100% kontroll

Régen tévedtem ekkorát egy adott meccset illetően, de az ilyen tévedéseket bármikor szívesen veszem: ahogyan azt a beharangban is írtam, egy szar-szenvedős mérkőzésre számítottam a Burnley ellen, akik a Pool skalpjával és egy Ligakupa-kieséssel a zsebben érkeztek a Bridge-re. Ehelyett…

Ehelyett a Chelsea megvalósította a majdnem-tökély-game-et. Akkor lett volna meg a tökély-game, ha lövünk legalább hatot (mert ehhez még a ziccereinket sem kellett volna mind bevágni), de nem elégedetlenkedem: boldog vagyok, mint a márciusi ifjak a Pilvaxban. Utoljára – írd és mondd, 2, két, azaz kettő éve, a bajnoki cím felé menetelés őszén láttam ilyen magabiztosnak a csapatot.

Utoljára talán 2015 januárjában, egy szétesett Swansea ellen tudtunk ennyire fölé nőni aktuális ellenfelünknek, ha jól rémlik, márpedig annyira nem kell sajnos megerőltetni az emlékezetünket, hiszen utána egy bajnokságnyerő-biztonsági üzemmódba kapcsolta José a Chelseat, ami meg önmagát a következő szezonra egy self-destruction üzemmódba. Hiddink leasszisztált egy amolyan mindenki nyugodjon le a picsába szezonzárást (ahol egyszer talán, félig megközelítettük ezt az életérzést a Newcastle jóleső szétárazásánál), de aztán jött Conte.

Ami nem titok, nekem nagy favoritom volt az olasz, szóval elégedetten nyugtáztam az érkezését. Nem sok mindent tudtunk róla, és hát tulajdonképpen most sem tudunk még. Így nem is merem az egészet az ő nyakába varrni, de kétség sem férhet hozzá, hogy hozott magával valamit, amitől a dolgok elkezdtek újra jól működni.

3 meccs, 9 pont. Efféle erőteljes szezonkezdetet az Abra-érában két edző alatt láthattunk, José és Ancelotti alatt. Legutóbb pedig, a bajnoki szezonunkban, amiért hála’égnek nem kell nagyon koránra visszanyúlni. Apropó, 14/15… bármi legyen is a vége, csak nekem nagy az áthallás erre a szezonra? Ott nyitottunk egy nem túl magabiztos, de mégis jól sikerült Burnley elleni 1-3-mal, majd egy Leicester elleni 2-0, ami még szintén nem volt túlzottan erős, de aztán jött az Everton elleni 6-3. Bár ott beszedtünk három gólt is, de azon a mérkőzésen voltunk tán egyrészt ennyire elemünkben, másrészt pedig nem forgott

különösebben veszélyben a győzelmünk. No persze az a meccs bevonult a történelembe, és egyből a klasszikusok közt találta magát, ez a mérkőzés pedig már a szezon közepén sem biztos, hogy több emlék lesz, mint három pont, de kétlem, hogy bárki is kifogást tudna emelni az ellen, ha azt mondom, ugyancsak kellemes három pont volt. Conte mintha átkapcsolta volna a Chelseat mass-destructionba.

Nem akarnám én nagyon elkiabálni a dolgokat, de még így egy nappal a meccs után is keményen rányomja a pozitív töltet a bélyegét a mondandómra. Nem akarok ipari közhelyeket csattogtatni sem, szezonok jönnek és mennek, mi maradunk, a Chelsea is marad, viszont ez az érzés mindig új tud lenni.

Mindünk komolyan várta, hogy bárki is legyen az új edző, ha már Conte, hát legyen ő, de vezessen vissza bennünket oda, ahová hisszük, hogy tartozik a Chelsea. Abramovics óta pedig ez a top kategória. Lehet a vége bármi, sőt, még a közepe is, de az eleje jó, nagyon jó. 4 meccs, 4 győzelem, ebből 3 a PL-ben, ami ha azt vesszük, hogy már csak három 100%-os csapat van, és nincs olyan csapat, aki pont nélkül állna, nem alábecsülendő eredmény. Persze nem feltétlen jó összehasonlítási alap, de most mégiscsak az előző szezonhoz mérünk mindent: Joséval 8 forduló sem volt elég legutóbb, hogy ennyi egységet gyűjtsünk be. Ebben a szezonban, az előzőhöz viszonyítva:

Az alap kezdő, amire az olasz is támaszkodni látszik, most már több, mint körvonalazódik: a védelem adott, mert nem nagyon van más, előttük Kanté, a védelem elé helyezett seprű négy, támadó felfogással pályára küldött középpályás mögött járőrözik, ahol Matics és Oscar védekező feladatokkal is meg van bízva, míg a két szélső inkább rohamozással, azaz alapfelállásban Hazard és Willian Costa segítségére van főként.

