Izgulunk, még tudunk miért. A Bonszmusz-csörte után hivatalos: _bármi_ megtörténhet.
A héten mélyponthoz érkezett a Conte-éra. Megemlékezhetnénk erről akár egy csöndes montázzsal, akár egy anti-tribute videóval, ahol a Battle Without Honor or Humanity zenéjére újra vágjuk a komplett 90 percet, de csak elpocsékolt energia lenne, hiszen a szezon java még hátra van, és senki ne higgye, hogy egy percig is alább hagy az izgalom, hiszen bár egy masszív negyedévnek éreztük a januárt, még csak pár hét telt el a szezon második feléből!
Tudjuk, mennyire szeretjük a kötelezőket, na, abból lesz dögivel, főleg a szezon jelentős részében profánul alacsony szintet megütő egyletek ellen, azokat még jobban várjuk. Jöhet megint a CP, a Burnley, és a WHU, persze nem egymás után. Lesznek közben rangadók a ligában és a Bl-ben is. Jöhet Mou, Pep és a Barca. A rangadókat is szeretjük idén, igen.
Mit még? Hát a kupákat! A Norwich elleni fellépésnél is mélypontot hirdethettünk, de most megismételhetjük, hisz újra champós ellenféllel kell küzdenünk. A Hull ráadásul a champóban is a kiesés ellen küzd és egész évben gyér formában vergődik! Papírforma alapján ebből akár lehetne is 2-3 gólos kizúgás, de persze azt végig is kell izgulni ám, nem csak „processzelni”.
Ja, talán nem ártana valamit írni a Bournemouth elleni nyüglődésről is. Sajnos azonban csak önismétlés jönne fel, semmi más. Ahogy már leírtam közvetlenül a mérkőzés után, ugyanaz az impulzus, ugyanazok a problémák, más kontextusban. Kimondottan nehéz erre bármi konstruktívat felhúzni, hisz ott még nem tartunk, hogy valami szokatlant húzzon akár a vezetőség, akár Conte. Haladunk a saját magunk által vájt vasútvonalon lefelé. Jelenlegi helyzetünkön néha minimálisan segít egy veretes győzelem, amely sajnos többre nem elég, mint a minimumra. Ahhoz, hogy még éppen ne szakadjunk le a negyedik helyről, és ne pontokkal lemaradva kezdjünk el tervezni még egy BL-nélküli évet.

Amik a januári hónapot még vállalhatatlanabbá teszik, azok Conte sajtóbéli kiszólásai, amik a boardra való idézőjeles nyomástevéstől a gyenge kifogásokig egyre szélesebb körben terjednek. A feszkó és a disszonancia szépen lassan költözött át a keretpolitikáról a vezetőség felé tanúsított megnyilvánulások irányába, miközben a fáradtság és a vékony keret lassan állandó problémaforrássá válik.
A kifogásokkal nem is lenne gond, minden edző eszköztárában megvan a hely a frázisoknak, a gyakran ismételt bullshiteknek (GYIB) és a „nyomáslevívősködésnek”. Azonban Conte olyan szinten benne van a keret lesoványításában, a félig sem működő gálakezdő kialakításában és a cserejátékosok teljes mellőzésében, hogy a szájából mindezt visszahallani több, mint hiteltelen. Bármi más (magas fű, sz*r kaja, randa nők) több létjogosultsággal bírna, de ez így csak a tanácstalanságot hangsúlyozza.
Erős lenne azt mondani, hogy a Watford ellen javíthatunk. Szó sincs javításról, pusztán a minimumot letudhatjuk jobb esetben. Kijózanító pofon? Mételyes frázis, hiszen nincs semmilyen következménye az összeesésnek, nem következik belőle semmi, csak az ismétlés. Kivételesen nehéz szériában van a Chelsea, amihez hasonlót a második Hiddink-éra utolsó hónapjai óta nem tapasztaltunk. Akkor már nem volt veszteni valója a csapatnak, nem volt más cél, mint az EB-re készülő játékosok meccsben tartása. Most jó úton haladunk efelé.
A közvetlen riválisok pontokat hullajtottak, hogy a Chelsea ezt mennyire tudja kihasználni, óriási rejtély.
