Valami van a levegőben

0630 vanvalamialevegőben1Csak nyugi, semmi Halott Pénz (nem mintha bajom lenne velük). Még úgysem, hogy átigazolásokról szól majd a poszt, ám nem általánosságokról, hanem egy új, trendszerű folyamatról. Meg azért sem, mert itt pont nem halott az a pénz: él és virul. De hogy ne legyek ennyire titokzatos, felhagyok a rébuszok kimagyarázási kísérletével és rátérek a lényegre. Részletek alább.

Kezdjük a lényeggel, vagyis a nevekkel: Juan Mata, Frank Lampard, Petr Cech. Mi a közös bennük? Egyrészt az, hogy mind népszerű és fontos játékosai voltak a csapatnak, utóbbi kettő ráadásul jól kiérdemelt legenda státusszal is nyomatékot adott mindennek. Másrészt viszont – és itt most ez az apropó – a spanyol, az angol és a cseh futballista is közvetlen riválishoz igazolt. Ez pedig szokatlan (bár a trendszerűsége miatt sajnos már egyre kevésbé) és valahol fájdalmas is.

Mióta történelmünk van (értsd: 2003), vonzó márkának számít a Chelsea FC a piacon. A kezdeti fékevesztett licit és pénzszórás után azért már alapvetően higgadt és tudatos költések jellemezték menedzsereinket, „csak” egy Torres-féle vadhajtás zavarta az összképet. Kiadási oldalon pedig biztosak lehettünk abban, hogy akit akart, azt megtartott a klub. Aki távozott, az néhány kivételtől (például Robben) eltekintve vagy kiöregedett, vagy formahanyatlás miatt a perifériára szorult – így vagy úgy, de erejét és értékét vesztette. Ez persze az értük kapott pénz mennyiségén is meglátszott – már ha kaptunk értük valamit ugye.

Az irányváltás tulajdonképpen Mourinho második regnálása alatt következett be, bár okok sokkal inkább tekinthetők az FFP-hez való alkalmazkodásnak, mint José hóbortjának. Mindenesetre Lukaku, de Bruyne, Mata, David Luiz vagy most Cech mind tekinthetőek nyereséget hozó transzfereknek, ami nem csak azért bravúr, mert egyikük sem bagóért jött, hanem azért is, mert mind az öten a padról – vagy szebben mondva nevük és képességeik ellenére nem nélkülözhetetlen alapemberként – távoztak. Az összkép persze nem vegytiszta, de azért hadd összegezzek úgy, hogy újabban a csapat képes már úgy erősödni, hogy közben nyereséget termel és plusszal zár a piacon. Erre pedig korábban nemigen volt példa a mifelénk.

Nagy pénzért távozott
Nagy pénzért távozott

Persze az sem mindegy, ki hová igazol. Ne feledjük, itt már nem Del Hornok, Bellettik vagy Maloudák intenek pápát a Stamford Bridge-nek, vagyis távozóink erősítést jelentenek új klubjaiknak. Az alapvető kívánalom ilyenkor mindig az, hogy oké, köszi a sok szép momentumot, minden jót kívánunk, sok sikert a továbbiakban – de minél messzebb innen. Aprítsd az ellenfeleket Franciaországban, ontsd a gólokat Németországban – bármit és bárhol, ahol nem keresztezzük egymás útjait…

Persze az élet nem kívánságműsor, az újdonsült exünknek sem mondjuk szakításkor, hogy jó, de légyszi nehogy valami szakállas, kitetovált hipszterrel kavarj be, ja és ha megoldható, akkor költözz el a városból, lehetőleg külföldre… Bármennyire is fáj, a futballistáktól is szigorúan véve addig várható el lojalitás, amíg a mi klubunk alkalmazásában állnak. Ha sérelmek nélküli a búcsú, akkor is váltás után már az új csapat melegítőjét és mezét veszi fel, az ő szurkolóiknak integet, ők lesznek a ’mi’. Persze patkány húzásokat és júdásokat is látott már a focivilág – nyilván nem kell minden gesztust, illetve cselekedetet elnézni vagy elfogadni, de ez egy másik kérdés.

