Előjelek és sorozatok

Anglia két talán legjobb formában lévő együttese csap össze a 34. forduló záró mérkőzésén. A második fogadja az elsőt, a félig-meddig már kupagyőztes a szinte már bajnokot. Kiváló futballcsemegének gondolhatnánk a programot, ha nem lenne már rutinunk az ilyesmiben. Mert ha Mourinho rangadózik, ott nincs helye felszabadult örömfocinak. Ráadásul – a posztban kifejtett sorozatok és statisztikák ellenére – egyik csapat számára sincs semmi olyan égető külső kényszer, ami Kánaánt varázsolna a pályára. Persze senki kedvét nem akarom elvenni, semmi nincs kőbe vésve és amúgy is mindjárt vége a szezonnak. Utolsó idegenbeli rangadónk felkonferálása következik alább.

Ez az Arsenal otthonába tett látogatás engem kicsit a 2012-es vizitünkre emlékeztet. Három éve két Barca elleni Bajnokok Ligája elődöntő közé lett beékelve a rangadó, s mivel akkor a nemzetközi sikereket (okkal) fontosabbnak éreztük a negyedik helyért vívandó küzdelemnél, nem tettünk különösebb erőfeszítéseket a győzelem érdekében az Emiratesben. Ezúttal már a kanyarban sincs a többfrontos harc, sőt, már a bajnokságban is van akkora előnyünk, hogy ott is nyugodtan várhatjuk a hátralévő fordulókat. Szóval a két Arsenal-Chelsea meccsben az a közös (előzetesen mindenképp), hogy nem volt akkor sem és nincs most sem az az őrült londoni derbi-érzésem. Nincs mit bizonyítani és lelkünk mélyen tudjuk: veszteni sem igazán. Egy vereséggel 7 pontra húznánk magunkra az Arsenalt, de valljuk be, ez a bajnokság semelyik szakaszában sem hoz ránk frászt.

Pedig tényleg nagyot mennek Wengerék, egyre-másra jönnek a győzelmek, s már-már el is hiszi az ember, hogy tényleg levetkőzték az utóbbi években megszokott balfácánkodásaikat és év végi kipukkadásaikat. Szép lassan megszabadultak olyan ballasztoktól, mint Silvestre, Squillaci, Bendtner vagy Samah, így most mihaszna töltelékjátékosok nélkül hasítanak, ráadásul most már drága vételekre is futja (Özil, Sanchez). Itt állnak tehát egy mélynek mondható kerettel, hiányposzt nélkül, s egyre több olyan ronda győzelemmel, ami a hosszú távú versenyképesség nagyon fontos kelléke. Idén ez még mindig nem elég a két legfontosabb fronton áttörésre (gyenge rajt a bajnokságban, saját maguk nosztalgikus lábon lövése a BL-ben), de egyrészt két év alatt két FA kupa már jól mutatna, másrészt most tényleg reális esély kínálkozik arra – pláne egy jól menedzselt nyári átigazolósdival –, hogy levetkőzzék magukról a ’majd jövőre’ köntöst.

Azt ugyanis pont a mieink mutatták meg idén, hogy néhány átalakítással mennyivel magabiztosabbá és kiegyensúlyozottabbá tehető egy csapat. Már az első fordulóban megvolt az alapcsapat, amitől Mourinho legfeljebb alkalmi jelleggel és főként kényszerből tért el. Már Burnley-ben a kezdősípszónál tudtuk, mi a végcél, s ezért dolgozott mindenki fordulóról fordulóra. Látva ugyanakkor az utóbbi hónapok botladozásait és gyengélkedéseit, az is kijelenthető, hogy a játék és a teljesítmény továbbfejleszthető, sőt, fejlesztendő.

