Az, hogy a 18. forduló visszavágóját már február elején, számszerűen a 24. kanyarban megejtik, csöppet sem kelt feltűnést Angolhonban. A két Watford elleni bajnokink között tehát – hála a sorsolásnak – alig valamivel több, mint egy hónap lesz. Mivel a boxing day-es csörtét is én harangoltam, adta magát a kérdés: mégis mi változott ennyi idő alatt? Nem is sejtitek, mennyi minden… Részletek alább.
Kezdjük a Watforddal. A sárga-feketék még csúcsra járatva jöttek a Bridge-re, hiszen zsinórban négy megnyert meccsnél jártak épp. Mi pedig próbáltuk még emészteni ezt az edzőváltás dolgot, no meg a mindössze pár ponttal a kiesőzóna fölötti lavírozást. Mindezek ellenére akkor annak az iksznek ők örülhettek jobban, tekintve, hogy a végén Oscar elterryzte a meccslabdánkat a büntetőpontról.

Azóta a Watford megindult a lejtőn, a velünk játszott döntetlent négy vereség követte, igaz, legutóbb már győztek, no meg az FA kupában is állnak még – ennek ellenére hattal szereztek kevesebb pontot, mint mi ugyanezen időszakban.
A mi hazai döntetlenhalmozásunk mellett különösen üdítő a Hiddink alatti idegenbeli produkciónk. A hollanddal a három bajnokin hét pont jött a kilencből, ráadásul ezeken gólt sem kaptunk. A hétvégén pedig emeltük a tétet a Milton Keynes Dons elleni továbbjutással, így az összkép már egész vállalható. Hiddink alatt legalábbis, hiszen mindent egybevéve még mindig a 15. legrosszabb idegenbeli mérleg a miénk (forduló előtt „csak” 14. volt).
Ám nagy örömködésre sajnos nincs okunk. Itt van egyrészt a téli piaci aktivitásunk, amivel finoman szólva sem sikerült olyan üzenetet közvetíteni, miszerint új lendületet akarunk adni a megfáradt dolgainkat. Nyilván ennek a szezonnak már kábé tökmindegy, meg erősítsen majd az új menedzser nyáron, de ez a Falcao-Pato kölcsönkombó a 2015-2016-os idényre minden, csak nem szalon- és versenyképes. Sose érdekelt, inkább untatott a transzfer-cirkusz, de ha már kimegyünk a piacra, akkor tegyünk úgy, mint egy (presztízsében még) élklub, és ne úgy, mint akinek elég a kölcsönkenyér, meg a lepattanó. Vagy aztán ne lepődjünk meg, ha már nem csak a Real-Bayern-PSG-City tengely, de egy Milan vagy Stoke is előbb szerzi meg, akit akar, mint mi.
Még ennél komolyabb égés a Terry-ügy. Zenzo már leírta a lényeget, úgyhogy én itt most csak röviden méltatlankodnék. Egész egyszerűen nonszensz, hogy egy ekkora klubnál (és itt most megint ne a bajnoki helyezés legyen a mérvadó) maga a játékos kénytelen egy ilyet csak úgy mellékesen megemlíteni, mert az illetékes elvtársaknak nincs tökük ezt fölvállalni. Magánál a kommunikációnál is elkeserítőbb azonban a bejelentés ténye, miszerint egy Terry-kaliberű klubikon szezon végén mehet, amerre lát. Persze a kapu udvariasan nyitva maradt, hogy hát nem biztos ez még, meg majd az új menedzser (aki ilyen munkamorál mellett gondolom jó, ha augusztus elejére beesik) majd eldönti…

Szeretném ezt az egész cirkuszt úgy felfogni, mint a Dexter végét: így nem lehet ezt befejezni, szóval muszáj, hogy legyen valami kibúvó. A jelenünket még úgy ahogy tűrjük, de itt nagyon deprimáló jövő elé nézünk. BL nélkül, Terry nélkül. Chelsea-szívnek majd dobog Ivanovics és Mikel tandemben, edzőnek majd jön valaki állástalan, vezényleti nyelvnek meg jó lesz a spanyol és a portugál…
Addig is azonban itt van nekünk a jelenlegi állomány a jelenlegi paraméterekkel, szóval a totális befordulás és összeomlás helyett próbáljuk meg a legjobbakat remélni, vagy ha ez mégsem megy, legalább mosolyogjuk az olyan fix poénokon, mint Arsenal január végi – február eleji összeomlása. Továbbra is Blue Is The Colour!
