…várjuk az év utolsó fellépését a PL (továbbra is) egyik leghírhedtebb és legantipatikusabb egyletével. Nem, nem a Sunderlanddel.
Csapatszemle
A legutóbbi mérkőzés alkalmával ihletett formában futballozó Pedro sajnos beszedte 5. sárgáját, így „diszkonnektelte” magát a szilveszteri csatáról. Örömhír viszont, hogy Costa és Kanté frissen térhet vissza a pályára. Egyetlen sérültünk, Terry, a héten már elkezdhetett edzeni, januárban eséllyel ismét tagja lehet a keretnek.
További két játékosunknak, Maticsnak és Luiznak kell megúszni a meccset sárga nélkül a lenullázás kapujában.
Ellenfélanalízis
Bardsley-t, az ex-suncis skót legendát novemberi sérülése után a héten edzésre fogták, egy kis szerencsével ellenünk már pályára is léphet.
Arnautovic három meccsre szóló eltiltását tölti, őt még Muniesa, Cameron és Butland követi a hiányzók névsorában.
A Stoke City nyara nem telt éppen eseménytelenül. Lecsaptak a Pool egyik mémjátékosára, az egyébként kétségtelenül hasznos Joe Allenre, kikölcsönözték a Pep rendszeréből kiszoruló Bony-t és a 2014-es VB-n az erős pillantásaival berobbanó Martins Indit. A 19 éves egyiptomi tehetség Ramadan Sobhi 5 millió euróért érkezett Sparky csapatába, egyelőre csak epizódszereplőnek.
A Stoke nem fut nagy idényt, a keretükhöz képest abszolút súlytalanok. Első győzelmüket októberben tudták összehozni, és noha azóta csak három meccset vesztettek el, a dominánsabb csapatok ellen bármikor képesek összeomlani. A Spurs, a City és a Pool is négyet hintett nekik, még az Arsenal hármat. Costával a kezdőben ez lenne nálunk is az ideális adag.
Sporttörténelem
Az év utolsó napján meccsünk kifejezetten régen, AVB érájában volt utoljára. Akkor az Aston Villa páholt el minket egy baromi kellemetlen és nívótlan 90 perc alatt, hibátlanul előre vetítve a portugál mester későbbi sorsát.
Tavaly a PL-ben először fordult elő, hogy nem tudtuk megverni a Stoke-ot, 4 ponttal megajándékozva őket. Ilyen egyébként a 1974/75-ös idényben fordult elő ezt megelőzően utoljára. Mi 2015 áprilisában ütöttük őket, akkor Hazard gólt és gólpasszt is jegyzett.
A Fazekasok emellett 11 mérkőzés óta képtelenek nyerni a Bridge-en, legutóbb 1974 áprilisában diadalmaskodtak a Chelsea otthonában.
Tipp
Egy szerény 2-0-át mondanék mindenféle túlpörgés nélkül, de mivel Conte dirigál a padon, a 4-0-t sem zárnám ki.
A három ponttal együtt ezúttal szintén történelemírás járna. A Chelsea lenne a második csapat a liga történetében, amelyik eljut 13 győzelemig zsinórban.
Minden kedves olvasónak és szurkolónak boldog és (kék) sikerekben gazdag új évet kíván az LR csapata!


346 Comments
by DannyfromtheShed
Willian mindenkori biralojakent, azt kell mondjam Conte alatt ujjaszuletett. Sokkal direktebben jatszik, jot tett neki a harc a kezdoert.
Cahill viszont tul hektikus, amikor dolga lenne. Mivel Conte a vegen mar csak muszajbol cserel, azt szeretnem, ha Zoumat kezdene behozogatni, aztan en ot megprobalnam Cahill helyen.
by Rammschein
Zümi visszatérhetne már… sokkal biztosabb lenne elvileg vele a védekezés… feltéve ha úgy száll vissza, ahogy kiszállították…
by DannyfromtheShed
Fiatal meg mindig, sztem oriasi lelkesedessel es odaadassal fog visszaterni.
by Diego Costa
Sokkal biztosabb nem nagyon lehet… 🙂
by Diego Costa
Willian-nel kapcsolatban fölösleges lenne következtetéseket levonni. Lőtt most 2 gólt, de ez nincs összefüggésben a kezdőért vívott harccal. Ezzel a mostani 2 góljával már 3-nal tart és 1 gólpassznál…
by BlueCech01
:DDDD
by 11Daves
5 gólja van
by Diego Costa
Akkor ezt a mostani kettőt még nem számolták oda, ahonnan néztem. Ettől függetlenül én nagyon nem vagyok megelégedve vele.
by DannyfromtheShed
nem csak a két gól miatt. leírtam, h miben látom a változást. Sztem most Pedroval mindketten elég hasznosak, nem tudom kit fog favorizálni Conte, ha mindkettő elérhető.
by BlueCech01
A Willian-ellenesek tábora a legszemellenzősebb az itteni fórumon, nem fogod meggyőzni. Náluk még akkor is kifelé lóg egy meccsen, ha teljesen azonos formát hoz Hazarddal.
