Boys in Blue, avagy a kék ötven árnyalata

Chelsea, boys in blue, Chelsea, Chelsea, we love you, Chelsea, our love it’s true, no one can stop us now!

Csodálatosan rémes szombat este elé néz az, aki a PL izé bajnoki döntőjét meg miegymásnak kikiáltott mérkőzését fogja megtekinteni egy kimerítő kocsmázás helyett, vagy mellett. Megannyi cikkel, poszttal, nádihegedűvel vezették fel a mérkőzést, mindenhol és mindenfelé, adatokat citáltak, van itt múltba tekintés, a Sky az egész kibaszott ABC-t felsorolta, a Digi meg még bennünket is behívott, ami persze egy kicsit hazudás, mert én pont nem vagyok ott, illetve de, csak díszletnek öltöztem, na jó, tényleg nem, de ezzel meg le is lőttem a poént, hogy tessék kérem élő egyenesben megnézni a Wudit. Szóval, van itt kérem minden, mint a bucsuban. Boldog nyálcsorgatásban telik hát a hét, aki csak olvasni akar a meccsről, megteheti igazából mindenhol, aki meg nem akar, az is – szerintem ha bekapcsoljátok a zsarutv-t, még abból is egy Chelsea-City előzetes fog folyni, de még a Cartoon Network is azt ad a Scooby Doo helyett.

El is érik szerintem azt a szintet, amikor annyira túl nagy hypeot tolnak a meccs elé, hogy már maga a mérkőzés is fényét veszti. Fossák a stathalmokat, régmúlt idők meccseit mindenfelé, így egy kicsit kiveszik az ember kezéből a klaviatúrát is. Már az induláskor mindenki a City-Chelsea, Chelsea-City mérkőzésről beszélt, sorsolás után még inkább, aztán az odavágó gyorsan megvolt, s amint kétesélyessé silányította a PL-t a két kék alakulat futása, meg a többiek sorozatos balfaszkodása és önmaguk lépten-nyomon történő tökönszúrása, há’ azóta meg mégjobban.

A Chelsea már agyonvezette a bajnokságot, annyira, hogy még maga is megijedt, hogy ez már gyanús, gyorsan belemarkolt a kézifékbe, majd egy 360 fok után visszakettőpadlógáz, és újra öt pont a gap. Innen nézve egész pofásan indulunk neki a valószínűleg gyalázatosan szar mérkőzésnek, mert ez az 5 pont pont annyit jelent, hogy a City nem akar kikapni, meg a Chelseanek sem sürgős nyerni. Legyünk őszinték: mindenhol, de legalábbis egy halom helyen azzal foglalkoznak, hogy hát a Citynek most nyernie kell, ha életben akarja tartani az esélyeit, meg bla-bla-bla, satöbbi, erődemonstráció, egyéblófasz, miegymás. Ez valóban jól is hangzik, de a Stamfordra nem nyerni járnak a csapatok, ezt még a City is tudja. Pellééknek pontosan elég annyi, hogy egyelőre ne nőjön a különbség, azaz, a fő cél, amivel idejönnek, hogy ne kapjanak ki. Tisztában vannak azzal, hogy nagyon jó dolog lenne nyerniük, de azzal is, ha bolond gyerek módjára nekirontanak a Chelseanek, kaphatnak olyan gyorsan egy hármast, mire egyet pislognak – elég egy eladott labda, Bony erről mesélhet bőven, ha még megnézte az exék meccsét legutóbb. A Chelsea, ha nem is jó, ha rossz is, gyenge is, a másik hibáit egyből bünteti. Márpedig ezt Pelle is ugyanoly jól tudja, mint itt én: ha az öt maradhat öt, akkor hiába hangzik jól a kettő, az még nem nulla, a nyolc viszont fenyegetően csunyácska. Nem lehetetlen, egyszer már ledogoztak ennyit, de vajon bele lehet-e lépni kétszer ugyanabba a jósorozatba?

José pedig nem hülye, márha-mégha bárki is kételkedett volna ebben. Nem nekünk sürgős győzni. 16 forduló után 3 pont volt a két csapat között. Most 16 kör van még vissza, és van 5 pont fórunk. Csábító a nyolc, és a hazai pálya előnye mellett rá fog menni a győzelemre, ha úgy áll a helyzet. De nem sok kétségem van affelől, hogy úgy megyünk ki: nekünk jó az X. És valójában az is. Ez a mérkőzés nem dönt semmiről. Persze jó lenne győzni, mindig az, a rivális ellen meg főleg. De szemernyi kétségem sincs, hogy Mou célja is ugyanaz, mint a gumiarcú rémé: a mérkőzést nem szabad elveszíteni.

Ebből viszont nem következhet más, mint egy fokozott habzású, színtelen, szagtalan, szúrós szagú lepkefing. Az egészet majd megszínezi az izgulós játékosok egyéni hibái, Clattenburg lapszórása és büntetője, Lampard pályára lépése után a szurkolók reakciója, meg az iram, ami olyan lesz, mintha a játékosok vizes vattában és vattacukorban futnának. Kijön a végén egy csúnya 1-1, amivel senki sem lesz boldog, de szomorú sem. A meccs után meg nyugodt szívvel el lehet majd Lampardozni, meg Costázni, meg ANKozni, elővenni a jáájjujuúúújáájjj-t. Az érzékenyebbek mindkét oldalon hullajtanak egy könnycseppet, hogy elszalasztották a lehetőséget, mert bizonyos szempontból ott volt, és húde meg kellett volna csinálni, de titokban meg ők lesznek a legelégedettebbek.

Na most, hogy kellőképpen lehangoltam mindenkit, csinosan körbejártuk a búcsút, megnéztük a dodzsemet, elmentünk a céllövölde mellett, de nem próbáltuk ki egyiket sem, jó messziről kikerültük az állatsimogatót, megvettük a sósperecet, a kakasos nyalókát és a dugóspuskát is, el lehet ballagni szépen haza, Kovács B 12 őrmester ‘nincs itt semmi látnivaló’ című számát dúdolgatva éppen. A mérkőzés pedig általános érdeklődés hiányára való tekintettel elmarad. A véleményét úgyis mindenki elmondta előre, a tabella meg úgysem változik, a Chelsea továbbra is első, a City meg második marad.