Felemás

Bíztató és egyben nyugtalanító a tegnap esti teljesítményünk, nyilván más-más aspektusból. A szimpatikus kiscsapat szellemében a szenvedő fél a Walsall, a győztes szerepében a Chelsea, mégsem biztos, hogy mi alszunk nyugodtabban a meccs után.

Alapvetően nem rossz eredmény, amit elértünk, elvégre idegenben, ligakuka harmadik kör, harmadosztályos csapat ellen rúgtunk négyet, ami az esetek többségében azért nem jellemző ránk, és hát na, kezdünk visszatalálni a ‘sorban nyerjük a meccseket’ néző és szurkolónyugtató ösvényre, címvédőként meg amúgy is illett egy efféle indulást produkálni.

A Walsallban ennyi van, ők megtettek mindent, ami a csövön kifért tőlük, az kijött, ezért is gondolom, hogy ők aztán biztosan nyugodtan ültek le a sör mellé a meccs után, s bár láthatóan amatőr csapatról beszélünk, azért helyenként szépen járatták a labdát, és voltak szép megmozdulásaik; nem álltak be védekezni, jöttek előre, lőttek, ahonnan nem szégyelltek – ráadásul nem volt az az erőszakos kiscsapat, akik mindenkin szó szerint átgázolva akarták megmutatni a világnak, hogy ha szétrúgnak minden Kékmezest is győzni akarnak. Más kérdés, hogy Mason mester még így is elég puhapöcs volt – nem tudom, mennyire van kiadva ilyenkor a sporinak a kicsik védelme, de, hogy a hazaiaknak sem a könyököst, sem a felborítást, sem semmit nem fújtak be, míg nálunk Mikel kezezésért sárgult be, Terry meg egy olyanért, amit még a LaLigában sem fújnak be… ehh, mindegy.

A lényegesebb inkább, hogy a Chelseaben a 4 gól ellenére több van, és több volt tegnap is. Nyilván nem várom én el, hogy minden helyzetet gólra váltsunk, meg nem igazán számítottam gálára sem, holott ilyenkor akár azt is lehetne ugye. De amiket és ahogy kihagytunk… Ramires, Remy, Falcao.. hát az botrány. Épp ezért a címet az adta, mikor megláttam a .com-on a Begovics interjút, és a hozzá kiemelt címet: professional performance. Hát, felében-harmadában legalábbis biztosan.

Valamilyen szándékos véletlennek hála mégis lett képi anyag a mérkőzésről, így a laggolós stream adta lehetőségekhez mérten, de egészen korrekt mennyiséget láttam a meccsből.

Az alapján, ha Ramires nem romlik vissza a második félidőben, akár még a meccs embere is lehetne nálam. Kiemelem nektek, mert – mint mondtam a meccs közben is – erre büszkék lehettek, szerintem ezt a performanszt ti, rajongóim dobtátok össze neki, szmájli. Szóval tessék szépen mellveregetni kérem. Gól, gólpassza ellenére viszont, hogy nem őt nevezném meg mégsem, arról két ifjú reménységünk tehet, asszem konszenzusos megállapodás lehet, köztünk, akik láttuk a találkozót, mert amit Ruben és Kenedy mutatott, elszántságban, aktivitásban, akarásban és egyáltalán összességében, azt sokan megirigyelhetnék a csapatból. Nem arról van szó, hogy ők ne hibáztak volna, mert Kenedy is kicsit az a brazil futóbolond, aki passz vagy lövés helyett az összes pályán lévő, akár saját játékos mellett a két szögletzászlót, az asszisztenst és két kameramant is kicselezne szíve szerint, míg Ruben is mondjuk jól tör előre, azért nem egy Ázár, szóval akadtak kisebb hibák bőven, de összességében nagyon imponáló volt látni őket. Kenedy gólöröme pedig sokat elárult: a srác konkrétan úgy örült, mint aki a BL döntőn vert győztes találatot.

A negatív oldalon viszont ott fityegnek azok a játékosaink, a már emlegetett Remy (mondjuk ő legalább betalált) és Falcao mellett, akiktől egyrészt nem ezt várnánk, másrészt egyre kétségbeejtőbb egyre tovább nyúló vesszőfutásuk. Míg Falcao és Remy esetében mondjuk ez akár a meccshiányosságnak és a túlzott akarásnak is felróható, azért minden esetre bosszantó, viszont JT és Brana mélyülő, cseppet sem javuló halmazrendszere az optimistább szurkolók arcára is hamiskás mosolyt csal. Lehet egy ilyen találkozót egy többszörös PL és BL győztesnek nem komolyan venni, az elvi elégségest beleadni a közösbe, és nem úgy hajtani, mint egy ifi, aki a kezdőcsapat vagy annak környékére hajt, de egyrészt nem akkor, mikor a szezonban még alig akadt jó meccsed, másrészt nem mutat túl jól, ha egy harmadosztályú figura, akik közül random bármelyik csak akkor látott utoljára tízezernél több nézőt egy stadionban, mikor bekapcsolta a tv-t, úgy etet meg, hogy az szégyellnivaló.