535 Comments
by Chelsea4Ever
Ezek után már csak azt szeretném ha BR ülne le a padunkra mondjuk innen bármelyik angol edző minőségi javulás lenne…
by ktomi93
nono, azért óvatosan a szavakkal 😀
by gorkaf78
Egyébként abba belegondolt mindenki, hogy Contét nem is lenne olyan könnyű meneszteni, szakmai szempontból? Az egész stáb az övé, ha jól tudom (Ki most pl. a másodedző?). Ha ő megy, akkor gondolom mindenki megy, nem maradna mondjuk egy Steve Holland, aki – amíg kinevezik mondjuk az interim tagot – tud edzést tartani, csapatot összeállítani.
by Zenzo
a stáb nagy része Conte bandája, ez tény. Nincs másodedző jelenleg, assistantok vannak, Angelo Alessio, kicsiConte, Spinelli a kapusedző, fitness coach Bertelli, Coratti és Tous – mind digó. A többi kieg ember, Vanoli, Mazzotta, Ancora, szintén hozzá köthető.
Aki Conte kivágása esetén marad, és szóba jöhet, mint caretaker, amíg kinevezik az interim edzőt: Cudicini (most assistant to first team coach poziban), Hilaro (kapusedző), Chris Jones (fitness coach), Joe Edwards (korábbi U manager, most development squad manager), Jody Morris (U-18), Eddie Newton (korábban sok minden, most a loan armyért felelős akármi). Szóval azért nem dőlne össze a klub 🙂
by Zenzo
sőt, most így belegondolva, mivel tudomásom szerint hivatalosan nem távozott még, Lollichon is itt van a klubnál valahol eldugva egy pozícióban.
by gorkaf78
Nem semmi, tájékozott vagy! Ennyire én közel sem vagyok képben.
😀
by Zenzo
ezeknek az adatoknak a nagy része összevadászható a .com-on, vagy a transfermarkton, szóval azért nem olyan nagy truváj 🙂
http://www.chelseafc.com/teams/management-team.html
https://www.transfermarkt.com/fc-chelsea/mitarbeiter/verein/631
fejből én sem vágom azért mindet
by Bukkakebáró Idemitirjak
Egyébként bármennyire hülyén hangzik, a Football Manager játék szériában a legegyszerűbb ezeket megnézni. 🙂
by Rammschein
+ most hosszabbított jópénzért… hát üres kézzel nem távozik az fix. érezte ő már ezt nyáron is sztem.
by Hazard
Még, hogy játékos uralom van…. 😀
by mzsmnb
És ezeket még a Watford meccs előtt írtad … 🙁
by Chelsea4Ever
Az lenne az álmom hogy Jody Morris vegye át a csapatot a szezon végéig…
by Zenzo
áh, ez esélytelen. JM most kezdett még az U-val, ha nem lesz kivételesen interim coach (amit én személy szerint kétlek), akkor is inkább a Eddie-Cudi páros veszi át a pozíciót. Jody jó arc, de nulla tapasztalata van a nagyokkal, a PL-lel, stb, és Conte kivágásának célja pont az lesz, ha lesz, hogy a BL hely meglegyen, meg talán az FA-Kupa. Ez túl nagy falat lenne neki.
by Chelsea4Ever
Mondjuk Ranieri visszatapsolás a lenne még vicces ötlet… Najo a Grant/Scolari//AVB hármas lenne az élvezet
by Zenzo
jelen esetben szerintem Ranieri pont jó megoldás lehetne. Nem a helyzet mentésére, hanem a csapat (újra)felépítésére és konfigurálására. De max 1 év, és utód kell.
by Endy919
esetleg RDM ….Messi elsírná magát 😀
by Endy919
csak nekem jöttek vissza a reklámok a kommentmezőbe?