285 Comments
by Rammschein
Heh a végére elkezdtünk játszani, persze, hogy túl későn, hogy eredményes legyen… el van ez b*szva.
by Tornando Ferres
Hiddink tudja hogy 3at lehet cserélni?
by Rammschein
neki tökéletes a döntetlen, a veretlenségi sorozatunkkal….majd a végén megmagyarázza, én meg kinevetem… nevetséges.
by DannyfromtheShed
Miert is hozta volna be Traoret, a vegen meg vert volna egy gyoztest..
by ktomi93
Megkellene egyszer próbálni a mérkőzés elejétől focizni.
by Stonci81
ezt taktika…altatjuk a MU-t
by ktomi93
Nem csak a MU-t, engem is.
by Sir Idemitirjak
Szerintem ez a meccs nagyban Hiddink hibája volt, simán hozni kellett volna BTW
by ktomi93
Én alapból nem értem miért kellett 2 vkp-val felállni.
by Rammschein
én meg, hogy miért nem cserélt többet…
by WudigessBoi
Oda-vissza x egy újonc ellen…
by trueblue05
idegenben jó az x
by BlueCech01
De az Arsenalt azért oda-vissza vertük
#represent
by Rammschein
baszhatjuk, ha közben a pontok terén szart sem ér jelenleg. 😀
by Sir Idemitirjak
Kaptunk már ki újonc ellen hazai pályán!
by lamps8
kezdem sejteni milyen a Mu drukkerek helyzete, egy makacs vén hollanddal a padon.
by Tornando Ferres
Ugyan ez járt a fejemben a meccs alatt…
by kasata91
Ez a Hiddink gyerek se egy nagy taktikus…
by Endy919
gyerek 😀
by Sir Idemitirjak
Buszt szépen betudja parkolni ő is, támadni annyira már nem szeret
by Tornando Ferres
Nem érdemeltünk ma semmit, de hogy még ez a Watford is előttünk van 24 meccs után, az sok mindent elmond a szezonunkról :/
by BlueCech01
Kemény, hogy az a CP előz be minket, amelyik az utsó 5 meccsét csont nélkül elvesztette.
by trueblue05
A csapat játéka gyenge volt, az edzőnk gyenge volt, még jó, hogy az ellenfél is gyenge volt. Megérdemelt x.
by kasata91
Én értem a logikát még szeretem is, de mit vesztettünk volna ha Williant vagy Fabregast lecserélte volna ??
by Sir Idemitirjak
Még a végén szerződés hosszabítást kapna ha túl jól teljesít, azért vigyázz az öreg az ilyenekre!
by Efra7
Nem is tudom, volt már meccs, amikor mind 3 cserét elhasználta? 😀
by myheartisblue
Hiddinknek kellene fújnia a rangadókat a PL-ben, mert hogy ő aztán nem mer belenyúlni a meccsekbe az hétszent.
by Stonci81
Nekem ez a meccs pozitív…mármint abból a szempontból, hogy ősszel az ilyen meccseket elbuktuk
by Blue One
Miért nem akarunk nyerni? Legalább most, mikor az x-ekkel nem megyünk semmire… Idegesítő, haszontalan meccs volt… Pedig nagyon örültem volna egy győzelemnek. Immár a 1276929 alkalom után kijelenthető, hogy nem lesz már itt feltámadás. Azt hittem a múltkori eredmény meghozza a kellő lendületet…Tévedtem… Immáron sokadszor…