A poszt elején megemlített trióból Mata volt az első távozó. A kis spanyol fél évet bírt Joséval, s megunva a kilátástalannak tűnő mellőzöttséget, áttette székhelyét Manchesterbe (bármilyen röhejes is leírva: Moyes hívó szavára). Az első két nálunk töltött évében szárnyalt, alapember volt, s mindkétszer az év játékosának választották – okkal, hiszen a BL és az EL megnyerésében is elévülhetetlen érdemei voltak. Remek meglátások, finom megoldások, fontos pillanatokban jó döntések, emellé pedig szerénység és tiszta játék. Még a kevés játéklehetőséget is derékul tűrte, távozásakor nem köpködött, s első visszatérése alkalmával is megvoltak azok a tiszteletre méltó gesztusai, amik miatt nem lehet rá haragudni. Pedig ezek miatt és a zsíros eladási ára ellenére sem örömteli őt vörösben látni, ráadásul az eddigi tisztes távolság után az új szezonban vélhetően azt is szokni kell majd, hogy Juan bizony egy közvetlen rivális sikeréért küzd.

Tudja, mit hagyott itt
Tudja, mit hagyott itt

A szezon végén – még mindig 2014-et írunk – aztán Lampard is elhagyta a csapatot. Egy klublegenda, egy bálvány, egy intézmény. Nem lehettünk elég hálásak azért, amit a Chelsea-ért tett, épp ezért volt fájdalmas, hogy tulajdonképpen meg sem kapta a lehetőséget a méltó búcsúra. Szokás volt őt mindig összeméregetni Gerrarddal, nos, az mindenképp a liverpooli mellett szól, hogy ő időben bejelentette a távozását (talán túl korán is), valamint napnál világosabb volt, hogy egy új ligában futballozik tovább. Lampard sajnos nem így tett: ment a mismásolás a New York-i csapattal, meg hogy csak szinten tartás végett játszogat Manchesteben fél évig, de mégis az lett a vége, hogy vígan lehúzta a teljes szezont a címvédőnél. Nem derült ki pontosan, mit kínáltunk neki tavaly nyáron, így az sem, mi tudta volna maradásra bírni (oké, elvileg a több játéklehetőség) – a lényeg, hogy ez így nem volt épp elegáns, amivel csak azt érte el, hogy az őt még mindig végtelenül nagyra tartó Chelsea-tábor nem tud róla osztatlan áhítattal beszélni. Ingyen ment, de ez nyilván nem pénz kérdése volt.

Ez a gyomros köszönjük, ki tartott volna pár évig. Idén nyáron Drogba másodszor is elköszönt a klubtól (szépen, emlékezetesen, ismét aranyéremmel a nyakában), ám a fő fájdalomforrást most Cech eligazolása jelenti. Igen, tudtuk, hogy boldogtalan a padon, állandó játéklehetőségre vágyik (okkal), s nem hátrált ki azonnal, egy ilyen év elég volt neki. 33 éves, van tehát még jövője a legmagasabb szinten is. Bíztunk a felröppenő francia, török vagy bármilyen nem-angol kérők szándékainak és ajánlatainak komolyságában, s igyekeztünk elhessegetni a ManUnitedbe vagy Arsenalba igazolás gondolatát. Mindhiába, Wenger rárabolt a tutira és kicsengetett egy magasnak mondható vételárat a világ egyik legjobb kapusáért. Cech 2004-ben klubrekordot jelentő 7 millió fontért jött: korábban összesen nem fizetett ennyit hálóőrért a Chelsea. Most, 11 évvel később úgy távozik, hogy nagyjából 3-4 milliót nyerünk rajta úgy, hogy utólag visszagondolva vételára háromszorosát is bőven ledolgozta. Szóval jó summát kaptunk érte, de mit sem számít ez, ha vele is csak egy riválist erősítünk. Mindent elmond a cseh kvalitásairól, hogy amíg itt volt, egyszer sem beszélhettünk kapuskérdésről. A kontinuitást Courtois garantálhatja, de az ember hiányozni fog. Az, amelyik hozta a bravúrokat, amelyik alig vétett nagy hibát, amelyik végig lojális volt.

Az év védése idén egy cserekapusé volt...
Az év védését idén egy cserekapustól láthattuk…

Harmadszor is fontos játékossal támogattuk egy riválisunkat. Mindent elmond a ledivatdrukkerezett táborról, hogy mindhárom csapást méltó módon tűrte. Nem égtek mezeik, nem átkozódtak neveik. Nem felejtjük, amit tőlük kaptuk és tudom, hogy így van ez viszont is. Menniük kellett, de hát ilyen ez a kényszerpálya. Mata és Lampard sem kapta meg új helyén annak, amit nálunk és tőlünk a legboldogabb napjaikon. És biztos vagyok abban, hogy ez lesz Cech sorsa is. Profin beleáll az Arsenalba, nyilatkozik és véd majd szépeket, de a legszebb fejezeteket nála is Kék tintával írták. Továbbra is Blue Is The Colour!

