Tekintve, hogy a bajnokságban gyakorlatilag lefőtt a kávé, szokatlan módon már most, február közepén muszáj arccal a másik két front felé fordulni. Az FA kupa még csak-csak nyerhető, de a BL-ben alig mérhető a remény a végső sikerre. Ha viszont a keret nálunk hosszabb távra tervező tagjai átérzik, hogy milyen tré lesz jövőre külső megfigyelőként követni e sorozatot, talán éreznek majd magukban annyit, hogy alkossanak tavasszal valami maradandót. Két fontos, tulajdonképpen sorsdöntő csörte előtt állunk, cél az életben maradás. Egyelőre csak a ma esti párizsi randevúra hergelődjünk, kedvcsináló alább.
A PSG finoman szólva sem számít ismeretlen ellenfélnek mifelénk, konkrétan ez zsinórban már a harmadik idény, hogy keresztezzük egymás útjait az egyenes kieséses szakaszban. Ráadásul tavalyhoz hasonlóan valamelyikünk már az első adandó alkalommal elhasal majd tavasszal, hiszen ismét a nyolcaddöntőben kerültünk össze.
Ami a párizsiak legfőbb erénye, az talán a tudatos építkezés. Pénz persze van dögivel, szóval nem nehéz beszerezni pár hiányzó építőkockát, de ettől függetlenül megsüvegelendő, hogy akit hoznak, azt okkal és posztra passzintják be. Nem akarnak rögtön mindent és mindenkit, látszik, hogy hosszú távú terveik vannak, nincs az az őrült fluktuáció se a kispadon, se a játékoskeretben. A hazai mezőny – mint már említettem – nem is kihívás számukra, a korábban változatos (a PSG hegemóniája előtti öt idényt öt különböző csapat nyerte) pontvadászatot játszi könnyedséggel húzzák már be, s ugyanígy kötelező rutinmunka a BL csoportköréből való túljutás is. Tulajdonképpen félhangosan suttogják már, hogy a sztárcsapatot a végső esélyesek közé illik sorolni, nem is alaptalanul, szóval túl jól biztos nem jártunk velük – pláne egy Genthez vagy PSV-hez képest.

Mondhatnánk azt, hogy unalomig ismeri egymást a két csapat, de azért ez most több szempontból sem állja meg a helyét. Egyrészt Blanc most nem Mourinho-val, hanem Hiddinkkel találja majd magát szembe, amiről most még nem vonnék le messzemenő következtetéseket, de más lesz, az biztos. Ezen kívül az sem mellékes – és ez sajnos részünkről nem épp erény –, hogy ezúttal nem két élcsapat mérkőzik: a PSG kis túlzással már a visszavágóra bebiztosíthatja újabb címvédését, míg mi a nemzetközi kupaindulás és a kiesés közti intervallumban vegetálunk.
Annak ellenére, hogy a továbbjutási esélyek látványosan a franciák felé tolódtak, korai lenne már most a kardunkba dőlni. Egyrészt most ha világverő formába nem is kerültünk, de Hiddinkkel sikerült hozni pár olyan eredményt, ami adhat egy löketet megtépázott önbizalmunknak: idegenben vertük az Arsenalt, a hétvégén fél gőzzel is kicsontoztuk a Newcastle-t, s nem mellesleg tartja még magát a veretlenségi intézményünk. Másrészt – de ezzel összefüggésben – a támadásokért felelős kontingensünk egyre több tagjából nézhető ki a méltó teljesítmény, urambocsá’ vezérszerep és gólok is. Harmadrészt az odahaza már tavaly és tavalyelőtt is erőt demonstráló PSG-t első nekifeszülésre kiütöttük, másodikra pedig szintén – csakhogy akkor saját magunkat, tekintve, hogy a gól- és emberelőnyt is saját hülyeségünkből szórtuk is (előbbit két ízben is). S ha ez nem lenne elég, megemlíteném még, hogy Hiddink legutóbb szép eredményeket hozott a BL-ben (kiütöttük a Juvét, majd a Poolt is), s az, hogy egy veretlen tavasz sem volt elég a döntőre, már nem az ő hibája volt.

