Tudom mit adtál-vettél idén nyáron

Hőn szeretett csapatunknál komoly hagyományai vannak az átigazolási időszakokban tapasztalható kétirányú jövésmenésnek, ez idén sem volt máshogyan, lássuk hogyan alakult a nyár London legkékebb felén.

Kapusposzt

  • Sokáig úgy nézett ki, hogy érkező is lesz, de Maignan-t végül nem sikerült Londonba költöztetni, ellenben a távozók névsora hosszú, a sokak által a kezdőcsapatban is elképzelhető Petrovic a Bournemouth, az örök tartalékkapus Bettinelli a Manchester City, míg Maurizio Sarri kedvenc játékosa Kepa Arrizabalaga az Arsenal ajánlatát fogadta el, Bergström pedig ellenérték nélkül Mallorcára tette át a székhelyét. Maresca láthatóan inkább Sanchezben bízik, Jörgensen várhatóan továbbra is kupakapus lesz, de a BL-ben már rá is jóval nagyobb feladatok várhatnak.
Petrovic-nak végül távoznia kellett

Védelem

  • Thiago Silva távozása óta nincs világklasszis belső védője a csapatnak, de a problémáink akkor tetőztek igazán, amikor Colwill megsérült, várhatóan nagyon hosszú időre. Ehhez képest ebbe a csapatrészbe csak két játékos érkezett, ami valójában csak egy, hiszen Mamadou Sarr csak papíron lett kék, kölcsönben továbbra is a tulajdonosaink érdekkörébe tartozó Strasbourgban rúgja a bőrt, ahogyan azt tavaly is tette, Jorrel Hato aki az egyik legtehetségesebb holland fiatal védő, ami az elmúlt éveket tekintve elég jó ómen, már idén is magára öltheti a Chelsea mezét, leginkább Cucurella helyetteseként.
    Immáron ő az elsőszámú opció a bal oldalon, ha Cucu valamiért nem bevethető, ugyanis távozott Renato Veiga, Humpreys és Chilwell is, utóbbi szintén a francia fiókcsapatunkhoz, Gilchrist-re a West Brom csapott le egészen alacsony áron, Anselmino-ra pedig egy dortmundi kölcsönjáték vár a szezonban. Mindent egybevetve a hátsó szekció a legvékonyabb, ami annak tükrében mindenképp problémákat szülhet, hogy a Disasi-ban láthatóan nem bízik Maresca, Badiashile a legutolsó a sorban, a Colwill-Fofana duó együtt és külön-külön sem szokott túl gyakran egészséges lenni, így a Tosin-Chalobah párossal kezdtük a szezont, szerencsére nagyobb bizonytalanságok nélkül. Ami a szélességet illeti, a bal oldalon Cucurella helye megkérdőjelezhetetlen, a túloldalon James sajnos még mindig nem terhelhető 100%-osan, öröm az ürömben, hogy Gusto többnyire jól tudja pótolni a kapitányt és Acheampong is biztatóan szokott teljesíteni, ha szerephez jut.
Jorrel Hato az egyetlen új kerettag a védelemben

Középpálya

  • Tavaly az év játékosának választott Caicedo és a szintén rengeteg pénzért érkező Enzo mellé folyamatosan próbáljuk mélyíteni a középső pozíciókat, de az Ugochukwu, Dewsbury-Hall, Chukwuemeka, Amogou kvartettből senki nem tudta magát beverekedni a csapatba, KDH teljesítménye helyenként rendben volt, de végül a többiekhez hasonlóan tőle is elköszönt a klub, több mint 90 millió eurót zsebelve ezzel a négyes eladással. Talán nagyobb sikerrel próbálkozhat majd a sokadik új Essien, Essugo akinek legalább a neve biztosan hasonló a legendás elődhöz és a kölcsönidényben jól teljesítő Andrey Santos is megmutathatja mire képes, szükség is lehet rá, mert korábbiakban szintén jól teljesítő Lavia ismét sérült és sajnos a legfényesebben ragyogó gyémántunk, Cole Palmer is így kezdte a szezont, őt a kedvenc szigetországi klubunkból a Brightonból próbáljuk meg pótolni, ezúttal Buonanotte kölcsönszerződésével.
Essugo nagy reményekkel érkezett klubunkhoz

