Vasárnapi Derby

Thefacup-logoBár hasonló címért, ha máshol olvasnám, valószínűleg szemforgatva gyilkolnék, de most valahogy mégis úgy érzem, belefér. Ez a hétvége ugyanis nem a Premierleage-ről, hanem az FA-Kupáról szól, illetve arról a sorozatról, amelynek trófeáját José utoljára emlehette fel első regnálása alkalmával. Holnap Derby County – Chelsea.

A Chelsea többnyire a harmadik körben (azaz most) csatlakozik ehhez a menethez, és egy, de inkább több fordulót minimum megy, 16 éve esett meg velünk az, hogy már itt kiestünk. Akkor, 1998-ban a Manchester United búcsúztatott bennünket, egy 5-3-as meccsen a Stamfordon. Az utóbbi 10 szezont – az Abrasakat – tekintve azért látszik, hogy igyekszünk komolyan venni a világ legrégebbi és legelismertebb honi kupasorozatát: négyszer tehettük a vitrinbe a kisebbik füles kancsót (ezekkel összesen hétszer), míg kétszer az elődöntőben, egyszer pedig a negyeddöntőben véreztünk el.

Ebben a körben ritkán sodor elénk a sorsolás PL szintű ellenfelet, oké, a tavalyi szezon pont kivétel, ugye a Sotont kaptuk, és 5-1 lett a vége. Alsóbb osztályú csapat pedig utoljára 2008-ban (07/08-as szezon), a Barnsley ejtett ki bennünket, szóval nem gyakori ez na. Ami nem vetít sok reményt a kosok számára, persze nem is baj. Számukra ez jutalom mérkőzés, ennek megfelelően sold-out-os meccs lesz, mind a 33ezer jegy elkelt. A Derby igazi kis csapat, legutóbb, mikor a PL-ben jártak, az aktuális pofozózsák szerepét töltötték be, mi is jól megtömtük őket (6-1), többek közt Lampard mesternégyesével, valamint Kalou és JC találataival. A jelenlegi Derby a Championshipben vitézkedik, a volt angol szövkap, Steve McClaren vezetése alatt, jelenleg negyedikek, a legtöbb rúgott, és a felsőházas legtöbb kapott góllal, ami erre az FA meccsre is gólzáport ígér, de továbbra sem sok jót a kosok számára: 16 éve nem nyertek PL ellenféllel szemben, az FA-ben egyszer már voltak végső győztesek, de még 1946-ban, a kettőnk utolsó harmadik körös találkozója pedig ’88-ban volt, azt is mi nyertük, 3-1-re (érdekességképp: akkoriban is volt egy Hazardunk a középpályán, Dixon még fénykorát élte, a győzelmünket követően pedig már a nemrég távozott SAF ManU-ja ejtett ki bennünket). Ja, még egy érdekesség azért: az örökmérleg 107 mérkőzést jelent a két csapat közt, és egyelőre még a Derbynek áll a zászló: 38 győzelem a mi 37 győzelmünkkel szemben. Azaz: egalizálhatunk.

Ejtsünk szót egy nagyon lényeges dologról itt, nem tudom, szentelünk-e majd neki külön posztot is, de így vagy úgy, tegyük szóvá kérem: bár cseh portásunk kapott hideget-meleget ebben a szezonban, joggal, de azért összességében egyrészt rendben van, másrészt Terry és Lampard árnyékában, de beállított legutóbb a Southampton ellen egy rekordot, ami bizony megsüvegelendő: Cech ugyanis beállította Bonetti 208 clean sheet, azaz kapott gól nélkül lehozott mérkőzésszámát, azt a rekordot, ami 48 éve várt beállításra, és megfordultak itt azért jó kapusok ez alatt a majd’ fél évszázad alatt. S bár nem valószínű, hogy holnap folytatja a sort, mert azért jó sansszal Schwarzer kezd a kapuban, de azért sokat nem adnak érte, ha arra fogadunk: a Chelsea históriás könyveinek kapusokról szóló címszavánál nemsokára Petr Cech neve virít majd az első helyen. Kalapemelés, zászlólengetés, pezsgőbontás, konfettieső, örömünnep! Cech egyébként ismeri a korábbi rekordtartót, s mikor kérdezték a rekordról, úgy nyilatkozott: itt az ideje meghívni Bonettit egy italra, mégiscsak ellopja a rekordját, mi lehet ennél jobb alkalom erre… Bonetti a mai napig sokat sürög-forog a klub körül, ezért is tartják igazi legendának, jópár alkalommal váltott már szót a jelen trónbitorlóval is, viszonyuk barátinak mondható.

