…várjuk az év utolsó fellépését a PL (továbbra is) egyik leghírhedtebb és legantipatikusabb egyletével. Nem, nem a Sunderlanddel.
Csapatszemle
A legutóbbi mérkőzés alkalmával ihletett formában futballozó Pedro sajnos beszedte 5. sárgáját, így „diszkonnektelte” magát a szilveszteri csatáról. Örömhír viszont, hogy Costa és Kanté frissen térhet vissza a pályára. Egyetlen sérültünk, Terry, a héten már elkezdhetett edzeni, januárban eséllyel ismét tagja lehet a keretnek.
További két játékosunknak, Maticsnak és Luiznak kell megúszni a meccset sárga nélkül a lenullázás kapujában.
Ellenfélanalízis
Bardsley-t, az ex-suncis skót legendát novemberi sérülése után a héten edzésre fogták, egy kis szerencsével ellenünk már pályára is léphet.
Arnautovic három meccsre szóló eltiltását tölti, őt még Muniesa, Cameron és Butland követi a hiányzók névsorában.
A Stoke City nyara nem telt éppen eseménytelenül. Lecsaptak a Pool egyik mémjátékosára, az egyébként kétségtelenül hasznos Joe Allenre, kikölcsönözték a Pep rendszeréből kiszoruló Bony-t és a 2014-es VB-n az erős pillantásaival berobbanó Martins Indit. A 19 éves egyiptomi tehetség Ramadan Sobhi 5 millió euróért érkezett Sparky csapatába, egyelőre csak epizódszereplőnek.
A Stoke nem fut nagy idényt, a keretükhöz képest abszolút súlytalanok. Első győzelmüket októberben tudták összehozni, és noha azóta csak három meccset vesztettek el, a dominánsabb csapatok ellen bármikor képesek összeomlani. A Spurs, a City és a Pool is négyet hintett nekik, még az Arsenal hármat. Costával a kezdőben ez lenne nálunk is az ideális adag.
Sporttörténelem
Az év utolsó napján meccsünk kifejezetten régen, AVB érájában volt utoljára. Akkor az Aston Villa páholt el minket egy baromi kellemetlen és nívótlan 90 perc alatt, hibátlanul előre vetítve a portugál mester későbbi sorsát.
Tavaly a PL-ben először fordult elő, hogy nem tudtuk megverni a Stoke-ot, 4 ponttal megajándékozva őket. Ilyen egyébként a 1974/75-ös idényben fordult elő ezt megelőzően utoljára. Mi 2015 áprilisában ütöttük őket, akkor Hazard gólt és gólpasszt is jegyzett.
A Fazekasok emellett 11 mérkőzés óta képtelenek nyerni a Bridge-en, legutóbb 1974 áprilisában diadalmaskodtak a Chelsea otthonában.
Tipp
Egy szerény 2-0-át mondanék mindenféle túlpörgés nélkül, de mivel Conte dirigál a padon, a 4-0-t sem zárnám ki.
A három ponttal együtt ezúttal szintén történelemírás járna. A Chelsea lenne a második csapat a liga történetében, amelyik eljut 13 győzelemig zsinórban.
Minden kedves olvasónak és szurkolónak boldog és (kék) sikerekben gazdag új évet kíván az LR csapata!


346 Comments
by BlueCech01
Chelsea PL win percentage this season
August: 100%
September: 0%
October: 100%
November: 100%
December: 100%
by Endy919
Azért ez nem kicsit brutális.
by Rammschein
az a szeptember nem tetszik. 😛 :DDDDD ettől függetlenül az.
by Rammschein
nem szóltam semmit de a mai rangadó eddig nem az elvárt szerint alakul… .P bár így sem rossz 😀
by Endy919
3:3 nyugiiii
by Rammschein
easy. :DDDD
by Frenky54
…de azért látta mindenki, h a jobb oldal irányából kaptuk mind a 2 gólt – Alonso?
by adam10
Azért ez valahol szörnyű és tényleg beárazza a PL-t, hogy egy Clyne-Lovren-Klavan-Milner (!) védőnégyessel ott tudsz lenni a 2. helyen és megfogod a (hatékony) támadófociról híres Guardiola egyik csapatát… összehasonlításképpen egy Soton egy jónak mondható Cedric-Fonte-Van Dijk-Bertrand sorral a 9. helyen van és a két csapat között jelen állapot szerint van 19 pont… értem én, hogy probléma lehet a támadó vonallal na de mégis hát…
by Rammschein
Kloppo-magic? 😀
by Café du commerce
spec Lovren önmagában veri a soton négyesét
by Endy919
Korán elkezdted a kortyolást.
by Café du commerce
hiába, az életlenszeműség és az erkölcsi relativizálás még ilyenkor is fáj.. 🙂
de nem véletlen: a horvát egy szezont töltött ott, aztán egyből feltűnt és vitték.. és hiába vált bohóccá Rodgers első félévében, minden egykori menedzsere kiemelte h top quality defender
by Endy919
Lovren minden második meccsén hoz egy hajmeresztő hibát , amiből gyakran születik gól.