269 Comments

  • Posted 2015-07-01 14:05 0Likes
    by kasata91

    Clyne sem tudott ellenállni annak, hogy Bogdán csapattársa legyen, így a Májmedencébe igazolt 12 és fél misiért.

  • Posted 2015-07-01 14:35 0Likes
    by Blue One

    WTF? :O

    Stoke City have reached an agreement with Inter Milan for Swiss forward Xherdan Shaqiri.The fee accepted by Inter Milan for Xherdan Shaqiri is thought to be £12m [€17m]. Big move if Stoke can pull it off

  • Posted 2015-07-01 22:29 0Likes
    by Petikee95

    Repül az idő…

  • Posted 2015-07-02 09:27 0Likes
    by Blue One

    😀

  • Posted 2015-07-02 09:29 0Likes
    by Lavid Duiz
  • Posted 2015-07-02 11:00 0Likes
    by lamps8

    Kicsit játszunk el a gondolattal (kőkemény pletykákra alapozva):
    Iva, Matic, Ramires, Turan, Witsel,Costa….. Csengene a fülünk a csontzene dallamától…

  • Posted 2015-07-02 17:38 0Likes
    by salsal

    „Chelsea have been offered the chance to sign Arda Turan from Atletico Madrid, according to The Guardian.”

  • Posted 2015-07-02 21:05 0Likes
    by Zenzo

    Na szevasztok, visszatértem – meséljetek, mi minden történt hétfő óta 🙂

    • Posted 2015-07-02 21:23 0Likes
      by Idemitirjak

      Bejelentkeztünk fél Európáért, vagy várj az lehet már eddig is így volt? Ezt leszámítva semmi konkrét. Blogon meg minden lehetséges téma kibeszélésre kerül fontos hírek híjján. Cech hivatalos ha ez utána történt volna.

      • Posted 2015-07-02 21:33 0Likes
        by Zenzo

        Hát, Cech-el búcsúztam, azt még pont sikerült elkapni – azóta nem olvastam semmit. Átfutottam nagyjásan a híreket azóta, meg a blogot is, ezek szerint csak nekem tűnt úgy, mintha már ezer éve távol lennék 🙂

  • Posted 2015-07-02 21:09 0Likes
    by Zenzo

    mennyivel boldogabb lennék (lettem volna eleve), ha ez a kép 1 évvel korábban készül:

    http://e1.365dm.com/15/07/16-9/20/david-villa-frank-lampard-new-york-city_3320706.jpg?20150702143307

  • Posted 2015-07-02 21:33 0Likes
    by Idemitirjak

    Pasalic orvosin Monacoba, Falcao üzlet részeként egy év kölcsön vár rá.

    • Posted 2015-07-04 10:26 0Likes
      by Zenzo

      ebből a Pasalics gyerekből nem sokat néztem ki eddig, de ez a Monaco kölcsön talán az egyik legjobb lehet Courtois ATMA-s megjelenése óta, ha tényleg számítanak rá a csapatban, nem csak a padon (v a pad mögött a technikai zónában) fog ücsörögni

      • Posted 2015-07-04 10:42 0Likes
        by Idemitirjak

        Én se vártam tőle sokat, erre tavaly lehuzott 31 meccset a spanyol első osztályba és most egy akár BL szereplő francia élcsapatnál van, ha jól sikerül ez a kölcsön akkor lehet jövőre elkezdhetünk vele komolyan számolni.

      • Posted 2015-07-04 10:59 0Likes
        by Zenzo

        eleve ott kezdődött, hogy benne volt a nyári 30 fős szerb Vb keretben – igaz pályára nem lépett, de oda azért nem visznek ki akárkit. Aztán Elche, meg közben megvolt a nagy válogatottas debüt is, Mandzu helyére állt be asszem valamikor valami barátságos meccsen (update: idegesített, hogy nem jut eszembe, megnéztem, szeptemberben a Ciprus elleni barátságos meccsen kapott egy félidőt), most meg Monaco – igen, szépen csendben itt kinőhet valami. 20 éves, szóval lassan fel fog kerülni a térképre, ha jól csinálja.

