Itt a vége

Sok izgalom nem maradt a végére. A kérdőjelek többsége ugyanis kiegyenesedett, így szinte biztos, hogy csak nálunk (na jó, legfeljebb még a Szarkáknál vagy a Tigriseknél) lesz fieszta-hangulat. A Stamford Bridge-en viszont remélhetőleg kitesznek majd magukért a ceremóniamesterek, elvégre éremátadás lesz, méghozzá a legfényesebb fajtából. Szerencsére a Sunderland is eredménykényszer nélkül labdázgathat majd, szóval nem várható tőlük a tavalyihoz hasonló ünneprontás. Kedvcsináló alább.

Két kieső kiléte már ismert egy ideje, szélcsend van a top4-ben, mindössze az EL-helyek körül van még némi illedelmes tolongás, no meg a Newcastle vághat még vissza a 2009-es sérelméért (amikor is ők húzták a rövidebbet a Hullal szembeni versenyfutásban). A mérkőzések nagy része formalitás lesz tehát – hacsak nem számítjuk a végső helyezések közötti különbségeket a jutalmazásban. Nagyabb izgalmakhoz szoktunk, persze nem árt egy kis nyugi. A stadionok meg így is tele lesznek.

Ami minket illet, ez lesz a harmadik (s nyilván utolsó) meccsünk biztos bajnokként. Az eddigi kettőn szerzett 1 pont olyannyira nem sok, hogy bántóan kevésnek mondanám, ha nem lenne már tök mindegy. Az azért látszik, hogy nem áll jól a csapatnak sem a tétnélküliség, se a felforgatott kezdő. Mert bár formás támadások azért akadtak a Pool és a WBA ellen is, de a kiegészítő emberek nem cáfolták különösebben mellőzöttségük jogosságát.

Nos, az utolsó (tét)meccsen még lesz lehetőség arra, hogy hazai közönség előtt, utoljára villantsanak valamit a tudományból az urak. Mivel parádésan tudunk dögrovást időzíteni, így Josénak ezúttal sem kell majd megmagyaráznia pár ifjú titán csatasorba állítását. Remélhetőleg azért lesz pár hírmondó a siker letéteményesei közül is. Vészesen fogynak amúgy: Costa ugyan visszatért, de Fabregas túltolta hétfőn a Jackasst, Hazard meg fogtépésen járt, szóval az alapemberek egy része biztosan kimarad a keretből.

Ha valakit nevesíteni kell, akkor az nyilván Cech lenne. Sisakos kapuslegendánk játékpercek utáni fohásza egész évben hangosabb volt a némánál, ami érthető, pláne úgy, hogy a pályán minden alkalommal hozott legalább egy erős közepest. Mind tudjuk, hogy a gond nem vele volt, bármelyik és bármennyi meccset megkaphatott volna Courtois-tól a minőségromlás veszélye nélkül, de a belgát nem lehetett már se tovább lízingeltetni, sem pedig padoztatni. Vérzik a szívem, mert a nálunk töltött bő évtizede alatt a klubtörténet talán legjobb kapusává védte magát, s olcsó vigasz, hogy az utódlása meg van oldva. Megérdemelné a búcsúmeccset. Feltartóztatni nem tudjuk és azt mondom, ne is akarjuk! De ne a lampardi utat járja, ha egy mód van rá!

Bár a West Brom elleni találkozó előtt megfogalmazott célkitűzések egy része (például a 90 pont) már nem valósulhat meg, indok persze maradt a győzelemre. Illő lenne mondjuk győztes meccs után átvenni az érmeket, mert mégiscsak. No meg a hazai veretlenségünket ne vegye már el megint ez a szutyok Sunderland, akik amúgy is megérdemelnek egy kiadós taslit a tavalyi sérelmekért – de említhetném indokként a 0-0-halmozást is. Kaphatnának megint egy hetest, mint 2010-ben! De hogy a földön maradjunk: csak nyerjünk! Az sem baj, ha szépen és gólokkal. Továbbra is Blue Is The Colour!