Van Dijk per pill a liga egyik legjobb védője , és idő kérdése , hogy mikor viszi el valaki 50millióért. Bertrand tavaly az év csapatában volt és az éven is konstans jó teljesítményt hoz .
Fonte szerintem kb Lovren szint lehet , és Cedric is hozza az erős közepes szintet.
Fogalmam nincs , hogy ezt a Lovren túlsztárolás honnan jön neked.
by Café du commerce
Ebben a félévben mutass már három bakit tőle. Kettőre emlékszem, többre egyáltalán nem, max úgy, ha a körülötte tévelygők is nagyobb részt besegítettek (tehát pl. a Stoke elleni késése nem számít).
Fonte meg ott téblábol 5 éve, talán el kéne gondolkodni, miért nem kívánja az ég világon senki.
by BlueCech01
Nem akarok a vitába beleszólni, de Fonténál azért fontos tényező az is, hogy ő lassan veterán korba lép. Jövőre lesz 34, már bőven túl volt a 31-en, mire a Sotonból komolyabban vehető csapat lett. Ilyen korú játékosokat meg aztán kezdőbe kimagaslóan ritkán vásárolnak a liga elitjébe tartozó csapatok.
by adam10
szerintem Lovren fejben leginkább Balotellihez hasonlítható
by DannyfromtheShed
Az munka 😀
by Diego Costa
Ez egyébként nem csak a védőkre vonatkozik, hanem az egész csapatra. Papíron közepes játékosokból áll a csapat és ennek ellenére teljesítenek úgy, ahogy.
Néztem a meccset egy végtelenül gyenge meccs volt. A city tök szar volt olyan érthetetlen passzokat nyomott, hogy nem hittem el. NB1-es szinteket idézett olykor a színvonal, csak a sebesség volt árulkodó, hogy nem az.
by BlueCech01
https://www.facebook.com/NotTouche/videos/1226418904037371/
by Lavid Duiz
Boldog új évet mindeninek!
Sajnos a meccset csak most tudtam megnézni felvételről, de így legalább nem akadozott a stream-em. 🙂
2 bekapott gól… hm… remélem, tanulnak belőle a srácok.
by Endy919
Sikerekben gazdag , Boldog új évet kívánok srácok !
by Sir Idemitirjak
Szipuááá
by Izzy27
Boldog új évet minden kékvérűnek! 🙂
by Rammschein
Boldog új évet! 🙂
by kasata91
Boldog új évet kékek!
(Nekem kivételesen sikerült csak annyit innom, hogy a másnapot nem hányással és lázzal töltöm, úgyhogy nekem már boldog. 😀 )
by gorkaf78
B.U.É.K!
by Frenky54
…hogy mindenki jókedvűen kezdje az új évet, egy bírósági történetet idézek:
Egy alkalommal az egyik elővezetett vádlott igencsak nagy
csodálkozással fogadta a bíróság elé kísérését, mert állítása szerint ő
nem is kapott idézést a tárgyalásra. A bírónő persze elé tette a
tértivevényt, amelynek tanúsága szerint korábban saját kezűleg vette át
az idézését, ennek ellenére nem jelent meg, nem is mentette ki magát.
Hát ezért mentek érte a rendőrök.
Erre a terhelt széttárt karokkal, belátóan közölte: „Jól van na, ez
tényleg az én aláírásom, de hát próbálkoztam!” Azután persze, nagyon
megeredt a nyelve, hamarjában előadta, hogy milyen peches volt. „Tetszik
tudni bírónő, én a lakótelepen szinte mindenkit ismerek és hát, ha
jöttek a rendőrök és kerestek valakit, mindig útbaigazítottam őket, hogy
kit, hol találnak. Ma reggel megint megláttam a járőrautót, nagy
készségesen odamentem, s kérdeztem, hogy uraim, tudok-e valamiben
segíteni? Ők meg azt válaszolták: hát persze Béla, üljön be! Na, így
kerültem én most ide!
by DannyfromtheShed
Egy jo magyar sztori 🙂 Eleg a Kekfenyt megnezni es minden heten van 2 ilyen 😀