Jöjjön, aminek jönnie kell

A kérdések, válaszok, elemezgetések ideje lejárt. Tekintettel arra, hogy a bajnoki címért futó küzdelemből, és a Ligakupából – azaz abból a két sorozatból, ahol címvédők vagyunk – idejekorán kiirtottuk magunkat, jelenleg egy sorozat fut, ahol még lábon állunk. Holnap este ez is változhat.

Hülyén közhelyes, de több szempontból is sorsdöntő mérkőzés vár a Chelseare. Ritkán jön ez el a mi életünkben december első felére, de hát ez a szezon eddig úgy megcsinált minket, mint kezdő cserkész a sátortábort – szarul, de legalább alaposan. Eredménytől függően és függetlenül, bántóan fájó nézni a Kékek vergődését – saját szurkolóinak legalábbis, az ellenségek gyanítom jól szórakoznak, és őszintén szólva én sem tennék másként inverz felállás esetén -; és hogy ne kelljen májusig várni, ami még messze van, már holnap felbaszhatjuk az i-re a pontot.

Valószínűleg, elnézve a helyzetünket, a győzelmünkkel is csak időt nyernénk, bár azt mondom, írom, „csak”, ami meg hülyeség, elvégre arra van most a legnagyobb szükségünk – meg hát egy halom nyerésre, de ki teszi már ilyen magasra a lécet.

Sokatokkal ellentétben nem gondolom, hogy a kiesésünk Mourinho állásába kerülne. És még csak nem is bánom. Továbbra sem azért, mert szadista szatírként szeretem szeretni a szart, amit szeretvén idetolt nekünk az élet, hanem, mert hiszem, hogy egy szezon nem a világvége, viszont továbbra is hittel hiszem, hogy amit csinálunk, az mutat egy irányba, ami véleményem szerint a jó irány. Mégha most, az iránytű ideiglenesen a pokol hatodik bugyrát célozta is meg éppen, és a Styx folyón átkelve már nyílnak előttünk Dis kapui.

Viszont a helyzet mindenképpen megérett az eddigi munka átértékelésére, hiszen 3 év alatt megjártuk a fentet és immáron a lentet is, s ugyanazon elgondolás mentén feltörtünk, csúcsot értünk, viszont amilyen gyors és diadalmas volt a felemelkedésünk, hasonlóan gyors és meredek volt a bukásunk. Persze zuhanni csak fentről lehet, csak, hát ugye nem kötelező, mégha időnként elkerülhetetlen is.

Mindannyian a magunk vérmérséklete és ítélőképessége szerint megpróbáltuk már elhelyezni az eddig látottakat a kozmikus kirakósban, de kevesen gondoljuk, hogy ez a szezonunk ne lenne az előző, 14/15-ös kör torz tükre. Minden, ami ott és akkor működött, az nem működik itt és most. Nem stabil a védekezés, nem erőteljes a támadójáték, nem megy a góllövés, nem önbizalommal teli a csapat és egyáltalában olyan az egész, mint a hegy tetején egyedül álldogáló, villámhárítóként tengődő ásónyél a semmiben: magányos, és tehetetlenül várja, hogy szétbassza a sorsának rendelt kékesfehér magasfeszültség.

Várni én valahogy már nem is várok semmit, és ha lehetek ilyen profán és őszinte, nem is reménykedek semmiben. Jöjjön, aminek jönnie kell. Ha az a vereség(gel felérő bármilyen eredmény), a kiesés, esetleg a fél társaság szélnek eresztése, legyen. Ha a győzelem, és a kínlódás elnyújtása, legyen az. Így vagy úgy, valamilyen eredménye lesz a szezonnak. Néha az angyaloknak is meg kell halniuk a feltámadáshoz.

A kérdés, amit max találgathatunk, de a választ nem mi adjuk, és nem is mi döntjük el, cserébe végignézhetjük az eredményét, hogy mekkora változásra, változtatásra van szüksége most ennek a Chelseanek. Azt hiszem, az elégséges sorból immáron kihúzhatjuk a nemes egyszerűséggel vett ébresztő pofont, mert abból egy egész sorozatot lenyomott már nekünk 2015. Valaminek változnia kell ahhoz, hogy felhagyjunk önmagunk kivéreztetésével.

https://www.youtube.com/watch?v=OLqNFjLsJLk

Nem véletlenül hívnak bennünket a tízmillió edző országának, mégha talán súlyos jelző is összességében. De, nem véletlen na. Mind szakértők vagyunk, a magunk szintjétől függően. Mind látjuk a hibát, hibákat, és mindannyiunknak meg is van rá a magunk megoldása. Ejj, ha én lennék a főnök…

Szakértés indul holnap 20:45-től, sőt, ha valakinek bírja a gyomra, már 20H-tól indul a buli a királyi négyen, mondjuk ahhoz nem feltétlen hiba előre bevenni pár ampullával. Hogy aztán 23H-tól majd egymás vállán sírunk-e, vagy lesz, marad lehetőségünk a mérsékelt örömködésre, meglátjuk, dühös szurkolóból biztosan lesz jópár, szóval a buli adott, ha pedig nem hullulok be a nap végére, most meg még engem is itt esz majd a fene, szóval minden adott a dáridó, kugli, néptánc és zárccsökkentés kiadós kombójához. Ez lesz a mi kiskarácsonyunk. A nagykarácsony még várhat.