Decemberben például azonos idő alatt hozott azonos számokat Fabregassal, a spanyol csúcsszuper, még Willian „hasztalan” és „nincsenek vele megelégedve”. Teljes egybites kettős mérce.
by DannyfromtheShed
van Ginkel hosszabitott es visszater kolcsonben a PSV-hez.
http://www.bbc.com/sport/football/38479147
by kasata91
Előre is bocsánat.
A poszt fő képéhez:
Disco(s)ztók?
by Rammschein
http://index.hu/sport/futball/2017/01/01/futballtorteneti_rekord_jegyezze_meg_a_csapat_nevet/
Erre a rekordra is rámehetnénk… csak ahhoz nem a PL-ben kéne tolni a szekeret…. 😀
by DannyfromtheShed
Spurs nagyot jatszik. Gyonyoru kombinacioval mattoltak a Watfordot a 2. Kane golnal. Meleg lesz 🙂
by 11Daves
Remélhetőleg most fárasztják ki magukat szerdára.
by 11Daves
mondjuk nem ártana ha a Watford is fárasztaná őket egy kicsit
by kasata91
60 millió font Van Dijkért?
És kivételesen nem a city tette hanem mi…. Ha innen indul akkor mi lesz a vége ??
by Endy919
Hol olvastad?
by Gabor1092
ha minden igaz egy Chelseas facebook oldalon, de forrást ők sem említenek
by kasata91
Hivatalos magyar chelsea szurkolói klub oldalán.
by BlueCech01
Chelsea striker Diego Costa will be the subject of an £80m bid from Chinese Super League club Tianjin Quanian in the January, according to the Sun on Sunday.
by Endy919
„Chelsea are set to complete an £130 million double signing of Marco Verratti and Angel Di Maria from PSG.” – Chelsea FC Transfer News
by kasata91
Mariska nemkell
by BlueCech01
Jelenleg ennyiért egyik sem.
by Endy919
Mondjuk Maris egészen kiváló btb volt Carlo Realjában.
by DannyfromtheShed
Ha Verratti jön akkor Cesc biztos távozó..
Mária meg elég hektikus, Realban etalon volt, azóta nem nagyon villant. Bár Conte alatt meg van az esely rá, h élete formájában legyen, mert amúgy taktikailag és technikailag, passzjátékban nagyon erős csak LvGnek fogalma nem volt, h kell használni.
by BlueCech01
Mikelről amúgy nincs semmi hír? Lehet, hogy már át is igazolt, csak nem vettük észre.
by Diego Costa
Jó lenne összekapni a védekezést… Tudom, hogy jó a Stoke, de azért az nonszensz, hogy egy meccsen annyi gólt lőnek nekünk mint a :
City
Utd
csirkék
Everton
Leicester
Boro
Palace
WBA
S’land
B’mouth
Soton
összesen.
by balazsh
szerintem nem lehet mindenhez így hozzáállni, a Stokenak minden összejött a meccsen, előfordul az ilyen. nem is volt a 2 gólon kívül más kaput eltaláló lövésük. az első gól tipikusan ilyen volt, a másodiknál meg eléggé balfaszkodott a védelem, de általában ezekből se szokott gól születni
by Sir Idemitirjak
Kante méretes luftot rugott, majd Cahill se tudott felszabadítani, ezen sok mindent nem lehet összekapni, nem a védekezéssel volt itt a gond hanem egyéni hibákkal.
by Diego Costa
Aki komolyan veszi azt a hozzászólásomat az hibát követ el. 🙂
by balazsh
túl hihetőre sikerült az irónia 😀
by BlueCech01
Jordan Houghton and Jamal Blackman will be staying with their temporary clubs until the end of the season
by Endy919
http://index.hu/sport/futball/2017/01/01/kante_sztori_chelsea_leicester_suresnes/
Kötelező olvasmány a mi kis golyónkról. Nem lehet nem szeretni.
by DannyfromtheShed
Hallod, ugyanezzel a szoveggel (kotelezo olvasmany) akartam belinkelni most 🙂
Elkepeszto. Kante a „megallithatatlan”.
by Endy919
🙂
by DannyfromtheShed
amugy ezt a Walsh-t kar, h nem mi hoztuk el. Kivancsi vok, h Evertonnal huz-e majd ilyeneket.
by vitéz kaprosfalvy ond kond
Nálunk nem igazán realitás hogy elhozunk valami noname embert mondjuk a Caen-ból és azonnal alapember lesz belőle. A Leicester-nél vagy az Everton-nál igen, de ők meg nem tudják hosszú távon megtartani a bevált játékosaikat, úgyhogy ez nem is feltétlenül baj.