      • Posted 2015-07-04 11:14 0Likes
        by ShedBoy

        A szerb keretbe nehezen kerülhetett be. 🙂

      • Posted 2015-07-04 11:38 0Likes
        by Zenzo

        f*szom ezekbe a huje ex-jugó államokba, mindig összekeverem őket :)) tehát revise: horvát válogatott of course 🙂

      • Posted 2015-07-06 10:04 0Likes
        by Blue One

        Feltételezem, hogy akkor Mandzukic is horvát… 😀 😀

      • Posted 2015-07-04 13:52 0Likes
        by myheartisblue

        De bekerülhetett volna, ha Iva The Boss úgy akarja! 😉

      • Posted 2015-07-04 12:34 0Likes
        by lamps8

        pedig az egyik legtöbbet és legjobban játszó kölcsönjátékosunk volt, ráadásul a La Ligaban tolta ugye.

      • Posted 2015-07-04 23:27 0Likes
        by Zenzo

        őszintén szólva nem követtem nyomon, mert nem volt szem előtt a laligaliban. A nyáron érkezett, kb miután hazaért a VB-ről, aláírt, aztán ment is kölcsönbe. Az általános figyelem is, meg az enyém is sokkal inkább forgott Traoré, RLC, Boga, Solanke, Christensen, stb körül.

      • Posted 2015-07-06 10:02 0Likes
        by Blue One

        Nekem is pont ez ugrott be! Courtois óta a legjobb kölcsönadás lehet ha játszik. Kíváncsi leszek rá. Mondjuk az is jó kölcsön lenne ha Kennedy-.t PL csapatnak adnánk kölcsön, feltéve ha egyáltalán már leigazoltuk. Olvastam, hogy állítólag ez a terv.

  • Posted 2015-07-03 09:20 0Likes
    by Sirappa

    Eddig csendben néztem, és hallgattam a véleményeket és már vártam, hogy Cech után lesz-e erről poszt vagy nem. Így legyen ötösöm a lottón.:)

    Bármennyire szurkoló vagyok, érzelmi alapon működő jelenség, ettől függetlenül a munkámból és személyiségemből kiindulva mindig a józan realitás talaján próbálom megközelíteni a dolgokat.

    Ez csak egy vélemény, nem több, vagy kevesebb, mint bármelyik más.

    Szerintem, ha valaki kék mezt ölt magára, és hasznosan szolgál sok-sok évig, és elválnak útjaink, akkor nem fogom nézni, hogy merre megy. Pláne, hogy azért köszön el, mert nincs már játéklehetősége nálunk, tehát ergo kényszerpályán van,ha még rendszeres játéklehetőséget szeretne.

    És urambocsá, maradni akar a PL-ben, mert az a kihívás számára, akkor miért is várhatnám el tőle, hogy klubhűségből, ahonnan kiszorult, menjen egy másik ligába? Amikor már családja van, gyerekei, megszokott életritmusa?

    Értem, hogy a szurkoló szenvedélyes és nem objektív,de ez már szerintem inkább önzőség ilyet kérni egy olyan embertől, aki kiérdemelte a szeretetünket, tiszteletünket.

    Az, hogy rivális csapathoz tud ilyen korban igazolni is azt igazolja, hogy mennyivel magasabb szinten van jelenleg a keretünk, erre kellene büszkék legyünk.

    Véleményem szerint a legtöbb Chelsea szurkoló is így látja, hisz Mata, Lampard vastapsot kapott és bizonyára a következő szezonban Cech is hasonló fogadtatásban részesül, ha megjelenik a Stamfordon.

  • Posted 2015-07-03 14:39 0Likes
    by BlueCech01

    FALCAO JOINS CHELSEA ON LOAN

    • Posted 2015-07-03 14:50 0Likes
      by kasata91

      Csak ámulok és bámulok.

      • Posted 2015-07-03 15:42 0Likes
        by Zenzo

        Ja, ez valami új, mi? :)))

        Hát, baromira remélem, hogy Mou tudja, mit csinál, és legalább annyit kell majd elnézést kérnem, mint Costa esetében, mert eddig ez elég gyanusan bukta-szagú történet… csak abban bízok, hogy JM picológiai ráhatása, meg, hogy a fél csapatot ismeri kb (Luis, Costa, TC-vel az Atletiben tolta együtt, meg ugye ott van Quad is – már persze ha marad mind a szezonra) szóval ez valami olyan jó hatással lesz rá, hogy cserecsatárként ver vagy 10 gólt.