Persze mindezek ahhoz kevesek, hogy esélyessé lépjünk elő, de hiszem, hogy nem kell behúzott farokkal, kétgólos vereséggel is beérve nekivágni a párizsi odavágónak. Az a fajta tarolás ugyanis, amit saját bajnokságában művel a francia sztárcsapat, könnyen lehet kontraproduktív is, hiszen a ligaellenfeleik úgy vannak velük, mint a hasmenéses orrszarvúval: utat adnak neki, hadd robogjon. A PSG tartalékosan, félgőzzel is játszva igáz le otthon bárkit, ami riasztó is lehet, de eközben túl komolyan azért nem is vehető. Benne van persze a pakliban, hogy a csúcsra járatott támadógépezetük megsemmisíti a nem túl acélos védelmünket, s vele együtt a továbbjutási esélyeinket is, de míg mi azért a PL-ben kemény harcokban edződünk, addig ők talán a Real ellen voltak utoljára érdemben próbára téve – ez pedig hajthatja a mi malmunkra is a vizet.
Nem könnyíti meg a dolgunkat Zouma kidőlése és Matics eltiltása sem, ráadásul Terry és Oscar játéka is kérdéses. Mondanom sem kell, mekkora szükség lenne a Kapitányra és a brazilra is, mert nélkülük aztán már tényleg foghíjas lenne a kezdőnk. Szerb középpályásunk mellőzésének viszont meglehet az a haszna, hogy Fabregas hátravontan, Mikel párjaként oszthatja azokat a forintos passzokat, amik egyre precízebbek, s csak úgy fialják a gólokat szép sorjában. S bár még nem bizonyítottan Hiddink-varázslat, de Diego Costa energiáit már szinte csak a hatékony befejezésre összpontosítja, így okkal érezhetjük úgy, hogy van gólfelelősünk. Reméljük a legjobbakat… Továbbra is Blue Is The Colour!
372 Comments
by Rammschein
Heh, azért a Unitednél furcsa, hogy nem rúgják ki még VanGaal-t… most kikaptak valami kis dán csapattól az EL-ben 2:1-re… mi Mourinho-t (de mondjuk nem csak őt…) úgy penderítettük volna ki azonnal meccs után másnap, mint… (eh inkább nem írom le, de sejtitek)…
by BlueCech01
A hollandot sem azért tartják meg, mert akkora felé a bizalom, hanem mert azzal már sokat nem javítanának a helyzeten, ha most Giggsé lenne a gyeplő 3 hónapig.
Egyébként egy sz*r meccs után nem vágtuk volna ki Mou-t, sőt, még egy ilyen idény után sem, mint amit a MU most lenyom.
by Rammschein
A szurkereket tuti el”kussoltatnák”.
2. góljuknál azért Mata szépen elnézte mondjuk.
Ja, mert LvG nincs annyira hátul, mint mi, de ezt leszámítva a MU is egy nagy 0 idén…
by BlueCech01
Hát igen, nyilván az is benne van, hogy a MU stabilan 4-5 helyen van, nem 1 pontra tanyázott a kiesőhelytől.
by Rammschein
Yep, különben ő sem kapna ennyi időt…
hát ez van… 🙂 Legalább nem csak mi szenvedünk. 😀
by Zenzo
ja, nem mindenhol divat milliókért kinevezni interimnek egy Hiddinket, vagy FSW-t… szerintem ők maguk sem számítottak rá, hogy LvG második szezonja is ilyen gyenge lesz. Várható volt, hogy SAF után relatív nagy lesz a visszaesés, de szerintem senki nem gondolta, hogy a MU még 2016-ban is önmagát fogja keresni.
„Egyébként egy sz*r meccs után nem vágtuk volna ki Mou-t, sőt, még egy ilyen idény után sem, mint amit a MU most lenyom.”