A kiegészítő emberek, mint Mikel vagy Baba (istenem ilyen hülye nevet, azért is Rahmannak fogom hívni ezek után) hoztak egy jó átlagost, Mikel még helyenként cifrázta is, mikor megesernyőzött és szanaszéjjel szopatott Ramiressel egy helyi erőt, de semmi extra – ennyit elvárnék azért Terry vagy a szerb, lekonyuló csövű tank esetében is.

Következő megálló Stoke-on-Trent, Begó egykori csapata, a Chelsea tehát ismét idegenbe megy, lehetett volna rosszabb, jobb nem sokkal, szerintem a Stoke pont jó ellenfél, mivel a következő forduló két húzós PL meccs, a WHU (A) és a Pool (H) közé esik, nem bánom, hogy nem egy pörgős, immár negyedik körben lévő kicsi, vagy egy MU-Arsenal-Pool féle nagycsapat jön szembe ott, pláne, hogy idegenbe kell menni. A legutóbbi döntő már biztosan nem ismétlődhet meg, lévén a Spurs számára ez a kör volt a búcsú, meg Flamini, én azért bízom benne, hogy a másik csapat – azaz mi – még ismét eljutunk odáig. Nem egy nagy hadjárat már a Stoke után. Még 16 csapat van versenyben, a következő kör után már csak nyolc lesz. Talán nem lövök nagyon mellé azzal, ha azt mondom, rá kéne menni.

S ha már a csapat felemás volt, meg ez a poszt címe is, akkor legyen a poszt is felemás, mert rettenthetetlen úr az idő, nélkülözésének céljának a céljából pedig egyben beharangozzuk a hétvégi fordulót is. Egy elég szar túra vár ránk, merthát José még nem győzött a St James’ Parkban bajnokin. Ha a woodoo Pardewhoz volt köthető, akkor nyert ügyünk van, az ősz mágus idén már megint elvert bennünket, de mert a Newcastle van olyan formában, hogy most még ez a Chelsea is legyőzze. Mi legalább már felszálló ágban vagyunk, de ők… Ha már fentebb a CoC-ról volt szó, hát McClarenék épp otthon estek ki a Sheffield Wednesday ellenében, méghozzá nem egy kifejezetten B csapattal. A Hawthorns után újabb szenvedős helyszínt rázhatna le magáról a csapat, no meg folytatnánk a győzelmes sorozatunkat, és a felzárkózást a tabellán, egy esetleges győzelemmel, szóval na, hát igazából jó lenne szétcsapni végre a vonalkódosok között.

Namost ismerve a másik, nevezzük szokásnak – tehát szokásunkat, valahogy az ilyen überszar formában leledző, saját fingjuktól is kidőlő csapatok ellen szoktunk rendre betlizni, így függetlenül attól, hogy országos kettes a meccs, úgy benne van egy langyos X, mint egy megsemmisítő 0-4 után McClown menesztése. A barcodes idén még nem nyert meccset, ráadásul tele vannak sérülttel, és hát na, hiába is néz ki jól a nevek alapján ez a csapat, a helyzet azt mutatja, hogy csak az nem rúg beléjük a szezonban, aki nem akar. Igaz azért, hogy az Old Traffordon hozták az eddigi pontjaik felét (1), és hát a csudaarsenal is csak egy Coloccinivel volt jobb náluk, védhető eredmény a Saints elleni döntetlen a nyitófordulóban, és mostanság a Swanseatól vagy a mindenkinek (legalább) két gólt verő WHU-tól (az is vicc, hogy eddig a kalapácsosokat csak 1 csapat tudta idén legyőzni, ők viszont kapásból kétszer, mert a PL után a Leicester kiejtette Bilicséket a ligakupából is, pedig már meccseltek idén a City-Pool-Arsenal trióval), de a hazai Watford elleni bajnoki, vagy a tegnapi Sheffield elleni szintén hazai zakó már nehezen védhető.