S ha már szóba került, hogy nem Cech, hanem Schwarzer kezdhet holnap, nézzük, ki még: a nagy FA-Kupa menőnk, Lampard (26 gól) most sérülés miatt biztosan nem játszik, csakúgy, mint Ivanovics, vagy van Ginkel. Luiz eltiltás és Bertrand sérülés után azonban már rendelkezésre áll, s ha Ápilikveta sérülését nem akarja kockáztatni Mourinho (mint legutóbb Cahill esetében tette), akkor akár Kalas is a kezdőbe kerülhet. A csatársorban pedig jó eséllyel a tavalyi 4 FA gólos Ba kezdhet. Ismét a kezdőbe kerülhet Mata és Schürrle is, s jó esélyt látok Mikel játékára, ami a nigériai számára is komoly mérföldkő: 300. mérkőzését játszhatja Kékben, amivel a negyedik külhoni ilyen játékos lehet, előtte ezt csak Cech, Drogba és Zola mondhatta el magáról. A két csapat közti kapcsolatként tegyük ide: a Chelsea és az angol U21 csapat csatárát, Bamfordot épp most adtuk kölcsön a kosoknak.

Pár szóban az ellenről is: már esett szó róla, hogy McClaren kinevezése óta a kosok szárnyalnak, köszönhetően a sok lőtt gólnak. Ebben a középpályás hármasnak: Brysonnak, Hughesnak és Hendricknek komoly szerepe van, na meg hát nem árt ugye egy csatár is, ő pedig Chris Martin. Nem épp a legbiztosabb lábú tizenegyeslövő, vagy a leggyorsabb játékos, de már 15 gólnál tart a szezonban, a három említett középpályással pedig már harminc találat felett járnak. Derby pedig igazi futballszerető város, így a közönségük a 12. játékos: az átlagnézőszám közel 25000, ami önmagában is jól hangzik, de a harmadik legmagasabb a másodvonalban a Leeds és a Brighton után.

Az FA-ben már most ki fog hullani pár PL csapat, sőt, a nagyobbak közül is lesz kieső, ma lesz Newcastle-Cardiff, Norwich-Fulham, WBA-CP (a Palace padján a frissen kinevezett Solskjaerrel) összecsapás, bár a prímet a zárómeccs Arsenal-Tottenham viszi. Holnap pedig a ManU-Swansea csörte ígérkezik a legerősebbnek.

Mostmár, hogy foglalkoztunk mindennel és mindenkivel, annyit tennék hozzá, hogy van egy kettős érzés bennem a kupát illetően, lévén a ligakupából már kiestünk, a BL-ben a végső győzelem nem realitás, így – bár elég feszített a bajnokság – azért illendő lenne célként kitűzni az FA diadalt. Nem csak a holnapit, hanem a májusit is. Azt tudjuk, hogy JM számára már nem csak edzőként, hanem egészen kiskorától fogva kiemelt jelentőséggel bír a sorozat, bízom benne, ezt át tudja ragasztani a csapatra is.

Joséval legutóbb ez lett a vége
Joséval legutóbb ez lett a vége

57 Comments

  • Posted 2014-01-05 18:33 0Likes
    by zenzo

    Sajnos nem tudtam nézni a meccset, a két gólt most megnéztem, Willian nem semmi szabit tekert Mikel fejére, Oscar meg kb átlőtte a kapust is, olyan erővel verte be a másodikat.

    Ahogy nézem, José nem bízta a véletlenre a dolgot, bár a press confban elhangzott, hogy nem B csapattal állunk ki. Viszont, ahogy olvasom, azért szólt a srácoknak, hogy ez azért csak a Derby, szóval ne hajtsák szét magukat.

    Ha valaki ugyanúgy nem látta, mint én, gólok:
    http://www.101greatgoals.com/gvideos/derby-0-chelsea-2-all-goals/

    Erre szavak sincsenek:
    https://mtc.cdn.vine.co/r/videos/8D71E58A9C1031644090799960064_1d1f04a0324.4.6.3488920461052825318_jfDm9mox050vjnmox2pL4QNzNTJ1jbfv2c0ECcY2R1O8f.T7B_dTir2_RXhb0P8N.mp4?versionId=MCNi94eu4iHxXmn9oX6z8p1pPxxpk4M1

    Ez pedig egy kiváló videó, amilyet az összegző poszthoz kerestem, de a srác ma tolta fel:
    http://www.youtube.com/watch?v=X4daECntalk

    • Posted 2014-01-05 19:54 0Likes
      by ShedBoy

      Azért Torrest ne ekézd annyira, úgy látom, csak én vettem észre, hogy a kapus lába még odaért a labda elé.

      • Posted 2014-01-05 22:00 0Likes
        by Bognár Adrián

        nem én is észre vettem.
        Szerintem jobb mint Eto’o több mindent csinált ma is.
        De azért kéne egy olyan csatár aki folyamatosan lövi a gólokat.

