázalékosan adta át a stafétát a hollandnak (aki aztán egy hiánypótló idegenbeli Villa-veréssel debütált anno).

Most megint itt vannak a Lódarazsak (címerükben egy jávorszarvassal), ezúttal viszont hazai pályán és már Guus-szal a padon próbálhatjuk meg a nem tudom micsodát. Kavarog itt annyi minden bennünk Mourinhoval, Abramoviccsal, a játékosokkal (egyenként és külön-külön), Hiddinkkel, meg úgy általában az egész szutykos szezonunkkal kapcsolatban, hogy a többségünk szerintem most nem igazán tudja, merre van arccal előre. Örüljön-e, s ha igen, kinek-minek? Kit fütyüljünk? Mi is ért véget José kitessékelésével és mi kezdődik most? Visszatekintve erre az időszakra minek örülnénk majd jobban: ha bizonyos játékosok szabotázs-akciójára, vagy ha Mourinho levitézlésére derülne fény?

Ami azért alapvetésnek tekinthető, az a szándék: az edzőváltással az a cél, hogy javítsunk valamin, legyenek azok az eredmények, a játék minősége, a hangulat, vagy bármi más. Én magam el tudok képzelni egy olyan forgatókönyvet, miszerint hiába kiváló edző és nem utolsó sorban a Chelsea-ért tényleg élő-haló ember José, van az a szituáció, amikor ő a gyenge láncszem és az ő ki- vagy átírása a képletből a legkisebb rossz. Nem kell nagy képzelőerő ahhoz, hogy olyan mély, intenzív és szövevényes nexusokat feltételezzünk egy ilyen csapatnál, amiket Kurt Sutter legyen a talpán, aki át- és kézben tart. Vagyunk annyira megborulva, hogy ha az edzőváltást nem is tartjuk a legjobb megoldásnak, de azért nem teszünk úgy, mintha a semmiből jött volna, vagy ha nem lett volna realitása.

Itt jegyzem meg, én is nagyon sajnálom, hogy Mourinhonak mennie kellett, de ha félretesszük az egyébként korrektül lehozott BL csoportkört, akkor be kell látni, hogy sose volt ez jó idén. Közel a féltávhoz egy olyan meccsünk nem volt, amit úgy kitehettünk volna az ablakba, hogy na tessék, klappolt a játék, magabiztosan nyertünk, ilyen egy címvédő. 16 meccsen 15 pont 9 vereséggel még egy West Hamnél is casus belli. Nem nyertünk még kettőt egymás után, négyszer kaptunk ki otthon, miközben idegenben mindössze egyszer jött össze a győzelem, az utolsó 7 bajnokin írd és mondd 4 nyamvadt pontot gyűjtöttünk… Nekem mindez elég ahhoz, hogy dühös legyek és változásokat követeljek. Az eredménytelenség egy dolog, jobban zavart az egy helyben toporgás: nem voltak igazi felelősök, semmi nem oldódott meg, decemberre gyakorlatilag már mélyebben voltunk, mint valaha. Ha korábban elkezdődik a rendcsinálás, Josénak elfogadták volna, ha rámutat két-három kóklerre-júdásra és kirakja őket a padra vagy a keretből is akár (elég lett volna annyit mondani, hogy nem megfelelő az edzésmunkájuk). Nem így történt, most is mindenki ködösít, a legnagyobb formahanyatlók potyogtatták a legnagyobb krokodilkönnyeket az edzőváltás után… Az igazat megvallva jobb lenne vagy inkább lett volna pár játékost szívből meggyűlölni, mint most gyanúsan méregetni mindenkit, hogy milyen fejet vág, hogy ünnepel, mit twittel, javul-e a játéka, miazmás. Sajnos ezt a sütőt José sem melegítette elő (már ha egyáltalán lett volna rá oka, mert ez is kérdőjeles egyelőre), így most én sem tudom igazán, mitévő legyek, marad a jó öreg fejétől bűzlik a hal teória, ami ugye a portugál renoméját ássa alá.

Természetesen minden jót kívánok Mourinhonak, miközben szívből remélem, hogy nem látom viszont a MU kispadján se pár héten belül, se később. Nagyon kevesen tettek annyit ezért a csapatért, mint ő, de ezzel nyilván mindenki tisztában van. Mi viszont – mint mindig – maradunk, s rágjuk tovább a gittet, még ha az ilyenkor hálátlan reszort is most. „Szerencsére” van már ebben némi rutinunk, elvégre nem először hagy itt minket népszerű Kék padról vagy a zöld gyepről.

Drogba – egyelőre tudtommal még csak körvonalazódó – visszacsábítása egyébként ügyes csel Abrától. Benitezt ugyan nem sikerült lightosítani Zendennel, de korábbi játékosaink (Wilkins, Clarke, Newton vagy Di Matteo) azért jól mutattak az edzői ranglétra bármely fokán. Ha hiszünk a José-buktató konteókban, akkor Didi visszahozatala lehetne a szakmai stáb és a keret közti kommunikáció őszintébbé és hatékonyabbá tételének sarokköve, miközben a szurkolók felé is jól mutatna, hogy nem csak ment, hanem jött is egy köztiszteletben álló legenda.

Hiddink ugyanakkor úgy is véleményes, ha önmagában szemléljük és nem a hívatlan trónbitorlót látjuk benne. Nálunk jó volt anno, de azóta csak középszerű és bukó szerepvállalásai voltak. Nekem speciel elég, ha itt beválik, elleszünk nyáron Hollandia nélkül is a kontinenstornán, de akkor itt mutassa meg, hogy nem a legyek hordták össze a szakmai tapasztalatát és kvalitásait.

Ha igazi troll lenne, feldobná Babát és Papyt a watfordos Anya mellé a pályára, hogy igazán családias legyen a hangulat így az ünnepek alatt… Továbbra is Blue Is The Colour!