A hiányzó védő(k), Matics, Ivanovics és Oscar savazása, meg ki tudja, mi mellett persze sokan hiányolják, hogy hol van Fabregas, ő viszont Batshuayi és Moses, valamint Pedro mellett a tudatmódosító cserék sorát látszik erősíteni. Ami már csak azért is lényeges, mert eddig mindhárom mérkőzésen hozzá tudtak tenni a cserék a meccshez. Most sem volt ez másként: a harmadik, meccset teljességgel lezáró találatot a három padról beszálló jegyzi: Bats játszott Pedro elé remek labdát, beadásából pedig Moses szerezte meg a maga gólját.

Amire mindenképp ki kell térnem még, az a nagy feltámadások korában a Chelseat érintő bejegyzés. Azért sikerült ezt ilyen hülyén felvezetnem, mert az átigazolási ablakonkénti új-Messiknél jobban talán csak egy dolog emeli fel a vérnyomásom: a kétmeccsnyi játék utáni hősök megtalálása. Ebben eddig az Ágyúsok jártak élen, akik akár 90 percnyi játék után is képesek voltak kijelenteni egy kóklerről, hogy most aztán övék a liga, de legalábbis a világ legjobb szűrője, de azóta ezen szurkerek egy része vagy máshová igazolt, vagy a levegővel terjed ez a fertőzés. A Poolnál már olvasni olyat, hogy Hyypia reborn in Klavan(!), a MU-nál, hogy Ferdinand reborn in Bailly… viszont, akkor már nem maradnék le én sem a trendektől, ne mondhassátok mindig, hogy mekkora szar őskövület vagyok: Hazard reborn in Hazard (kacsint, hehe). A belgánk kezd, mit kezd, kb visszatért arra a szintre, ahol a bajnoki szezonunkban futott: azért a szóló gólért meg nagy pacsi.

Azt gondolom nem nagyon kell nehogy hangsúlyoznom, de még ecsetelnem sem, hogy a jó szezonunkhoz mekkora szükségünk van arra, hogy ezt a színvonalat hozza végig. Igen, kell mindig, mindenkitől a remeklés, Kürtőtől Costáig, meg az összes aktuálisan pályán lévő 11-től, de irgalmatlan nagy szükség van arra, hogy legyen, aki képes a differenciát, a pluszt jelenteni.

Tekintve, mennyire benne vagyunk a menetben, nem jön épp jókor a válogatott szünet. Most jöhet az izgulás, hogy lehetőség szerint mondjuk ne sérüljön meg senki, no meg persze, aki bukik a perverzióra, annak még itt a deadline day, kinek-kinek jó étvágyat hozzá, én tisztelettel várom vissza a PL-t, amit remélhetőleg Velszben ott folytatunk, ahol most Dyche-ék ellen abbahagytuk. Ami már csak azért is ugyancsak lélekemelő lenne, mert a válogatott bohóckodás után José és Pepi első angol élvonalbéli csatájukat tolják le az Old Traffordon, és ismerve José papi lapjárását (ha a házat nem is, a kocsit rá merném tolni az 1-1-re), jó sanszunk van arra, hogy a Swans elpicsázásával egyedüli 100%-os csapatként zárjuk a negyedik fordulót, és forduljunk rá a bennünket váró rangadós-erőpróbára, amit a következő válogatott szünet zár le nagyjából.

Az én napjaimat most business trip-ek hada tarkítja majd, amit felváltva követ belföld és nemzetközi mókázás gyors egymásutánban, és még egy kedves barátom lagziját is bele kell szorítani a programba. Hírkövetési lehetőségeim és a Chelseare fordítható idő ezzel rémesen lerövidül, szóval ha véletlen valaki hiányolna időnként, hát, majd jövök. Kitartást, feleim, unatkozni nincs idő.