1 meccs után nem, de LvG-nek sem ez az első vállalhatatlan meccse a szezonban, pláne nem regnálása óta. Szerintem mi azzal, amit van Gaal bemutatott az itt(ott)léte alatt, simán elküldtünk volna már 2 edzőt is. Abra alatt a nulla játék, karöltve az eredménytelenséggel gyorsan katalizálják a helyzetet a válásig, lásd bárki, aki edző volt nálunk JM-től Scolarin át Ancelotti, AVB, RDM, stb-ig. José esetében is úgy vélem, hogy nem az adott helyezés volt a perdöntő, mert ha van edző, aki onnan vissza tudja hozni a csapatot, hát az többek közt ő, és ezt tudja a board is, hanem mert úgy látták/vélték, hogy elvesztette a kontrollt az öltöző felett, ami részben valószínűleg így is volt, és ezért nem fogja tudni megfordítani az adott szezonban a dolgokat. Nálunk ilyen nem fér bele, hogy „akkor most beáldozzuk a szezont.”
by BlueCech01
Persze, ha az előző Abrát vesszük, nyilván jobban rezegne a léc, de onnantól, hogy Mou-t visszahívtuk, én egy másabb gondolkodású Abrát tartok számon. Idén is nagyjából a addig kitartott, ameddig a végsőkig szakadt a cérna, de azt már ő sem volt képes elnézni, hogy decemberben 1 pontra állunk a kiesőhelyektől, és javulás nélkül zuhanunk lefele.
LvG helyzete más. Vele a MU foscsi, meg minden, de rendre ott van a 4-5. hely közelében, ráadásul konstans 4-5 fontos hiányzóval kell helytállnia. Ezért szummázva Mou-val sem történt volna semmi.
Az, hogy Mou mennyire elvesztette az öltözőt, jól megmutatja, hogy Hiddink alatt több pontot gyűjtöttünk durván 1 hónap alatt, mint Mou-val 4 alatt. Szerintem ekkora különbségbéli javulás még egy interim alatt sem produkáltunk, főleg hogy már azelőtt olyan hengert láttunk a csapattól, hogy Hiddinkkel egy szót is beszéltek volna.
by Zenzo
„előző Abra” vs „másabb gondolkodású Abra” ?
Ez csak a te fejedben létezik. Ugyanúgy türelmetlen, és képtelen hosszabb távon gondolkodni, mint korábban. Lehet, hogy most 2 meccsel tovább várt, mint várt volna 6-7 éve, de ez nem változtat semmin – ugyanúgy kivágta Josét, mint korábban.
Azért az elég erős túlzás, hogy a Hiddink magic miatt volt ekkor a változás, vagy, hogy 1 hónap alatt több pontot gyűjtöttünk volna, mint Joséval 4 alatt, de tény, hogy közel ugyanannyi pont jött fele annyi meccs alatt, mint a portugállal. Viszont az összetételt sem árt nézni, mert Hiddinknek is most jönnek még azok a meccsek (Soton, Pool, Stoke), ahol kiszoptunk ősszel… ezért különbségbeli javulásról beszélni tök fölösleges, mert jelenleg kb alig fejlődtünk. Kb két fejlődésről lehet igazán beszélni, az egyik, hogy Costa elkezdte termelni a gólokat, a másik, hogy a csapat képes/akar a végsőkig küzdeni, így sikerült a vereségből legalább 1-1 döntetlent kihozni, mint mondjuk a MU v az Everton ellen.
Lvg helyzete más, mert a MU helyzete más. Jelenleg nálunk is konstansan vannak hiányzók, szóval ez nem érv. Egyszerűen más a felfogás. Teljesen más alapok, teljesen más klubmodell, nincs ezen mit nagyon csodálkozni. Nálunk már LvG is régen repült volna. RDM is ott volt a 4-5 hely közelében, csak még ráadásul BL-t is nyert, mégis elzavartuk.
by BlueCech01
Azt ne mond már, hogy ez az Abra ugyanúgy kezelte a dolgokat, mint az, amelyik mondjuk AVB-t kicsapta, vagy Mou előző éráját félbevágta. Most kb. a végsőkig vártunk ki, amikor 1 meccs választott el minket a kiesőhelyektől. Ilyet hol/mikor élt túl edző? Vagy az edző dobbantott, mert felismerte, hogy a játékosok már nem hisznek benne, vagy kirakták.
