Nincs lazsálás és rákészülés a válogatott szünet utáni folytatásra! Rögtön következik is egy Manchester United elleni PL-rangadó, amit jelen esetben nem lehet nem José Mourinhóval kapcsolatban felvezetni!
Ha már valamelyest pozitív hangvétellel vezethette fel méltán elismert kollégám a tegnap esti meccsünket, akkor valamelyest én leszek az, aki a kiábrándító valóságról kell beszéljek nektek. A Chelsea kapcsán, a csapat kapcsán, az eredmény kapcsán, meg azt hiszem, az…
Ez egy 'ha már, akkor, és amennyiben' poszt lesz, de legalábbis annak indul(t, aztán más is lett). Ha röviden akarnám összefoglalni, akkor azt mondanám, hogy Zenzo szerint a világ, vagy mi, az alapgondolat az volt, hogy mire kellene felhasználni…
Kitekintő poszt következik, mégpedig a zsebpszichológusi fajtából. Nehéz és ingoványos talaj ez, hiszen egy tudományterület becsempészése egy fociblogra eleve kockázatos, ha pedig a szerző még nem is szakavatott művelője annak, akkor pláne az. A sorok tartalommal való megtöltésére viszont…
Amikor arról beszélünk, hogy a Chelsea ez vagy az, ilyen avagy olyan, szeretjük a dolgokat olyannak láttatni, amilyennek mi látjuk, elvégre a magyarázat célja, hogy mások is ugyanazt lássák, találják meg a Chelseaben, amit mi magunk is. Mai témánk…
Húsvét lévén a keresztény világ apraja nagyja Jézus halálát és harmadnapi feltámadását ünnepli. Bár erősen túlzok, mégis adja magát az analógia, szombaton minket is keresztre feszítettek, és másban talán már nem is reménykedhetünk e szezon kapcsán, mint a csodával…
Gonosz a cím, elismerem. De a labda is magas volt. Nem is oly rég hogy megkaptuk odaátról, hogy Mourinho mekkora egy morális hulladék, csapata pedig hogy gyilkolja ezt a szép játékot, bezzeg Wenger maga az erény, az Arsenal pedig…
Zsúfolt hetünk volt. Olyan, amelyen minden nap hozzáfogtam volna egy poszthoz, de mire nagyjából átgondoltam az egészet, történt valami új, olyan horderejű dolog, ami átírta, jelentéktelenné tette, felülírta, de minimum besorolta az egy a többi közül eseménysodorba, és feltette…
Már a januárt tapossuk, megnyílt az átigazolási ablak nevű rettenet: vágyálmok szövődnek, listák íródnak, focis pletykaoldalak látogatódnak, konteók gyártódnak… Talán ismertek már annyira, hogy tudjátok, úgyse fogok szügyig süppedni e mocsárba, hisz én ilyenkor a pániksarkomba visszahúzódva vágom a…