3-5-2: a szerveződés peremén, de meddig?

Az Everton elleni őszi mérkőzésen tavaly Conte eddigi időszakának egyik legdominánsabb mérkőzését hozta össze a Chelsea. A nyár talán legmasszívabban építkező csapata azonban pontokért jön a Stamford Bridge-re.

A gyenge kezdés és a hiányzók ellenére a múltheti Spurs elleni rangadó mondhatni úgy alakult, ahogy azt Conte eltervezte. A középpályára hatalmas hangsúlyt fektető Sarkantyúsok ellen bevetett Luiz-Kanté-Bakayoko tengely stabil ütközőzónává avanzsált, ellehetetlenítve a T’ham támadószekcióját a középpálya és a védelem között. Ha nem is lehengerlően, de szervezetten, csapatként győzött a Chelsea, ebben pedig Conténak döntő szerepe volt. A győzelemhez viszont kellett az is, hogy Pochettino ne a széleket erősítse, hanem szinte végig a középső pajzsot próbálja meg áttörni szinte minden cseréjével. Janssen, Sissoko, de még a kvázi társékként játszatott Son beállítása is ezt a célt szolgálta volna, azonban kevés sikerrel.

Hogy meddig maradhat képben a 3-5-2? Ezt rengeteg tényező befolyásolhatja. Elsősorban az, hogy a maradék nyúlfarknyi időben tervezünk-e bármilyen erősítést, igazolást nyélbe ütni annak érdekében, hogy a winger-posztot ne csak bővítsük, de stabilizáljuk is, illetve a középpálya merítési lehetőségeit kiszélesítsük.

Ha a felállás létjogosultsága azon áll vagy bukik, hogy mennyire sikerül bővíteni a keretet a következő hetekben, akkor csekély esély van arra, hogy ezt a felállást konstans módon alkalmazzuk, hiszen nem csak a középpályára, de a védelembe sincs lényegében több 1-1 komolyan vehető játékosnál a padon. Ez a tény pedig nemcsak a rotációt nehezíti meg ezen stratégia esetén, de az esetleges sérülések, eltiltások megoldása is bonyolultabbra fordulhat.

Noha a védekezést szervezetten és effektíven megoldottuk, a támadásépítés kivitelezése elég gyatrára sikerült. Hiába próbáltuk Kanté és Bakayoko felfutásaival támogatni a kontrákat (alkalomadtán egyikük szinte már egy tengelybe jött Williannel), nem csak Willian nem volt képes egyedül megbirkózni a feladatával, és Morata is egy az egyben le volt szedve elől, az esetek zömében bárminemű segítség nélkül. Alapjában véve ahhoz, hogy ne legyünk totál impotensek, két dolog kellett: Alonso klasszis lába és az, hogy a végső kontránál legalább három kulcsjátékos bakizzon valami hihetetlen amatőr módon Poch egyletéből.

Persze nyilván nem minden csapat olyan precíz, mint a Spurs, és Hazard-ral színesebb, kreatívabb, sokoldalúbb lehet a támadójáték, szóval a Wembley-ben nyújtott impotencia nem feltétlen mérvadó.

Az Everton normál esetben szintén kimondottan nagy hangsúlyt fektetne a középpályára, a sérülések és az eltiltások azonban jelenleg alapjaiban bontják meg Koeman keretét. Gueye és Klaassen jó eséllyel kihagyják az idegenbeli túrát, mellettük Schneiderlin eltiltott, Barkley pedig továbbra sem bevethető. Gueye kimaradása esetén a City ellen bevetett középpályáról egyedül Davies marad meg, ezzel pedig megnő az esélye annak, hogy Sigurdsson és Martina betevésével a szélek erősödjenek. Ennek az eshetősége szintén kisebbíti az esélyét a múlthéten tapasztalt formáció ismételt térnyerésének.

Pedro visszatérése szintén nem elfeledhető tényező, hiszen ezzel összeállhat az idényben először Morata mögött egy kompetens, kontrára és építésre is alkalmas support-duó, emellett pedig Bakayoko fokozatos felépülése és beépülése Kanté társaként is meghatározó azt illetően, hogy a középpálya stabilizálására a jövőben mennyire támaszkodunk Luizra.

Az Evertont tavaly oda-vissza vertük gólt sem kapva, jelenleg azonban minden szempontból kiélezettebb küzdelem van kilátásban. A szeptember nehéz lesz és megterhelő, augusztus utolsó meccsén pedig létfontosságú lesz a győzelem.
KTBFFH