Egyébként ha léteznek ellenpólusok topmenedzser fronton, akkor azokon Mourinho, illetve Wenger állnak, legyen szó alapfilozófiáról, játékospolitikáról, sikerességről vagy bármi másról. Ennek értelmében a holnapi rangadó kapcsán is borítékolható, melyikük csapata fog kezdeményezni, kinél lesz többet a labda, ki lő majd többet kapura – de az is, hogy várhatóan ki nem megy majd ezzel semmire.

Ami jó előjel, hogy a városi rangadókat eddig egy kivétellel (Sp*rs idegenben) szépen hozzuk: megvan a 6 pont a West Ham és a Queens Park Rangers ellen, az Arsenal és a Crystal Palace ellen meglehet, ezen kívül otthon a Tottenhamet is szépen levertük. Számszerűen ez megszerzett 21 és 3 elvesztett pont eddig (az Arsenal 19-nél jár, viszont ők már 8-at buktak).  A top6 elleni eredményekben is van némi fölényünk: 8 meccsen 15 pont jött össze (4-3-1), míg az Ágyúsoknak ugyanennyi fellépésen mindössze 9 került a zsákba (2-3-3).

Aki még nem undorodik a számoktól és a statisztikáktól, az kaphat még párat ebben a bekezdésben. Elsőként a mieink idegenbeli győzelmi sorozatát emelném ki, ami jelenleg ötmeccses, ez pedig nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a ligában mi gyűjtöttük a legtöbb pontot vendégségben (34-et). A veretlenségünk pedig 12 mérkőzés óta tart, utoljára a WHL-en kaptunk ki (a szezon elején – vagy inkább első felében – 14-es sorozatig vittük). Jó szériákat az Arsenalnál is tudnak virítani, itt van például a nyolcmeccses győzelmi hullámuk (ami szintén egy Tottenham elleni idegenbeli vereség után indult), vagy a szemrevaló hazai mérlegük (11-3-1), 9 zsinórban megnyert találkozóval.

A két edző egymás elleni mérlege igen erőteljesen billen Mourinho felé, Wenger még egyszer sem tudta legyőzni a dörzsölt portugált. José visszatérése óta kétszer örülhetett három pontnak (mindkétszer a Bridge-en), az Emirates népe pedig egy klasszikus 0-0-t láthatott tavaly karácsony előtt. Ami azt illeti, nem vagyunk rossz szériában, utoljára 2010-ben kaptunk ki idegenben, azóta 3 meccsen 5 pont, plusz egy sima és hangos ligakupa-továbbjutás. Valami azt súgja eme tények miatt Wenger alszik nyugtalanul.

Ki kell még térni Fabregasra is, aki nyolc idényen át tolta az Ágyúsok szekerét, s első ízben térhet holnap vissza oda, ahol fiúból felnőtt férfivá érett. Mint oly sokan Clichytől Nasrin át van Persie-ig, ő is megunta anno az Arsenal fájdalmas eredménytelenségét, ám esetében jó fedő sztori volt a gyökerekhez való visszatérés (10 és 16 éves kora között a Barca ifiben pallérozódott), ám nyáron ő is felperzselte az érzékeny lelkű gúnárok szíveit azzal, hogy „zsoldosnak” állt a „sátán” csapatába. Túl szívélyes fogadtatásra nem számíthat tehát, biztos kijut neki majd a júdásozásból és a kifütyülésből. Biztos furcsa lesz neki mindez, miután tanúja lehetett Lampard vagy Mata méltó és korrekt üdvözlésének a Chelsea közönségétől…

A derbi további érdekessége, hogy alig lesz hiányzó. Persze az még nem teljesen világos, hogy hány csatárunk lesz bevethető a háromból. Drogba egyedül tartotta a frontot az utóbbi hetekben, amit elbírunk persze, de mindenki jobban járna, ha jönne a felmentő sereg is. Az elefántcsontpartinak mondjuk két helyre nem kell ajánlólevél: a Wembley-be és az Arsenal ellen. Hátha bizonyítja, hogy utóbbi ellen miért is nem! Továbbra is Blue Is The Colour!