        Magyarul remélem a 2012-es, és nem a 2014-es Falcaot hoztuk el.

      • Posted 2015-07-03 15:55 0Likes
        by kasata91

        Én egyedül azért vagyok bizakodó, mert ha most sem mutat semmit akkor elég erősen kuka a pályafutása. Mehet arábiába vagy kínaországba. Aztán csak odateszi magát.
        Valamint ha tényleg klasszis (márpedig csak nem véletlen vert annyi gólt amennyit és csak nem fizettek érte/neki annyit amennyit ) akkor nem létezik hogy 2 szezonja ekkora betli legyen. Khmmm ElTorro…. Az utolsó érvem visszaszívva

      • Posted 2015-07-03 20:02 0Likes
        by salsal

        A sérülése betett neki, azóta nem az igazi, szerintem Torrest is ez nyírta ki anno.

      • Posted 2015-07-04 18:54 0Likes
        by Blue One

        Nekem csak az a bajom vele (a mu-s múltja és az őt körülvevő média felhajtást leszámítva), hogy a szerződésben foglaltak szerint a kölcsön lejárta után borsos áron tudnánk megvenni. Ez nyilvánvalóan nem fog bekövetkezni még akkor sem, ha 30 gólt lőne. Ilyen szempontból elvesztünk egy évet ahelyett, hogy valakit be tudnánk építeni a csapatba. Persze erre Mou rácáfolhat ha jövőre idehoz valakit, akit esetleg idén nem tudnánk megszerezni. Ebben az esetben azt mondanám, hogy jó húzás. Falcao ide hozatala mellett egyedül az szól, hogy talán újra régi önmaga lesz, de ameddig ez nem következik be, addig nem fog sírni a padozás miatt. Jó esetben 2. számú támadónak, egy csatáros rendszerbe idehozni valakit ráadásul egy olyan edzőhoz, aki nem nagyon szeret rotálni, nem egyszerű. (Mondjuk ha valaki megtud győzni valakit arról, hogy igazoljon a csapatába akár minimális játékperc tudatában is az pont ő). Rutinja pedig megvan és ha újra életjelet mutat magáról, akkor talán nem lesz olyan rossz húzás.

      • Posted 2015-07-04 19:31 0Likes
        by kasata91

        Tálaltam egy új pozitívumot As Tigris mellett. Ha rohadt sokat padozik, akkor sem fogom sajnálni. Pedig már tökre hozzászoktam ehhez az érzéshez chelseasként. Bár erre itt lesz Remy valószínűleg.

      • Posted 2015-07-04 20:26 0Likes
        by Blue One

        Ez egy win-win szituáció. Ő nem sopánkodik és én sem sajnálom. Fontos megjegyezni, hogy ha ezt tenné, se sajnálnám! 😀

      • Posted 2015-07-04 23:03 0Likes
        by Zenzo

        Fura egyébként számomra, hogy míg mondjuk Pogba esetében senkinek nem fáj a MU-s múlt, addig Falcao esetében ezt majdnem mindenki felhozza…

      • Posted 2015-07-05 00:36 0Likes
        by Idemitirjak

        Mert Pogba elment a MUból, hogy ott nem becsülik meg, Flakaó meg azért ment oda, hogy ott majd megváltja a világot és újra top szinten játszhat.

      • Posted 2015-07-05 01:29 0Likes
        by Zenzo

        de most akkor a MU-s múlt számít, vagy az elv?

      • Posted 2015-07-05 10:23 0Likes
        by Idemitirjak

        Nálam inkább az számít, hogy milyen szerepet töltött be a csapatnál, illetve hogy hogyan viselkedett a pályán ellenünk.

      • Posted 2015-07-05 11:28 0Likes
        by Zenzo

        jó, hát most az ember is képes látványos pálfordulásokra, én sem hittem, hogy le tudom majd írni Eto nevét egy-két jelző nélkül a blogon, aztán tessék.. 🙂

      • Posted 2015-07-06 09:51 0Likes
        by Blue One

        Nem annyira idegesít, mintha egy több időt ott töltő játékost igazoltunk volna. Az egész ember hidegen hagy. Atletioba volt mégis a Real volt az álma, majd elmegy a Monacoba. (Elvileg nem sok beleszólása volt, de mindegy.) Akkor nagyot csalódtam benne, nem is foglalkozom vele. A mu-s múltja azért fájó, mert majd a mu szurkolók ott fogják tapsolni meg minden (holott semmit nem tett hozzá a játékhoz). Mi pedig lecsapunk rá egy ilyen szezon után. Ez nekem annyira nem tetszik, bár kétségtelen, hogy ott a fricska lehetősége is.

