Két karakterét kereső csapat meccse

Szombaton ismét kötelező, ismét otthon.

Nem gyakori jelenség, hogy ilyen rövid időtávon belül kétszer is megütközzünk Wengerékkel, az pedig pláne nem, hogy a kettőből egy mérkőzést sem hozunk el. Az pedig már egyenes fóbiának nevezhető, hogy az idényben négy meccsből egyen sem tudtunk az Ágyúsok ellen győzni, de ha hozzáveszem mindehhez a tavalyi FA-kupa döntőt, akkor bizony öt mérkőzésre rúg Conte negatív szériája.

A dolog legkritizálhatóbb része pedig az, hogy mindkét alkalommal egy erősen „hendikep”  Arsenallal találkoztunk. Első alkalommal Mustafiék bizonytalanságának köszönhetően akár 3-4 gólt is betermelhettünk volna, ha nincs Morata már a pillanatában hírhedtté váló szenvedése. Persze kellett Courtois klasszisa is, aki rendre hárította a gólra tartó ziccereket. A ligakupa ennek pont a fordítottja volt, ahol az Arsenal aránylag stabilan tartotta a Chelsea-t a komplett mérkőzést figyelembe véve, a támadásra a második félidőben minimális hangsúlyt fektetve, B-csapattal.

Igen, ha az Emirates-beli döntetlent még elfogadható eredményként is könyvelem el, az itthoni sokadszorra megismételt balpélóskodást már szinte vártuk, várhattuk. Szemmel láthatóan sajnos ott tartunk jelenleg, hogy félév után sem voltunk képesek megvalósítani a Conte által elképzelt játékot, taktikát, stílust. A keret pont annyira kompatibilis a háromvédős szisztémára, mint egy éve ilyenkor, és az eddigi teljes szezon szinte csak arról szólt, hogy prezentáljuk, mennyire félkész a team, és hogy mennyire nem jön össze nemhogy a konstans formatartás, de akár 2-3 stabil mérkőzés zsinórban. Conte Olaszországban híres konzervativizmusa pedig nálunk is megmutatkozik: nem hajlandó engedni, és a keret kvalitásaira mért szisztémát alkalmazni. Így pedig továbbra is egy nagyon kierőszakolt összképet kapunk, tele meg nem kerülhető lyukakkal, ugyanott, ugyanakkor ismét megakadva.

Mai ellenfelünk, a Leicester hat meccse tartó nyeretlen szériáját tudta le elsején a Huddersfield lesimázásával, és Puel érkezése óta viszonylag stabilan tartják magukat a top10-ben.
A Leicester karakterkeresése jóval mélyebbre, az identitásukba nyúlik vissza. Mióta behúzták a bajnoki címüket 2016-ban, kísérletet tettek arra, hogy a felsőház szintjén ragadjanak, hogy kiemelkedjenek az underdogok szintjéről, tartósan. Ez azonban eddig nem igazán jött össze.
Egyrészt köszönhetően annak, hogy Ranieri ismételten bemutatta: az első gödörnél már az ő keze is megremeg. Másrészt pedig annak, hogy a szintlépéshez igazolt játékosok sorra teljesítettek alul, és két-három tényleg konstruktív húzáson kívül rendre besültek a rémületes áron hozatott plaják.
Jelenleg viszont a Leicester jó úton van afelé, hogy ismét a felsőházban tudjon le egy idényt.

Ismételten nem lesz egyszerű menet, viszont továbbra is egy vitathatatlan kötelezőről beszélünk, ahol pontokat bukni blama lenne. A Klopp-Pep rangadó kedvezőbb kimenetele esetén akár 5 pontra is nőhet az előnyünk.

KTBFFH