10 emlékezetes dolog 2015-ből

Nincs újév óév-zárás nélkül. Ahogy eddig minden évben, ezúttal is összeszedtem 10 pontot, ami a legemlékezetesebb ebből a fura évből, aminek legkifejezőbb szava talán a ’végletes’. Rengeteg jóság és sosem tapasztalt mélységek jellemezték 2015-öt. Dicső emlékek és feltépett sebek alább.

Ligakupa

José második regnálásának első trófeája örök emlék marad: ha másért nem, hát a portugál epic bevetődése miatt tuti. Ahogy az lenni szokott, lightos és kötelező győzelmekkel indult számunkra a kiírás, de a végére aztán csak megcsaptuk a Liverpoolt és a Tottenhamet is. A Wembley-t meg továbbra is szeretjük.

Bajnoki cím

Négy éves manchesteri hegemóniát sikerült megtörnünk – s tettük mindezt felejthetetlen módon. Gyakorlatilag rajt-cél győzelmet arattunk: ősszel még csak azon sírtak elleneink, hogy miért mi, később meg már azért, hogy miért ilyen simán. Mourinho hamar rátalált az ideális kezdőjére, amit szerencsére csak ritkán és kevéssé kellett megbolygatnia. Terry, Azpilicueta, Ivanovics, Matics, Fabregas, Hazard és Diego Costa is kiváló szezont zárt. Mi meg azóta se értjük, hogy romolhatott pár hónap alatt minden ennyire el…

Veretlen kiesés

Igen, ez a BL-re vonatkozik: veretlenül zártuk a csoportot, majd két döntetlennel, idegenben szerzett kevesebb gólunk miatt buktunk el a PSG-vel szemben. Maga tény egy dolog, viszont a kibekkelt első meccs után ember- és gólelőnyben indokolatlanul és fájdalmasan engedtünk elúszni. Tavasszal revánsot vehetünk a franciákon, most rajtunk az ipi-apacsban.

Tündöklés és bukás

Hogy képes egy lehengerlő teljesítménnyel lett bajnokcsapat fél éve a kieső helyek környékén vegetálni? Hogy képes a szezon legjobbjának választott játékos fél éve gólképtelen lenni? Hogy képes a tavalyi asszisztkirály idén öt rutinpasszból hármat ellenfélhez passzolni? Hogy képes az egykori betonvédelem hármasával kapni a gólokat? Ennél ellentmondásosabb és derékba törtebb esztendőt rajzolni sem lehetett volna. Csodás volt az első fele, de mégis úgy zártuk, hogy csak jobb jöhet.

Edzőváltás

Mind nagy ujjongással fogadtuk anno José visszatérését. A tavalyi év nem volt ugyan tökéletes, de volt okunk azt feltételezni, hogy itt már valami nagyszerű kibontakozását láthatjuk. Ezért is volt különösen fájdalmas az utóbbi pár hónap: látni José tehetetlenségét, frusztrációját, valamint azt, hogy karrierje során először törik bele a bicskája úgy igazán valamibe. A felelősségek és a főkolomposok ebben a lejtmenetben továbbra sem egyértelműek, de az, hogy Mourinho második regnálása még az elsőnél is rövidebb lett, legfőképp az ő kudarca.

Hazai vereségek

Az utóbbi bő tíz évben bizony volt időnk és módunk megszokni, milyen is erős és bevehetetlennek tűnő Stamford Bridge. (Főleg) Mourinho, majd Grant rekordig görgette a veretlenséget, ami azért később is jellemezte edzők sokaságának Chelsea-jét. A tavalyi idényben a Bradford már elkezdte megingatni a hitünket, de a pofonok ősszel kezdtek igazán sorjázni: pár hónap alatt kikaptunk a Palace-tól, a Southamptontól, a Pooltól, majd a Bournemouthtól is. Vissza a régi szép időket!

Drogba második búcsúja

2012-ben a csúcson hagyta abba. Úgy, ahogy tényleg csak nagyon keveseknek adatik meg. Ehhez képest Drogba a saját útját járta, ami egy idény erejéig visszahozta őt a Bridge-re. Ha már itt járt, nem tétlenkedett, kiegészítő ember létére sokat volt a pályán, lőtt még pár gólt, végül társai királyi pompában, a vállukon vitték le a pályáról búcsúmeccsén.

Cech búcsúja

Tizenegy szezont védett nálunk, a legutolsó kivételével ráadásul kirobbanthatatlan is volt. Megbízható, hűséges, igazi példakép Petr Cech, aki nálunk akart megöregedni, de nem a padon. Fura és valljuk be, nehéz is őt az Arsenalban látni, de biztosak lehetünk abban, hogy nem felejti el sose, honnan jött. Nem volt és egy ideig nem is lesz olyan korszakos egyéniségünk a kapuban, mint a cseh legenda.

Besülő új igazolások

Csapatunk degenerációjának látványos lenyomata, hogy szinte az összes korábbi húzóembert elhagyta az (akarat)ereje. Az érthetetlen visszaesések idején aranyat ért volna az újak lendülete, de ez Pedro esetében egy meccs volt, Falcaonál meg még annyi sem. A fiatal Kenedy meg hiába csinált szép dolgokat, beépülni ő sem tudott, ha meg pályán volt, akkor is javarészt balhátvédbe lett hátra zavarva. Rahman Baba szintén nem vitte feljebb epizodistánál, Papy meg maga a nagybetűs elkallódás. Ebből lett a jól ismert blama, egyedül Begovic kezdte el érdemben törleszteni a vételárát.

Bombagólok

Fantasztikus találatokban idén sem volt hiány. Matics a Goodison Parkban pókhálózta ki egy brutális rakétával Howard kapuját; Ramires a Newcastle otthonában nem ismert kegyelmet (s az pontot is ért legalább). Willian szabadrúgásgóljainál elsősorban a mennyiség a durva, de a Porto és a Kijev ellen is nagy dugót ragasztott a méltó helyre. A tavalyi idényből is akad még pár kellemes emlék, gondoljunk csak Hazard győztes találatára a ManUnited ellen, de januárban még Oscar is tudta, hogy kell már az első percben mattolni az ellenfelet.