      • Posted 2014-01-05 22:48 0Likes
        by zenzo

        🙂 Torres még nem igazán vívta ki, hogy ne ekézzem, ha megérdemli, szóval köszönöm, fogom, ha kívánja az illem 😉

        Ismétlem egyébiránt: nem láttam a meccset, ezt a jelenetet viszont sikerült, s odaér a kapus lába? Hát ez milyen indok már?! 😀 Kérlek, állítsd meg a videót 0:01-nél. Én azt látom, hogy Torres kb 8, max 10 méterre állhat a kaputól, nála a labda, a kapus, illetve a legjözelebbi védő 3-4 méterre van tőle. Oda lövi, ahová akarja. Egy normális, vérbeli, formában lévő csatár szétlövi a kaput, gól, és kész, mindenki boldog. El Torro? Ő neeem, inkább még viszi, hiszen 8 méterről ugyan kinek jutna eszébe lőni??? 🙂 eljutunk 0:02-ig. Még itt sincs veszve minden, a kapus kint, ráadásul vízszintesben, a kapu kvázi üres, de még mindig nem lövünk, inkább húzzuk el a kapus mellett… még ez is beleférne, de akkor meg már miért nem kifelé??? Miért a kapus lába felé, ahol ráadásul két védő is érkezik???

        Lehet, hogy Torres jó volt, vagy legalább jobb, mint Eto’o, de hogy egy kvázi 95%-os helyzetet sikerül lenullázni, azért az bravó. És igen, lehet, hogy normál esetben egy Derby ellen egy ilyen helyzet tizenkettő egy tucat, kimarad, én sem visongok, ha másik kettőt bever… de nem. Nyertünk, összességben, taps, fütty, fieszta, de néha, néha nagyon rossz nézni, hogy csatár nélkül állunk ki meccsekre… még úgy is, hogy ez egy kiragadott jelenet.

      • Posted 2014-01-06 01:41 0Likes
        by mohacsia

        Ez az egyik olyan megmozdulása, hogy az életben nem fogjuk megérteni, hogy ezt most mi a halálnak kellett így túlbonyolítani. Engem eszméletlenül bosszantani szokott, amikor minden áron megpróbálják addig kijátszani akár passzokkal, akár egyénileg, hogy már csak be kelljen passzolni a kapuba. Azt hagyjuk meg a Barcának, ha kérhetem. Torres amúgy ez a one-trick-pony, mindig ezt az „elfektetem a kapust és bepasszolom figurát” nyomja. Azon kívül megint nem volt rossz, hogy nem lő gólt, de rossz nézni, hogy ennyire nullák a kapu előtt. A Derby ellen belefér, de az ilyeneket a BL-ben kegyetlenül meg fogják büntetni. Remélem José sem hajlandó ezt sokáig elviselni. (a nyilatkozatait senki ne vegye annyira komolyan, nem mondhatja, hogy siralmasak a csatáraink, gyorsan lecseréljük mindhármat)

      • Posted 2014-01-06 08:03 0Likes
        by Csaba-Ervin Thieme

        az csak nekem tűnt fel, hogy Eto egy kiadós sprintet nem tudott végignyomni? vagy 2 alkalommal is jó pozicóban volt, de 5m megtétele után belassult mint a csiga…lehet hogy már nem 18 éves? 😀
        Torresnek beállása után nem sokkal volt 2 nagy helyzete, egyiknél cselezett, másiknál lőtt, de mindkét alkalommal bravúrral védett a kapus. Mivel gól nem lett, így számszerűleg nem lehet értékelni a teljesítményüket, de bármennyire is gyenge a spanyol, még mindig előrébb tart mint Eto…szerintem…

      • Posted 2014-01-06 09:50 0Likes
        by zenzo

        legyünk őszinték, ez nem is baj, inkább az, hogy ez a valóság: „bármennyire is gyenge a spanyol, még mindig előrébb tart mint Eto”

        Csak, míg a kameruni apróért jött, két év levezetés után az Anzsiból 32 évesen, és az év végén lepattintjuk, addig az évente 14M fontot kereső spanyolt jó eséllyel még 2-3 évig nézni fogjuk. Remélhetőleg, csak harmadik számú csatárként… 🙂

      • Posted 2014-01-06 10:00 0Likes
        by Csaba-Ervin Thieme

        ez van sajnos, viszont monst a teljesítményről beszéljünk, mert azt az 50milkós árat már pár alkalommal kiveséztük. nézzük azt, hogy a csapat taktikája se a csatárainknak kedvez, akik amúgy is pocsék formában vannak mind! perpill jöhetne vissza egy Lukaku is, azt gondolom, hogy ő sem járna előrébb mint a mostaniak. Vagy ismét veszünk egy formában levő klasszis csatárt(ami ugyanolyan égés is lehet mint Torres), vagy várjuk, amíg valami szikra robban és kezdnek jönni a gólok, köszönhetően vagy Mounak, vagy az új sérónak, vagy az új barátnőnek…mittudomén 😀

