Kiérdemelt lazsálás

Szombaton megkaptuk a szezon első vereséget jelentő pofonját. Az ilyesmire kétféleképpen lehet reagálni: vagy azonnal korrigáljuk, vagy pedig úgy teszünk, mint akik tudomást sem vesznek a történtekről. Mi valószínűsíthetően utóbbi mellett döntünk majd, hiszen semmi szükség a pánikkeltésre, ráadásul egy számunkra tétnélküli találkozó lesz a mostani. Zajlik majd velünk egy időben többek között egy Barca-PSG és egy Roma-City is, de aki TrueBlue, az úgyis a mieinkre kíváncsi. Kedvcsináló alább.

Amikor Di Matteo először vezette ki aktuális csapatát a Chelsea ellen, egy hatost kapott a frissen feljutó West Bromja a mieinktől a Bridge-en. A második búcsúja után pedig egy ötössel tömtük ki az általa irányított Schalkét. Az a diadal nekünk pont elég volt ahhoz, hogy az utolsó forduló eredményeitől függetlenül meglegyen nem csak a továbbjutás, hanem a csoportelsőség is, Robbiék ugyanakkor bajba kerültek, hiszen beelőzte őket a Sporting, így nekik veszélybe került a nyolcaddöntős érdekeltségük.

Mi tehát bármit is játszunk, maradunk, ahol most vagyunk, a Schalkénak viszont még kikaparhatjuk a gesztenyét. A pontazonosság az egymás elleni eredmények miatt (7-6-os összesítéssel – még mondja valaki ezek után, hogy uncsi volt a kvartettünk…) a portugálokat segíti, vagyis a gelsenkirchenieknek három ponttal kell többet szerezniük, mint a lisszaboniaknak. Hadd ne ragozzam túl: ha vagy mi, vagy a németek nem nyernek, akkor a Sporting jön velünk. Szegény Robbie 2012-ben eléggé benézte a csoportkört (meg amúgy is jó arc), legalább ő megérdemelné a továbbjutást, ha a csapata nem is egy nagy eresztés.

Na de ennyit a jótékonykodásról, hisz azért mégiscsak rólunk szól ez alapvetően. Mivel heti két meccs alatt számunkra nincs élet, minden tétnélküli, illetve félgőzzel is nyerhető találkozót meg kell becsülni és nemes célokra használni, amennyire csak lehet. Értem ez alatt a meghatározó és amúgy is túlhajtott futballistáink minél szélesebb körű pihentetését, valamint ezzel egy időben az utóbbi időben mellőzöttek csatasorba állítását. Szerencsére az elkövetkező két mérkőzésünk is simán nyerhető (épp ezért nyerendő): hétvégén fogadjuk a Hullt, aztán negyeddöntőzünk a Derby otthonában a ligakupában.

Nem lehet tehát azt mondani, hogy komoly erőpróbák várnak ránk. Sőt, ez igazából most pont egy olyan etap, ami lehetőséget biztosít a fáradtaknak a megpihenésre (igaz, ezt lassan meccsről meccsre segítik a sárgalapos kipontozódások is), a lemaradottaknak pedig a felkapaszkodásra. Mivel a B csapatunk is igen erős, talán senki sem fogja azzal vádolni Josét, hogy leadta a meccset, ha egyszerre dobná a kezdőbe Cecht, Christensent, Zoumát, Filipe Luist, Ramirest, Schürrlét és Rémyt, mert velük is bőven rámehetünk a három pontra.

Már csak azért is, mert Lisszabonban azért láttuk, hogy a Sporting – csak hogy kicsit róluk is essen szó – azért verhető galeri. A kinti meccsen ugyan csak minimális különbséggel győztünk, de aki látta, szerintem nem felejtette el, mennyi komoly lehetőségünk maradt ott kihasználatlanul, míg ők túl sokat azért nem veszélyeztettek.

Azóta mondjuk hozzá kell tenni, hogy az utóbbi két meccsüket már megnyerték (nem elhanyagolható az ezeken szerzett 7 gól sem), emellett a bajnokságban is jó szériában vannak. Ha ez nem lenne elég, Marco Silva legényeit halmozottan motiválhatja a tét: elég egy pont az áhított továbbjutáshoz. Ez (mármint hogy idegenbenjóazx) persze unalomba is fullaszthatja a találkozót, hiszen ha mi nem nyomunk és/vagy a Schalke is önsorsrontó üzemmódban gajdol Szlovéniában, akkor semmi okuk nem lesz jó meccset kerekíteni ebből.

Ami a többi angol csapatot illeti, az Arsenal rámegy még ma a csoportelsőségre, a Liverpool megpróbál továbbjutni, holnap pedig a City igyekszik majd kiharcolni a továbbjutást. Két képviselője tehát már biztos lesz a Premier League-nek, de ez a szám meg is duplázódhat egy kis szerencsével. Pellegriniéknél maradva kérdés persze, hogy a bajnokság szempontjából milyen eredményért kéne fohászkodni Rómában. Ha már megpendítettem ezt a kérdést, nem lenne elegáns benyomni egy ’elég, ha magunkra figyelünk’ sablonszöveget – miközben alapvetően tényleg így gondolom – úgyhogy érdemes tán elmerengeni azon is, mi vetné vissza jobban a címvédőt: egy kiesés okozta apátia (vagy épp bizalomvesztés), vagy a továbbjutással járó tavaszi leterheltség (csoportmásodikként kaphatnak akár egy elsőre simán verhető Portot is). Szerencsére mi mindezt páholyból figyelhetjük holnap, addig is Blue Is The Colour!