Ki mondta, hogy a Hiddink magic miatt van ekkora változás? Pont azt mondom, hogy már azelőtt óriásit változott a keret hozzáállása, mielőtt akárcsak 1 edzést is levezényelt volna a holland. Nagyjából 50%-ban a feltámadás Mou kirakásának köszönhető. Nem könnyű elfogadni, de így van. A bajnokságban Mou alatt 15 pontot gyűjtöttünk 4 hónap alatt 1w/1m aránnyal, a menesztése után meg 2 hete a MU-NU meccsek előtt 13 pontot gyűjtöttünk, ami összeadva már több, mint amennyit Joséval összeszenvedtünk.
Most ha egy keret ennyire nem veszi számításba a mesterét, ott mennyi értelme van erőltetni azt? Mert valljuk be, a Sunderland meccsen szemtelen mennyiségű megkönnyebbülés manifesztálódott a játékunkon.
Hatalmas javulásokról meg senki nem beszél, csak éppen annyiról, amennyit Mou alatt vártunk volna, hogy elhiggyük, hogy akkor most végre elkezdjük összeszedni magunkat. Pont a második fejlődés, amiről beszélsz, az hiányzott egész ősszel, és bukkant fel rögtön, hogy menesztették a portugált.
Ugyan már, arról a MU-ról beszélünk, amelyik fél év után kibaszarintotta a chosen one-t, mert a BL nem jött össze. A különbség annyi, hogy LvG még mindig harcban van a BL-ért, ami jelenleg a MU fő célja. Majd ha ofisöl lesz, hogy a 4. már bebetonozta a helyét ők meg közben ugyanúgy 5.-6.-7. helyen fognak vegetálni, akkor szó nélkül kirakják, ebben biztos lehetsz. Ez meg úgy őszintén centikkel jobb, mint mondjuk RDM kirakása.
by Zenzo
Pedig azt mondom bizony: ugyanúgy kezelte: Végsőkig? Milyen végsőkig? Hiába lovagolsz ezen az „1 pontra a kieséstől” maszlagon, konkrétan a Leicester után tették ki, akitől a szezonban mindenki kikap – ezért vezetik a PL-t. Abráék rohadtul nem várták meg megint, hogy mit hozna egy némileg hosszabb távú dolog, amint egy kicsit is szar volt a palacsintában, nem tudták elviselni, és kivágták Josét a vérbe.
Az edző dobbantott? Hány ilyen volt az elmúlt 100 évben? 🙂
„Ki mondta, hogy a Hiddink magic miatt van ekkora változás?” + „Hatalmas javulásokról meg senki nem beszél…”
höö, khm >>>
„Hiddink alatt több pontot gyűjtöttünk durván 1 hónap alatt, mint Mou-val 4 alatt. Szerintem ekkora különbségbéli javulás még egy interim alatt sem produkáltunk”
Te. Pont te adod elő úgy az egészet, mintha a JM vs Guus alatti szezonunk fekete vs fehér lenne. Pedig szürke mind a kettő, csak az egyik kicsit jobban, mert valami oknál fogva a klub legsikeresebb edzőjére most nagyon haragszol.
„Nagyjából 50%-ban a feltámadás Mou kirakásának köszönhető.”
De milyen feltámadás? Úgy beszélsz, mintha azóta csak nyernénk, és hasítanánk előre, közben pedig nem. Ahogy írtam az előbb is: két szignifikáns különbség van JM vs Hiddink – az egyik meg ráadásul következik a másikból: Costa elkezdte rúgdosni a gólokat, mi pedig nem adtuk fel a meccs felénél, hanem küzdöttünk a végsőkig. Ezért sikerült 2 vereséget döntetlenre fordítani. Amennyiben ez nem lenne, és kikapunk az Evertontól meg a MU-tól, akkor kb ugyanaz a holland mérlege, mint a portugálé.
Egyszerűen csak továbbra sem értem, mi a fasz ez a nagy José-ellenesség a saját szurkolóink részéről. Kb pont tetten érhető a két idegenbeli PSG meccsből is, a tavalyiból meg a mostaniból. Akkor mindenki szanaszét ki volt akadva a kinti 1-1 miatt, most meg kb ugyanazok ömlengenek itt, hogy mennyire elégedettek, meg megvan még az esély a 2-1 ellenére. De akár ez is jó példa:
„Pont a második fejlődés, amiről beszélsz, az hiányzott egész ősszel, és bukkant fel rögtön, hogy menesztették a portugált.”