      • Posted 2014-01-06 11:44 0Likes
        by zenzo

        az 50 millát direkt nem írtam, csak az évi 14 milliós fizetést 😉

        ez a csapat taktikája dolog nálam mindig sántít, nagyon szomorú, hogy nálunk, akármilyen felállással, akármilyen csatárok vannak, mindig lehet ezzel takarózni… szerintem Lukaku jóval előrébb járna, de ez persze a „ha” kategória, feles szócséplés.

        Ellenben a formában lévő klasszis csatár – na az jó lenne, mert mi olyat még nem nagyon vettünk. Sem Seva, sem Torres nem a zenitjén érkezett, hanem utána, Anelka bőven, Drogba előtte, bár talán ő az, aki leginkább kimeríti ezt a fogalmat.

      • Posted 2014-01-06 12:54 0Likes
        by Csaba-Ervin Thieme

        sok minden sántít ha azt vesszük! :)) viszont szerintem Torres ha épp aktuálisan kevesebbet is rúgott 4-5 góllal, mint egy évvel korábban, azért eléggé formában levő csatárnak számított európában. Drogba nálunk futott be, a többiről meg fölös beszélni. 😀

      • Posted 2014-01-06 13:44 0Likes
        by mohacsia

        Én is csak azt tudom írni, mint Zenzo, hogy nem az 50 milláról van szó, hanem, hogy ő Hazard után a második legjobban kereső játékosunk. Eto’o pedig fele annyit sem keres. Heti 175 rugóért ennél kicsit többet várnánk, ezért kb csak a fizuja miatt is jó lenne lecserélni. Én mondjuk pont emiatt nem tartok attól, hogy itt kitölti a szerződését 3. számú csatárként.

      • Posted 2014-01-06 13:50 0Likes
        by Csaba-Ervin Thieme

        értem én, hogy mit akartok mondani, de szerintem fölösleges figyelembe venni a keresetet vagy az értékét egy játékosnak, ha a teljesítményéről beszélünk. az ok, hogy mindennek van egy ár-érték aránya, de ez épp a fociban annyira irreleváns dolog tud lenni, hogy arra szavak sincsenek… és tény, hogy valaminn változtatni kell, mert hússzútávon ezt a csapat nem fogja elbírni!

      • Posted 2014-01-06 18:37 0Likes
        by mohacsia

        Az árát tényleg felesleges, mert azzal utólag már nem tudsz semmit sem csinálni. Ezért kár is azzal foglalkozni, hogy most Torres 50 millához képest jól játszik vagy sem. Viszont a kereset sztem nem ennyire irreleváns dolog, mert kell lennie egy fizetési keretnek még a Chelsea esetében is, nem lehet ez az összeg sem végtelen. Ebből kifolyólag lesznek sztárjátékosok nagyon magas fizetéssel és egy piramishoz hasonlóan keres egyre kevesebbet egyre több játékos a keretből. Na most ennek a piramisnak a tetején optimális esetben a húzóemberek helyezkednek el, a nagy nevek, a csapat legnagyobb értékei. A MU-nál pl RVP és Rooney keres a legtöbbet és hát ők is viszik a csapatukat általában (most nem annyira), nálunk ebből a szempontból kimagaslik Hazard és Torres. Hazard köré építi Mou a csapatát, akinek a teljesítményével mindenki tisztában van. Ő tökéletes helyen van legfelül, ehhez képest Torres nagyon nem szolgál rá már évek óta.

        Tényleg kicsit túlzás ezt így kisarkítani, de sztem amikor kinyílik az átigazolási ablak, akkor a keret kialakítását alapvetően ilyen szempontok szerint kell kialakítani. Ér-e az adott játékos annyit, hogy kifizessék neki továbbra is ezt a talicska pénzt? Ez magánvélemény, de ezért nem mindegy, hogy Bertrand játszik ugyanolyan rosszul, mint Torres, mert az angol fizetése nem akadályozza a transfereket.

  • Posted 2014-01-05 22:58 0Likes
    by zenzo

    Ja, a ManUval sem nekünk kell leszámolni az FA-ben, megtette ezt a Swans. Sokat tett ezért a csereként beálló Fabio, aki majdnem 4 percig bírta a pályán, majd egy horror szerelésért megkapta a jól megérdemelt pirosát. Bony meg a 90.-ben kifejelte Moyest az FA-ből.

Leave a comment

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com