      • Posted 2015-07-05 00:39 0Likes
        by Idemitirjak

        Azért egy éves megoldást keresett, mert jövőre ott lesz a Bamford/Solanke/Traore hármasból valalaki, és igen léteznek csillámpónik.

      • Posted 2015-07-05 01:28 0Likes
        by Zenzo

        csillámpónik? te is iszol? 😀

      • Posted 2015-07-05 10:20 0Likes
        by Idemitirjak

        Néha megesik 🙂 Szerdától hat nap Zamárdi haverokkal, akkor ennél csak szebb kommentek lesznek. 🙂

      • Posted 2015-07-06 09:55 0Likes
        by Blue One

        Egy igazi hithű, elhivatott szurkoló! Ez igen! Még nyaralás közben részegen is kommentel. 😀

      • Posted 2015-07-06 12:42 0Likes
        by Idemitirjak

        Horvátba tavaly addig jártam az utcákat, amíg nem találtam olyan kocsmát ahol a meccsünket adják, első 20 percről le is késtem. 🙂
        Néha-néha nyaraláson is van pár nyugodt perc olyankor hír olvasás mellett próbálok valami értelmest írni, habár ez nem mindig sikerül. 😀

      • Posted 2015-07-06 12:55 0Likes
        by Blue One

        A meccsnézés az teljesen más kategória, az egy alap dolog. 😀 Mindig minden meccset megnézni.

      • Posted 2015-07-06 09:42 0Likes
        by Blue One

        Nem hiszem, hogy rájuk vár. Bár én is szeretném ha beépülne mondjuk Solanke, de sajnos az még odébb van.

      • Posted 2015-07-06 12:40 0Likes
        by Idemitirjak

        Vitessebe csatárt játszott legtöbbet, de nálunk tényleg szélen volt.

      • Posted 2015-07-06 13:00 0Likes
        by Blue One

        Akartam írni, hogy nem az a posztja, de mikor megnéztem láttam, hogy csatárt írnak. Meglepett, mert tökre szélsőnek hittem. Nálunk szerintem nem fog csatárt játszani, bármi is lesz a helyzet.

      • Posted 2015-07-03 22:29 0Likes
        by myheartisblue

        Most jutok gép elé: Pala-tó Egomban, edzés, grillezés, nah meg Falcao aláírt. Nyeh, nyílt titok volt, de az áráról és a fizetéséről, amit a média találgatott tudunk-é valamit?

        Remélem nem fogunk csillagászati összegeket füzetni neki, anélkül, hogy bármit is mutatott volna.

      • Posted 2015-07-03 22:39 0Likes
        by BlueCech01

        Állítólag 130 ezer körüli lesz a fizuja. A MU-ban olyan 240-250 volt, szóval jócskán lejjebb engedett, ha minden igaz. Ha úgy nézzük, hogy Costa fizuja durván 200k, akkor szerintem korrekt Csataló salary-ja.

      • Posted 2015-07-04 10:23 0Likes
        by Zenzo

        Hát igen, csak ez mindig viszonyítás kérdése. Persze tudom, egy csatárt sosem lehet mondjuk védőhöz hasonlítani, de amíg „szerencsétlen” Ivanovics „csak” kb 80K-t keres hetente, addig az én szememet nagyon szúrja ilyen Falcaok heti 1,5x fizuja 🙁 persze ezzel nem lehet mit tenni, tudomén, de attól még visszás érzést kelt.

      • Posted 2015-07-04 18:44 0Likes
        by Blue One

        Fizetésével kapcsolatban én két összegről hallottam, 140ről és 180-ról. Remélem az előbbit kapja ( bár én minden egyes fontot fölöslegesnek érzek az ő esetében 😀 ). Az „átigazolási” díjnál is megoszlanak a vélemények. Ott ha jól emlékszem 4 és 7 milliót is hallottam, de az viszont biztos, hogy olvastam egy olyan opcióról is, hogy pénzt nem adunk nekik, cserébe viszont adunk nekik sok fiatalt kölcsönbe. Jövő ilyenkor 35 millióért vehetnénk meg, amivel el is dőlt, hogy csak 1 évig lesz nálunk… (hallottam 50 valahány millióról is :D)

Leave a comment

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com