by Zenzo
direkt neked csináltattuk. Csak annak jelenik meg, akinek önjelölt fekete képe van 😀
by Endy919
te már itt csak egy halandó vagy cuncimókus , nem hiszek neked 😀
by Zenzo
halandó, de fogalmad sincs, mekkora hatalommal 😛
by Endy919
mint Conte az átigazolások terén ?:D
by Zenzo
összekeversz magaddal 😀
by atti26
Amennyiben Conte tényleg repül, én az Ancelotti visszahozatalának tudnék igazán örülni. Ha már Mourinho is megérdemelt még egy esélyt, akkor miért ne!? Viszont Antoniót piszkosul sajnálom, mert jó edző, de ez most nagyon félre siklot már és olyan szinten hiányolja az „Ő” játékosait, hogy aki itt van az valamelyest jogosan érezheti már sértőnek vagy megalázónak ezt a helyzetet. De óriási köszönet neki a tavalyi évért!!! (Az a 13 győzelem örök emlék)
Ui.: Tegnap linkeltem volna, ahogy a partjelző örült a megítélt büntetőnek a Spurs javára, de elfogadásra vár. (Katasztrófa amit csinálnak ezek a sporik már tényleg.)
by Bukkakebáró Idemitirjak
Írnék erre, egy hosszabb választ, hogy miért történik, ami jelenleg nálunk is van, de kezdek részeg lenne ehhez ezért rövidre fogom. Jelenleg szinte minden sikeres csapatnál játékos uralom van, sztárokra épített taktikával. Azok az edzők akik saját taktikára építenek vagy sikertelenek vagy megbuknak.
by lamps8
???????????????????????????????
tényleg részeg vagy
by Bukkakebáró Idemitirjak
Most még csak kellemes hangulatban, de alakulgat.
by adam10
Fél óránként nézegetem, hogy lemondott-e/kirúgták-e már, nem lehet valami auto-notificationt beállítani a .com-ra vagy a közösségi médiára, hogy jöjjön az üzi?
by Zenzo
twittert javaslom. A .com-nál meg kb 117 oldal hozza le előbb úgyis a hírt, szóval az mind1 😀
by lamps8
szerintem Captain Cahill legyen játékosedző
by Endy919
csak ha Moses és a szupersztár lesznek a másodedzők.
by lamps8
Morata striker coach. fő feladata pedig: improve the strikers finishing ability.
by adam10
Na hát így várja az ember februárban a karácsonyt…
CHELSEA STICKING WITH CONTE
Chelsea look set to stick with manager Antonio Conte for now – and have not approached any potential candidates to replace him, Sky Sports News understands.
Whilst his future at Stamford Bridge beyond the summer looks bleak, we believe owner Roman Abramovich is against employing a short-term fix ahead of a busy few weeks with matches against the Manchester clubs and a two-legged Champions League tie with Barcelona.
It is understood Conte will be given time to turn Chelsea’s fortunes around after a difficult period, capped with defeats against Bournemouth and Watford.
by Endy919
tehát a következő forduló után repül
by adam10
addig már csak 6-ot kell aludni
by kasata91
Nem is volt még lenn edzésen Abra. Úgyhogy minimum 2 forduló
by Zenzo
valójában, csak ez csak sajthuba, elgépelték a címet:
CHELSEA STINKING WITH CONTE
by Zenzo
Azpi:
„No. I think if you see the training sessions, we all fight hard.
„We are the first to be disappointed with the way the last two games went. That’s really hard. We are getting penalised in the bad moments we are having in the game.
„It’s not a long period, but in this league, which is so tough, you get punished as soon as you drop a bit. We are here all together. We are all disappointed with the result.”
Még mindig ki tudok akadni a játékosok bárgyuszar nyilatkozatain. Értem én, hogy valamit mondani kell, meg ugye azt is, hogy minél több szóval minél kevesebbet, de ezt is itt Azpitól.. „drop a bit”… bajnoki címvédőként 19 pont hátránnyal, épp 2 alig-középcsapat sz*patott bennünket fényesre, úgy, hogy kapura is alig tudtunk lőni. Nulla támadás, nulla védekezés, nulla elképzelés. Londoni szélütöttek bazzeg. De legalább edzésen keményen küzdenek. Bravó, ez aztán megmagyaráz mindent.
by Rammschein
2 közös van a focistákban és a politikusokban: a bullshit nyilatkozatok, meg h sok pénzt keresnek :DDD
by ktomi93
meg mindkettő leszarja mit gondol a „rajongó tábora” 😀
by Lavid Duiz
Jogos a haragod. Épp az imént olvastam valahol Cahill nyilatkozatát, hogy mennyire nem ismernek saját magukra, meg hogy először saját maguknak kell a tükörbe nézni, stb. Olyan ismerős bullshit ez! Minden kirúgás előtt ezzel jönnek. Mindig csak a sajnálkozás. Leginkább ők tehetnek a jelenlegi helyzetről. Nem koncentrálnak eléggé, nem adnak bele apait, anyait. Na, elmentek ti a csipába!