Támadók

  • Nem meglepetés, hogy a támadószekcióban volt a legnagyobb mozgolódás, Maresca mindenképp szeretett volna legalább egy kilencest, de Jackson várható távozása és Sancho kútba esett kölcsönszerződése további kérdőjeleket vetett fel. A válaszok egészen meggyőzőnek tűnnek, az Ipswich kiesésével élesedő Liam Delap-ért folytatott versenyben a menedzserünkkel közös múltja biztosan előnyt jelentett, a mai árakat tekintve diszkontáron szereztük meg a fiatal angol centert, de az örömünk nem tartott sokáig, Delap sajnálatos sérülése láncreakciót indított el, ami végül Guiu és Deivid Washington kölcsönből való visszahívását eredményezte. Valósággal berobbant a csapatba Joao Pedro, aki rögtön a hónap játékosa lett a Chelsea-nél, ehhez képest az érte kifizetett 63,7 millió euró nem fért be a liga tíz legdrágább transzfere közé, remélhetőleg az elmúlt évek egyik legjobb igazolása lesz. A szélső támadó pozíciók is komoly vérfrissítésen estek át, a bal oldalra érkezett Dortmundból Gittens, aki még adós a jó teljesítménnyel, és a zárónapon vált hivatalossá Garnacho átigazolása, aki saját nevelésű United játékosként járhatja be a Mason Mount-tal ellentétes utat, remélhetőleg nagyobb sikerrel. A másik oldalon a szép lassan kihagyhatatlanná váló Pedro Neto is komoly riválist kapott, a brazil futball egyik legnagyobb tehetségét szereztük meg mellé, Estevao átigazolása már tavaly hivatalossá vált, de csak idén csatlakozott a kerethez és már most kétszer annyit ér a Transfermarkt szerint, mint amennyit fizettünk érte, ami egy Chelsea szurkolónak szürreális élmény lehet, biztatóan kezdett, nagyon sokat várhatunk tőle.
    Mindezekre azért is volt szükség, mert sokan távoztak a csapat elejéből, a legdrágábban Noni Madueke, akit több mint 20 milliós nyereséggel továbbítottunk Saka pótléknak az Arsenalba, de a Joao Felix-ért érkezett Al-Nassr ajánlatra sem lehetett nemet mondani, Sancho kölcsönszerződését sem akarta meghosszabbítani a klub, és a nagy reményekkel érkezett és még több sérülten töltött idővel rendelkező Nkunku sem maradt a klubnál, nála a Milan lett a befutó, a szintén ritkán egészséges Broja-ra pedig az újonc Burnley csapott le, a mi szemszögünkből egészen jó áron. Az átigazolási időszak végéhez közeledve minden Nicolas Jackson távozásáról szólt ami azok után, hogy Joao Pedro és Delap teljesítménye is jobban nézett ki, mint a tavaszi Jackson, nem volt meglepő de a Bayern által kínált extrém magas kölcsönszerződési összeg már annál inkább. A megállapodás megköttetett, a játékos már Münchenből nézte ahogyan Delap megsérül a Fulham elleni meccsen és vélhetően nem akarta felvenni a telefonját, amikor kiderült hogy vissza akarjuk hívni a már lezsírozott bajor kalandjából. Végül Guiu és Deivid visszahívása egyszerűbb megoldásnak bizonyult, miközben Jackson szerződésébe bekerült egy kötelező vételi záradék bizonyos feltételek teljesülése alapján, kérdés, hogy mennyi lehetősége lesz a Bayern-nél ezeket teljesíteni. Az egyetlen negatívum, hogy a nagy mozgás ellenére nem tudtunk megszabadulni a legnagyobb fizetéssel rendelkező Sterling-től és az utolsó pillanatok hozták el a kudarcot George és Datro Fofana lehetséges távozását illetően is.
Joao Pedro a Klub VB után a PL-ben is bizonyít

Érkezők:

  • João Pedro (Brighton) – 63.7 millió €
  • Jamie Gittens (Borussia Dortmund) – 56 millió €
  • Alejandro Garnacho (Manchester United) – 46.2 millió €
  • Jorrel Hato (Ajax) – 44.18 millió €
  • Liam Delap (Ipswich Town) – 35.5 millió €
  • Estêvão Willian (Palmeiras) – 34 millió €
  • Dário Essugo (Sporting CP) – 22.27 millió €
  • Mamadou Sarr (Strasbourg) – 14 millió €
  • Kendry Paez (Independiente del Valle) – 10 millió €
  • Facundo Buonanotte (Brighton) – Kölcsön

Távozók:

  • Noni Madueke (Arsenal) – 56 millió €
  • Christopher Nkunku (AC Milan) – 36.2 millió €
  • João Félix (Al-Nassr) – 30 millió €
  • Đorđe Petrović (Bournemouth) – 28.9 millió €
  • Lesley Ugochukwu (Burnley) – 28.7 millió €
  • Kiernan Dewsbury-Hall (Everton) – 28.65 millió €
  • Renato Veiga (Villarreal) – 24.5 millió €
  • Armando Broja (Burnley) – 23 millió €
  • Carney Chukwuemeka (Borussia Dortmund) – 20 millió €
  • Mathis Amougou (Strasbourg) – 14.5 millió €
  • Bashir Humphreys (Burnley) – 14 millió €
  • Kepa Arrizabalaga (Arsenal) – 5.8 millió €
  • Ben Chilwell (Strasbourg) – Ingyen
  • Lucas Bergström (Mallorca) – Ingyen
  • Nicolas Jackson (Bayern München) – Kölcsön, 16.5 millió €

Summa summarum, felemás transzferablakon vagyunk túl, egyes posztokon sikerült az erősítés és sok létszám feletti játékostól egész jó üzleteket kötve tudtunk megszabadulni, de azért bőven lehet hiányérzetünk is. A 328.15 millió elköltött euró annyira kirívó ha a Liverpool és az Arsenal idei költéseit nézzük, viszont a bevételi oldalon szereplő 332.25 millió eurónak rekordnak számít, ennek köszönhetően pozitív mérleggel zárhattuk a nyári átigazolási piacot, amire utoljára 2021-ben volt példa.

(forrás: transfermarkt.com)

Leave a comment

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com