A mérkőzés igazi érdekessége, hogy ismét nélkülem fogjátok végigizgulni itt, és hát ez már legutóbb az Arsenal ellen bejött, nem?! Na jó, persze csak csendesítem itt a feszültséget, bevallom őszintén, nagyon tartok a meccstől. Normális esetben a Newcastle az, akikkel szemben már jó ideje szezononként legalább 3 pont mínusszal számolok, de ahogyan már kénytelen voltam ellőni párszor: most nem nagyon fér bele a bukta, amennyiben komolyan gondoljuk a címvédést. Mert akkor – főleg az ilyen – gödörben lévő csapatokat be kell takarni, mint orosz sztyeppét a hóvihar. Ergo saját magunknak csináltuk, de a szezonban a Newcastle is fel kell, hogy kerüljön azon csapatok listájára, akiket oda-vissza kívánunk elintézni. Utoljára, mikor így tettünk, a kezdőnk így nézett ki: Hilario, Belletti, Ben Haim, Alex, Bridge, Ballack, JC, Mikel, Essien, Sweep, Kalou decemberben a hazai meccsen, és így májusban, idegenben: Cech, Ferreira, Carvalho, Terry, Bridge, Ballack, Mikel, Essien, Drogba, Anelka, Malouda. Ha valaki a nevekből nem jött volna rá, 07/08-as szezont írtuk épp, én még épp pályakezdőként öt számjegyű nettóért güriztem, a Chelseat az ork, Avram ‘Jóhaver’ Grant vezette a második helyre, és két bukott kupadöntőbe, leigazoltuk Ivanovicsot, a szezon pedig olyan csodákkal áldott meg bennünket, mint a Middlesbrough-Manchester City 8-1, vagy a Portsmouth-Reading 7-4, Spurs-Reading 6-4. De volt ott Wigan-Blackburn 5-3, Pool-Derby és MU-Newcastle 6-0, a szeretett Chelsea pedig ebben a szezonban tudta összehozni azt a csodát, hogy a 38 forduló alatt mindössze két meccsen tudott 2 gólnál többet rúgni (és abból is egyen a Villával játszott egy 4-4-et). Ja, és nem mellesleg a MU csúcsán pörgő CR-rel SAF zsebre vágta a PL+BL kombót.

Nosztalgiából ennyi talán elég is, a lényeg, hogy most úgy kellene odamenni, hogy ütjük őket, aztán mindezt komolyan gondolva hinteni negyedóránként egyet. Olyan csodával nem álltatnám magam, hogy clean sheet, viszont remélem Hazardot sikerült felpiszkálnia az FA-nek annyira, hogy látunk végre egy Ázár-showt, a srácra ráférne egy jóféle mesterhármas, no meg a csapatra is a lőtt gólok, mert Costa nélkül jelenleg sem Remyvel, sem Falcaoval nem látszik túlfűtöttnek a csatárposzt. Remélhetőleg viszont felállhat végre az Ázár-Oscar-Pedro támadóhármas, amiből viszont szívmelengetően jó dolgok néznek ki, főképpen annak tükrében, hogy egy sorral hátrábbról Fabregas újra elkezdte tolni az asszisztokat. Ramires Walsall elleni remeklése ellenére remélem a kezdőben nem látjuk viszont, de legalább most bizalommal tekintek a padra, ha ott fog ülni, Ruben és Kenedy mellett. A védelemmel nagy gondban vagyok, de főleg azért, mert nagyon szurkolnék már a két jómadárnak, hogy végre maguk mögött hagyják ezt a szerencsétlenkedést, de a formák miatt én mégiscsak az Ápi-Zouma-Cahill-Rahman négyessel állnék neki a meccsnek.

Ez az ember meg nem normális, de legalábbis JM a szövegírója, vagy fordítva:

(a Kosc-eset magyarázatnál konkrétan visítottam a röhögéstől)

A mérkőzés esetleges diadala ismét egy strigula José és a Chelsea históriás könyvében, lévén ez lehet a portugál 200. győzelme a (két regnálású) Chelsea karrierjében – mindössze a 306. mérkőzésen. Mire eljutunk a kezdő sípszóig, tudni fogjátok (én meg majd utólag), hogy a City vajon belebukik-e Pochettinoékba a WHL-en (nem fog), a lényeg, hogy mi nyerjünk, mert nagyon kellenek a három pontok, és ez tényleg megint egy mikor-ha-nem-most alkalom. Megint előhozom a népszerű kérésem: nem érdekel, hogy hogyan, csak legyen meg. Jó hétvégét belétek, szurkoljatok szépen, míg én húzom az igát a távoli német dűnéken.

/mivel tegnap nem jött be a blog, és a szerk felület sem, az időhatározókat kéretik úgy kezelni, mintha a poszt tegnap este már ki lett volna lőve – kösz, gépház vége/