by kormolar
Tegnapi meccs apropóján: Számomra érthetetlen volt amit acsapat művelt…Conte is megemlítette a meccs után:
‘In the second half I saw great will and great desire, but I saw a lot of confusion. We were able to equalise, and in that moment we had to do better to manage the situation and understand the moment. A great team must do this. Instead in 10 minutes we conceded three goals. In this case, it’s right for everyone to take responsibility, me and the players.’
Miért kellett kitámadni 1-1-nél Nem hiszem el h nem látta a csapat h tegnap egyáltalán nem voltunk meccsbe és legalább az 1 pontot vigyük haza…. nem, kitámadtunk és megcsináltuk a hülyeséget… ezt nem tudom Conte számlájára írni… egyszerűen a csapat tegnap nem tudta/tudja felmérni a saját képességeit a mostani helyzetben…
by ktomi93
Luiz és Cahill olyan volt mint egy jelzőbója.
by gorkaf78
Igen, érdemes visszanézni, hogy ez a két játékos mennyire gyenge volt tegnap. Sztem mindkettejüknek reszeltek Conténál, amíg ő az edző.
by Rammschein
Luíz már korábban kihúzta a gyufát Conténál szal ez nem újdonság… lassan védőnk sem lesz, szal Cahill marad. xD
by adam10
Ha ez (a gyenge teljesítmény) számítana Contenál akkor én feltenném a kérdést, hogy Moses vagy Bakayoko mit keres még mindig a kezdő közelében?
by Zenzo
azért a helyzet közel sem ugyanaz, az egyetlen sor, ahol van reális alternatíva, az pont a védősor, Cahill és DL is biztonsággal kitehető a kezdőből, mert az Azpi-CH-Rüdi sor legalább ugyanolyan jó, jelenleg pedig jobb is. Baka és Mózi helyén viszont az alternatíva kérdése minimum véleményes, még akkor is, ha Zappát még itt is sokan Mózi elé helyezik.
by kormolar
Rüdigert mégsem játszatja…
by Zenzo
ez elég érdekes kijelentés, tekintve, hogy a PL-ben Azpi után a legtöbb játékperce pont Rüdinek van a védők közül
by kasata91
Ja. Nyilván. Mint Mosesnek…
by Hazard
Cahill esetében mondjuk mindegy ki az edző. Egészen egyszerűen alkalmatlan egy ilyen szintű csapatnál.
by Bukkakebáró Idemitirjak
Fun fact: Velük nyertünk BL döntőt. 🙂
by Zenzo
„Miért kellett kitámadni 1-1-nél Nem hiszem el h nem látta a csapat h tegnap egyáltalán nem voltunk meccsbe és legalább az 1 pontot vigyük haza..”
Nem tudom, azzal mire mentünk volna. A riválisaink egymást csapják szét éppen, nekünk csak a győzelem volt elfogadható. Kellett a 3 pont. Az már, hogy 1 v 0, igazából nem sokat számít. Ettől még nem kellett volna asszisztálni minden Watford kapuralövéshez, és abból gólt kapni.
by kormolar
de ebben az esetben mérlegelni kellett volna… kontrákkal többre mentünk volna, mint egy öngyilkos taktikával…1 pont több mint 0… a meccsben pedig nem volt benne a győzelmünk egyáltalán…
by Zenzo
nem értek egyet, nincs mit mérlegelni. Bár a meccsnek csak a végét láttam élőben, a többiről csak olvastam + összefoglaló, de a meccsben nem csak a győzelmünk, de az iksz sem volt benne. Szerintem maga az, hogy megpróbáltuk, dicsérendő lenne, ha nem azon járna az agyam, hogy az utóbbi két meccsünk edzőbuktatóként funkcionált volna.
by kormolar
ha le lennénk maradva 6 ponttal a 4. helyről és lenne 4 forduló azt mondom ok megpróbáltuk, de így elbuktunk 1 pontot , ami sokat jelenthet még a végén, mert így minden közvetlen rivális hozott rajtunk legalább 1 pontot
by Zenzo
„de így elbuktunk 1 pontot , ami sokat jelenthet még a végén”
:DDD 2018-ban eddig 5 meccsből, és 15 lehetséges pontból képesek voltunk összevissza írd és mondd, 5, azaz öt pontot lehozni, és te azon filózol, hogy a „végén” majd ez a pont fog hiányozni? 😀 mókás hangulatban lehetsz.