Rögtön? A Watford + a ManU elleni két X aztán nagy rögtön-felbukkanás jah. Akkorát küzdöttünk…
***
MU: Mojzit már bőven azután vágták ki, hogy a BL esélyek elszálltak. Április 22-vel távozott, a MU meg jószerével január 1-től a hetedik helyre volt betonozva. A 4. BL-t érő helytől már március végén is 10 pontra voltak (6 fordulóval a vége előtt), a valós esélyeik valahol már 25 körül szállhattak el végleg, mikor gyors egymásutánban a Pool után a City is megaprította őket, ők meg 31 forduló után 51 ponttal álltak a hetedik helyen, a negyedik Arsenal meg 12 egységgel előttük. Senki nem tudja, miért pont 4 meccsnyire a végétől baszarintották ki, de a BL-re már régóta csak matematikai esélyük volt addigra. LvG-t meg akkor fogják kirakni, ha megvan az új edző szerintem. Kíváncsi vagyok, kire hajtanak, ha nem Joséra. Nem tudom, a portugálnak van-e, és ha igen, milyen záradéka a távozási szerződésében (X hónapig nem állhat munkába, nem mehet PL klubhoz, stb). Amúgy érdekesség: Lui az első nem brit edzője a MU-nak egész történelme során. Eddig csak angol, skót, velszi vagy ír edzői voltak az ördögösöknek. Én nem lepődnék meg, ha végül Hughes lenne a befutójuk…
by BlueCech01
1. Pedig de, a végsőkig. A keret rohadtul bizonyítja már mióta kivágták Josét, hogy mennyire értelmetlen lett volna bízni abban, hogy a közös munka ismét gyümölcsöző lesz. Persze ábrándnak szép, de ennyi. Mou-val 4 hónap alatt semmit nem javult a keret, csak süllyedt. El sem ment, és a keret már benne van egy veretlenségi szériában, és több pontot gyűjtött, mint vele. Véletlen lenne? Ugyan már. Ez a hajó elúszott, ezt a vezetőség is felismerte.
2. Klopp volt az, talán az egyetlen, aki végül felállt. A többi edzőt szinte mind kicsapták egy ilyen idény után/közben.
3. „”Ki mondta, hogy a Hiddink magic miatt van ekkora változás?” + „Hatalmas javulásokról meg senki nem beszél…”
höö, khm >>>
„Hiddink alatt több pontot gyűjtöttünk durván 1 hónap alatt, mint Mou-val 4 alatt. Szerintem ekkora különbségbéli javulás még egy interim alatt sem produkáltunk”
Te. Pont te adod elő úgy az egészet, mintha a JM vs Guus alatti szezonunk fekete vs fehér lenne. Pedig szürke mind a kettő, csak az egyik kicsit jobban, mert valami oknál fogva a klub legsikeresebb edzőjére most nagyon haragszol.”
– Akkor légyszi olvasd el egy sorral lejjebb az idézett szöveget: „főleg hogy már azelőtt hengert láttunk a csapattól, hogy Hiddinkkel egy szót is beszéltek volna.” Ez a lényege az egésznek. Ezt a Hiddinkes dolgot nagyon félreértelmezed, mert kb. az egészet arra akarom levezetni, hogy az interim személye ilyen marginális még nem volt. Ilyen minőségjavulást meg tényleg nem produkáltunk egy interim alatt sem, még ha csak a történelmi szarból ugrottunk a szarba is. Én meg nem haragszom Mou-ra, csak nem akarok mindent a vezetőségre verni, miközben Mou tette a legtöbbet azért, hogy kivágják.
4. „”Nagyjából 50%-ban a feltámadás Mou kirakásának köszönhető.”
De milyen feltámadás? Úgy beszélsz, mintha azóta csak nyernénk, és hasítanánk előre, közben pedig nem. Ahogy írtam az előbb is: két szignifikáns különbség van JM vs Hiddink – az egyik meg ráadásul következik a másikból: Costa elkezdte rúgdosni a gólokat, mi pedig nem adtuk fel a meccs felénél, hanem küzdöttünk a végsőkig. Ezért sikerült 2 vereséget döntetlenre fordítani. Amennyiben ez nem lenne, és kikapunk az Evertontól meg a MU-tól, akkor kb ugyanaz a holland mérlege, mint a portugálé.”
Nem, egyáltalán nem hasítunk, mégis 1 hónap totál beárazott négyet, lassan két hónapja meg veretlenek vagyunk. Ahhoz képest, hogy december elején még 1 pontra voltunk a 17. helytől, mindenképpen feltámadás, amit itt érts a szó leghycomatabb formájában. Mert az. Ha kikapunk az Evertontol meg a MU-tól, még úgy is hozzuk azt, amit a portugál 4 hónap alatt bőven.
5. „Egyszerűen csak továbbra sem értem, mi a fasz ez a nagy José-ellenesség a saját szurkolóink részéről. Kb pont tetten érhető a két idegenbeli PSG meccsből is, a tavalyiból meg a mostaniból. Akkor mindenki szanaszét ki volt akadva a kinti 1-1 miatt, most meg kb ugyanazok ömlengenek itt, hogy mennyire elégedettek, meg megvan még az esély a 2-1 ellenére. De akár ez is jó példa:
„Pont a második fejlődés, amiről beszélsz, az hiányzott egész ősszel, és bukkant fel rögtön, hogy menesztették a portugált.”
Rögtön? A Watford + a ManU elleni két X aztán nagy rögtön-felbukkanás jah. Akkorát küzdöttünk…”
Miért, szerinted a sunci elleni meccs nem maga volt a küzdés? Akkor először láttam az idényben azt, hogy csapatként hajtunk és darálunk. Ekkora hatása volt a játékosokra az edzőcsere. Vannak hullámvölgyek, de azt ne mond már, hogy a olyat, mint amit mondjuk az Everton/CP ellen produkáltunk, annyit láttuk Mou alatt.
Azt meg nem tudom, hogy a José-ellenességem miben manifesztálódik, mikor nagyjából ketten voltunk azok, akik egyszer nem írták, hogy MouOut.
A Mu akkor lőtte ki Moyest, amikor már literally kijelenthető volt, hogy nincs BL, matematikailag se. Akkor és ott úgy kivágták, mintha csak valami holdkóros lett volna, aki betévedt a pályára.
Igazából a tárgyalások állítólag már folynak az új edzővel, szóval tök mindegy, hogy mikor csapják ki a hollandot. Én továbbra is tartom, hogy most csak a BL miatt nem kavarnak a stábbal, de ha az elúszik, akkor páros lábbal rúgnak alá.
by Zenzo
kezd hosszúra nyúlni ez a vita, és hülyén érzem magam, mert ez alapján úgy tűnik, mintha Hiddink ellen lennék, ami nem igaz, pláne, hogy az egész onnan indult, hogy a MU miért nem vágja már ki a hollandját.
„Pedig de, a végsőkig. A keret rohadtul bizonyítja már mióta kivágták Josét, hogy mennyire értelmetlen lett volna bízni abban, hogy a közös munka ismét gyümölcsöző lesz. Persze ábrándnak szép, de ennyi.”
A végső kb az lett volna, ha kiesünk minden kupából, és még mindig a 17. hely v alatta tanyázunk, MINIMUM, de mind1, hagyjuk is. A lényeg, hogy az még bőven nem a „vég” volt, ahol Mout elhajtották. A keret meg pont, hogy nem bizonyított semmit, max 2-3 játékos. De TC jobban védene azóta? Vagy Matics jobban teljesít? JT? Cahill? Will? Hazard bármiben is? Oscar? Pedro?! Nem. Egyedül Costa az, aki ténylegesen és szemmel láthatóan javult a portugál távozása óta. Vannak a feltámadásnak jelei Ivanovics és Fabregas játékában is, de az nem annyival jelentősebb, hogy JM alatt ne következett volna be. Nem igazán jobb az összjátékunk, a támadásaink, sem a védekezésünk. Nem mennek jobban a kontrák, sem a szögletek. Nem kell félre érteni, én tényleg csípem Hiddinket. De, amit Scolari után csinált, az feltámadás volt. Ez itt most meg semmi, de legalábbis nem sok. Veretlenek vagyunk, de kevés győzelemmel közte, lépkedünk feljebb a tabellán, de ez nagyban köszönhető annak is, hogy az (anno) előttünk és körülöttünk álló csapatok sorban hoznak rettenetes sorozatokat (Norwich, CP, WBA, Watford, Bombi), és kevésbé a mi nagy feltámadásunknak.