Ha egy ötmeccses győzelmi széria után írod ezt, még azt mondom, talán valid érv, hogy eldobtunk egy pontot, de ennél az „eldobott” pontnál kb csak nagyobb gondjaink vannak jelenleg.
by kormolar
ha ilyen szoros marad a BL helyekért folytatott verseny akkor igen… ráadásul mivel sz*r formában vagyunk nem mind1 lett volna h kiharcolunk 1 pontot vagy mint tettünk belefutottunk egy nagy pofonba ismét ami biztos h nem lendíti előre a csapatot… egy 10 emberrel kivívott 1 pont sokat érhetett volna morálisan is….
by Zenzo
feladom 🙂 legalábbis a meggyőzésedre szánt energiát inkább másra fordítom. Azt, hogy ez a pont az égvilágon semmin nem változtatna, főként jelen helyzetünkben, továbbra is tartom.
by Blotunga
Annyival megtoldom a dolgot, hogy az az 1 pont nem számít a 6-7 hely környékén. Mert hogy jelen állás szerint közünk nincs a BL helyekhez, az tuti!
by Blotunga
Amúgy ha még mindig a focinál tartunk, akkor elméletileg az edző szabja meg, hogy mit játszik. Ott van az oldalvonal mellett, azonnal reagálni tud, ha neki valami nem tetszik.
by kasata91
Szerintem ha gól után azonnal jött volna a Hazard-rüdiger csere akkor itt vertük volna a nyálunkat hogy milyen töketlen egy edző watford ellen ráülni az x re
by Balázs Kozó
10 emberrel szerintem vállalható lett volna az eredménytartás
by laciiii
elnézést, hogy megint csak így beleszólok, de mióta mindegy, hogy 0 vagy 1 pontot szerez egy csapat?
by Zenzo
ha kiragadod a kontextusból, persze, hogy hülyeség. Persze, hogy nem mind1, hogy 1 v 0 pontot szerez a csapat – de nekünk most, mikor a masszabéli riválisaink egymást gyakják fordulókon keresztül, kellett (volna) a 3 pont. Alapjában véve nyerhető meccsünk volt, miközben a Pool meg a Spurs kedélyesen leikszelt. Ezt kihasználni három pontokkal lehetett volna. Meg kellett próbálni győzni, főleg, mert az volt kb az első 5 perc, amikor a Chelsea valamennyire elkapta a meccs fonalát. Ettől még, ahogy írtam is, hogy meg akartuk nyerni a meccset, még nem kellett volna asszisztálni minden Watford kapuralövéshez, és abból gólt kapni.
És, mint lentebb is írtam, ha most egy ötmeccses győzelmi szériából jövünk, pirossal a zsebben lehet azt mondani, hogy a kisebbik rossz jogán vállalható lett volna ráülni az eredményre, de így, hogy most 5 meccs alatt sikerült eldobni 10 pontot, szerintem, ha azt kell mérlegelni, hogy rámenni a 3 pontra, kockáztatva azt az 1 nyamvadtat, vagy megpróbálni megtartani (elnézve persze a meccset, ha megpróbáljuk megtartani, akkor sem biztos, hogy ment volna, legfeljebb nem 4-1, csak 3-1), akkor én 100x is azt mondom, hogy meg kellett próbálni a három egységet elhozni, mert már tök mind1, hogy marad-e az egy pont, azzal nem vagyunk ki a vízből egyelőre.
by DannyfromtheShed
Azt hiszem ilyen lehet evek ota Milan szurkolonak lenni.. Nem akartam megtudni milyen erzes. 😀 :((
by Csaresz
Neeem, ennél rosszabb. Majd megszokod (bár nektek legalább minden második év jó)