A többit részemről hagyom, mert kezd fura élt venni a csatánk, ahol a Sunderland elleni győzelmünket úgy állítod be, mintha maga lett volna a glória a feltámadás oltárán a földi Walhallája bejáratán dörömbölő az újra erőre kapó oroszlán fején… „maga a küzdés… henger.. hajtunk és darálunk”
by BlueCech01
Nagyjából oda tartottunk, amit te most „végsőként” definiálsz. Mennyire voltunk ettől? 1.5 hónapra, hogy a City megint le 3-0-ázzon minket a fakupában, a PSG meg kiüssön minket a BL-ből? Vagy talán 1.5 hónap alatt csak úgy fejlődtünk volna annyit, amennyit 4 alatt sem sikerült, és esetleg nem azt az agonizálást folytattuk volna nulla akaraterővel és 2-3 meccsen nyeretlen szériákkal? Semmi nem utalt arra, hogy akár minimálisan is haladnánk kifelé a gödörből.
De hát pont ez az, amit mondasz. Talán 2 játékos egyéni teljesítménye javult tartósan, de máris felülmúltuk pontban 1 hónap alatt az előző 4-et. Itt nem arról van szó, hogy a játékosok formája egyik napról a másikra klasszis-szintű lett, hanem hogy nem tojják telibe a meccseket, és küzdenek, hajtanak a pontokért. Ugyanúgy szürkék vagyunk, nem mennek a kontrák sem a szögletek, de mégis fele annyi idő alatt hoztunk többet.
A Sunderland elleni meccs meg nem volt egy nagy heroikus feltámadás, de az idényben akkor és ott először mentünk neki teljes erőből egy ellenfélnek, és szedtük szét egy félidő alatt. Ugyanaz a csapat volt, amelyik előtte vereséget szenvedett ugyanazon a pályán a Bmouth-tól, csak most Mou nélkül. Ennyi változott, semmi más.
by BlueCech01
Btw egyszer ezeket a maratoni vitákat ki kéne bogarászni augusztusig visszamenően, és kiadni, mint az egész történelmi idényen átívelő két nézőpont állandó összeütközését.
Benne lenne nagyjából minden probléma, amivel az idényben szembe kellett néznie a csapatnak, kiválóan ismertetné a csapatot kevésbé követő szurkolókkal a lényegeket. Simán kijönne egy 40-50 oldalas kis könyvecske, grafikonokkal meg képekkel akár 80-100 is.
by undertow25
Hah, próbáld meg egyszer britnek nevezni az íreket egy dublini kocsmában 😉
by Zenzo
egy dublini kocsmában semminek nem merném nevezni az íreket… 🙂 oké, O’Farell valóban ír volt, és nem északír, nem igazán helytálló a megnevezés, akkor írom azt, hogy nem volt még edző a kontinensről – így jó? 🙂
by undertow25
Jaj. Nem szeretek nagyon nyelvtannáci lenni, de ‘másabb’? Valami vagy más vagy nem. Ezt nincs hova fokozni.
by Endy919
Valahol olvastam , hogy LvG már 2x benyújtotta a lemondását , de mindkétszer elutasították. Ebből nem tudom mi az igaz , de manapság már nem lepődök meg semmin.
by WudigessBoi
Nem ma kezdődött, a MU kábé öt éve önmaga paródiája Európában.
by Blue One
Odaadják neki ezt a pár hónapit, aztán jön Mourinho és a nagytakarítás.